Ajax-loader

Nat Roid könyvei a rukkolán


Nat Roid - Holtteste ​éltesse!
- ​Valaki bejött. Hirtelen leoltotta a villanyt. Rám oltotta... És meglökte a kezemet. Amikor lőttem. A villanyoltást, azt úgy hittem, benne van a tervben... - A kazettát nem te lőtted meg, ezt nekem ne mondd - felelte Joe. - Libbyt lőtted ugyanabban az időben. Ezt ő maga mondta nekem... - Rendben. - Most Nelsonon volt az elvörösödés. - Mit tudom én. Menjünk végig rajta. Ahogy volt. Akkor is azt fogom állítani, hogy... Joe suttyanás hangját hallotta. Aztán Luigi Nelson hangtalanul elterült. Rázuhant az imént hantolt sírra. Ráoltották a villanyt. Nelsonra most alaposan ráoltották. Miért nem lőttek rám, gondolta, és egyáltalán nem véletlenül... A golyó a lába előtt vágódott a földbe. Megtorpant. Felnézett a magasba. Megpillantotta a saját helikopterét. Libby integetett belőle. Akkor újabb lövés pukkant. Nem a helikopterből. Libby láthatóan beszélt valakihez... Integetett Joe-nak... és elindult a helikopterrel a liget irányába, amerről a lövések jöttek. Joe most megpillantotta Graculát is a helikopterben... Megnyugodott... De ki tudja. Ha Libby újra idelebeg, felhúzatom vele Nelsont, gondolta.

Nat Roid - Egyre ​kisebb gyilkosságok
"A ​kulccsal simán kinyitott egy ajtót. Elindult a vízilóház felé. Dróttal határolt, négyzet alakú térségen haladt át. Ott állt a Schrager-kertben. Csend volt mindenütt. Akkor megpillantotta a gubbasztókat. Sasok, keselyűk? Észrevett egy különös madarat. Akkora volt, mint egy ember. Ilyet még nem látott. Megtorpant, látnia kellett, hogy a madár nem a földön áll. És nem is madár. Rohant. Arrafelé. Aztán ott volt. Az arcát nem tudta megnézni. A két kéz át volt fűzve a kerítés drótján. Az egyik könyékig, azon is túl. A fiúnak abban a kezében, amelyik így át volt fűzve, volt valami. Annak a valaminek, ami a fiú kezében így ott volt, a vége nem látszott. A kezében egy kés volt, hosszú. A késnek volt a fele a fiúban. Joe elfordult. A fiú zsebéből is kiállt valami. Egy olló. Drótvágó. Más nem volt nála. - Hát te jól bekaptad a legyet, haver - mondta Joe, csak úgy, a Schrager-állatkert lombos éjszakájának. Furcsa érzés volt, hogy mindenfelé békés vadállatok alusznak. Mit tehetett ő is. Mit tehetek én is, ismételte, mintha a gondolatai is visszhangot vernének. Visszament, amerről jött. A kulccsal, melyet Nuage kézitáskájából vett ki. Aztán lement a pincébe, és kinyitotta a kis víziló-siló ajtaját. Hátra se nézett. Futott ki a házból. Senki sem ment utána."

Covers_32984
elérhető
0

Nat Roid - Most ​van soha
"Akkor ​a bal keze mellett valami lendült, és a Webley megszólalt. Ez volt hosszú ideje az első emberi hang. De szinte ugyanakkor hallatszott az a másik pukkanás a lombok mögül; ő már hallotta a neszt, honnét. A torkolattűzre lőtt. Három lövés volt. Akkor el kellett indulnia arrafelé. Nem indult el. Lehajolt, maga mellé, a földre már csorgott a vér. A zúzalékköves úton, mintha előre odakészítették volna, ott volt az a csupasz földfolt, és a vér arra folyt. Nem volt a legügyetlenebb lövés, nem volt a legügyesebb. - Kettő - mutatta, aki ott feküdt a zúzalékköveken, mutatta, hogy "két fegyver volt nálad", Joe bólintott, hogy kettő, velem most kettő, a Webley, mutatta, amit átadtam neked, és az automata Colt. És hittem már azt is, mondta Joe Lopiccolo, hogy te voltál. Így lett jó, mondta valahogy, aki a zúzalékköveken feküdt, és Joe tudta róla, hogy meg fog halni. Nem akármikor; nem soha, nem ezer éve, hanem most. Az előkészítetlen földfoltra folyt a vér, és Joe lassan abbahagyta a mutogatást. Lezárta a szemeket. Átballagott a bokrokhoz. A másik ott hevert, fél karja felakadt egy ágon. Kihúzta alóla az ágat, a kar kis zajjal leesett. Zubbonyzsebéből kiszedte a kulcsokat; az egyik nyitotta az Olds csomagtartóját. A műanyag takaró mása ott volt rendben. Biztosra ment, állapította meg. Visszatért az úthoz. Úgy járt-kelt, mintha az egész csak a Grierson ház valami réges-régi tévéadása volna... mintha soha többé senki se jöhetne erre a világon."

