Ajax-loader

Finy Petra könyvei a rukkolán


Ai
elérhető
3

Finy Petra - Akkor ​is
Salamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

Finy Petra - Az ​ovi-ügy
Finy ​Petra - a testvérszületés után - most azt mutatja be frappánsan, viccesen és mély gyerekismerettel, hogy mi minden jó az oviban, mi okozhat problémát, és mi az, ami után majd bátran vágyakozhat a kistesó.

Finy Petra - A ​fűszerkatona
Hol ​fakad a fiatalság forrása? Mit ajándékozott a citromtündér az embereknek? Mivel jutalmazta meg a jaguáristen a piaci macskát? Hogyan szelídítette meg a szerelmes lány a vad halakat? Mi a rizsszellem titka? Miért van a rénszarvasoknak angyalszárnyhoz hasonló agancsuk? Finy Petra hét földrész ősmeséit írta meg e kötetben. A mítoszok világát idéző történetekben istenek, varázslók, tündérek, szerelmesek, különleges állatok mesélik és teremtik újra a világot és teszik mindezt fanyar bűverővel. A kötetet Szegedi Katalin illusztrációi avatják igézően fenségessé.

Finy Petra - Madárasszony
Linger ​Lea anyja különleges nő volt: megszállott madarász, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült. Az asszony öngyilkossága után Lea végigjárja a rokonait, hogy az emlékeiken keresztül felgöngyölítse családja történetét, miközben maga is épp az anyaságra készül. Ám a nyomozás során önmagáról és a rokonairól is többet tud meg, mint amire valaha is számított. Finy Petra első regényében a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. A magyar irodalomban egyedülálló vállalkozás, mely a természet nyelvén mesél el egy nagyon is emberi történetet. Finy Petra 1978-ban született Budapesten. Első felnőtt könyve a 2006-ban megjelent "Histeria grandiflora" című verseskötet, 2008 óta kilenc nagysikerű gyerekkönyvet írt. Ez az első felnőtt regénye.

Finy Petra - Szárnyak ​és paták
Aránytalanul ​apró szárnyai miatt úgy tűnik, hogy Pego soha nem lesz képes szárnyalni. Ám ez a kis pegaur sosem adja fel a küzdelmet! A pegaurok csodás mesebeli lények, akik egyszerre pegazusok és kentaurok, és felettünk, a felhők világában élnek. Ám egy nap Pego a mélybe zuhan, le az emberek közé. Vajon valóra válhat az álma és visszarepülhet a sajátjai közé? A Szárnyak és paták két különleges testvérpár története. Míg a bajba jutott Pegóért és nővéréért izgulunk, megismerjük Glút, a 8 éves kisfiút, aki máris fantasztikus feltaláló, és mellesleg cukorbeteg. És hogy a kaland teljes legyen, csatlakozik hozzájuk vagány nővére is, Glenda. A testvérek megmutatják, hogy kitartással és a barátság erejével még a lehetetlennek tűnő feladatok is megoldhatók. A Szárnyak és paták a mese nyelvén fogalmazza meg, mit jelent cukorbetegnek lenni, miközben arra is rávilágít, hogy az állandó kontroll és figyelem mellett marad még bőven erő a rosszaságra, a kalandra, és a teljes értékű életre is. Ez a könyv nem pusztán egy gyönyörűen megírt és illusztrált, vidám történet gyerekhősökről, testvéri szeretetről és odafigyelésről, hanem észrevétlen segítség azoknak, akiknek cukorbeteg családtagjuk van, vagy ők maguk cukorbetegek. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Kolibri Kiadó közösen életre hívott mesekönyve

Finy Petra - Egy ​marék buborék
Finy ​Petra verseskötete klasszikus és népszerű gyerekdalok (elsősorban Weöres Sándor műveinek) újraértelmezésével és átírásával játszik. A tematikus ciklusokban szó esik a farsangról (farsangon szavalható versekkel), különleges (mitologikus és kitalált) lényekről és állatokról, hangszerekről, lányos és fiús dolgokról és természetesen a családról meg fontos életeseményekről is (ballagás, anyák köszöntése). Finy Petra olykor humoros, máskor megindító versei óvodások és kisiskolások számára is könnyen érthetőek, ritmusukat és az élethelyzetüket tekintve pedig ismerősek, otthonosak. A versek játékos komolyságát, klasszikus érdemeit Szulyovszky Sarolta gyönyörű, plasztikus képei és egyedi könyvtervezése teszi egyedülállóvá.

