Ajax-loader

Richard Bandler könyvei a rukkolán


Richard Bandler - Élj ​úgy, ahogyan szeretnél!
A ​kötetben Richard Bandler, az NLP társalapítója leghatékonyabb gyakorlatait gyűjti egy csokorba. Megmutatja, hogyan lépjünk túl régi, rossz szokásainkon, döntéseinken; hogyan jussunk túl az előttünk álló, többnyire nem túl kellemesnek tűnő feladatokon. Tanácsait megfogadva több időt áldozhatunk szeretteinkre és azokra a dolgokra, amelyek örömet okoznak nekünk mindössze azáltal, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat és más nézőpontból tekintünk életünkre. A módszer segítségével az olyan problémák is eredményesen kezelhetők, amelyek gyógyításához korábban a legképzettebb pszichológusoknak is hónapokra volt szükségük: a legtöbb fóbia nem egészen egy óra alatt teljesen kikúrálható, az apróbb napi félelmek és negatív gondolatok pedig akár percek alatt is eltörölhetőek. Egyszóval bármin is szeretnél változtatni, bármit is szeretnél elérni, Richard Bandler segít neked!

Richard Bandler - John La Valle - Meggyőzéstechnika
Az ​eladás folyamatát áttekintő, és új felismeréseket tartalmazó könyvben Richard Bandler a neurolingvisztikus programozás keretében immár évek óta tanított és elemzett sikermintáit és a humán fejlesztés területén tett felfedezéseit John La Valle üzleti tapasztalataival gazdagítja.Bandler zsenialitása, valamint az agy működésének és a magatartást önkéntelenül formáló kommunikációs folyamatokról szerzett elmélyült tudása önmagáért beszél.La Valle üzleti sikereit annak a páratlan képességének köszönheti, hogy látszólag bonyolult kérdéseket képes egyszerűen bemutatni.

Richard Bandler - Garner Thomson - The ​Secrets of Being Happy
Imagine ​for a moment that someone takes you into a huge room, packed with the most complex technology you’d ever seen and offers to show you how to operate the system so that you can instantly bounce your attitude from one of negativity and doubt to an attitude of optimism, cheerfulness and hope. How radically would your life change if you could switch, at will, from living life down to living life up? What would you be capable of achieving if you had a system guaranteed to upgrade your health and well-being, outlook and expectations? Is this something you’d be interested in? If so, read on … Being Happy is written for the average person who wants to change his or her life and achieve his or her full potential. It is full of exercises and life-changing tactics utilizing the principles of NLP with amazing results. Written by Richard Bandler, co-creator and developer of Neuro-Linguistic Programming, and Garner Thomson, NLP Master Practitioner and Trainer, Richard Bandler is arguably the world’s most influential contributor to the field of self-development and applied psychology. His books have sold more than half a million copies, and tens of thousands of people have studied his unique blend of hypnosis, linguistics, and precise thinking throughout the world. A widely acclaimed keynote speaker and workshop leader, he is the author of many books, including Get the Life You Want, Richard Bandler’s Guide to Trance-formation, Using Your Brain—for a Change, Time for a Change and Magic in Action. He co-authored Conversations, Frogs into Princes, Persuasion Engineering, The Structure of Magic I, The Structure of Magic II, Patterns of the Hypnotic Techniques of Milton H. Erickson Volumes I and II, and Neuro-Linguistic Programming Volume I. Dr Bandler’s background as a musician and his interest in the relationship between sound and neural functioning has led him to develop Neuro-SonicsTM, and a range of programs for the BrainFit™ light-sound machine, both of which utilize music and sound to create specific internal experiences and behavioral outcomes. He is also the founder of the mental technologies of Design Human Engineering (DHE) and Neuro-Hypnotic Repatterning (NHR).

