Ajax-loader

Mátyás-Kulcsár Éva könyvei a rukkolán


Horváth Zsolt - Mátyás-Kulcsár Éva - Mátyás Szabolcs - Kulcs ​a történelemhez
Hosszú ​évek óta váratott már magára a kiadvány, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánypótló. Hiánypótló, mivel ezidáig sajnos nem született olyan könyv, mely az íjászat alapjaival ismertette volna meg az íjászkodni vágyókat. Sajnos ennek következtében sokan helytelenül használják fegyverüket, még többen pedig nem az erejüknek megfelelő íjat választottak. Ami pedig talán a legszomorúbb, hogy sok gyermek az íj erősségének helytelen megválasztása miatt vesztette el kedvét és lelkesedését az íjászat iránt, a korábban féltve őrzött íj pedig a lakás egy porosodó tárgyává vált. Ebben próbál segíteni a könyv, hogy milyen íjat válasszunk és hogy tegyük meg akár önállóan is az első lépéseket. Megfelelő iránymutatással az íj kezünkben valóban ,,kulcs a történelemhez", mely kinyitja előttünk történelmünk kapuit.

Mátyás Szabolcs - Mátyás-Kulcsár Éva - Magyar ​"óriásokról" gyerekeknek
A ​könyv, melyet most a kezetekben tartotok, az Ahol a zsenik bölcsője ring című könyv gyermekeknek szóló változata. Közel hatvan olyan tudóst, feltalálót és egyéb hírességet ismerhettek meg belőle, akik nagyban hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez és a világ jobbátételéhez.

Kollekciók