Ajax-loader

Hamvas Béla könyvei a rukkolán


Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka II.
„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)

Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka III.
„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)

Hamvas Béla - Λιταί ​- Imádságok
Hamvas ​Béla Litai (Imádságok) című „könyvecskéje” a kéziratos hagyaték legkevésbé ismert és legkülönösebb darabja.

Hamvas Béla - Hagyomány
"A ​legmagasabb dolgokról való tudás népről népre, vallásról vallásra származott át. Mindegyik átöltöztette saját eszméibe. Metafizikai tartalma azonban végig ugyanaz maradt. Mindenütt megőrizték. Mit? A tradíciót. Mi ez a tradíció? A hagyomány az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak, mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése." (Hamvas Béla)

Hamvas Béla - Silentium
A ​Silentium kötet négy esszéje napló. De nem a történeti eseményeké, hanem a léleké. A második világháború pokolra szállása, és a kataklizmát követő évek lábadozásának története azonban csak kerete annak a belső újjászületésnek, amelyet Hamvas 1946 és 1949 között megélt. Mit jelent hitelesen élni. Mit jelent a napok, órák követelményét felismerni. Mi az átvalósulás, a kitisztult kedély, a derű. Vannak felismerések, amelyeknek legközelebbi rokonai csak a Távol-keleti mesterek egyszerűsége és szellemi tágassága. „A derű a meg nem zavarható tiszta üresség" - Európában ezt a mondatot magyarázkodás nélkül eddig senki sem tudta kimondani. „Csak annyiban vagyok valódi, amennyiben derült vagyok." A mindennapok kötelességei most már új mértéket kapnak. Mindennek megkérdőjelezhetetlen alapja most már a lélekjelenlét, amely elutasít minden elvet, prekoncepciót, és a valóságot az itt és most közvetlenségében kívánja megragadni. Akit sok baj, gond, betegség gyötör, és helyzetét kilátástalannak érzi, járja be a Gyümölcsóra magasabb egészségtudathoz vezető útját. Mert lehetetlen fel nem ismerni, hogy „itt lakni annyi, mint derű". Dúl Antal

