Ajax-loader

Birkás Endre könyvei a rukkolán


Birkás Endre - A ​kalap / "Mondd, még meddig kell élni?"
- ​Hogy beszélsz, megőrültél?! - Elhatároztam, hogy mostantul pedig szögediesen fogok beszélni. A nagyapám szögedi volt, ha nem tudnád. Zsuzsi szótlanul, merev, elutasító arccal rakta a kávéscsészéket a tálcára. Hát ezekkel a baromságokkal már igazán torkig van. Meg hazudik is. Nem is volt semmiféle szegedi nagyapja. Mikor indulni akart vissza a konyhába, Lemi újra megszólalt. - Mondd, lelköm, mióta csalsz te engöm?

Birkás Endre - "Mondd, ​még meddig kell élni?"
A ​könyv adatai Birkás Endre: "Mondd, még meddig kell élni?" (1 fotó) 16 cm x 10 cm A könyv címe: "Mondd, még meddig kell élni?" A könyvhöz kapcsolódó név/nevek: Birkás Endre (Szerző) Kiadó: Magvető Könyvkiadó A kiadás helye: Budapest A kiadás éve: 1971 Kötéstípus: Vászon Oldalszám: 157 Nyelv: Magyar Tartalom: Olvasható Egy író változásairól, tündökléséről és bukásáról, majd csillaga újrafelragyogásáról, valamint balsikerű házasságainak meglepő fordulatokban, szerelmi és egyéb viszontagságokban gazdag történetéről szól Birkás Endre új műve. Bakos Elemér vagy Lemi, ahogy a barátai hívják, annak idején állítólag kis híja, hogy nem kapott egyik regényéért Sztálin-díjat, a magyar irodalom "nagy ígérete"-ként emlegették egészen 1956 őszéig, amikor is egynémely tettével, kijelentésével addigi működésének az ellenkezőjét igyekezett bizonyítani. "Mondd csak, Lemikém, mi a fenének kellett neked, éppen neked hőzöngened. Nem vagy húszéves, maradtál volna szépen a fenekeden" - mondták neki 1957 elején. Úgy nyár felé meg azt jegyezte meg valaki, hogy "Bakoskám, kicsit elragadtatta magát". Vagy: "Bakos elvtárs, öntől ezt igazán nem vártuk!" Pár évig nem is publikált Lemi. De mint a mű epilógusából kiderül, napjainkban már megint becsült, sőt megdicsőült író, ötvenedik születésnapját egyaránt ünnepli a hazai és külföldi irodalmi világ, a "magyar Ionescóként" emlegetve, nyugati színházak nagy sikerrel játsszák színműveit. Életének eme állomásai szolgálnak hátterül zátonyra futott egykori életének és két szerencsétlen házasságának korképéhez, férfiúi és férji csődjéhez, szinte megsemmisüléséhez, végül is egy gyarló, de talán mégis szánandó törtető arcképéhez.

