Ajax-loader

Claudia Gray könyvei a rukkolán


Claudia Gray - Hourglass ​- Homokóra
Miután ​megmenekültek az Evernight Akadémiáról, a bentlakásos vámpíriskolából, ahol megismerkedtek, Bianca és Lucas a Fekete Keresztnél talál menedéket. Biancának titkolnia kell különös örökségét, máskülönben az életét kockáztatná a fanatikus vámpírvadászok között. De hamarosan értelmetlenné válik a titkolózás, és újból menekülni kényszerülnek, de ezúttal nem csak a Fekete kereszt üldözi őket, hanem az Evernight vezetősége is. Nem számít, milyen messzire szöknek, Bianca nem futhat el a végzete elől. Vajon a szerelem erősebb a végzetnél is?

Claudia Gray - Evernight ​- Örökéj
Bianca ​szökni akar. Bianca új diák az Evernight Akadémián, egy háborzongató, gótikus bentlakásos iskolában, ahol az osztálytársak valahogy mind túlságosan tökéletesek: okosak, elegánsak, jófomán olyanok, mint a ragadozók. Bianca tisztában van vele, hogy nem illik közéjük. Ekkor találkozik Lucassal, aki szintén kilóg a sorból, s aki szemmel láthatólag mindent megtesz azért, hogy ne legyen olyan, mint a többi evernightos. Kettejük között tagadhatatlanul van valamiféle vonzalom. Bianca minden veszélyt vállalna, hogy a fiúval lehessen, de sötét, régesrégi titkok elszakítják őket egymástól. Bianca ekkor megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak hitt. Claudia Gray rossz csillagzat alatt született szerelmi története, és a veszélyes szövetségeket felvonultató izgalmas események lélegzetelállító modern vámpírmese a mai olvasónak. Claudia Gray New Yorkban él és dolgozik. Az Evernight az első regénye.

Claudia Gray - Hüterin ​des Zwielichts
Verbunden ​für immer – auf ewig verdammt … Bianca, die Tochter zweier Vampire, hat mit ihrem Volk gebrochen und sich entschlossen, den Vampirjägern vom Schwarzen Kreuz beizutreten. Denn nur so kann sie ihrer großen Liebe Lucas nahe sein. Da nähert sich Biancas achtzehnter Geburtstag und ihre Vampirnatur gewinnt immer mehr die Oberhand. Lucas ist bereit, sich zu opfern, damit sie endgültig zum Vampir werden kann. Doch Bianca lehnt ab und will lieber tot sein, als für alle Ewigkeit von Lucas getrennt zu werden. Da ahnt sie noch nicht, dass ihr wahres Schicksal noch viel erschreckender ist …

Claudia Gray - Medianoche
«Lucas ​me estrechó contra su pecho con tanta fuerza que apenas pude respirar. Fue un beso profundo y lento, impetuoso y delicado, mil veces distinto. Perfecto en todas sus facetas. Se me cayó la chaqueta de los hombros y mis brazos quedaron expuestos al aire. Deslizó las manos por mi espalda para protegerme del frío nocturno y sentí sus palmas en mis omoplatos y sus dedos en mi columna. Lucas me besó en la boca, en las mejillas, en la oreja, en el cuello. -Bianca -dijo en un dulce susurro que sentí en la piel. Los labios de Lucas rozaban mi cuello-. Deberíamos parar.»

Claudia Gray - Balthazar ​(spanyol)
A ​pesar de su flirteo con Bianca en la Academia Medianoche, Balthazar lleva siglos siguiendo una norma: no enamorarse. Sabe bien que su corazón de vampiro no puede latir, pero sí romperse de dolor con cada amor perdido. Así que se ha encerrado en un mundo oscuro y solitario, sin felicidad ni sufrimiento. Sin embargo, cuando el viejo vampiro que acabó con su vida humana reaparezca para amenazar la de Skye, una buena amiga de Lucas, Balthazar deberá tomar partido para vengarse... y protegerla.

