Ajax-loader

Federica Bosco könyvei a rukkolán


Federica Bosco - Maradj ​velem, angyal
,,Amióta ​megtanultam járni, nem volt más vágyam, minthogy a világ legnagyobb színpadain táncolhassak..." Mia a küszöbén áll annak, amire mindannyian vágyunk: a Royal Ballett School meghallgatásán egy karnyújtásnyira kerül attól, hogy megvalósuljon gyermekkora óta dédelgetett álma. A lány, aki mindig is világhírű balett-táncos szeretett volna lenni, a színpadon állva hirtelen ráébred, hogy ez nem az ő útja. Szabad akar lenni. Szabadon, szabályok, kötöttségek, kényszer nélkül akar táncolni - ez az igazi álma. Patrick hangja most, élete egyik legnehezebb döntésének meghozatalakor sem hagyja magára. A Royalra mondott ,,nem" egy új élet kezdete Mia számára: Ninával - akivel végül felülkerekedtek az őket elválasztó félreértéseken - úgy döntenek, hogy Londonba költöznek. Mia rátalál a Britre, egy művészeti iskolára, amely biztosíthatja számára a tánc szabadságát, Nina pedig belevág egy újságíróképzésbe. Az új, londoni élet azonban nem csak szórakozás, hiszen Nina terhessége számos megoldandó feladat elé állítja a két barátnőt. Az akadályok leküzdésében, mint mindig, most is segítségükre lesz Patrick földön túli alakja. Mígnem egy napon... A népszerű írónő, Federica Bosco több mint 600.000 eladott példány után jelentkezik a mesébe illő történet régen várt befejezésével a szerelem varázslatos erejéről. Federica Bosco író és forgatókönyvíró. A Monicáról írt történetek sikere után (Őrülten tetszel; A szerelmet nem nekem találták ki; A szerelem üldöz engem) jelentkezett a Miáról szóló, szenvedélyes trilógiával (Szerelmem egy angyal; Vigyázz rám, angyal), amelynek várva várt harmadik, befejező része, a Maradj velem, angyal! immár a magyar olvasók számára is elérhető.

Federica Bosco - A ​szerelem különös súlya
,,A ​szerelem egyszer csak véget ér, és kész. Csak úgy, egy szerda este, mindenféle előzetes értesítés nélkül. Mit teszel? Elhagyod? Valódi ok nélkül?" Francesca házassága megfeneklett. Pedig az örök optimista Edo igazi mintaférj, sosem veszekszik, mindent eltűr, szolgálatkész és bosszantóan mosolygós. Francesca számára mindez elviselhetetlen. Éjjelente cupcake-sütögetésbe menekül, nappal az előléptetéséért gürcöl egy könyvkiadóban. Főnöke, a hatalmas egóval megáldott Bigazzi azóta hajszolja a világraszóló sikert, mióta lemaradt A szürke ötven árnyalatának kiadási jogáról. Mr. Big éppen Francescát bízza meg a feladattal, hogy bestsellert írasson Leonardo Calamandreivel, a cinikus, minden hájjal megkent szépfiúval, akiért rajonganak a nők. Nem úgy Francesca, aki meglátja a sérült kisfiút a magabiztos pasi álarca mögött, és elhatározza, hogy vagy beleszeret, vagy megöli... A szerelem különös súlya az élet meghatározhatatlan mérőszámairól szól; hol kezdődik a szerelem, és mennyire gyorsan múlik el, milyen hőfokon kell benne égni, és mikortól ég a körmünkre.

Federica Bosco - Szerelmem ​egy angyal
Mia ​tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen. Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít. Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.

Federica Bosco - Un ​amore di angelo
Libera ​di danzare senza schemi e regole ferree, libera di studiare con chi volevo senza più obbedire ai canoni rigidissimi delle scuole prestigiose o ai capricci di insegnanti frustrati, libera di esprimere me stessa». Mia ha avuto l’occasione che attendeva da sempre: un’audizione alla Royal Ballet School. Ma quando si è trovata su quel palco, quando ha capito che la possibilità di entrare in quella scuola era a portata di mano, ha sentito di non voler rinunciare alla libertà di danzare senza regole, vincoli, costrizioni. Accanto a lei, anche nelle decisioni più difficili, c’è sempre stata la voce di Patrick, eterea presenza che non la lascia mai. Dopo il suo “no” alla Royal, per Mia può iniziare una nuova vita: lei e Nina, superate finalmente tutte le incomprensioni che le avevano divise, decidono di trasferirsi a Londra. Mia trova una scuola d’arte che la entusiasma, la Brit, mentre Nina prova a frequentare un corso di giornalismo. Ma Londra non è solo divertimento e cambiamenti: le due amiche dovranno anche affrontare la difficile gravidanza di Nina. A sostenerle, come sempre, ci sarà l’incorporea figura di Patrick. Finché un giorno…