Birkás Endre - Kopár ​ég
A ​Kopár ég (1966) nyitó kisregényében, A kalapban Fülöp, a könyvlopással "foglalkozó" tehetségtelen író így összegzi ezt az "életfilozófiát": "Tulajdonképpen két dolog van a férfi életében, ami titokban majdnem valamennyit foglalkoztatja. Az egyik, hogy a nők tartsák el; a másik kiugrani a megfelelő pillanatban egy ötödik emeleti lakásból. Lezárni, ami mögötte volt ..." Fülöp gyerekkorától kacérkodott a megsemmisülés gondolatával: "iszonyodni" akart. A látványtól és önmagától. Aligha véletlen, inkább végzetszerű, hogy beteljesedik rajta, amiről fantáziáit, végül öngyilkos lesz, míg a regény másik központi alakja, Pólya "bedilizik". Mi a magyarázata, hogy hősei ily könnyedén és magától értetődő természetességgel úsznak át az életből a halálba? Leginkább az, hogy valamennyien a "semmi" eljegyzettjei, olyan ürességet és kiábrándultságot hordanak magukban, amit nem képesek értelmesen betölteni és meghaladni. Tengenek-lengenek, isznak, szeretkeznek, de ideálok és cél nélkül. Ernyedtek és magányosak akkor is, amikor családjuk van, szeretőjük, munkahelyük. Annak a középosztálynak egyenes ági örökösei, amelyik a két világháború között roppant meg végérvényesen, s amelynek sorsa egy ideig még izgalmas téma volt. Regényeinek korában azonban már csak mint az elrontott és elvetélt múlt kísértetei éltek, léteztek; magányos egyedek, akik nem tudtak és nem is akartak beilleszkedni az új életlehetőségek közé. Talán lehetne még segíteni egyikükön-másikukon. De – és ezt is könyörtelen élességgel, szenvtelen nyíltsággal mondja el – a mai életből hiányoznak már azok az érzékeny figyelmű emberek, akik megnyílnának a másikra, vagy szerető megértésükkel visszavezethetnék őket az értelmes létbe. Az eldologiasodott világban kihűltek és szokássá merevedtek az emberi kapcsolatok. A gyarló és tétova kísérletek, hogy egyik-másik alakja közeget találjon, eleve reménytelenek, kudarcuk azonban nem tragikus, nem katartikus, hanem logikus, elháríthatatlan fejleménye életüknek, végzetük eleve elrendelt.

Birkás Endre - Elfelejtett ​emberek
"- ​Holnap visszautazom a frontra... - Nem igaz! ... Nem lehet igaz! Olyan szörnyű, amit mondasz. Hisz úgysem segíthetsz rajtuk... Se azokon a tolvajokon, se a másik kettőn. Nem tehetsz róla, téged nem terhel felelősség. - Mindnyájunkat terhel! - felelte halkan Bándy." A második hadsereg egyik gépkocsizó alakulatának története ez a regény. 1942 tavaszától 1943 január közepéig, a bevonulástól a doni pusztulásig. A mű legfőbb erényei: hitelessége, mértéktartása, indulatmentes, higgadt hangvétele, ami minden vezércikknél meggyőzőbben tanúsítja Horthyék háborús kalandjának esztelenségét. Szereplőiben sokszínűen mutatja be a kort és típusait, s a több szálból szövődő, lüktetően mozgalmas cselekmény kitűnően érzékelteti nők és férfiak, anyák és fiúk, szerelmesek és házaspárok szétzilált sorsát, a háború embertelen, fojtogató légkörét. Hőse - egy azokból a százezrekből, akiket a háború kiszakított megszokott életéből - a harctéri számkivetettség tehetetlenségében, és győzni tud a gyűlöleten, és sorsával a belső ellenállás mély emberségét példázza.

Birkás Endre - Álmatlan ​nappalok
Birkás ​Endre új kötete az író regényeiből, korábbi írásaiból ismerős világot mutat be az olvasóinak. Sajátos, nagyon egyénileg látott, kietlen világ ez; fény és árnyék nélküli, esős nap vagy eső előtti borulat szórt fényében, melyben az alakok árnyalatok, éles kontúrok nélkül mozognak, egymáshoz csak egy adott helyzet külső kapcsolataival fűzve, viszonyíthatatlanul, cselekvésükben egyedül önmaguk mércéiként; egyedüli magányos kovácsaiként sorsuknak, aminek mégsem urai - anélkül azonba, hogy ugyanakkor bárki másnak alárendeltjei lennének. De ez a sajátos, élettelennek tűnő világ mégis él - sőt nagyon is erőteljesen, sokszor szinte önmagának is ellenére -, s abból, amit alakjai cselekszenek (vagy helyesebben, ami történik velük), az életnek egyfajta, mintegy fonákjáról látszó, de mégis teljes és reális képe bontakozik ki előttünk; mint ahogy végül hétköznapiság és eseménytelenség e sajátos keveredésével jellemzett, sokszor groteszk, de mégis olyannyira földhözragadtnak látszó alakjaiban is megérezzük az emberi valóság feszültségét. Sem sors, sem törvény, sem remény, sem reménytelenség, sem a magány, sem a közösségbe olvadás élménye nem befolyásolja őket: életük mindezek nélkül és mindezek ellenére egyszerűen saját természetét követve, illúziótlan, álmatlan nappalokon, ezek véget nem érő vánszorgásán át folyik tovább. A műben - az író e sajátos látásmódjával - ismerjük fel saját hétköznapjaink tükörképét is.