Finy Petra - Histeria ​grandiflora
"nem ​is azért írok, hogy jobbá váljék tőlem a világ, hanem, hogy pár percre ne legyen olyan rossz, hogy egy pillanatra felkapcsoljam a napot."

Finy Petra - A ​darvak tánca
Finy ​Petra mesegyűjteménye különleges a hazai gyerekirodalomban: Magyarország hat földrajzi tájegységének és fontosabb vizeinek meséit gyűjti egybe miközben mindegyik szöveg a szerző saját meséje. A klasszikus, hagyományosan ismert állatmesék, legendamesék és tündérmesék motívumai valószínűleg ismerősek minden olvasni tudó gyereknek, ám a szerző ezeket olyan sajátosan lírai és meghökkentően újszerű motívumkészlettel gazdagítja, amelyek eredményeképpen, egy izgalmas, titkokkal teli, s mint ilyen, felfedezésre csábító mesevilág teremtődik a könyv lapjain. Szegedi Katalin légies, a klasszikus varázsmesék hangulatát idéző, részletgazdag festményeivel, kollázsaival a kiadvány megjelenésében is különleges esztétikai élményt jelent.

Finy Petra - Seprűsrác ​meséi
Rufusz ​Rafael bemutatkozik annak, aki nem ismeri. De hát mindenki ismeri. Ő az, aki életre keltette Lámpalányt, amikor félt a sötétben, és Bögreurat, ha nem ízlett neki az étel. Mostanában viszont sokat rosszalkodik: elkódorog, verekszik, csúfolódik, veszekszik a testvérével, és emiatt bizony gyakran kerül büntetésbe. Persze ahogy Rufusz Rafael szüleit ismerjük, nem átlagos büntetést gondoltak ki a fiuk számára -- a kisfiúnak ki kell sepernie magából a rosszaságot. De Rufusz Rafael mindezt nem egyszerű seprűvel teszi, hiszen a kusza végű cirokbotot bármikor könnyedén Seprűsráccá változtathatja. Olyankor pedig ez a rasztahajú, színes hajpántos, mindenben viccet kereső Seprűsrác mesél neki rosszcsontokról. A rövid szövegek minden óvodás­nak szeret­hető módon segítenek a feszültségeket feldolgozni. 4-7 éves gyerekeknek ajánljuk.

Finy Petra - Kettő
Finy ​Petra Másvilágok-trilógiájának első része, a világokat és a trilógia darabjait a tizenöt éves Nikk személye és útja köti össze. De mi történik, ha a különböző világok összecsapnak egymással? Melyik tud felülkerekedni a másikon? És Nikk melyiket fogja választani…? Nikk és családja Tisztavárosban lakik, ahol az élet minden területét szigorú törvények szabályozzák, és lakói kiszolgáltatottak a polgármester, Blanco hatalmának. Nikknek azonban váratlanul el kell menekülnie a városból, és kalandos útján egy másik világba kerül, ahol találkozik az élet eddig nem ismert örömeivel, szépségével. A varázslatos Kettők világában az emberek ösztönös, természetközeli lényét nem nyomja el a kötelezően szedett gyógyszer hatása, és Nikk rejtett képességei is kibontakoznak, azonban szomorú titkokat is tartogat számára az új világ felfedezése. Itt egy másik társadalmi rendet talál, új tapasztalatokat szerez, új barátokra talál és új problémákkal kell szembenéznie. De az Egyek világát sem hagyhatja teljesen maga mögött, hiszen a két világ harca elkerülhetetlen.

