Ajax-loader

Török Ferenc könyvei a rukkolán


Török Ferenc - Gyógyító ​tigris
"Nevezhetnénk ​őrültnek éppúgy, mint zseninek, polihisztornak éppúgy, mint megszállottnak, vagy akár lángelmének. Engem leginkább Kovács Ádám hite, kitartása fogott meg, amellyel bírta és bírja a Celladam körüli viharokat, kirekesztettséget, meghurcoltatásokat mind a mai napig. Annyi időt, energiát, pénzt ölt a Celladam elfogadtatásába, hogy más ember ennek a tizedéből már kastélyt építhetett volna Hawaii-on. Ha jól belegondolunk, csaknem húsz éve tart a "hidegháború", amelyet a magánrákkutató vív az egészségügy területén dolgozó hatalmasságokkal, kiskirályokkal. És még mindig van ereje küzdeni igazáért, a betegekért, azért, hogy amit két évtizede megálmodott, az megvalósuljon."

Balczó András - Török Ferenc - Móna István - Élettusa ​három tételben
Négy ​világbajnoki csapat arany és egy csapat olimpiai bajnokság, mindez hatévi veretlenségbe, sőt verhetetlenségbe „csomagolva” – akár egész életére elég siker lehetne egy embernek… De nem dr. Móna Istvánnak, aki fontos és erős láncszeme volt a Balczó–Móna–Török legendás öttusa-triónak, majd hihetetlen energiája nagy részét - a civil ügyvédsége mellett - az öt közül csak az egyik sportágra, a vívásra fordítva az egész magyar vívósport utóbbi húsz évének legsikeresebb menedzsere lett: belevéve Nagy Tímea aranyait is! A fölöslegből pedig megírta ezt a könyvet…

Dr. Boksay Zoltán - Török Ferenc - Pintér Imréné - Balázs Lórántné - Kémia ​I. osztály
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

D. Tóth Ottó - Enczi Zoltán - Kazári Gyula - Richard Keating - Somogyi Balázs - Török Ferenc - Digitális ​fotózás tükörreflexes géppel 2012
Hiába ​jelennek meg az apró, mindent tudó mini-csodák, hiába dobják piacra a különleges elektronikai újdonságokat, a legjobb fotósok ma is tükörreflexes fényképezőgépet használnak. A DSLR-ek tökéletesen kombinálják a fotós tapasztalatot a digitális világ vívmányaival, így szinte minden feladatot képesek megoldani. Nézzük, milyen lehetőségeket tartogat a DSLR világ. Mit kell tudni a különböző szintű vázakról, milyen objektíveket gépet kell beszerezni a különböző témákhoz, és milyen trükkökkel érhetünk el maximális minőséget. Nem maradhatott ki egy, a kompozíciót mélyebben leíró rész sem, és néhány különleges témát is kitárgyalunk. A könyv végén egy profi DSLR-operatőrtől ismerhetik meg a DSLR-filmezés titkait, módszereit, eszközeit.

Török Ferenc - Kokó, ​a király
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Török Ferenc - Pergamen
Volt ​egyszer egy három csodálatos futó: Iharos Sándor, Tábori László és Rózsavölgyi István. Sorra verték az ellenfeleket, egyre- másra döntötték a világcsúcsokat. Nekik tapsolt ország- világ. Minek köszönhették sikereiket? A gyötrelmes edzéseknek, tehetségüknek vagy akaraterejüknek? Esetleg mindháromnak? Iharos már nincs köztünk. Táborinak az Egyesült Államok az otthona. Rózsavölgyi Tatán él. Ő az, aki felfedi a titkokat, beszél a régmúlt időkről és a jelenről. Elmondja azt is: milyen volt valójában Iharos, miért volt barátja Tábori, és ki is volt az az ember, Iglói Mihály, aki nélkül a Pergamenről nem készülhetett volna ez a könyv. Hölgyeim és Uraim! Íme, Rózsavölgyi István, az egykori futófenomén.

Török Ferenc - Mandula ​- Mándi Gyula
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Török Ferenc - A ​királynő helytartója
"Könyvet ​írni Gyulai Istvánról megtisztelő, ugyanakkor nehéz feladat. Végigjárni egy olyan életutat, amely tele van érdekességgel izgalommal, felejthetetlen pillanatokkal, bemutatni egy olyan embert, akinek az élete nagy része a nyilvánosság előtt zajlott, különleges megbízatás. Hogy milyen volt valójában? - arról sokan mesélnek a kötet oldalain. Megismerjük atlétaként, tévériporterként, műsorvezetőként és az IAAF főtitkáraként. És arra is érdemes odafigyelni, hogy milyen apa volt... Akik ismerték, örülhetnek, akik nem, a könyv segítségével pillanthatnak be egy nem mindennapi életút titkaiba... Hölgyeim és Uraim! Bemutatom Önöknek A királynő helytartóját..." (a Szerző)

Török Ferenc - Ha ​kell, újra lefutom
"Ebben ​a könyvben megkíséreltem összefoglalni azokat az eseményeket, amelyekről úgy gondoltam, hogy közérdeklődésre tarthatnak számot; ezek személyiségemen túl egyben megrajzolják azt az ívet is, melyet sportolói, sportvezetői, ügyvédi pályámon bejártam. Az élet számomra - mint ahogy mindenki másnak is- nem egészen az, amit átéltem, hanem amire visszaemlékszem, és amit el szeretnék mesélni. Visszatekintve, úgy gondolom, érdekes és tartalmas élet áll mögöttem. Az olvasóra bízom annak eldöntését, egyetért-e ezzel az állítással." Dr. Török Ferenc

Török Ferenc - Moszkva ​tér
Ez ​a kötet egy induló könyvsorozat első darabja. A sorozatban olyan forgatókönyveket tervezünk megjelentetni, amelyek nem valamely irodalmi mű adaptációi, hanem a filmrendező maga teremtette meg bennük az irodalmi alapanyagot. A MOSZKVA TÉR sikere is azt mutatja, hogy a film szempontjából elengedhetetlenül fontos a jó - akár irodalmi olvasmányként is élvezhető - forgatókönyv. Török Ferenc filmje elnyerte a Legjobb első film és Közönség díját is a 32. Filmszemlén.

Kollekciók