Claudia Gray - Defy ​the Worlds
This ​is the thrilling and romantic sequel to Defy the Stars from the New York Times bestselling author of Star Wars: Lost Stars and Bloodline. An outcast from her home -- Shunned after a trip through the galaxy with Abel, the most advanced cybernetic man ever created, Noemi Vidal dreams of traveling through the stars one more time. And when a deadly plague arrives on Genesis, Noemi gets her chance. As the only soldier to have ever left the planet, it will be up to her to save its people...if only she wasn't flying straight into a trap. A fugitive from his fate -- On the run to avoid his depraved creator's clutches, Abel believes he's said good-bye to Noemi for the last time. After all, the entire universe stands between them...or so he thinks. When word reaches him of Noemi's capture by the very person he's trying to escape, Abel knows he must go to her, no matter the cost. But capturing Noemi was only part of Burton Mansfield's master plan. In a race against time, Abel and Noemi will come together once more to discover a secret that could save the known worlds, or destroy them all. In this thrilling and romantic sequel to Defy the Stars, bestselling author Claudia Gray asks us all to consider where--and with whom--we truly belong.

Claudia Gray - Tochter ​der Dämmerung
Zerrissen ​zwischen Liebe und Treue Bianca liebt Lucas, auch wenn er als Jäger der eingeschworene Feind von Vampiren wie ihr war. Doch da erlebt sie mit, wie gnadenlos seine Familie auf eine Freundin von ihr Jagd macht, und ihr kommen Zweifel. Soll sie sich von ihm abwenden, wie ihre Eltern es wünschen? Jetzt muss sie sich entscheiden – zwischen ihrer Familie und der Liebe zu ihrem größten Feind.

Claudia Gray - Bloodline
WITNESS ​THE BIRTH OF THE RESISTANCE When the Rebellion defeated the Empire in the skies above Endor, Leia Organa believed it was the beginning to a lasting peace. But after decades of vicious infighting and partisan gridlock in the New Republic Senate, that hope seems like a distant memory. Now a respected senator, Leia must grapple with the dangers that threaten to cripple the fledgling democracy — from both within and without. Underworld kingpins, treacherous politicians, and Imperial loyalists are sowing chaos in the galaxy. Desperate to take action, senators are calling for the election of a First Senator. It is their hope that this influential post will bring strong leadership to a divided galaxy. As the daughter of Darth Vader, Leia faces with distrust the prospect of any one person holding such a powerful position — even when supporters suggest Leia herself for the job. But a new enemy may make this path Leia’s only option. For at the edges of the galaxy, a mysterious threat is growing…

Claudia Gray - Stargazer ​- Nézz az égre!
NÉZZ ​AZ ÉGRE! "Visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy a fagy felkúszik a szoba ablakára és elhomályosítja az éjszakai égboltot odakint, kizárja a holdfényt, de valahogy mégis láttam. A fagy az ablakon minden irányban terjedni kezdett, de nem véletlenszerűen. Egy kísérteties alakzat kezdett kirajzolódni a jégvirágokból. Egy arc. Sötét, dühös szeme mintha engem nézett volna. A legrészletesebb kép volt, amit valaha láttam. Aztán szíven döfött a felismerés: a fagyember pillantása egyenesen a szemembe fúródott. Volt idő, hogy nem hittem a kísértetekben." Az Evernight időtlen falai között mindenkinek van rejtegetnivalója. Különösen alakul Bianca és Lucas titkos viszonya. A lány furcsa alkut köt Balthazarral, akit a múltja kísért. De minden veszni látszik, amikor az akadémiára gonosz erők támadnak. Mindennek legmélyén pedig egy borzongató rejtély lappang: Bianca születésének titka. Ha mindenütt titkokba ütközöl... Ha már senkiben sem bízhatsz... Ha a csillagok az egyedüli barátaid... Ha félsz, hogy elvéted az utad... NÉZZ AZ ÉGRE! Olvass ki múltat és jövőt!