Finy Petra - Szívmadár
Finy ​Petra hét mesés története a szerelem gubancairól. Fájdalmas és gyönyörködtető. Mindegyik főhősnek úgy kell megküzdenie a másikért, hogy azzal önmagát is megmenti. Úgy kell kibogoznia a szerelem gubancos csomóit, és megoldania kusza rejtvényét, hogy közben saját érzéseit is megfejtse. Mesék a szerelemről. A szédítően boldog vagy éppen fájdalmas érzést megtapasztaló lényekről, a kitartó és odaadó szeretetről, a gyötrő féltékenységről és a megnyugvásról, és... még annyi mindenről...

Finy Petra - Gréta ​garbója
Finy ​Petrát eddig meséiről és felnőtteknek írt verseiről ismerhettük. Ebben, az óvodásokat témájául választó kötetben gyerekhez és felnőtthöz egyszerre szól, a tőle megszokott kiváló humorral és eredeti szóhasználattal. A versek hétköznapi élethelyzeteket dolgoznak föl, mint pl. az ovis szerelem, a kistestvér várása, az otthoni rosszalkodás vagy a felnőttek dühöngése. Lackfi János ezekkel a szavakkal ajánlja a kötetet: „Finy Petra kicsit másképp használja a szavakat, mint szoktuk, ettől aztán a szavak is kicsit másképp használják a világot, mint ahogy szokták. Ettől aztán kicsit megbillen a világ, pontosan úgy, mint a hinta vagy a repülő, és rögtön az égbe is repülünk vele. [...] és láthatunk csodát, mégpedig csupa pontosan ugyanolyan csodákat, amilyeneket otthon is láthattunk volna, ha egy kicsit jobban kinyitjuk a szemünket. Vagy egy kicsit jobban behunyjuk.” A versekhez tökéletesen illeszkednek Holló Anna humoros, részletgazdag képei. A könyvet elsősorban óvodás gyerekeknek és főleg szüleiknek ajánljuk, bár garantáltan az egész családnak remek szórakozást nyújt!

Finy Petra - A ​tesó-ügy
"Szia, ​Emma vagyok, és ezt a tesó-ügyet szeretném neked elmesélni. Csak hogy tudd, mire számíts, ha veled is megtörténik!" És Emma elmeséli nektek, mi is az a tesó-ügy. Végre egy könyv a tesó érkezéséről, annak a szemszögéből, akit ez legjobban érint, vagyis a nagytesóéból.

Finy Petra - Milu ​az indiánok között
A ​Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szak­érte­lem­­mel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-­sorozatot szerettünk volna létrehozni. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való rész­vé­tel­re: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehéz­ségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel kezdtük, Finy Petra köteteivel folytatjuk – a főszereplőnk továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az időutazók! Az ókori Egyiptom és Görögország után (Milu Egyiptomban, Milu az Olimpián) most hőseink az indiánok közé utaznak, hogy megvédjék a dakota törzset a krík támadásától. Kiderül az is, mi az a wigwam vagy a toma­hawk!

Finy Petra - Iskolások ​kézikönyve
Nagycsoportos ​vagy, de tudod, hogy jövőre iskolába mész. Tudsz már egy kicsit számolni, és egész sok betűt ismersz. Az óvodában mindennap tanultok valami újat... de az iskolában EGÉSZ NAP tanulni fogsz! Vajon mi az a matematika és mit jelent az, hogy tanterem, órarend? Finy Petra könyvéből mindent megtudhatnak az iskolába készülők arról, hogy mi vár rájuk, hogy se nekik, se a szüleiknek ne kelljen félni az ismeretlentől! Persze a kisiskolások is szívesen fogják lapozgatni a sok-sok magyarázó és vidám képpel teli könyvet, amelyben mindennapjaikra ismerhetnek.

Finy Petra - A ​csodálatos szemüveg
"A ​kicsi Kovács Áron ötéves korában kapott egy szemüveget. Nem volt különösebben szép kerete, se szivárványos lencséje.” A kicsi Kovács Áron mégsem szomorkodott, hiszen felfedezte, hogy új szemüvegével nézve a nagyváros megtelik csodákkal. Felfedezte, hogy a dolgok önmagukban nem jelentenek semmit, hanem mi tulajdonítunk nekik jelentést, és ha mindent a humor szemüvegén át nézünk, nemcsak jobbkedvűek, de gazdagabbak is leszünk – legalább néhány mesével. Finy Petra meséje szól a szemüveges meg a nem szemüveges gyerekeknek, és szól az ő szüleiknek: megmutatja, hogy a szemüveg nem hiba, sőt vannak nagyon vagány kisgyerekek is, akik egyenesen művészei a szemüvegességnek.