Birkás Endre - Kelepce
Hilde ​Rosemayer a harmincas évek elején egy tikkasztóan forró júliusi délután érkezett meg Budapestre. A Keleti-pályaudvaron leszállás közben elvesztette esernyőjét s e feletti elkeseredésében elhatározta, hogy másnap továbbutazik s nem marad négy napig Budapesten, mint eredetileg tervezte. Gyors elhatározásához az is hozzájárult, hogy nagyon babonás volt. Az esernyő elvesztését rossz előjelnek tartotta s úgy érezte, jobb lesz, ha minél előbb továbbutazik Várnába, ahol barátnői már várják. Egy belvárosi panzióba szállt meg, amelynek a címet még Berlinben Erna nagynénjétől kapta. Tante Erna volt a családjuk tanácsadója mindenfele utazási kérdésben, bejárta az egész világot, nagyobb városok utazási irodáiban ismerték már, mindenütt voltak ismerősei, mindenütt tudta, mi van olyan látnivaló, ami nincs benn a Baedeckerben, hol kell megszállni, milyen kedvezményeket lehet egyes államokban megszerezni s hol lehet legjobban enni. Hilde elutazása előtt részletes utasításokat kapott, meg kellett ígérnie, hogy őrizkedni fog a futó ismeretségektől, nem eszik paprikás ételeket, nem jár majd esténként egyedül az utcán, mindig lesz nála személyazonossági igazolvány, lehetőleg mindenkinek ad borravalót és barátságos lesz a házmesterekhez...

Birkás Endre - Ólmos ​eső
A ​kötet három kisregénye egyetlen témát variál: férfi és nő kapcsolatának három tipikus változatát mutatja be, s a változatokat megteremtő társadalmi hátteret. Természetesen nem szabályszerű környezetrajzról van szó, környezet és szereplő előre kiszámítható kapcsolatáról, inkább apró tényeket közlő mellékmondatokról, melyek pontosan megelevenítik a húszas éveket éppúgy, mint napjainkat. Az első kisregény, a Helyből távolba, az első világháború utáni években játszódik, hősei átlagos középosztálybeli figurák, mindennapos középosztálybeli környezetben. Egy válás s egy újabb házasság történetét mondja el két gyerekszereplő szemszögéből. Az Ólmos eső az első írás témájának mai változata: egy házaspár egy napjáról szól, mindenekelőtt arról a munkahelyen töltött nyolc óráról, mely mindkettőjük számára a nap legfontosabb és legérdekesebb szakasza. Itt minden kimért, minden szabályozott, itt élnek, de mit kezdjenek akkor, amikor magukra maradnak, amikor a szabályokat maguknak kellene megteremteniük? A Férfiarckép című kisregény a legrejtőzködőbb férfitípus kegyetlen portréja, akinek csak addig fontos egy nő, míg feleségül nem veszi, s a szexuális kapcsolattól is visszariad, ha ez azzal fenyeget, hogy a nő gyengesége, okossága folytán teljes életet jelentő kapcsolattá egészül ki. A magánélet intim, sőt pikáns elemei alkotják a három kisregény tárgyát, de az intimitásból Birkás társadalmi típusok anatómiai rendszerét bontja ki.

Kollekciók