Babits Antal könyvei a rukkolán

Babits Antal - Végtelen ​ösvények
Babits ​Antal kötete nagy nyeresége mind a judaisztikának, mind a középkori zsidó filozófia iránt érdeklődőknek. A könyv középpontjában a zsidó filozófia és misztika kölcsönhatása áll, mindenekelőtt a zseniális Széfer Jecírá (Az Alkotás könyve) értelmezése és hatástörténetének vizsgálata bontakozik ki. Babits nem csupán a szövegek gondos olvasója és a korszerű tudományos eredmények feldolgozója, hanem a hermeneutika módszerének alkalmazásával önálló felfedezésekkel is gazdagítja a szaktudományt, amikor például Szaadjá gáon, Jehuda Halévi és Maimonidész vallásbölcseleti műveit a középkori zsidó misztika szempontjából is olvassa. Tanulmányai egyben paradigmaváltási kísérletek is, melyek új összefüggésekre is rávilágítanak. A kötet útmutatásait követve megismerhetjük azokat a szellemi mozgatórugókat, amelyek máig előítélettel és a meg nem értés csökönyös alapállásával tekintenek a misztikára. Nem tartjuk véletlennek azt sem, hogy a leghangsúlyosabb helyet Maimuni korszakos művének, A tévelygők útmutatójának beható vizsgálata és annak recepciója foglalja el, mely egyben mintegy tengelyét képezi Babits kutatásainak. A szerző megítélése szerint az Útmutató befejezése előtt szigorú értelemben nem beszélhetünk kabbaláról − azaz, a kabbala szisztematikus írott formájáról, amely hozzáférhető lett volna −, azt is mondhatnánk, hogy Maimonidész volt az „első kabbalista”. Ebben a tekintetben úgy is fogalmazhatunk, hogy Maimuni egy ősi − ám sokak által vitatott − hagyomány olyan újrafelfedezője volt, aki új dimenziót nyitott az ezotéria integrálásának a zsidó vallásbölcseletben! A kötetet olvasva kiderül az is, hogy a kabbala esetében éppen a sikeres meditáció avathat be olyan új szférába, amelynek segítségével átmenetileg megragadható az „Örökkévaló Palotájának” közelsége! Mindez az Istent kereső ember bölcseletet is meghaladó megtapasztalási igényéből fakad. Tudományos szakszerűsége mellett a kötet számos izgalmas művelődéstörténeti és művészetfilozófiai kérdést is érint. Gondolatébresztő megállapításaival újabb szempontok keresésére ösztönöz. Babits Antal ezzel a művével a hazai judaisztikai kutatásban elsőként tesz komoly kísérletet arra, hogy a középkori zsidó vallásfilozófusok tanításait egybevesse a korabeli kabbala írásbeliségének kibontakozásával.

Babits Antal - Porscht Frigyes - Zsidó ​ünnepek / Jewish holidays / Jüdische feste
˝Érthető, ​hogy a legrégibb monoteista vallás, a zsidó vallás múltja felől is többet szeretne tudni a nagyközönség s benne a maradék zsidóság is . A zsidó vallás irodalma fölmérhetetlen, s ennek egyik részterületével, az ünnepek rítusaival foglalkozó irodalom is hasonlóképpen roppant nagy. Tiszteletreméltó igyekezettel gyűjtötte egybe Babits Antal ebben a könyvecskében a zsidó ünnepek templomi rítusait, a legalapvetőbb forrásokból merítve - magát éppen terjedelmi okokból eleve korlátok közé szorítva.˝

Babits Antal - Balázs Gábor - Fabiny Tibor - Kaufmann Dávid - Klima Gyula - Nyirkos Tamás - Simon Róbert - Staller Tamás - Tatár György - Az ​arany középkor
A ​középkor "arany" jellegéhez kétségkívül hozzájárult az "Ábrahám-vallások" híveinek más korokra éppenséggel nem jellemző együttműködése. E kor nyitányaként az iszlám mutatott máig bámulatra méltó példát: főleg a 9-10. században, a világtörténelemben valószínűleg egyedülálló módon, átültetett és befogadott egy másik kultúrát, amelynek során az antik és késő-antik filozófia, orvostudomány stb. munkáit (különösen a nesztoriánus szírek közreműködésével) lefordítottak arabra (ezek egy részét aztán a 12-13. században fordították le héberre és latinra). A kultúráknak ez a páratlan találkozása természetesen csak úgy jöhetett létre, hogy a muszlimok, keresztények és zsidók együttműködtek. Ez a békés és termékeny egymás mellett élés (beszédes neve a convivencia) különösen a muszlim Andalusziában alakult ki. A virágkor a 10-11. században volt. Utaljunk néhány érdekes epizódra. Andalusziában, a convivencia hazájában volt különösen termékeny a különböző vallások és kultúrák együttműködése. Ennek kiemelkedő korszaka volt a Raimundo toledoi érsektől (1125-1151) elősegített lenyűgöző fordítási tevékenység, amelynek egyik, ha nem a legfontosabb mozzanata a Petrus Venerabilis és munkatársai által készített un. "toledói gyűjtemény" vagy Cluny-i corpus, amely - első ízben - az iszlám jobb megértését célozta (legfontosabb része a Korán első, latin fordítása volt). Különösen tanulságos az a multikulturális együttműködés, amely Bölcs Alfonz (1221-1284) idején jött létre. E téren a zsidók játszották a főszerepet. A fordításoknál általában egy sajátos "négykezes" gyakorlat alakult ki: a zsidók fordították az adott munkát arabból castellanóra, s a király írnoka ültette azt át latinra. E termékeny együttműködés a 13. sz. után mindinkább megszűnt. Maradványait azonban még a 15. sz.-ban is felleljük. Megható emlék gyanánt idézzük föl Alfonso Fernandez Samuel ekkortájt keletkezett végrendeletét, amelyben meghagyta, hogy temetésekor a lábához keresztet tegyenek, mellére egy Korán példányt, a feje mellé pedig "életét és fényét": a Tórát.