Nat Roid - Bízd ​a halálra
"Joe ​visszafelé indult. Akkor hirtelen fény villant a helikopter felől... Futásnak eredt... Csak két tompa pukkanás állította meg. Tudta, nem rá lőttek. Mégsem tudott továbbfutni. Elindult visszafelé. Várta, hogy a helikopterből ismét felvillan a fény. Ez nem történt meg. Csend volt. Nem mert kiáltani... Akkor belebotlott valamibe. Felkészült rá, nem esett el. Lehajolt. Sokáig kellett kotorásznia a kezével, míg végre vérbe nyúlt. A nyakból ömlött a vér, és talán lejjebb is volt egy forrás. Csak élet nem volt már. Megfogta a két csuklót, vonszolni kezdte a testet a helikopter felé. Azt mondta: Megígértem neki, hogy átviszem Mexikóba. Szállj ki, és hagyd nyitva az ajtót. A helikopterből senki sem felelt. Joe elérte a hágcsót. Felszólt a fülkébe: - Gyere, segíts. Húzd fel, én majd tolom. A fülkéből senki se válaszolt. Joe akkor azt mondta: - Itt egy csekk... huszonötezerről. Ráteszem a lábát. És azt csinálsz vele, amit akarsz. Most se feleltek fentről. Joe elindult a Lincoln felé. Nem lőttek utána. Elérte a kocsit. Beszállt. Indított. Pár méter után ismét kiszállt. Kénytelen volt kinyitni a kaput. Ez is megtörtént. Visszaült a kocsiba, elhagyta a birtok területét. Megállt. Kiszállt, becsukta és bezárta a kaput. A kulcsokat megtörölgette, a kulcscsomót áthajította a kerítésen. Ügyelt rá, hogy a kőlapos járdára essen odabent.... várakozott. Lépteket nem hallott, annyit csupán, hogy valaki a kulcscsomót fölszedi... - Fényeskedjék - mondta-, Pro. Fényeskedjék neked, öregem."

Nat Roid - ...de ​maradj halott
"-Gyorsabban! ​- kérte Ron Sadle a taxisofőrt. - A lehető leggyorsabban! Maple utca 547!- ...Megnyugodott. Talán... Igaz, a Babolino felé nagy kerülő... ha valaki a Maple utcába igyekszik. - Kösz - mondta a taxisnak. - Hagyja! - Kiugrott. Az utca csendes volt... Fülelt. Nem hallotta közeledő autó zaját. Akkor elindult a kapu felé. Nem volt bezárva. Ez még nem jelent semmit, mondta magában. Nem tudta, liften menjen-e vagy gyalog. Második emelet. A lift lent volt a földszinten. Lehetett volna, érezte, minden egy kicsit másképp. Lehetne másképp... Aztán nekivágott gyalog. Elővette a Webleyt. Felcsavarta a hangtompítót. Ott volt a másodikon. Futtában lépett át Stanton LaGuna holttestén. Valahogy most már több volt ez, mint valóság és rémálom. Plusz-mínusz-valóság-és-rémálom volt. Az előszoba ajtaját... a lakásét... csak be kellett löknie. Víz csobogása hallatszott bentről. Sötét volt. Nem gyújtott villanyt. Kitapogatta az előszoba sima falát, balra volt a fogas, jobbra semmi; a fogas bordásfalként borította a falat; egy léc alá odatapasztotta a fémjelzőt, amely a kezét bizsergette, ha fémtárgy haladt át, burkolatlanul, a síkján... Biztonyosra vette, hogy szükségtelen az óvatosság: akkor már ott járt, ahonnét a vízcsobogás hallatszott... ... A halott a fürdőkádba bukva feküdt a hátán, két lába az ég felé állt - akár egy bukott lovas, valami rossz szobor alakjába öntve. Forgatta a Webleyt. Bekapcsolta a bizsergőt a műkezében. Várt."