Hamvas Béla - Az ​androgynos / Természettudományos mitológia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hamvas Béla - A ​valóságban felébredni
ITT ​MINDENNEK KELL LENNI” Bevezető A valóságban felébredni – Hamvas Béla. Egy életút állomásai fotókban, írásokban, filmben elbeszélve című kötethez „A személyiség titkát, egyedüliségét – mondja Bergyajev –, senki sem értheti teljesen. Az emberi személyiség sokkal titokzatosabb, mint maga a világ.” – S valóban, alig van megfoghatatlanabb, mint ez a pillanatban önmagára találó személyes konstelláció, ami egy emberi élet a maga legbensőbb rajzolatával, s amelyben gyakran a külső és nyilvános élettények látszólagos mindennapisága semmit nem sejtet a „belső tájak hallatlan változatosságából”. Van olyan – írja Hamvas Béla egy helyen –, akinek élete „magányosnak, csendesnek, eseménytelennek látszik, és sorsának vad kalandjai, szédítő veszélyei, keserű kísértései és feneketlen szakadékai nagyobbak, mint egy hódítóé, aki három világrészben járt és háromszáz csatában vett részt.” Minden életrajz elégtelensége, minden biográfiával szembeni bizalmatlansága, amely Hamvas megnyilatkozásaiban életművén végighúzódik, az ember személyes életének ebben a megfoghatatlanságában, külső és belső összemérhetetlenségében gyökerezik: hogy épp az életnek a legfontosabb mozzanatairól, szakadékairól és örvényeiről, felismeréseiről, örömeiről és világosságáról, arról, hogy „miként lesz az ember azzá, ami”, vagy hol van az, ahová „számtalan horizonton átlobbanva” elérkezhet, tényszerűen senki nem szólhat. Éppúgy nem, ahogy senki sem él nyilvános térben és időben, és senki nem ismer önmagában vett „teret” és „időt”, csakis a személyes átélésben megvalósuló „helyet” és „pillanatot”, amelyet az ember – miként Hamvas mondja – a végtelen időből és a határtalan térből leszakítva saját sorsává formál. „Rilke mondja: Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Csak egyetlenegyszer. Minden csak egyszer.” – Gyakran idézi fel Hamvas a kilencedik Duinói elégia e szakaszát, majd egy helyütt hozzáfűzi: „A pillanat. Ez a személyesség”. De éppen a létezésnek ez a leghalkabb és legtünékenyebb vonása hatja át számára is azt a semmilyen külső mozzanatban nem rögzíthető eleven személyességnek a képét, amelyből – Rudolf Kassner szavaival – „egyszerre sugárzik a megrendültség, s mely telítve van azzal a döbbenettel és szomorúsággal, hogy egyetlen embernek, egyetlen arcnak mennyi mindent és mily megfoghatatlan életet kell megtartania és magában rejtenie.” Mintha éppen erről, a világ számtalan arculatát és rajzolatát magára öltő és átvilágító, mindent felvállaló személyes élet követelményéről és benső igényéről szólna Hamvas Béla önmagával kapcsolatban is, mikor Rudolf Pannwitz Weg des Menschen (Az ember útja) című kis könyvének egy lapjára írja megjegyzését: „Törvényhozónak lenni – Istenem! – még ennek is! Itt mindennek kell lenni, mert nincs senki. Milyen jó lenne legalább valaki – ”. Nem csupán a magára maradottság, vagy amint másutt fogalmaz, „a valódi közösség kínzó hiánya” rajzolódik ki e megjegyzésből, sokkal inkább az emberi személynek egy olyan sajátos távlata, amelyben „a súly nem a produkcióra, hanem az emberi személy intaktságára esik.” Ismét egy olyan mozzanat, amely nemcsak minden kívülről közelítő élettörténetnek, hanem a megfogalmazhatóság csaknem valamennyi formájának ellenáll. Lehet-e bármilyen nyilvános mértéke egy effajta távlatnak, vagy a lét eredendő állapotára megnyíló fokozott érzékenységnek? Személynek lenni ebben az értelemben inkább a végső dolgoktól való érintettség, amely az életrendet a legkisebb mozzanatokig átjárja, a „valóságban való magatartás”, ugyanakkor intenzív igénye és tudata annak, hogy „az egész létezésért, az eredeti tisztaságnak magasabb fokon való helyreállítása érdekében tett erőfeszítésben neki magának személyesen és felelősen részt kell vennie.” A létezés ősképének helyreállított tisztasága azonban nemcsak a végső kérdések rendjéről és súlyáról tud, hanem ugyanúgy a felemelt és felszabadult élet világosságáról is, a pillanattal egybefonódó átélés időtlen jelenlétéről, hogy mit jelent „szabadon játszani”, hogy „milyen jó gyermeknek lenni és a tündöklő nyárba nevetni”, milyen öröm azzal a tiszta, égszerű kékséggel látni, amelynek mértéke „a tenger és a csillagos ég”, és amikor az ember „úgy él, mint a fák testvére”. A létezés egészéért való helytállás Hamvas számára az emberi személynek is az egészét követeli, az „éber, univerzális személy” megvalósítását és jelenlétét, amelynek súlypontja már kívül van minden körülményen és szövevényen, amelynek „teljes és igaz volta az aranykori tudaton nyugszik”, amelyből nem hiányzik semmi, „élét nem vesztette el, fénye, illata, aurája ép”, s amely – miként Hamvas mondja – az egészet azért tudja elfogadni, mert maga is egész. Amit a jelen kötet megidézni kíván, ezért inkább a személyességnek ez a „fénye és aurája”, s mindaz, ami benne egybegyűjtve megtalálható, valamiképp erről az elbeszélhetetlenről kíván szólni: kép, szó és film ebben a közelségben kísérli meg Hamvas Béla portréját megrajzolni, életének és művének állomásairól számot adni, megsejtetni és közelebb hozni azt, hogy ennek az útnak mennyi mindent, és milyen megfoghatatlan életet kellett megtartania és magában rejtenie. Palkovics Tibor

Hamvas Béla - Levelek
A ​kötet tartalma: -Első világháborús levelek -Levelek 1930-tól 1968-ig