Federica Bosco - Vigyázz ​rám, angyal
Ha ​igazán hiszel az álmaidban, soha ne add fel őket! Végigmentem az alagúton, de visszatértem. Egyedül. Miát elnyelte egy szörnyű februári napon a tenger, és számára akkor megállt az idő. Mélyen alszik, mintha nem is akarna felébredni - biztonságban érzi magát. Ismerős hang veszi körül, védelmezi, távol tartja tőle a szenvedést, álomba repíti, ahol közel érezheti magához, akit szeret. Ez a hang erősebb az összes többinél. Szólongatja őt, valamiképp mindenáron fel akarná ébreszteni. De neki esze ágában sincs. Ám csaknem két hónap után Mia végül magához tér. Valaki azt akarta: jöjjön vissza az életbe valaki, akivel Mia még tud beszélgetni, és legszívesebben folyton csak őt hallgatná. Aki jobban szereti őt a saját életénél is, és mindent megtett azért, hogy megmentse.

Federica Bosco - Il ​mio Angelo Segreto
Cosa ​ne è di Mia dopo il gesto disperato che ha compiuto? Nel sonno profondo da cui pare non volersi risvegliare, sente la voce di Patrick, senza capire come sia possibile. Le parla costantemente come un angelo che mai la abbandona, ma Mia non può vederlo. Non desidera riaprire gli occhi, perché ha paura di ricominciare a soffrire. Ancora una volta sarà Patrick a riportarla a galla, a farla ritornare alla vita. Ma Mia appare completamente trasformata: i medici la vedono parlare da sola e cercano spiegazioni a questo suo strano stato. A chi si rivolge Mia? Grazie alla nonna, che la sottrae all'ospedale per portarla a Firenze, Mia torna ad amare la vita, a partecipare alle feste, a conoscere nuove persone. E anche un nuovo ragazzo... E finalmente, seguita da un anziano insegnante rumeno, ricomincia a danzare. Ma è arrivato per lei il momento di tornare in Inghilterra, il momento dei chiarimenti e delle decisioni: che ne sarà della sua amicizia con Nina? Riuscirà a trovare il coraggio per presentarsi alla Royal Ballet School e superare il provino tanto atteso? Un altro avvincente capitolo nella vita di Mia, ancora sospesa tra realtà e sogno

Federica Bosco - Innamorata ​di un angelo
Una ​mattina ti svegli e sei un’adolescente. Così, senza un avvertimento, dall’oggi al domani, ti svegli nel corpo di una sconosciuta che si vede in sovrappeso, odia tutti, si veste solo di nero e ha pensieri suicidi l’84% del tempo. E io non facevo eccezione». Questa è Mia, sedici anni, ribelle, ironica, determinata, sempre pronta ad affrontare con tenacia le incertezze della sua età: scuola, compagni, genitori separati, e un rapporto burrascoso con la madre single che la adora, ma è una vera frana in fatto di uomini. Mia insegue da sempre un grande e irrinunciabile sogno: entrare alla Royal Ballet School di Londra, la scuola di danza più prestigiosa al mondo, dove le selezioni sono durissime e il costo della retta è troppo alto per una madre sola. A complicare la sua vita c’è l’amore intenso e segreto per Patrick, il fratello della sua migliore amica, un ragazzo così incantevole e unico da sembrare un angelo, che però la considera una sorella minore. La passione per la danza e quella per Patrick sono talmente forti e indissolubili che Mia non sarebbe mai in grado di rinunciare a una delle due. Fino a quando il destino, inevitabile e sfrontato, la metterà davanti a una delle più dolorose e difficili scelte della sua vita

Kollekciók