Nat Roid - Nem ​szeretném, ha fáznál!
"A ​köntös színe halványzöld volt, és az imént még a nő tulajdonát képezte. Most már semmi sem képezte ennek a nőnek a tulajdonát A zsineg bevágásai sem. A zsineg erős spárgaféle volt, kapható a Botterill út, a Pasmora körút, a Pazococo vagy a Bellevista akármelyik vegyeskereskedésben. A heverőn a kendő helye mellett vastag könyv feküdt. A kendőnek persze nem látszott a helye. Ha ezt a vastag könyvet fölemelik, látszik, hogy ott volt. Egy ilyen vastag könyv nyomot hagy. A nyomokat a nő nyakán eltakarta a kendő. A szobában csend volt. A heverő végénél a falon, alacsonyan, ott domborodott egy kis gomb. A zárnyitó villanyszerkezet gombja. A feldöntött széken halványzöld köntösben megkötözve, holtan fekvő nőnek semmi köze sem volt már ehhez a gombhoz. A csengő gombjához sem. A könyvhöz sem. Semmihez sem. Vagy mégis? Mivel a 17 óra 33 perckor, majd a 17 óra 34 perckor újra megnyomott kapucsengő hangjára válaszul a heverő végénél a falon kidudorodó gombot megnyomták, az illető, aki csengetett, surrogó-burrogó hangot hallott. Elfordíthatta a kapu kilincsgombját. Beléphetett a házba."

Nat Roid - Azt ​te csak hiszed, bébi!
"Bentről ​kis zajt hallott. Akkor hirtelen szétrobbant az ajtó. Hat golyó, gyors egymásutánban, halk pukkanások kíséretében szitává szaggatta. Különös módon a Maurren Deligaritz névjegy ép maradt. Bent egy pillanatra csend lett. Ron hörögve vágódott le a folyosón és lőtt. Eszelősen eresztette az utolsó három lövedéket mind a névkártyába. Az ajtó mögül is hörgés volt a válasz. Aztán semmi. Ron gyorsan újra töltött, és oldalt vetette magát, vissza a falhoz. Ha a benti valaki egyedül volt, talán meg is volnánk, gondolta. És a legjobb lenne a fél százdollárossal odébbállnom, tette hozzá. Akkor már tüzelt is a zárra. Még három lövés lehetőségét meghagyta. Fölemelte a farudat, lassan kihajtotta az ajtót. Közben még egyet lőtt. Válasz nem jött. Odabent sötét volt. A benyílóban egy kreolbarna arcú, őszülő hajó, negyvenes férfi hevert. Hanyatt vágták a lövések. Lopiccolo azt mondaná rá, gondolta Ron Sadle, hogy még seggre is ültél a csodálkozástól, pajtás! Így van ez, ha minden összejön. Hevert, de mintha ült volna, valahogy a nyaka zárt be derékszöget a falnál a testtel. És a fej olyan hangsúlyos volt, olyan jelentős, hogy ez a kis függőleges is az ülő testhelyzet képzetét idézte fel. Ron nem tudta levenni szemét a jelenségről. A három golyó, amelyet az ajtó névjegykártyáján át lőtt be, telitalálat volt... Ki ez az ember? - gondolta. Miért volt itt? Lehajolt, hogy iratokat keressen..."