Claudia Gray - Sorceress
To ​save the lives of countless people in Captive’s Sound, Nadia has sworn herself to the One Beneath, to black magic. Her plan, and the town’s only hope, is for Nadia to learn enough sorcery to strike back against the forces of darkness. But now that she’s separated from her friends, her family, and her Steadfast, Mateo, Nadia is more vulnerable than ever to darkness. And as the sorceress Elizabeth summons torrential rains and brings the One Beneath closer to the mortal world, Nadia is running out of time to stop her. The final battle lines are drawn, surprising alliances are made, and true love is tested in the action-packed conclusion to the breathtaking Spellcaster series. Sorceress is richly woven with New York Times bestselling author Claudia Gray’s signature dark magic, captivating mystery, and star-crossed romance.

Claudia Gray - Leia, ​az Alderaan hercegnője
Réges-régen, ​egy messzi-messzi galaxisban. . . . ...élt egy hercegnő, aki legenda lett. A tizenhat éves Leia Organa hercegnő szembe kerül eddigi életének legkomolyabb kihívásával. Ki kell állnia a Test, a Szellem, és a Szív Próbáját, hogy bebizonyítsa, méltó az Alderaan trónörökösi címére. Túlélőtúrákon vesz részt, elmélyül a politika tudományában, és segélyszállítmányokat visz birodalmi ellenőrzés alatt álló, ínségtől sújtott bolygókra. De nem csak a trónigénye miatt kell aggódnia. A szülei, Breha és Bail valamiért eltávolodnak tőle, és egyre kevesebbet törődnek vele. Minden látszat szerint fontosabb számukra az, hogy díszvacsorákon lássák vendégül szenátusbeli szövetségeseiket, minthogy beszélgessenek a saját lányukkal. Leia elhatározza, hogy fényt derít a szülei titkára, és ezzel felhívja magára a birodalmiak figyelmét. Amikor felfedezi, hogy a szülei és szövetségeseik mit terveznek a zárt ajtók mögött, lehetetlen helyzetbe kerül. El kell döntenie, hogy az Alderaanon marad, vagy felvállalja sorsát és a galaxis elnyomott népeinek szenteli az életét, akiknek egyre nagyobb szükségük van egy lázadó hősre...

Claudia Gray - In ​ferne Welten
Einst ​wollten sie sich töten. Jetzt wollen sie füreinander sterben. Noemi ist ohne Abel auf ihren Planeten zurückgekehrt. Er, der so viel mehr ist als nur eine Künstliche Intelligenz, soll ein freies Leben führen. Am anderen Ende des Weltraums wagt Abel kaum zu träumen, Noemi wiederzusehen. Doch das geschieht schneller als vermutet. Abels Schöpfer Burton Mansfield hat ihn aufgespürt und schickt ihm eine Botschaft: Noemi befindet sich in seiner Gewalt, und Abel hat vierundzwanzig Stunden, nach London zu kommen, sonst stirbt Noemi. Um seine große Liebe zu retten, folgt Abel dem Ruf seines skrupellosen Schöpfers. Doch dessen Tochter hat einen noch perfideren Plan …

Claudia Gray - Vérvonal
Amikor ​a lázadók az Endor holdja feletti csatában legyőzték a Birodalmat, Leia Organa még hitt abban, hogy eljött a hosszan tartó béke kora. Ám az Új Köztársaság szenátusában dúló belharcokkal és aljas játszmákkal teli évtizedek után ez a remény már csupán régi emléknek tűnik. Leia hercegnőnek - immár köztiszteletben álló szenátorként - új veszélyekkel kell szembenéznie, amelyek könnyen megbéníthatják vagy megsemmisíthetik a fiatal és törékeny demokráciát. Alvilági kiskirályok, alattomos politikusok, és a Birodalom megmaradt hívei keltenek zűrzavart szerte a galaxisban. A cselekvésre vágyó politikusok egy új tisztség megteremtésében látják a megoldást. Azt remélik, hogy az első szenátor képes lesz erős kézzel kormányozni a megosztott galaxist. Leiának nem tetszik az ötlet, hogy túl nagy hatalommal ruházzanak fel egyetlen személyt, még úgy sem, hogy a támogatói őt jelölik a posztra. Csakhogy a helyzet egyre rosszabb, ráadásul a galaxis határvidékén egy titokzatos ellenség bukkan fel...