Hamvas Béla - Hanák Tibor - Mattheusz János - Az ​öt géniusz
Hamvas ​Béla szellemi táptalaja és érdeklődése korántsem korlátozódott a filozófiára, nevezetesen a történetfilozófiára, hanem kinyílt több tudományra - néprajzra, mitológiára, nyelvészetre, lélektanra -, tanulmányozta Malinowski, Lévy-Strauss, Frobenius, Gundolf, Freud, C. G. Jung írásait és a különböző vallások szent könyveit. A tudományokban nem annyira azt kereste, ami megbízható, szolid ismeret, hanem annak kimutatását, hogy a tudomány keveset tud és az is bizonytalan. Ebből azonban nem a racionális szigorúság követelményét vonta le, nem azt, hogy szilárdabb talajra kell állítani a tudományos gondolkodást, hanem épp a másik irányba indult, a több felé, azzal a logikával, hogy ha a tudomány ugyanis ingatag és esetleges, vajon mi tarthatná vissza a ráción túli rétegek megismerésétől és a ráción kívüli (intuitív) módszerek alkalmazásától? Hamvas ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyben összeomlottak az újkor filozófiai eszményei, a tudományba és a haladásba vetett hit, sőt nyomorúnak és bűnösnek találta a felvilágosodásban még a trónra emelt észt is. "Naív scientifizmusnak" és "az európai szellem betegségének" nevezte a természettudományokat és a tény-mániát. "Tény igen kevés van s ez a kevés is olyan, hogy minden pillanatban akadhat valaki, aki még ezeket is megdönti." H. T.

Hamvas Béla - Kung ​mester beszélgetései
Kína ​i.e. hatodik századának két szellemóriása: Lao-ce és Konfu-ce. Tanításuk látszólag ellentétes, a mélyben mégis egybeér. Lao-ce a tao (az Út) világrendjébe történő, nem cselekvő beilleszkedést tanítja, míg Konfu-ce azt vallja: a bölcs fáradhatatlanul hirdesse felismert igazságát. Teljes idő: 56 perc.

Hamvas Béla - Arkhai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hamvas Béla - Zen ​buddhizmus
A ​zen Ázsia két nagy metafizikai hagyománya, a védikus India és a taóista Kína házasságából született. India arra tanít, hogyan kell a nagy világlátvány helyett a nagy "világlátó" felé fordulni. A tao pedig megmutatja az utat az igenek és nemek egymásba simuló paradoxonain át a jelenlétbe. Keleten azon, ahogy Európa görcsösen az ellentmondásmentességre törekszik, csak mosolyognak. "Igen, mert nem, ezért igen." A zent hol meditációs technikának, hol csendmeditációnak, sőt csendimának is nevezik, mert sem szavakat, sem rítusokat nem használ. Keress egy csendes helyet, ülj le egy párnára kényelmesen, figyeld a lélegzésedet, és igyekezz kikapcsolni minden érzékszervi benyomást és minden gondolatot. Ilyen egyszerű, de -mint Hamvas Béla mondaná- nincs semmi nehezebb ennél az egyszerűnél. Hamvas Béla zen tanulmányát 1955-ben írta. Ekkor még sem Amerika, sem Európa nem sokat tudott a zenről. Ma minden nagyvárosban számos zen-közösség működik és könyvtárnyi tanulmány jelent meg. Lényeglátásában azonban Hamvas majd hat évtizede írt esszéje az irodalom legjobbjai között foglal helyet. - (Dúl Antal)

Hamvas Béla - Patmosz ​I-II.
Patmosz ​kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések könyvét. És Tiszapalkonya? Hőerőmű, dübörgő turbinák, barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag. A bé-listázott Hamvas Béla segédmunkás-raktáros munkakörben eltöltött éveinek „második korszaka”, száműzetésének leghosszabb periódusa, 1954-től 1962-ig. Hamvas az exilium valódi természetével már 1948 óta tisztában volt. Az ötvenes évek elején írt naplótöredékeinek az ószövetségi Szarepta címet adta, mert Jahve így szólt a menekülő Illés prófétához: Menj Szareptába, és ott rejtőzz el. Hamvas először Szentendre határában keresett menedéket. Ekkor mint kertész és földműves. Mikor a hatóságok szemében e magának választott szerep tarthatatlanná vált, 1951-től ingázó munkásként az inotai hőerőműnél helyezkedhetett el, raktáros besorolással. Az ember megrendülten ismeri fel, hogy e diktatórikus világ komor színfalai között, a lélekszorító elhallgattatás ellenére olyan mű születik itt, amely az európai esszéirodalom csúcspontja. A felsőfok általában tilos, de ezúttal helyénvaló. Minden alkotó embernek ki kellene próbálnia élete során legalább egyszer, hogy mit jelent az: hajnalban kelni, 8-10 óra „szellemsorvasztó” munkát végezni, tömegszálláson lakni, és e mindennapos teher súlyát hordozva a művét megalkotni. Mégis. A gyárkémények füstje, a csajkában kapott hitvány ebéd, a hosszú sötét barakkfolyosó, a szénpor és hamulepte növényzet, az árokpart poshadt vize, de legfőképpen az ötvenes évek mindent elárasztó, fojtó politikai atmoszférája az esszékötetben csupán sajátos madártávlatból jelenik meg. (Ahogy az 1944-ben befejezett Scientia Sacrában sem érezzük a második világháború tankjainak dübörgését és a szőnyegbombázásokat). Hamvas bár benne él, mégis fölötte áll, derűje, humora magasából lát rá e groteszk színjátékra. Mint mondja, a korrumpált világ őrjöngése egyetlen pillanatra se tévesszen meg senkit. Aki tud a hiteles létről, a nem korrumpálható valóságról, a tragikomédia legsötétebb fordulatán is csak mosolyog. „Szent skizofrénia” ez, amelyben a historikus idő és a belső történés időfölöttisége szétválik egymástól. Örök emberi tartalmak foglalkoztatják mindenkor, és a történelem korszakainak diabolikus tébolyait már csak a szentkönyvek mérlegén hajlandó megmérni. A Patmosz születése idején még csak kéthetenként, szombaton utazhatott Pestre. Első útja mindig a könyvtárba vezetett. Egy tucat könyvet kölcsönzött, a másik tucatot visszaadta. Nem mintha a könyvekből tanult volna látni. Saját magának állított követelménye az egyetemes tájékozódás (univerzális orientáció) igénye. Volt azonban egy másik – legalább ilyen fontos – önmaga számára szabott mércéje: a hiteles, áttetsző élet (a transzparens egzisztencia) megvalósítása. Ehhez pedig Tiszapalkonya maga az eszményi háttér. Ez a géppuskatornyoktól körülvett kis "Gulág", mindennapos vizsgahelyzetet jelentett. Négyezer ember – köztörvényestől, és katonaszökevénytől kezdve a politikai átnevelésre ítélt elitig – gumicsizmában lapátolta a szenet és szerelte a távvezetékek vasbeton-oszlopait. Ebben a háttérben születtek meg a kötet kristálymondatai: „Nem igazságot vár, hanem igaz életet, nem azt, hogy igazat mondjon, hanem, hogy igaz legyen.” Vagy: „Véletlenül lehet igazságot találni, de senki sem lehet véletlenül igaz.” A szenvedésben és megaláztatásban kiégetett élet: ez a transzparens egzisztencia megvalósításának „tízezer útjából” az egyik legradikálisabb. Nehéz? Visszatekintve inkább könnyű. És hány írástudó mondhatja el önmagáról, hogy minden szavát életgyakorlatával ellenőrizte… Kevés mű él túl fél évszázadot. Hamvas Béla azt írja: a „kis örökkévalóság” ideje a szerző halálától számított legfeljebb ötven év. Mint az elsárgult fényképekből, ötven év után a legtöbb műalkotásból csak egy sajátosan naiv, ma már érdektelen világ levegője árad. Művészet, irodalom, tudományos értekezés, filozófia? Mi maradt az 50-es, 60-as évek nagy szellemi izgalmaiból? Hol vannak az ünnepelt szerzők és művek? Ami a Patmoszban fontos, olyan friss, mintha ma reggel vetették volna papírra. Van-e aktuálisabb, mint a Direkt morál és a rossz lelkiismeret, vagy a Németség, a Korszenvedélyek utólagos igazolása, vagy a Függelék a középszerűségről? Elavulhat-e Az életmű, a Metapoiézisz vagy az Interview érvénye? Közelebb vagyunk-e az alapálláshoz – a spirituális hagyomány által megtisztított és fölemelt életrendhez –, a „lét eredeti szövegének megfejtéséhez” ma, mint ötven éve? A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: „A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű kortársam.” (Az életmű, 187. o.) Dúl Antal

Hamvas Béla - Világválság
"A ​mai ember cinikus álarca mögött tehetetlenül iszapos. Maga a kultúra is ilyen álarccá lett, amely mögött a továbbalkotásra való teljes és tökéletes képtelenség lapul meg. És végül ez az oka annak is, amit a ,,második garnitúra előretörésének" lehet nevezni: hogy a társadalom fontos helyeit a hely betöltésére teljesen alkalmatlanok töltik be, mialatt az arra hivatottakat kijátsszák, elnyomják és azoknak élete elégedetlenségben és terméketlen lázadásban morzsolódik fel. Krízis a világtörténet folyamán volt igen sok. Mert mi a krízis? - amikor az ember vagy az emberiség az érésben megáll, az új stádiumba átlépni nem mer, nem akar, nem tud, akkor mindig krízisbe kerül." Hamvas Béla

Hamvas Béla - Álarc ​és koszorú
Az ​életműkiadás jelen kötetétől kezdődően - összesen négy köteten át - Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg. Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az "iskolánkí- vüliség": vagyis - miként Hamvas fogalmaz - a "magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia". Az esszéista ebben a független perspektívában "egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt". A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ. "Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó "heroikus napsugár", életed egy villanás, - halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!" (Álarc és koszorú) [TARTALOM: Nietzsche-jubileum - Új középkor - A négyszázéves Montaigne - Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához - Álarc és koszorú - Igen is, meg nem is (Ars poetica) - Természettudományos mitológia - Az orosz emigráció történetfilozófiája - Bizánc - A magány szociológiája - Modern apokalipszis - Egzisztenciafilozófia - Kultúrmorfológia - Az asztrológia újjászületése.]

Hamvas Béla - Fák
A ​Fák magyar nyelvű kötetének megjelentetése Hamvas Béla születésnapjához és ebből az alkalomból egy emlékfa ültetéséhez fűződik, amelyre 2000. március 22-én került sor Balatonfüreden, a Tagore sétányon. A megemlékezés alkalmából Kemény Katalin, Hamvas Béla özvegye írt köszöntőt Üdvözlet a faültetőknek címmel, amely a kötet utószavaként a kiadásban is megjelent. Kemény Katalin kedves szavaiból a jelenlévők és a kötet későbbi olvasói ráérezhettek az író, esszéista és nem utolsó sorban ember Hamvas Béla természetszeretetére, de különösen a fák iránti rokonszenvére. Kemény Katalin: Üdvözlet a faültetőknek (részlet) Emlékoszlopok márványból, fémből nem egyebek, mint megdermedt hasonlatai az ősi fának, amely kivétel nélkül minden nép hagyományában összeköti a földet az éggel, a földi embert égi eredetével. A napjainkban már kisszámú hagyományőrző közösségek ma is fát ültetnek az újszülött e világra érkezésekor. Óvakodva a modern világban fenyegető profanizálástól alig merünk hivatkozni az evangéliumi valóság-szimbólumra, a végső tanulságra, amelyben a paradicsom megromlott életfája a megváltás fájává változott. Lehet-e a fánál méltóbb emléket emelni a géniuszoknak, akik életük áldozatával a föld és az ég találkozásán munkálkodtak? Mindez eszembe juttatta Hamvas Béla fák iránti szeretetét. Ahogy képes volt séta közben valami elhagyatott telken elénk bukkant kártevő mardosta fácskát megtisztítani, majd fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérni. Úgy látogattuk azt a juharfát, akár egy betegségtől megszabadított lábadozó gyermeket. Az ilyen szeretet másik neve azonosulás. Nem tudnám megmondani, a szeretet feltétele-e az azonosulás képességének, vagy azonosulás nélkül a szeretet sem lobban fel. Bizonyos, hogy a kettő nem választható el, egyik a másik mértéke. Úgy éreztem, illő, hogy erre az alkalomra felelevenítsük a Fák című, a fák ihlette esszéjét.

Hamvas Béla - A ​bor filozófiája
_Végül ​is ketten maradnak, Isten és a bor._ Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni. Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor. (-)

Hamvas Béla - A ​láthatatlan történet
Valamely ​szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. "A történetnek önmagában értelme nincs" - mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a "létrontás démoni anarchiája" ellen. A láthatatlan történet 1943-ban jelent meg először az Egyetemi Nyomda kiadásában. A kötet Hamvas Béla (1897-1968) egyetlen, még életében kiadott esszégyűjteménye.

Hamvas Béla - A ​magyar Hüperion I-II.
Kilencedik ​levél Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.

Hamvas Béla - Öt ​géniusz - esszék
"Egy ​alig ismert szellemóriás Hamvas Béla a magyar irodalomnak, a magyar szellem történetének magányos cédrusa. Nem annyira magányos, társtalan és meg nem értett, mint Csontváry – de saját korában reménytelenül idegen lángelme. Nem olyan drámai, mint Ady vagy Füst Milán, nem olyan irodalmi kóborlovag, mint Márai, nem olyan lírai, mint Krúdy, nem olyan intellektuális világfi, mint Szentkuthy Miklós. De mindezek magányossága rokon az övével, és Bartók egyetemessége és asztrális egyedülléte, kozmikus érzékenysége és ébersége is. Mennyi monumentalitás, mennyi zordon nagyság – a Himalájának nincs ennyi csúcsa… És ha hozzávesszük mindezekhez Kerényi csillogását, Weöres álarcok mögötti időtlen metafizikáját s még megannyi sziporkázó értéket, okos tanítást vagy világot értelmező bölcsességet, nem is értjük, hogy a magyar szellemnek ebben az arany századában miért is kellett Hamvasnak ismeretlenként, szinte észrevétlenül sírba szállnia. Ha jól tudom, egy rövid, szemérmes, neki dedikált vers (az Új Emberben, Hoványi János akkoriban sem ismert és ma sem nagyon számon tartott költőtől): ez volt az egyetlen nekrológ, amellyel a nemzet búcsúztatta. Hova lettek a barátok, a társak és a társtalan szellemi testvérek és mindazok, akiket mindezek tanítottak – van-e értelme a kultúrának, ha csak ilyen utókort képes nevelni magának? Van-e még értelme dédelgetnünk azt az illúziót, hogy minden remekművel: verssel, regénnyel, festménnyel, zongoraversennyel, filmmel nemesedik a világ, gazdagabb lesz a nemzet, tökéletesebb lesz az emberi nem – hogy egyre több okosabb, bölcsebb és igazságosabb utód lép az elődök nyomába – hogy igenis, megy a könyvek által elébb a világ…"

Hamvas Béla - Művészeti ​írások I-II.
Az ​ember a természetnek vagy apja, vagy megrablója" -- ezt az ősi iráni tudást Darwin nem ismerte. A létért folytatott mészárlás tanában azonban nem jelenik meg egyetlen Mozart-akkord, Giotto tájkép, vagy Pascal-aforizma sem. A világ újkori kirablásával szemben a vallás, a tudomány, a filozófia készületlenül állt. Egyedül a művészet tudta megőrizni a humánum "alapállását". Művésznek lenni azt jelenti: túlemelkedni a téridőbe szorított életen. A művészet egyetemes távlatot nyit, és a létünket átható homályba bevilágít. Ez katartikus ereje, amit Hamvas Béla a halálkészültség magasabb fokának nevez.

Hamvas Béla - A ​száz könyv
A ​feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állitani... Csuang-ce Csuang-ce az a sajátságos emberfajta, mint Szókratész, Pál apostol és Nietzsche -, azt mondják róluk, hogy paradox emberek. A paradox bennük az, hogy nem a hamis emberi értékeket, hanem az örök szellemvilág valódi értékeit követik, és az ember önellentmondásait leleplezik. Ez az emberfajta rendkívül éles elme és a nyelv ragyogó mestere. Soha senki úgy nem tudott beszélni, mint Szókratész, és nem tudott úgy írni, mint Pál apostol, Nietzsche és Csuang-ce. Shakespeare A modern kor elején Byron azt mondta, hogy az emberiség története válaszútra érkezett: döntenie kell Shakespeare és a szappan között. Az emberiség a szappant választotta. A választás hatása azóta egyre nagyobb hatással és következményekkel bontakozik ki. Shakespeare az európai ember egészének egyetlen és teljes megjelenése, s azzal, hogy nem őt választották, az igazi európait megtagadták. A modern árulás...

Hamvas Béla - A ​láthatatlan történet / Sziget
A ​láthatatlan történet Valamely szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. "A történetnek önmagában értelme nincs" - mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a "létrontás démoni anarchiája" ellen. A láthatatlan történet 1943-ban jelent meg először az Egyetemi Nyomda kiadásában. A kötet Hamvas Béla (1897-1968) egyetlen, még életében kiadott esszégyűjteménye. Sziget "Ez a tanulmánykötet úgy keletkezett, hogy néhány magyar íróban, gondolkodóban, költői, kutatói, filozófikus elmékben (természetük leírásául mondjuk ezt róluk) megértek élmények, amelyeknek kifejezése ebben az egymással alkotott együttesben van a legjobban a maga helyén."

Hamvas Béla - A ​babérligetkönyv / Hexakümion
A ​déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna. Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. A gondolat lassan támadt bennem, egészen lassan, ahogy a cigarettafüst lebegett a zöld árnyékban, sietség nélkül és megbékélten. Mi az, amit magammal hoztam? Vándorkönyv, hajófedélzetkönyv, alkonyati könyv. Egyetlenegy babérligetkönyv sincs. Tűnődtem, ugyan melyik lehetett volna, ha elhoztam volna: kínai? francia? görög? angol? Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Ujra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két korty bor között és feketekávé után. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni.

Hamvas Béla - Silentium ​/ Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
"E ​könyvnek sokáig azt a címet akartam adni, hogy a Hallgatás Őre. Úgy gondoltam, hogy az ismeretlen határán, a sötétség és a fény között, a titkok országának kapujában álló őrről szól. A misztikus szó iránt bizalmatlan vagyok, és annak csak a misztérium kedvéért bocsátok meg. De a könyv éppen a misztériumról szól, a meghatározhatatlanról, vagyis arról, ami az egyetlen valóság és az egyetlen tapasztalható. Végül az Unicornis címet választottam. Az Unicornis az egyszarvú állat. A két szarv a két szem, a két kéz, a két nem, a kettősség, a két here, a két méhkamra jele. Az egy szarv a homlokszem, az egy, a lingam, a joni, a szív, az androgün. Az egyszarvú a szent erdőben a szürracionális állat. Kínában Ki-linnek hívták. Kung-ce anyjának, mielőtt fia megszületett, álmában megjelent. Az első egyszarvú a föld középpontjából ugrott ki. Elevenen alig látták. Tyanai Apolloniusról mondják, hogy egyszer találkozott vele. Mózes azt írja: Az Úr kivitte őket Egyiptomból, olyan az ő ereje, mint az egyszarvúé. Az egy a megismételhetetlen. Egyszer van. Egyetlenegyszer. Először és utoljára. Megfoghatatlan és meghatározhatatlan. A misztérium. A hallgatás őre a néma szent erdőben élő hangtalan egyszarvú, a tilalmak küszöbén, az utolsó lény, a lét legvégső alakja, az Egy. De hiába egy és egyetlen. Ha vele vagy, tudod, hogy ez az egy az egész és az egyetlen, a minden. Hiába van először és utoljára. Mindig volt és van és lesz. És hiába megfoghatatlan. Ő az egyetlen megfogható, ő a valóság, a realitás, a tapasztalat és a konkrétum, és ami rajta kívül van, az káprázat. Hiába ő a misztérium, ez a misztérium van bennem és benned, és ez vesz bennünket körül, és ez az, amit megérintünk, s amit megeszünk s amit látunk és orrunkkal beszívunk, s hiába titok, ez az, amit mindenki tud, és hiába tilalom, ez az, amiből vagyunk. Ez az egyszarvú. Az egyszarvúval találkozni lehet a városok utcáin, s akkor a sorsdaimón arcát viseli. Ilyenkor az ember nyakában ül, kezében korbács, és az embert űzi. Az emberek az utcán azért rohannak, mert ő hajtja őket. Találkozni lehet vele gyermekek, leányok, szentek arcán, akkor ő az angyal. Ilyenkor az embert kezénél fogva vezeti szelíden. Amikor az ember a földet elhagyja, a lélek vezetője lesz, elöl megy, és az utat mutatja. Egy szarva világít, mint a csillag. Vannak lelkek, akik felülnek reá, s az egyszarvú viszi őket hátán, a túlvilág birodalmain át, erdőkön, hegyeken, folyókon át, szarva egyre jobban és jobban ragyog, előre mered a térbe, és az utat mutatja."

Hamvas Béla - Tabula ​Smaragdina / Mágia szutra
Kommentár ​a Tabula Smaragdina (Hermész Triszmegisztos) tizenhárom mondatához, egyben bevezetés az Alkímiába, a hermetikus gondolkodásba, valamint a Mágia szútra.

Hamvas Béla - Scientia ​sacra
"Hamvas ​Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti... Kétezer év után a nyugati civilizáció embere kezdi felismerni Jézus üzenetét: azért jöttem, hogy "mindnyájan egyek legyenek, ahogy te énbennem vagy, és én tebenned vagyok."

Hamvas Béla - Karnevál
A ​beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technikus életrehívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve a tudatátalakítás /beavatás/ hét fokozata, a királyi út az Opus Magnum hét állomása. 1.könyv: a küszöb 2.könyv: mindenki átváltozik - metamorfózis 3.könyv: az elmélyítés - descensio 4.könyv: a lélek kettéválása - separatio és multiplicatio 5.könyv: időutazás a kezdetekbe - reductio és fixatio 6.könyv: a kiégetés /világégés/ - calcinatio és coagulatio 7.könyv: megtisztulás - sublimatio

Hamvas Béla - Hamvas ​Béla 33 esszéje
A ​Dúl Antal által írt Bevezető és Életrajzi útmutató után a kötet a következő esszéket tartalmazza: Új középkor - Nyikolaj Bergyajev történetfilozófiája Fák Bizánc Az orosz emigráció történetfilozófiája Természettudományos mitológia Inka kövek Stonehenge, a szikla eksztázisa Az esquilinusi Venus A halottasének A magány szociológiája A jövő árnyéka (J. Huizinga könyve) Tudományvallás és vallástudomány Levelek a Magyar Hyperionból Hérakleitos helye az európai szellemiségben Hérakleitos 131 fennmaradt mondata. Hamvas Béla fordításában. Velázquez A tükör Poeta sacer Poetica metaphysica René Guénon és a társadalom metafizikája Ünnep és közösség Santa soledad Konfu-ce: Lun yü. Kung mester beszélgetései. (Bevezetés) Kierkegaard Sziciliában Füstparipán Egy költő apológiája Kései művek melankóliája Arlequin Metapoiesis A Jóisten uzsonnája Tanguay vagy a logisztika misztikája Orpheus Csontváry nagy cédrusa Korszenvedélyek utólagos igazolása

Hamvas Béla - Titkos ​jegyzőkönyv
A ​Titkos jegyzőkönyv legnagyobb titka, hogy nincs titok. "Ha látni akarsz, mondja egy zenmester, nézz bele. Ha gondolkodni kívánsz felőle, tévedni fogsz." A könyv talán legszebb esszéjének, a Kései művek melankóliájának is ez minden titka: az öreg, vak királyt, Oidipuszt az istenek Kolonosz szent ligetébe küldik meghalni. De amint az aggastyán belép, felkiált: most már világosan látok! - De hiszen nem is volt soha elrejtve semmi, és minden tőlünk karnyújtásnyira! Az arlequin, a társadalom peremén bukdácsoló bolond titka is végtelenül egyszerű. Csupán annyi, hogy távolabb lát a hatalom, a hírnév és a vagyon útvesztőinél. Mi marad? Már csak a derű, és egy kevés melankólia. Lin csi mondja: "Nem a Nap hibája, ha a vak az utat nem látja". (Dúl Antal) Tartalom: 1962. február 4. - Apokaliptikus monológ - Arlequin - Kései művek melankóliája - Püthia

Hamvas Béla - Eksztázis
Kung ​mester beszélgetéseinek négy döntő szava van. Az első a "li". Li mértéket, szabályt, erkölcsöt, törvényt, udvariasságot, szociális charme-ot (gentlenesse, politesse) jelent. Ha fizikailag értelmezik és távolságot mérnek, vele, annyi mint mérföld. De belső mérték is: önuralom és fegyelem, de nem szubjektív aszkézis, hanem az ősök hagyományában levő rendtörvény alkalmazása, amely az embernek viszonyát egyszer s mindenkorra szabályozza. Lije van annak, aki feltűnés nélkül, egyszerűen és komolyan viselkedik, minden túlzástól tartózkodik, az embert tiszteletben tartja, maga iránt tiszteletet ébreszt szavaival, viselkedésével, tetteivel, munkájával... A Mérték. A Li sem alulmaradni, sem túlmenni... A középen maradni. A Li a kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás. A Li az őskori élet alapvető vonása. Kínában éppen úgy, mint Indiában, Iránban, Egyiptomban, Görögországban. Az embereknek egmyás iránt tanúsított respektusa, amely a magasrendű és békés élet egyetlen feltétele... Ez az, amit ma a legjobban nélkülözünk. A Li mérték, de nem emberi mérték és nem az ember teremtette. Nem kultúrproduktum. Li csak ott van, ahol valódi vallásosság van. Isteni mérték. Nem lehet önkényesen megváltoztatni. Ez az a mérték, amivel az istenek az embert megmérték és meg fogják mérni... és ugyanazzal a mértékkel mérik ma is. Hamvas B.: Konfu-ce-Lun yü (1943)

Hamvas Béla - A ​világválság
Hamvas ​Béla három rokon témájú és gondolatilag egymáshoz kapcsolódó írását tartalmazza e kötet. A Modern apokalipszis 1935-ben a Társadalomtudományban jelent meg (113–127.); a Krízis és katarzis szintén a Társadalomtudományban, 1936-ban (1–20.); a harmadik írás – A világválság – A Fővárosi Könyvtár Évkönyve VII. kötetében látott napvilágot 1937-ben (39–48.). Hamvas Béla gondolatgazdag életműve egyaránt tartalmaz igényes és időszerű gondolatokat, felismeréseket és mai gondolkodásunk számára idegenül csengő megállapításokat. E három rövid tanulmányt egybegyűjtő kötet nem Hamvas életművének értékelésére, csupán szerény méretekben hozzáférhetővé tételére vállalkozik. Tárgyszerű lehetőséget kínál és javasol Hamvas Béla nézeteinek, gondolatainak megismerésére, vitatására, elemzésére és értékelésére.

Kollekciók