Ajax-loader

Kónya Lajos könyvei a rukkolán


Kónya Lajos - Soproni ​évek
A ​népmesebeli szegény ember "harmadik fia" a két háború közötti Magyarországon már nem a "fele királyságra" s a királyleány kezére, hanem egy falusi tanítói állásra pályázott. Ami nem is volt valami kicsinység, hiszen tíz-tizenkétezer néptanító ténfergett állástalanul az országban. A szegénység felhajtóerejével jutott Kónya Lajos is a nagy múltú soproni tanítóképzőbe. A lelki sérülések, gerinctörések, alaktalan lázadások korszaka ez a soproni intézetben is. A hatalom a saját képére, tehát "népbutítónak" akarja átgyúrni a fiatalokat. Kónya olyan mélyről jött, hogy eleinte keveset érzékel a hatalom manipulációjából. Egy-két emberséges tanár, kedves, fiatal leány, meleg étel, tiszta ágy tölti ki világát. Ösztönösen a tanulásba s a cserkészet révén a természet szépségeibe menekül. Ekkor írja első verseit is. De hogy mennyire a való életre függesztette szemét, arra bizonyíték életrajzi regényének e kötete is: az évfolyamtársak, tanárok portréi mind hitelesen megrajzolt jellemek, szinte körüljárható, valóságos figurák. Talán még nagyobb skálán vetíti az olvasó elé a Horthy-hadsereg soproni "házi ezredét", parancsnokait, ludovikás tisztjeit, altisztjeit, továbbszolgáló "kekszeseit". A Soproni évek egy fiatalember művészi és emberi kibontakozásának érdekes és szép nyomonkövetése.

Kónya Lajos - Kicsi ​a világ
A ​gyermekkor színes, változatos világa elevenedik meg Kónya Lajos önéletrajzi regényében. Egy költő emlékezete fordul vissza a gyermekkorba: ebbe a legsúlyosabb és leglégiesebb, ebbe a gyötrelmes és tündéri, maradandó és illanékony, a sorsát leginkább meghatározó korba, amelyben a hányattatásokon és történéseken csak a gyermeki képzelet játékai tesznek túl, s amelyben a tenger mégis megmarad az álmodozás partjai közt, tehát korántsem teljesül minden. De feleletet ad arra is a kötet, hogy Kónya végül is hol van hát igazán otthon? A franciaországi ködös télben a Károli-biblia ódon nyelve köti elszakíthatatlanul az elhagyott hazához. Tatabánya szénporos-füstös légkörén túl messzi városok vonzását érzi, a művelődés, a tapasztalás lehetőségére vágyik. A történet és álmodozás egyelőre a soproni tanítóképző kapujában ér véget: egy felfelé törekvő fiú látszólag eléri a bevehetetlennek hitt várat.

Kónya Lajos - Virág ​Márton boldogsága
Az ​ismert költő legújabb prózai írása: kisregény egy fiatal tanító életének néhány hónapjáról. Virág Márton - aki éppen letöltötte katonaidejét - 1940 őszén egy budapesti árvaházban vállal tanító-nevelői állást. Ő a regény hőse. Első személyben beszél az árvaház életéről. Látszólag nincs itt semmi, amit rendkívülinek mondhatnánk: számtan- és földrajzórák, beszélgetések a világról, a természetről, az emberekről, közben egy-egy portrévázlat nevelőkről, vallomás a hivatásról, halk vonzalom egy tanítóképzős kislány iránt. Mégis, ha arra gondolunk, mennyire vízválasztó a korszak, érthető, hogy az olvasót megragadja Virág Márton merészen szép története. Emberséges, bátor, gondolkodó férfiakat akar nevelni "fiaiból", keresi, próbálgatja hozzá az újfajta módszereket. S ez végső fokon szembefordulás a korszellemmel; nem is maradhat megtorlatlanul. A tanfelügyelői vizsgaellenőrzést felmondólevél követi, és nem sokkal később - a Szovjetunió elleni támadás után - megérkezik a SAS-behívó is. A frontszolgálat menekvésnek tűnik: elhárítja az állásvesztéssel járó létbizonytalanságot. És a tanító ebben a helyzetben úgy érzi: boldogságának esztendejét hagyta maga mögött, hiszen kedves gyerekek, jó kollégák vették körül, s szívében felébredt az első igaz szerelem.