Claudia Gray - Aguas ​oscuras
10 ​de abril de 1912, Southampton. El Titanic, el barco de pasajeros más grande del mundo, está listo para zarpar. En su lujosa primera clase, viaja la señora Regina y sus hijos Layton e Irene, acompañados de su sirvienta, Tess, una chica de dieciocho años que sueña con llegar a Nueva York y empezar una nueva vida lejos de la familia para quien trabaja desde pequeña. Justo antes de embarcar, mientras se ocupa de unos encargos que le ha encomendado la señora Regina, Tess conoce a Alec, un atractivo viajero de primera clase. Alec es hijo de un adinerado magnate y, como Tess descubre esa misma noche, esconde un oscuro secreto: es un hombre-lobo y, además, se encuentra en apuros porque una peligrosa hermandad, cuyo líder también está en el Titanic, lo persigue para intentar hacerse con su herencia... Mientras su obsesión por Alec crece día tras día, Tess deberá enfrentarse a un peligroso juego de poderes. Y el destino se encargará de complicar todavía más la situación cuando el Titanic choque con un iceberg al sur de las costas de Terranova...

Claudia Gray - Defy ​the Stars
Noemi ​Vidal is a teen soldier from the planet Genesis, once a colony of Earth that's now at war for its independence. The humans of Genesis have fought Earth's robotic "mech" armies for decades with no end in sight. After a surprise attack, Noemi finds herself stranded in space on an abandoned ship where she meets Abel, the most sophisticated mech prototype ever made. One who should be her enemy. But Abel's programming forces him to obey Noemi as his commander, which means he has to help her save Genesis - even though her plan to win the war will kill him. Together they embark on a daring voyage through the galaxy. Before long, Noemi begins to realize Abel may be more than a machine, and, for his part, Abel's devotion to Noemi is no longer just a matter of programming.

Claudia Gray - Finsterer ​Schwur
Um ​die Bewohner von Captive’s Sound zu retten, hat Nadia dem Herrscher der Unterwelt die Treue geschworen. Nun muss sie Jenem dort unten an der Seite der Zauberin Elizabeth dienen und wird von ihr in der dunklen Magie unterwiesen. Doch anstatt dadurch mehr über ihre bösen Pläne zu erfahren, droht Nadia der Verlockung ihrer neuen Macht zu verfallen. Abgeschottet von ihren Freunden, ist sie so empfänglich für die Dunkelheit wie noch nie … Das fulminante Finale der Spellcaster-Reihe!

Claudia Gray - Leia, ​Princess of Alderaan
It ​is Leia Organa's sixteenth birthday and she participates in the traditional ceremony where she declares her intention to one day take the throne of Alderaan. But she's much more concerned about the way her parents are acting lately: lots of meetings and late dinners and not talking to her as much as they used to. Eventually she discovers the reason for their secrecy: their involvement in the increasingly organized rebellion. When Leia decides to become involved herself in the fight against the Empire, whether her parents approve or not, she will have to prove to them that she is a valuable asset who must be allowed to take a stand, regardless of the risk to herself. Her stand will also put her at odds with a pacifist young Alderaanian man who gives Leia her first kiss…and her first real loss.

