Ajax-loader

Morus Tamás könyvei a rukkolán


Morus Tamás - Erősítő ​párbeszéd balsors idején
Két ​magyar nemes a mohácsi vész után azon töpreng, mit tegyen, ha rázúdul hazájukra a török, s rájuk kényszeríti vallását, kultúráját. Szellemes, filozófikus párbeszédükkel a lét nagy kérdéseiről ír Morus Tamás ebben az utolsó művében, mely - csaknem 500 évvel születése után - először jelenik meg magyar nyelven. A VIII. Henrik börtönében is töretlenül dolgozó lordkancellár megalázó körülmények között ír: gyakran hiányzik a papír vagy az íróeszköz, s az elkészült oldalakat leánya csempészi ki a Towerból, hogy megmentse az utókornak. A szerző mesterien leplezi szereplői igazi személyét, ám a távoli magyar környezet ellenére is tudjuk, ki az a török nagyság, aki minden eszközzel hitelhagyásra akarja rávenni a keresztényeket. A mű központi gondolata a vigasztalás problémája. Morus szerint a keresztény ember a szenvedés leghevesebb viharában sem veszítheti el Isten iránti bizalmát, s a vigasztalás alapja éppen az a vágy, hogy Isten vigasztaljon meg. Többször visszatérő, misztikus, élményszerű megállapítás ez, mely távol áll a köznép körében akkortájt elterjedt jámborsági vigasztalás műfajától. Aki e sorokat olvassa, nem kételkedhet benne,hogy a humanizmus egyik legnagyobb alakjának gondolataiba nyer bepillantást. "Noha csak szénnel íródtak e sorok, véleményem szerint arra méltók, hogy aranylemezekre véssük" - mondja ki találóan a véleményét leánya, Margit. A szellemi végrendeletet, amelyet fogságában, mártírhalála előtt írt Morus Tamás, s amelyben annyi szeretettel és annyi aggódással szól mirólunk, magyarokról - e könyv megjelenésével végre mis is felbontottuk

Morus Tamás - Utópia
_„Valódi ​aranykönyvecske, nem kevésbé üdvös, mint amilyen mulattató a LEGJOBB ÁLLAMFORMÁRÓL és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről. Írta a híres és ékes szavú MORUS TAMÁS, nemes London városának polgára és főbírája.”_ E szavakkal kezdődik Thomas More (1478–1535), azaz Morus Tamás 1516-ban kiadott, műfajteremtő _Utópiá_ja. A szerző fenti témamegjelölése azonban – nyilván szándékosan – meglehetősen pontatlan, hiszen az _Utópia_ mindenekelőtt a Morus korabeli Angliáról szól, s benne a XVI. századi angol társadalmi és politikai viszonyok kritikája éppoly hangsúlyosan jelenik meg, mint az ideális államnak lefestett, példaképként ajánlott Sehol sziget leírása. Számos jel árulkodik Utópia és Anglia „azonosságáról”: mindkettő szigetország, Utópia 54 városa Anglia 54 grófságának felel meg, az utópiabeli Szárazfolyó leírása pontosan ráillik a Temzére is, stb. A hasonlóságok azonban itt – a földrajznál – véget is érnek, hiszen a seholszigetiek társadalmi berendezkedése messze fölötte áll annak a Morus korabeli Angliáénak, amelyek a feudális abszolutizmus és a tőkés termelés korai formáinak együttélése jellemzett. Az Erasmusszal szoros baráti kapcsolatot ápoló Morus, akinek már az apja is kiváló ügyvéd, majd bíró volt, előbb ügyvédként, később pedig magas rangú politikusként tevékenykedett hazájában, de mindvégig, még a vérpadon is hű maradt elveihez, a humanizmus értékeihez. A humanisták tagadták az eredendő bűn dogmáját, és hittek az ember és a világ korlátlan tökéletesedésének eszméjében. Ezért született meg Morus _Utópiá_ja is, jóllehet maga a szerző úgy vélte, egyelőre nincs sok esély az ideális társadalom megvalósulására: _„Sok olyan dolog van a seholszigetiek államában, amit mifelénk is szeretnék látni. De alig remélem!”_

Kollekciók