Finy Petra - Milu ​a lovagok között
A ​Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya telje­sült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szak­érte­lem­­mel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-­sorozatot szerettünk volna létrehozni. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való rész­vé­tel­re: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehéz­ségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. Finy Petra köteteiben a főszereplőink továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az időutazók! Jártak már Egyiptomban, Görögországban, az indiánok között – a negyedik kötetben a lovagok közé, Artúr király udvarába repíti őket az időfüst. Feladatuk nem kisebb, mint Ginevra királyné kiszabadítása Merficio fogságából.

Finy Petra - A ​doki-ügy
Emma ​bárányhimlős, Eszter szemüveget kap, Lulu eltöri a kezét... A tesó-ügy és Az ovi-ügy után ismét egy hasznos és nagyon humoros útmutató kicsiknek: az óvodás Emma ezúttal arról mesél, milyen dokikkal találkozhatnak a gyerekek, a házorvostól kezdve a fogorvoson keresztül a fül-orr-régészig, sőt, az állatorvosig.

Finy Petra - Iskolások ​kézikönyve fiúknak
Ha ​gyermekünk iskolába készül, a tankönyvek, füzetek, iskolatáska mellé - sőt,mindezek előtt - jól fog jönni az Iskolások kézikönyve! Az eredeti (lányos)változat mellett most már kapható a kifejezetten fiúknak szóló verzió is! ,,A könyv remek alap arra, hogy az iskoláról beszélgessünk, a gyerekünk elmondja,milyen félelmei és várakozásai vannak, mit talál aggasztónak és milyen kérdései vannak az iskoláról. Finy Petra könyve remek kedvcsináló, suli előtt érdemes alaposan átforgatni." (www.moksha.hu) ,,Amikor az ember gyermeke iskolába megy, hajlamos túlzottan aggódni érte.Én legalábbis így jártam. Úgy éreztem, lenne néhány gondolat, melyet szívesenmegírnék erről a varázslatos és kalandos élethelyzetről. Ezt a néhány gondolatot tartalmazza az Iskolások kézikönyve, mely nem más, mint egykedves és humoros útmutató első osztályosoknak." Szeretettel: Finy Petra

Finy Petra - Bögreúr ​meséi
"Rufusz ​Rafael már ötéves, de még mindig hatnak mondja magát, ha azt kérdezik tőle, mennyi idős. Szeretne már iskolás lenni. Meg szemüveges, és szívesen kopaszodna is... Már nagyon elege van ugyanis a buta óvodásokból, akik azt sem tudják, hogy melyik országban élünk. Egy iskolásnak nem kötelező például állandóan fésülködnie. Egy iskolásnak már aludnia sem szükséges délutánonként. Sőt, egy iskolásnak ennie sem kell, ha nem akar. Rufusz Rafael alvásproblémái az utóbbi időben teljesen megszűntek Lámpalánynak köszönhetően. Viszont a világ legrosszabb alvójából mostanra a világ legrosszabb evője lett. Egyáltalán nincsen étvágya. Se étkedve, se semmije, ami az étkezéssel kapcsolatos. És hogy pár falatot mégis le tudjon gyűrni, amikor a szülei étellel kínálják, életre hívta Bögreurat. Mert varázsolni azért nem felejtett el az elmúlt hat hónapban."