Claudia Gray - Ten ​Thousand Skies Above You
Ever ​since she used the Firebird, her parents' invention, to cross into alternate dimensions, Marguerite has caught the attention of enemies who will do anything to force her into helping them dominate the multiverse—even hurting the people she loves. She resists until her boyfriend, Paul, is attacked and his consciousness scattered across multiple dimensions. Marguerite has no choice but to search for each splinter of Paul’s soul. The hunt sends her racing through a war-torn San Francisco, the criminal underworld of New York City, and a glittering Paris where another Marguerite hides a shocking secret. Each world brings Marguerite one step closer to rescuing Paul. But with each trial she faces, she begins to question the destiny she thought they shared. The second book in the Firebird trilogy, Ten Thousand Skies Above You features Claudia Gray’s lush, romantic language and smart, exciting action, and will have readers clamoring for the next book.

Claudia Gray - A ​Million Worlds with You
The ​fate of the multiverse rests in Marguerite's hands in the final installment of the Firebird trilogy by New York Times bestselling author Claudia Gray. Ever since she used the Firebird, her parent's invention, to cross through alternate dimensions, Marguerite has been at the center of a cross-dimensional feud. Now she has learned that the evil Triad Corporation plans to destroy hundreds of universes, using their ultimate weapon: another dimension's Marguerite who is wicked, psychologically twisted, and always one step ahead. Even though her boyfriend Paul has always been at Marguerite's side, the Triad's last attack has left him a changed man, and he may never be the same again. Marguerite alone must stop Triad and prevent the destruction of the multiverse. It's a battle of the Marguerites ...and only one can win. In the epic conclusion to the sweeping series that kicked off with A Thousand Pieces of You, fate and family will be questioned, loves will be won and lost, and the multiverse will be forever changed.

Claudia Gray - Düstere ​Träume
Das ​Böse kommt – in Captive's Sound ist es ganz nah … Ein Junge, der von dunklen Visionen gequält wird. Ein Mädchen mit der magischen Gabe, ihn zu retten. Das Böse, das sie beide vernichten will. Mateos Visionen bringen ihn fast an den Rand des Wahnsinns. Es ist ein dunkler Familienfluch, der seine Mutter in den Tod getrieben hat und nun auch ihm zum Verhängnis werden könnte. Immer wieder sieht er in seinen Träumen ein schönes, sterbendes Mädchen … und jetzt ist dieses Mädchen wirklich da! Mit ihrem Vater und ihrem Bruder ist Nadia nach Captive’s Sound gezogen. Mateo ahnt, was kommen wird: Auf magische Weise sind er und Nadia füreinander bestimmt. Doch ihr Ende ist ungewiss …

Claudia Gray - Steadfast
Nadia, ​Mateo, and Verlaine have saved Captive's Sound from the dark Sorceress Elizabeth...or so they thought. Despite their best efforts, a crack opened and a new, greater evil seeped through. With Mateo as her Steadfast, Nadia's magic is magnified and she is more powerful than ever. But there is still so much she doesn't know about the craft, leaving her open and vulnerable to a darker magic...which has begun to call Nadia's name.

Claudia Gray - Renacer
Bianca ​y Lucas creían que juntos podrían vencer al destino, pero cuando la Cruz Negra se interpone de nuevo en su camino, se dan cuenta de que solo hay un lugar en el que refugiarse: la Academia Medianoche, donde empezó todo. Sin embargo, allí se está librando una terrible lucha de clanes de la que ahora no van a poder escapar tan fácilmente. Y entre los muros de la escuela su amor deberá superar la más difícil de todas las pruebas...

Claudia Gray - Dunkler ​Bann
Endlich ​kann Nadia aufatmen: In der Nacht von Halloween ist die dunkle Zauberin Elizabeth in den Flammen umgekommen. Und in Mateo hat sie nicht nur ihre große Liebe gefunden, sondern auch einen treuen Verbündeten. Mit ihm verbindet sie ein magisches Band, das ihr neue Kräfte verleiht. Aber es gibt noch so viel, was sie über die Hexenkunst lernen muss. Und plötzlich kehrt auch noch Elizabeth zurück! Sie hat nicht nur einen Dämonen mitgebracht, sondern verfolgt einen höllischen Plan, der die ganze Stadt in ewige Dunkelheit stürzen soll.

Claudia Gray - Balthazar ​(német)
Jeder ​Vampir träumt davon, wieder ein Mensch zu sein ... Das Blut der 16-jährigen Skye verfügt über eine einzigartige Macht. Wenn ein Vampir davon trinkt, wird er in die Zeit zurückversetzt, in der er noch lebte. Diese Erfahrung macht den Blutsauger beinahe sofort abhängig. Da ist es nicht überraschend, dass der brutale Vampir Redgrave alles daran setzt, Skye in seine Gewalt zu bekommen. Denn wer Skyes Blut kontrolliert, beherrscht auch die Abhängigen. Nur der Vampir Balthazar nimmt den Kampf gegen Redgrave auf. Doch was anfangs lediglich Beschützerinstinkt und Rebellion gegen seinen vampirischen Erzeuger ist, entwickelt sich rasch zu mehr, als Balthazar erkennt, was Skye wirklich ist: die andere Hälfte seiner Seele.

Claudia Gray - Contra ​las estrellas
Noemí ​Vidal es una joven soldado del planeta Génesis, una antigua colonia de la Tierra sumida en una dura guerra por conseguir su independencia. Tras un ataque sorpresa, Noemí termina perdida en el espacio, vagando en una nave abandonada. Abandonado también está Abel, uno de los robots más sofisticados del ejército de la Tierra. Un robot que debería ser su enemigo. Sin embargo, su programación lo obliga a obedecer a Noemí y, aunque ello lo lleve a poner su vida en peligro, termina por ayudarla en su propósito de salvar Génesis. Poco a poco, Noemí se irá dando cuenta de que Abel es mucho más que una máquina, y Abel, por su parte, aprenderá que su devoción por Noemí nada tiene que ver con su software...

Claudia Gray - Adicción
Tras ​una larga temporada sin verse, Bianca y Lucas buscan la forma de infringir las estrictas normas de la academia Medianoche para poder continuar con su intensa y complicada historia de amor. Pero ¿hasta dónde están dispuestos a llegar? Nadie sabe tan bien como ellos que el amor mata o muere...

Claudia Gray - Despedida
Bianca ​ha abandonado Medianoche y se ha unido a la Cruz Negra, la organización mundial de cazadores de vampiros. Su nueva vida no es precisamente fácil: bajo la tutela de Kate y Eduardo, debe entrenarse con disciplina militar, cuidando de que nadie descubra sus poderes sobrenaturales. Solo hay algo que la reconforta: la compañía de Lucas, su gran amor y único confidente, con quien ya ha empezado a planear una nueva huida.

Claudia Gray - Mester ​és tanítványa
Qui-gon ​Jinn mestert felkérik, hogy legyen a Jedi Tanács tagja, így azonban nem folytathatná Obi-van Kenobi kiképzését, ezért vonakodik elfogadni a kinevezést. Ifjú padavanját is aggályok gyötrik: kételkedik benne, hogy képes lesz-e felnőni mestere elvárásaihoz. A Pijal bolygón új királynő kerül trónra, aki szorgalmazza egy hiperűr-útvonal megnyitását, amelyen keresztül távoli, elszigetelt világokkal építhetnek ki kapcsolatot. A javaslat diplomáciai vitákat vált ki, ezért egy volt Jedi, Rael Averross kérésére a Tanács Qui-gon Jinnt és Obi-vant küldi a viszály elsimítására. A konfliktus azonban gyorsan elfajul, azt pedig még a harcedzett és bölcs mester sem tudhatja, hogy megbízhat-e Averrossban, Dooku gróf egykori tanítványában... Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi története a barátság és a bizalom, a hit és a bátorság próbája, amely vagy sosem látott egységbe kovácsolja, vagy kíméletlenül elpusztítja a mestert és tanítványát...

