Ajax-loader

Egri Gyula könyvei a rukkolán


Egri Gyula - Napló ​a pokolból (1941. november 13-tól 1947. szeptember 12-ig)
A ​tornaljai Egri Gyula egyike volt azoknak a katonáknak, akiket a Don-kanyarig sodort a történelem vihara. Egy volt azok közül, akik a nagy összeomlás és az elképzelhetetlen szenvedések után megjárták - és csodával határos módon túlélték - a hadifogság embertelen éveit, hogy aztán hazatérve hallgassanak arról, amit ott kint, távol a hazától, úgymond a haza nevében, el kellett szenvedniük. Egri Gyula szerencsére két vaskos vonalas füzetbe lejegyezte a kálváriáját, okulásul az utókornak, amely mindezt csak a történelemkönyvek lapjairól ismerheti. Már amit ismerhet belőle, hiszen az itt lejegyzett események hiányoznak a korabeli hadijelentések dicsőséges lapjairól.

Kollekciók