Finy Petra - A ​Zöld Cirkusz és a virágtolvaj
Ismeritek ​a híres nevezetes Zöld Cirkuszt? Még nem? Akkor legfőbb ideje megismerkedni velük! Először is itt van Papita, az erőművész. Imádja a virágokat. Mellette a felesége, Mamita, a dundi, ám mégis csodálatosan hajlékony guminő. Istenien főz. Ő meg Pierró, a világ legszomorúbb bohóca és Tütü, a légtornász. A szigorú hölgy Okuláré kisasszony, állatszelídítő és házitanító. De a legfontosabbak, természetesen, Lina és Lóri, Mamita és Papita rajongva szeretett gyermekei, a híres-nevezetes cirkuszi ikrek! Koruk: 10 év. Magasságuk: 138 cm. Különleges ismertetőjegyük: nemcsak lovaglásban és akrobatikában, hanem nyomozásban is kiválóak! Egy napon ugyanis eltűnik a Zöld Cirkusz kabalavirága... De Linát és Lórit nem kell félteni - egy nagyító, jó adag vagányság, csavaros ész - és semmi nem maradhat előttük titokban!

Finy Petra - A ​Fehér Hercegnő és az Aranysárkány
A ​különleges gyönyörűséggel megáldott Bái hercegkisasszony társát keresi a nagyvilágban. Szépségét csak lelke tisztasága múlja fölül, mégis elriasztja kérőit. Vajon mi rettenti el őket? Sorozatunk meséi a hovatartozásról, az emberiség sokszínűségéről, a másságban rejlő értékekről, és ezek elfogadásáról szólnak. Teszik mindezt mesei környezetben, klasszikus motívumokkal - az ideológiai felhangokon, a mindenáron való tanulságokon és persze az Óperencián is túl.

Finy Petra - Folyékony ​tekintet
Az ​erdőbe mentem hát Hogy a nedvek beszéde A fülembe égjen Aztán azonnal a nyelvemre Hogy a madarak hörgése És a rókak fuldoklása is Számban sűrűsödjön hanggá Az erdő testétől a test erdejéig vezetnek Finy Petra új verseskötetének ösvényei. Felfedezőútján félrehajtogatja társadalmi gátlásaink, neveltetési görcseink és előítéleteink folyton szemünkbe lógó indáit és leveleit, hogy a rengeteg mélyén olyan érzésekre és gondolatokra találjon életről, halálról, természetről, anyaságról és érzékiségről, melyeket talán magunknak se mernénk bevallani. Bátor és gyönyörű könyv, melynek mítoszba hajló, groteszkül szép történeteihez Szulyovszky Sarolta készített varázslatos illusztrációkat.

Finy Petra - Papírmesék
A ​kötet 12 mesét tartalmaz, amiket Petra egy-egy gyerekrajzhoz készített. Van itt minden féle-fajta történet: kukacvirágról, állatkertről, zenevarázslóról, felemberről, sámánkőről, párducdarázsról. A szereplők egytől egyig a gyerekek fantáziájának szüleményei, a kötet illusztrációi pedig maguk a rajzok, amik az ihletet adták a történetekhez. Hosszabb-rövidebb mesék ovis korosztálynak, akár esti meséknek is. Írta: Finy Petra Rajzolta: gyerekek Kiadja: Ferrero Magyarország Kft.

Finy Petra - Azurro
Képregényeken, ​mangákon, fantasyken felnövő gyerekek kedvence lehet Finy Petra új könyve, amelyből egy fordított mesevilág különös lényei lépnek-másznak-repülnek elő. Azurro, az átlátszó testű légbőlkapott a felhők közt lebegő Prizmapoliszból indul Végtelenvilág körüli útjára, pedig semmi kedve elmenni és hőssé válni. Inkább randevúját tervezgetné az Üveghegyen innen szíve virágnyelvű hölgyével, Zilonával. Ám a világot meg kell menteni, mert Kroll, a drágakövek bűvöletében élő smaragdkobold magának akarja a senkiföldi drágakőmezőt. Megkezdődik a hajsza: kinek a smaragdokért, kinek a varázslények megmentéséért. A kifordított mesevilágban azonban mindenki másmilyen, mint amilyennek gondolnánk. Felegúton vagy az Újperenciás-tenger partján csak abban reménykedhetünk, hogy az eddig méltatlanul mellőzött jóságos vasorrú boszorka, a megrogyott önértékelésű, többre hivatott kurta farkú kismalac vagy a legújabb kori felhőkarmolók is a jók pártján állnak. Finy Petra szellemes humorát, nyelvi leleményeit, a modern, tündérmesébe oltott fantasyt Dömsödi Zsolt illusztrációi erősítik.