Nat Roid - Meghalni ​és megszeretni
"Akkor ​hangzott az első fütty, és...Tillyer összerándult. Ron látta, ahogy kezd kicsúszni Derger kezéből. Még két fütty hallatszott, a golyók már célt tévesztettek. A park bokrain túl, húsz méternyire tőlük, elindult egy ezüstmetál színű autó. A környék egyszerre hatalmasan csöndesnek rémlett. Tillyer szájából ömleni kezdett a vér. Ron látta, ahogy az autó közeledik, teljesen rendhagyóan, a néptelen park sétaútján. A másodpercek kinagyítódtak. Az ezüstmetál tömb, lassan közeledve, mintha nem vett volna tudomást... árnyalatokról. Lőréséből láng csapott ki, és Chious felvonyított, majd odacsattant. Ron megpróbált hátranézni, poros vonaglást látott, fél láb kapálózását. Derger a zekéje zsebében görcsösen markolni látszott valamit. A zeke szárnya a járdán valódi szárnyként kiterülve hevert, és Derger mintha forgatott volna valamit benne, de... Az ezüstmetál tömb lőrése most jobb kéz felől egy vonalban volt velük. Egy lámpaoszlop hirtelen eltakarta, és akkor... Ron látta, hogy Derger megmoccan, mintha hasmánt helyzetből fel akarna szökkenni. Ám a mozgás, valami rettenetes koreográfia, bent a füstszín üveg mögött indult meg igazából. Mindkét férfi az arcához kapott, és a kocsiban ködszerű anyag kezdett terjengeni. Ez el is takarta őket azonnal, de az a mozdulat maga volt az iszony... Profilból látszott egy némán ordító száj... melynek hangja nem hatol át fémen, golyóálló üvegen. Ron üvölteni szeretett volna... mert a mindenen túli kínt látta... De akkor Derger zizegő száraz bőrű, hámló tenyere a szájára tapadt... - Semmi baj - mondta, amennyire befogott szájjal erre képres lehetett. Az ezüstmetál koporsó akkor nekivágódott a lépcsőkorlátnak... elindult lefelé..."

Nat Roid - Túl ​jól fest holtan
"A ​holttest ott hevert a második parksáv bokrai közt... két lámpa épp nem világított; a testet Franca találta meg... A lány eltakarta az arcát, nem bírt szólni. - Ez egy ilyen szakma, értsd meg - mondta Joe. - El kell vinnünk, de ügyesen, aztán... - Hívni kell a... - Franca nem bírta befejezni. Joe tudta: pár pillanat., s futásnak ered, talán sikoltozva. - Majd megőrültünk - mondta. - Itt kell hagynunk, itt kell hagynunk - hajtogatta a lány. A halottnak kővel volt szétverve a feje. Joe Lopiccoló nézte. - Van a Lotusban egy nagy ponyva - mondta akkor. - Azt idehozzuk, és jó lesz. - De nem velem! - kiáltotta Franca. - De, veled! - ragadta meg a vállát Lopiccolo. - Mert jegyezd meg, bébi, hogy a mi ügyeinkben öt halott szokott lenni, és ez még csak a negyedik..."

Nat Roid - Írd ​hozzá a vért!
Az ​író NAT ROID, a könyv a hírhedt krimisorozat utolsó darabja.Egy kötetben három összefüggő regény - véres, szadis, dumás, professzionálisan kidolgozott kliphalmaz.Rengeteg akció, halál, kiméletlenség.Egy elmebeteg szekta szedi áldozatait; aki bevalja a bűnét gyorsan, aki nem (mert ártatlan), lassan, borzalmas szenvedések közt múlik ki.Kibelezések, robbantás, nyakelmetszés, perverz és pornós sex - amit akarsz Olvasó! A Kossuth-díjas, sokműfajú, zseniális író egyben elbúcsúzik NAT ROID-tól az általa teremtett krimi írótól!

Nat Roid - Vér ​és virághab
Egzisztencialista ​akcióregény. Bűnügyi, az a legkevesebb. De mivel a petárdák többfelé robbannak benne - nem az van, hogy "ki tette, hogyan és miért", és trükk talán az is, hogyan oldottam meg a "mit tudhat szereplőiről az író" ősi kérdését -, igen, hát nem árulhatok el semmit így előzetesen. A dolgok indítása az volt, hogy egy márki, egy cégvezető, egy bárzenész, egy bárki: ugyanaznap "intézkedik" utódlásáról egy francia hölgy révén Párizsban s a neje révén Koppenhágában. Innen indul a Maury-Morny; remélem, így fog bevonulni. Hogy hová? A tényleges regények közé, mindenképpen. Nyers, finomtalan stílusa van talán, de van igazi cselekménye - bőven!! -, vannak alakjai, 6 év alatt kipucoltam a könyvet az eredeti katyvaszból, talán ez a végeredmény. Vagy ki tudja? E. A. Poe és A. Bierce felülmúlhatatlan, de már Graham Greene-nél is többszálúbban kell regényt írnunk. Köszönet a "Vérkör" - fordítottam a könyvet - szerzőjének, J. Brownnak. Tőle sokat tanultam. Legsötétebbet adtam? Itt még jelképeket is kereshet, nálam 40 éve először, az Olvasó. De hallom a kérdést: "Ez mind megtörtént veled?" Micsoda??!!

Kollekciók