Claudia Gray - Mil ​lugares donde encontrarte
Los ​padres de Marguerite Caine son genios de la física. Sus teorías sobre los universos paralelos han sido muy discutidas, pero por fin han podido demostrar la existencia de otros mundos: han inventado el Pájaro de Fuego, un colgante que permite saltar de una realidad a otra. Cuando el padre de Marguerite aparece muerto, su joven y enigmático ayudante Paul, huye a otra dimensión con los datos de la investigación y el prototipo del Pájaro de Fuego. Marguerite no puede permitir que escape de la justicia e inicia su persecución a través de mundos muy distintos del nuestro. Cada vez que Marguerite encuentra a Paul, le surgen más y más dudas de que sea realmente el asesino de su padre... Y no solo eso, sino que está segura de que es el destino lo que enlaza sus vidas. ¿Podrá finalmente confiar en Paul o descubrirá que su historia de amor siempre acaba en traición?

Claudia Gray - Gegen ​alle Sterne
Er ​ist programmiert, sie zu töten. Sie ist bereit, ihn zu vernichten. Bis sie sich näher kommen als gedacht … Noemi ist bereit zu sterben, um ihren Planeten gegen die Erde zu verteidigen. Als sie in einem verlassenen Raumschiff nach Hilfe für ihre schwer verletzte Freundin sucht, trifft sie auf Abel, die perfekteste künstliche Intelligenz, die je entwickelt wurde. Er ist programmiert, sie zu töten. Gleichzeitig aber muss Abel dem ranghöchsten Menschen an Bord gehorchen. So gelingt es Noemi, ihm das Geheimnis zu entlocken, das ihren Planeten retten kann. Dafür müsste sie Abel zerstören. Doch Abel sieht nicht nur aus wie ein Mensch aus Fleisch und Blut. Je näher sich die beiden auf der lebensgefährlichen Mission kommen, desto klarer wird Noemi: Er fühlt auch wie ein Mensch. Bald steht er längst nicht mehr nur aus programmiertem Gehorsam zu ihr. Aber ist er wirklich frei, alles für sie zu tun?

Claudia Gray - Balthazar
Balthazar, ​a vámpír több száz éve egyedül van – szövetséges és szerelem nélkül. Ideje szembenézni a múltjával, és a szíve szavát követni végre. Amikor beleegyezik, hogy megvédi Skye Tierney, az egykori Evernight Akadémia halandó diákja életét, még nem tudja, milyen veszélyes játékba keveredik. Skye újonnan felfedezett természetfeletti képességei magukra vonják a gonosz, csábító vámpír, Balthazar és a családja gyilkosának figyelmét is. A nagy hatalmú vámpír most azt tervezi, hogy Skye tehetségét a saját gonosz céljai eléréséhez használja ki. Balthazar bármit megtenne, hogy megállítsa Redgrave-et, és beteljesedjen régóta táplált bosszúvágya. Miközben Skye és Balthazar együtt szállnak szembe a gonosszal, közelebb kerülnek egymáshoz, mint valaha gondolták.

Claudia Gray - Lost ​Stars
The ​reign of the Galactic Empire has reached the Outer Rim planet of Jelucan, where aristocratic Thane Kyrell and rural villager Ciena Ree bond over their love of flying. Enrolling at the Imperial Academy together to become fighter pilots for the glorious Empire is nothing less than a dream come true for the both of them. But Thane sours on the dream when he sees firsthand the horrific tactics the Empire uses to maintain its ironclad rule. Bitter and disillusioned, Thane joins the fledgling Rebellion—putting Ciena in an unbearable position to choose between her loyalty to the Empire and her love for the man she's known since childhood. Now on opposite sides of the war, will these friends turned foes find a way to be together, or will duty tear them—and the galaxy—apart?

Kollekciók