Finy Petra - Milu ​az olimpián
A ​Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar ,,olvasni tanulok"-sorozatot szerettünk volna létrehozni. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való részvételre: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel kezdtük, Finy Petra köteteivel folytatjuk - a főszereplőnk továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az időutazók! Az ókori Egyiptom után most irány az ókori Görögország, ahol hőseinknek az olimpián kell az egyik versenyzőn segíteniük. Mindezt kicsit hosszabb szavakkal, bonyolultabb mondatszerkezetekkel, de még mindig röviden és egyszerűen.

Finy Petra - Lámpalány ​meséi
Rufusz ​Rafael vörös, göndör hajú, négy és fél éves kisfiú, de ha azt kérdezik tőle, mennyi idős, mindig hatnak mondja magát. Szeplői ugyan nincsenek, de ez nem jelenti azt, hogy ártatlan is lenne. Csínyek, cselek, meglepetések nagy mestere ő. Például képes bizonyos tárgyakat életre kelteni. Megelevenítette Lámpalányt is, hogy meséljen neki esténként. Akkor, amikor imbolyognak az árnyak, vagy ha gyanúsan mozog a függöny. Vagy amikor az elveszett plüssmacija miatt bánkódik. Vagy amikor bőg a kistestvére.

Finy Petra - Milu ​Egyiptomban
Milu, ​egy elsős kisfiú és Bátor, egy kiskutya. Bátor igazából sárkány, sőt, időutazó sárkány! Az első mesében az ókori Egyiptomba repíti Milut, hogy megmentsék a fáraót.

Finy Petra - A ​nagy álom
Megszólal ​a sípszó. Az első ötvenen még száguldok. Úgy suhanok az első hossz pillénél, mint Michael Phelps. Vagy mostanában Flocke Zoli. Mint egy vízen sikló csoda. A második ötvennél viszont megszakad a burok héja, mert valami teljesen kizökkent. Versenyen vagy felmérőn csak az úszásra kell koncentrálni. Ha a parton valaki felnégyelné a plüssmacskámat, vagy a mamámat akarná halálra csikizni egy tollpihével, nekem akkor is tovább kellene úsznom. Ha a tüdőm szétszakadna, vagy begörcsölne a bokám, akkor is tovább kellene úsznom. Ha zongorák zuhannának a medencébe vagy vigyorgó hóemberek, akkor is tovább kellene úsznom. Ehhez képest a második ötven pillénél jól kiesem a ritmusból. Persze úszom tovább, de már nehezen hozom vissza magam lelkileg. Zsiga és Laca ugyanis pont a mellettem lévő két sávban úszik. És veszettül habzik körülöttük a víz.

Finy Petra - Maja ​tizenkét babája
Van ​egy kislány, akinek mindig jókedve van. Van tizenkét baba, akiknek mindig rossz kedve van. És van egy balatoni villa, ahol ez a kislány és ez a tizenkét sértődött baba találkozik.Természetesen a babák jobb kedvre derülnek a kislánynak köszönhetően, de a történetük nem ilyen egyszerű. Mert közben Angella, a mindig repülni vágyó, légtornász baba elszökik, és meg kell menteni. A babamentő akció kalandjai közben a tizenkét babát is egyre jobban megismerjük: megtudjuk, hogy Netti néni gyógyíthatatlan rendmániában szenved, a tüzes Carmen olyan hévvel tud szeretni, mint ahogyan gyűlölni is, Dzsiga egy igazi dzsigoló, Bantu-tu egy afrikai harcos, Kisnyuszi félénk rongybaba, Porcelánasszony összetört szívű kínai baba, és még sorolhatnánk a különös és mókás babákat. Finy Petra legújabb meséjében finom képek és izgalmas kalandok váltakoznak, Maja szeretnivaló, csetlő-botló babáit pedig Szegedi Katalin lenyűgöző festményei keltik életre.

Kollekciók