Latinovits Zoltán könyvei a rukkolán

Latinovits Zoltán - Verset ​mondok
"... ​valaha a szövegelőadásnak is voltak Paganinjei és Liszt Ferencei, aztán sokáig nem voltak... Színészet és előadóművészet úgy eltávolodott egymástól, hogy szinte szólás lett, a versmondó színész feledje el színészmúltját, az előadóművésznek eszébe se jusson, hogy színjátszás is van a földön, azaz, hogy ő is játsszon, ez természetesen tévedés. Az előadóművész is színész, s neki is játszania kell, azzal a különbséggel, hogy neki nem a szöveg cselekményét kell életre keltenie. Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie, úgy ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli." (Latinovits Zoltán)

Németh László - Latinovits Zoltán - Győzelem
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Latinovits Zoltán - Magasból ​a mélybe
“Először ​is Latinovits nem volt zseni, másodszor pedig 1958 és 1961 között én nemcsak hogy barátja voltam, hanem… amikor önbizalmát is szinte teljesen elveszítette, én voltam a kapocs közte és a külvilág között. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy- mint ugyancsak önmaga írta- az én “injekciózó” levelei tartották benne a lelket azokban az időkben, amikor gyakran foglalkozott azzal gondolattal, hogy végképp szakít a színészettel...” (Beke Albert)

Latinovits Zoltán - Drága ​jó Mamikám!
A ​levél. A legbensőbb érzések, gondolatok lenyomatai. Titkok, melyeket sokáig nem olvashatott harmadik személy. Most azonban kedves Olvasó, Ön a magyar színészet legnagyobb alakjának legintimebb életébe, gyötrelmeibe, boldogságába pillanthat bele e kötet által.Őszinte, önmagukért beszélő sorok, amelyek mindent elárulnak a halhatatlan művész és "Édes jó Mamikája" kapcsolatáról gyermekkorától haláláig. Először lát napvilágot ez a levélgyűjtemény, mely megdöbbentő pillanatokat szerez olvasójának .

Latinovits Zoltán - Emlékszem ​a röpülés boldogságára
Latinovits ​Zoltán legendákat provokáló-teremtő egyéniség volt, színpadi alakításai, filmszerepei, versmondása, egyáltalán minden megnyilvánulása mindig is közügy volt, s aszerint mérlegeltetett, barát vagy ellenség ítélte meg. Szelet vetett a _Ködszurkáló_val is, amelyben szenvedélyes hangon szólt a színházról, páratlan hivatásszeretettel és szakmai tudással akarván megújítani a szinikultúránkat. A több mint egy évtizede megjelent könyv gondolatai ma is időszerűek, mit sem veszítettek erejükből, igazságait felerősíti a színházzal kibogozhatatlanul összefonódott életpályát lezáró tragikus "felvonásvég". Latinovits írja egyhelyütt: "A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek. Kellékek." Nagy László szép szavával megkoronázott "színészkirály" kilenc esztendeje nincs közöttünk. Rómeó-Színbád-Ványa bácsi valóban már csak emlékezetünk színpadán él, de írásos életműve tán visszavarázsolhatja tünékeny alakját.

Latinovits Zoltán - Ködszurkáló
Tanulmány? ​Vitairat? Műhelynapló? Önéletrajz? Mindegyikből valami, szenvedélyes szerelmi vallomás keretében. Egy nagy színész magas hőfokú hitvallása szerelme, szenvedélye tárgyáról, élete értelméről és céljáról: a színházról. A kötet először 1973-ban jelent meg, akkor elsöprő sikert aratott. Ám hisszük: a XX. századi magyar színjátszás egyik vitathatatlanul legnagyobb alakjának gondolatai ma is éppoly aktuálisak és élők, mint annak idején, s ugyanúgy mindenkihez szólnak: ahhoz is, akit a rivalda fényei világítanak, meg, s ahhoz is, aki az elsötétült nézőtérről figyeli, mi történik a színpadon.