Richard Bandler - John Grinder - Frogs ​into Princes
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Richard Bandler - John Grinder - Békából ​királyfi
A ​neurolingvisztikus programozás két alapítójának e kulcsfontosságú műve betekintést ad az NLP alapfogalmaiba. Részletesen írja le a megfelelő rendszereket, a stratégiákat, az összekötést, az átformálást és sok mást, és megvilágítja hányféleképpen kapcsolódnak egymáshoz. A bemutatott módszerek a kommunikációt és a belső változást egyaránt segítik. A könyv folytatása: Elmés változások

Richard Bandler - Alessio Roberti - Owen Fitzpatrick - The ​Ultimate Introduction to NLP
Richard ​Bandler, co-creator of NLP and the man who inspired Paul McKenna to greatness, collaborates with Alessio Roberti and Owen Fitzpatrick to reveal how to unleash your true potential and transform your life. Richard Bandler – the world-renowned co-creator of NLP who has helped millions around the world change their lives for the better – has teamed up with Italian NLP Master Trainer Alessio and co-founder of the Irish Institute of NLP Owen, to craft a simple yet engaging story of one man’s personal change and discovery, to help readers understand the remarkable principles of NLP. Inspiring and easy-to-read, this fable recreates the experience of being at a workshop with Bandler. Rather than explaining the theories, An Introduction to NLP illustrates the principles and simple techniques that Bandler has developed over the past 35 years in action. This inspirational book gives you the tools to change your life, overcoming the things that are holding you back: your phobias, depression, habits, psychosomatic illnesses or learning disorders. Through the simple techniques of NLP, you too can become a strong, happy, successful person and achieve your goals. ‘The must have self-help book!’ Paul McKenna

Richard Bandler - Alessio Roberti - Owen Fitzpatrick - Mire ​jó az NLP?
Erős, ​boldog, sikeres ember szeretnél lenni, aki eléri céljait? Mindezt elérheted, és csak magadon kell változtatnod. Hogy hogyan? A Mire jó az NLP? lebilincselő történeten keresztül mutatja be az NLP alapjait. A főszereplő fiatalember személyes változásán és felfedezésein keresztül mi magunk is átélhetjük a módszer erejét és rádöbbenhetünk, milyen nagyszerű eszközt kapunk a kezünkbe. Inspiráló és könnyű olvasmány, amely felidézi Richard Bandler workshopjait, első kézből bemutatva az olvasónak mindazokat a technikákat, amelyeket a szerző az oktatással eltöltött több mint 35 év során kifejlesztett. Az NLP, azaz a Neuro-Lingvisztikus Programozás az egyik leghatékonyabb önfejlesztő és kommunikációs módszer. A könyvből megismerhetjük azokat a technikákat, amelyek segítségével - pozitívan alakíthatjuk gondolkodásmódunkat - egyértelműen megfogalmazhatjuk céljainkat - elengedhetjük gátló félelmeinket, fóbiáinkat, rossz szokásainkat - növelhetjük önbizalmunkat, önbecsülésünket - javíthatjuk embertársainkkal való kapcsolatunkat - fokozhatjuk szakmai eredményeinket. A kötet példamutató szakmai összefogás eredménye. Az NLP világszerte elismert szakértőitől megtudhatjuk, miként szabadítsuk fel igazi képességeinket és alakítsuk át céljaink szerint életünket. „Az NLP technikákat örömteli dolog alkalmazni, mivel nem a személyes történetekkel és okokkal foglalkozik, hanem a bennünk lévő jótékony erőforrásokkal, amelyeket kibontakoztat és megerősít. Erre építi a pozitív változást, és ez a gyakorlat készségszinten beépül az ember eszköztárába. Magánéletünkben és munkánkban egyaránt mérhető eredményeket érhetünk el alkalmazásával.” A magyarországi NLP Intézet honlapjáról a Society-of-NLP licensz engedélyének birtokosa

Richard Bandler - Elmés ​változások
Richard ​Bandler, az NLP atyja "Elmés változások" című könyvében ismerteti a következő esetet, mely humorosan bemutatja, hogy is működik az NLP egyik technikája, hogyan segíti hozzá az embereket a paradigmaváltáshoz, korábbi beidegződéseik felülvizsgálatához, és egy valóban "elmés" változáshoz: "Csúnya dolog tévedni. Gyakran megesik, hogy tizenéves lányt hoznak a szülei, mondván, hogy baj van vele; élvezi a nemi életet, és nem tudják rávenni, hogy hagyja abba. Micsoda hatalmas, idealisztikus feladat: Visszaszüzesíteni valakit! A szülők meg akarják győzetni a lányukat velem, hogy a szex nem is jó, hogy veszélyes, és hogy ha élvezi, egész életében rosszul fogja magát érezni tőle. Van terapeuta aki meg is próbálja - sőt, még olyan is, akinek sikerül!

Kollekciók