Kónya Lajos - Kései ​ábránd
Kónya ​Lajos szülöhelyének nevét hiába ke- ressük újabb térképeinken: Felsõgallát a nagyarányú építkezések során magába ol- vasztotta Tatabánya. Az emberi emléktájak azonban maradandóbbak: szinte érintetle- nül megőrzik a gyermekkor utcáit, fasorait, a fasorokban fel-felbukkanó arcokat. Kó- nya Lajos is maradéktalan épségben hor- dozza magában, s menti át költészetébe szülõföldjének hangulatait, színeit éppúgy. mint hányatott gyermek- és ifjúkora továb- bi állomásait. Elsõ verseskötete 1936-ban látott napvi- lágot, az akkor még utolsó éves tanító- képzős diáknak. Az Úti sóhaj-t ugyan rö- videsen követte két további kötete, de költészete csak a felszabadulás után tudott valójában kibontakozni. 1950-ben kapja első Kossuth-díját, s ekkor lett az Írószö- vetség lektorátusának vezetője, majd ké- sőbb főtitkára. A korábban a társadalom igazságtalanságait ostorozó volt néptanító, költő ekkor már a bizalom hangján szól; verseit a közvetlen élmény frissessége, me- legsége jellemzi. 1953-ban másodszor is Kossuth-díjjal jutalmazzák verseit. 1954- től bizakodó hangja komorabbá válik, egy ideig el is hallgat, de 1958 óta ismét rend- szeresen jelennek meg versei s prózai kö- tetei. 1959-ben újból tanári állást vállal. Jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum mun- katársa. Legújabb írásai közül kiemelkedõ a Szálló magvak cimű verseskötet, valamint a Kicsi a világ önéletrajzi prózai alkotása.

Kónya Lajos - Hej, ​búra termett idő
Az ​utóbbi esztendők felbuzdulásai dacára igen kevesen állíthattak méltő és maradandó emléket a második világháború magyar áldozatainak, a háborúba sodródott ország szenvedéseinek és veszteségeinek. Nem az irodalmi, tudományos vagy művészi tehetség és szándék hiányzott, hanem a lehetőség. A Magyarországot a háborúban összeomlott Európa közepette leigázó hatalom ideológiai sarokpontja, a "fasizmus utolsó csatlósa" jelszóval sulykolt vád, a százezrek halálát és milliók háborús szenvedését semmibe vevő történelemhamisítás teljes mértékben egybeesett a Magyarországot aránytalanul sújtó, csaknem kizárólagos bűnbakká tevő, kollektív bűnösséget megfogalmazó és megsemmisítő büntetést kiszabó békeszerződések ideológiájával. Kónya Lajos az elsők között fordult szembe a vádaskodókkal, hiteles szóval, a háború tényeinek felmutatásával. Az a kötet, amelyet az Olvasó most kezében tart, dokumentum. Az első része a Don-kanyarban született és máig fennmaradt napló, Az eladott hadsereg legénységének sorstörténete. A második rész a politikától egyáltalán nem érintett, az átvonuló frontokat megszenvedett magyar falvak és kisvárosok háborús mindennapjait állítja elénk, elbeszélő formában, kronológiai hűséggel, név szerint azonosítható szereplőkkel és sorsokkal. A mű a maga külön sorsával, létével-nemlétével többszörös dokumentummá vált. Az Irodalmi Újság 1955. szeptember 17-i számát Kónya Lajos egy verse és Benjámin László egy epigrammája miatt elkobozták. Az íróellenzék, tiltakozó szavát felemelve a hatalom erőszakos beavatkozása ellen, 1955. október 18-n megfogalmazta az "Írók és művészek memorandumát". Az 1956-os forradalom közvetlen előzményeihez sorolandó Memorandum a kulturális életet uraló önkény kirívó eseteit rója fel: "A legutóbbi félesztendőben leváltották az Irodalmi Újság két felelős szerkesztőjét, megakadályozták Kónya Lajos Naplójegyzeteinek, Benjámin László és Nagy László versesköteteinek megjelentetését...". A Memorandum és a szerző személyes kockázatot vállaló küzdelmének eredménye volt, hogy 1956 szeptemberére megjelenhetett az a könyv, amely az addig gyalázott magyar katonák szenvedésiért emeli fel szavát, és pusztulásukra döbbent rá. Az eredmény nem volt tartós. Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért című, szélesebb köröket felrázó, a mélyben lappangó tudást pontosságával artikuláló történészi felkiáltásának hosszas huzavonát követő megjelenésére újabb tizenhat évet kellett várni. És majdnem ugyanannyit, amíg Sára Sándor Pergőtüze - akkor is csak részlegesen - a közönség elé kerülhetett. A Hej, búra termett idő első és második kiadása között pedig pontosan negyven kényszerű esztendő telt el.

Kónya Lajos - Fények ​a Dunán
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók