Thomas Bernhard könyvei a rukkolán

Thomas Bernhard - Auslöschung
»Auslöschung« ​ist der Titel einer Niederschrift, die Franz-Josef Murau in seinem letzten Lebensjahr in Rom verfaßt hat und die Thomas Bernhard zugänglich macht. Diese Aufzeichnungen waren für Murau unumgänglich geworden, da in ihnen ein Thema im Zentrum steht, das seine ganze Existenz zerstört hat, nämlich seine Herkunft. Dieser »Herkunftskomplex« läßt sich mit dem Namen eines Ortes bezeichnen: Wolfsegg. Hier ist Murau aufgewachsen, hat er den Entschluß gefaßt, daß er, will er sich, seine geistige Existenz retten, Wolfsegg verlassen muß. Obwohl er deshalb beabsichtigt, Wolfsegg zu meiden, muß er dennoch dorthin reisen: seine Eltern und sein Bruder sind bei einem Autounfall ums Eeben gekommen. Dieser erneute Wolfsegg-Aufenthalt macht Murau deutlich, daß er sich von Wolfsegg endgültig lösen muß. Er faßt den Entschluß, über Wolfsegg zu schreiben, und zwar mit dem Ziel, das in diesem Bericht »Beschriebene auszulöschen, alles auszulöschen, das ich unter Wolfsegg verstehe, und alles, das Wolfsegg ist«.

Thomas Bernhard - Wittgensteins ​Neffe
Wittgensteins ​Neffe ist die Geschichte einer Freundschaft, mir der Thomas Bernhard seine Autobiographie in die Jahre 1967 bis 1979 fortführt. Bei einem Sanatoriumsaufenthalt vertieft sich seine Freundschaft mit Paul Wittgenstein, die mit leidenschaftlichen Diskussionen über Musik begonnen hatte. Der Mathematiker Wittgenstein, der Neffe Ludwig Wittgensteins, leidet seit seinem 35. Lebensjahr an einer Nervenkrankheit. Als Mitglied einer der reichsten Familien Österreichs anfangs finanziell unabhängig, verschenkt er sein Vermögen unbekümmert an andere, bis er selbst in Armut abgleitet und in seinen letzten Lebensjahren mehr und mehr vereinsamt. Nur mit seinem Freund Thomas Bernhard bleibt er verbunden, und dessen Notizen werden zum Bericht der Sterbegeschichte des Paul Wittgenstein.

Thomas Bernhard - Díjaim
„A ​bécsi Tudományos Akadémia Grillparzer-díjának átadására vennem kellett egy öltönyt, mert két órával az ünnepélyes aktus előtt hirtelen beláttam, hogy ezen a kétségtelenül rendkívüli ceremónián nem jelenhetek meg nadrágban és pulóverben…” – így kezdi Thomas Bernhard visszaemlékezéseit pályája „fénypontjaira”, a neki ítélt díjak átadásaira. 1980-ig, amikor e följegyzéseket sajtó alá rendezte, nyolc ilyen babért tudhatott magáénak, közöttük szerényebbeket meg egészen fényeseket is. Akadt e díjak között, amelynek összegéből elegáns sportautóra futotta – ezt aztán a büszke tulajdonos (önhibáján kívül) hamarosan össze is törte valahol az Adrián. Ám valamennyi bernhardi díjátvételek közül az Osztrák Irodalmi Díjé híresült el legjobban: Bernhard itt, 1968-ban hálálkodó szózat helyett olyan szidalomözönt zúdított hazájára – „az állam olyan képződmény, amely szüntelenül kudarcra, a nép pedig olyan, amely szakadatlanul alantasságra és szellemi fogyatékosságra ítéltetett” –, hogy a hallgatóság egy része, élén a kultuszminiszterrel, fölháborodottan kivonult a díszteremből. Bernhard az évek távlatából sok iróniával, helyenként kifejezetten gonoszkodó szarkazmussal eleveníti fel e szertartásokat, a zsűritagok felfuvalkodottságát és közömbösségét, a díszközönség büfére ácsingozó mohóságát – de Bernhard nem volna Bernhard, ha nem rántaná le egyúttal saját magáról is a leplet, amikor ugyanilyen iróniával ábrázolja a díjak várományosának minden elvet föladni kész anyagiasságát. 2009-ben emlékezünk meg Thomas Bernhard halálának 20. évfordulójáról – a Díjaim ebből az alkalomból jelenik meg, és megjelenésének puszta ténye is kisebb szenzáció – ugyanis ez az első olyan teljes kézirat, amely a gazdag hagyatékból napvilágot lát. A kötet a nyolc fejezetnyi visszaemlékezés mellett tartalmazza Bernhard három beszédét, közöttük azt a bizonyosat 1968-ból. Ennek méltán híres kezdőmondata minden halálévforduló mottója lehetne: „Nincs mit dicsérnünk, nincs mit kárhoztatnunk, nincs mit vádolnunk, de sok minden nevetséges; minden nevetséges, ha a halálra gondolunk.”

Thomas Bernhard - Korrektúra
Egy ​kezdetben jelentéktelen, ám hirtelen súlyossá váló tüdőgyulladás után már október elején - saját felelősségére - az állatpreparátor, Höller meghívására az Aurach völgyébe, a Höller-féle házba, az úgynevezett hölleri padlásszobába sietett, hogy az öngyilkosságot követően eleget tegyen barátja, Roithamer végrendelkezésének, és átnézze a Roithamer által teleírt cédulákat és ezen túl a körpiramisra vonatkozó terjedelmes kéziratot. Megérkezve a házba egyszer csak arra gondolt, nem elég, ha foglalkozik Roithamer hagyatékával, írni is fog arról, amit elkezdett. A világhírű szerző sodró lendületű regényét Hajós Gabriella kitűnő fordításában olvashatjuk magyarul.

Thomas Bernhard - Megzavarodás
A ​regény elbeszélője, egy stájerországi bányamérnök-növendék levélben nővére öngyilkossági kísérletéről és anyjuk haláláról faggatja apját, a járási orvost, aki válaszként elviszi őt magával beteglátogatásaira. Apa és fiú közös utazása a betegségek és perverziók tarka tárházán át emelkedik földrajzilag is egyre magasabbra – testi sértéssel és gyilkossággal, filozofikus fejfájással, haldoklással, cukorbajjal, vérfertőzéssel és kóros magánnyal, szexuális-szellemi eltévelyedéssel, csonkulással és rothadással szembesülünk, mígnem eljutunk a „csúcsig”, a megalomániás-rögeszmés Saurau herceg egyetlen lélegzetre előadott, bő százoldalas monológjáig. A herceg hochgobernitzi várában a külvilágtól elvonulva él, és kiteljesedő tébolyában színháznak látja a világot, ahol minden kulturális hagyomány értelmét vesztett komédiává korcsosult, az élet pedig visszavonhatatlanul „eltudományosodott”, áttekinthetetlen „szám-, jel-, kód- és természetlabirintussá” vált. Körkörösen kifejtett gondolatmenetei a természet bomlási folyamatát szemléltető árvízi katasztrófáról, apja öngyilkosságáról vagy azzal kapcsolatos álmáról, hogy saját fia az egész családi vagyont meg fogja semmisíteni, örvényként hatnak, és ellenállhatatlan erővel sodorják magukkal az olvasót. Thomas Bernhard második regénye 1967-ben látott napvilágot, és a kritika azonnal fölismerte korszakos jelentőségét; Peter Handke az új osztrák próza legfontosabb dokumentumaként üdvözölte. A magyar kiadás csaknem negyvenéves hiányt pótol.

Thomas Bernhard - Beton
A ​regény főhőse és egyben az elbeszélő, mint Bernhardnál annyiszor, tudós zeneértő, aki ezúttal Felix Mendelssohn-Bartholdyról, a 19. századi német zeneszerzőről készül írni, mégpedig élete főművét akarja megalkotni. Évtizedes kutatómunka áll mögötte, kedvenc zeneszerzőjéről mindent tud, s már csak az első mondat leírása van hátra, hogy aztán megszülessék a fejében voltaképpen már kész mű. Minden előkészület sikerül, a tudós gyűlölt nővére távozik a szülői házból, január 27-én hajnali négy órakor azonban a mű helyett egy nagyívű, átkozódó monológ veszi kezdetét Bernhard megszokott, nyílt, könyörtelenül szókimondó stílusában, fröcskölő retorikájával. Először nővére, a gyűlöletes, gyakorlatias, luxoriózusan életművész kerül terítékre, majd önnönmaga, a kudarcaival, tehetetlenségeivel, rigolyáival, morbus boecknevű tüdőbetegségével; és a falu ahol él, Bécs ahol élt, meg az egész osztrák társadalom. A gyűlöletáradás, metsző radikalizmus és önnönmaga elől a főszereplő tudós, váratlan ötletétől vezérelve, voltaképpen nővére instrukcióinak megfelelően, Palma de Mallorcára menekül. Fellélegzés, megkönnyebbülés helyett azonban egy régebbi palmai emlék tör rá kedvenc üdülőhelyén, és belép a regénybe egy új figura, mely kimozdítja a prózát a megszokott paraméterek közül. Ez az a nőalak, Anna, az Igenből ismert "perzsa nő" párja, akire nem alkalmazhatja az elbeszélő a határozott, gyökeres és kíméletlen ítélkezés technikáját. A boldogtalan, öngyilkos fiatal nő emléke kibillenti a tudóst megszokott gondolati kerékvágásából, és ráébreszti valamire - bizonyos megválthatatlanságra -, amitől hatalmas szorongás vesz rajta erőt. Ebből fakadtak azok a "jegyzetek", amelyeket Beton címmel olvashatunk. Voltaképpen egy rendkívül koherens, világos, egyenes vonalú regény, melyet a vége felé feltűnő gyászruhás nőalak ment meg a modorosság csapdájából, és emel át a józan, kritikai ész határain belülre. A regényt társadalom- és politikakritikája miatt (mely a kancellárt sem kímélte) megjelenésének idején a szűklátókörűség és az avatatlanság vádja érte. Bernhard valóban megtagadta a díszpolgári író szerepét, és makacsul kitartott az elfogadott mentalitások és értelmiségi játékszabályok tagadása mellett. Az olvasó csodálhatja következetes, tiszta logikájú észjárását és szenvedélyét, mellyel a szellemi ember útját töri.

Thomas Bernhard - Wittgenstein ​unokaöccse
"Díjat ​átvenni már önmagában perverzitás - mondta akkoriban barátom, Paul -, Állami Díjat átvenni a legnagyobb perverzitás." Ez a polgárpukkasztó, fensőbbséggel, hatalommal, konformitással szemben álló életfilozófia csak egyetlen, bár nagyon feltűnő mozzanata az író és a hírneves filozófus, Ludwig Wittgenstein unokaöccse közötti mély, különös barátságnak. Paul Wittgenstein is filozófus, csakúgy, mint kiváló bácsikája, ám nem megírta, hanem megélte filozófiáját, a végső pusztulásig, az őrületig és tovább... Thomas Bernhard kisregénye ennek a szenvedélyből és szenvedésből táplálkozó, eltéphetetlenül erős, Paul élete fogytáig tartó kapcsolatnak a megragadó kórleírása.

Thomas Bernhard - Önéletrajzi ​írások
Egy ​kötetben összegyűjtve, új fordításban olvashatók a felbecsülhetetlenül értékű irodalmi dokumentumok: Bernhard önéletrajzi írásai, az Egy gyerek, Az ok, A pince, A lélegzet és A hideg, a bernhardi életmű talán legérettebb, leggazdagabb munkái. Thomas Bernhard (1931–1989) a Bécsben, Seekirchenben, Traunsteinben és Salzburgban töltött gyermekéveket, életének meghatározó időszakát idézi fel ötrészes önéletrajzi művében az emlékezés kezdeteitől a grafenhofi tüdőszanatórium végleges elhagyásáig. Figyelemmel kísérhetjük az író nagyapa (Johannes Freumbichler) hatása alatt felnövő fiatalember sorsát: a háború, a kollégium, a gimnáziumi tanulmányok, a kereskedősegédi munka, a betegségek, a kórtermek, a szanatóriumok viszontagságait. Bernhard a rá jellemző sajátos iróniával adja elő ifjúságának, életfilozófiája kialakulásának történetét.

Thomas Bernhard - A ​túlélő följegyzése
Mindaddig, ​míg a kórházakban az orvosok csak a test, s nem a lélek iránt érdeklődnek, melyről szemmel láthatólag semmit nem tudnak, a kórházakat nemcsak közjogi intézményeknek kell neveznünk, de a nyilvános gyilkosság intézményeinek is, az orvosokat pedig gyilkosoknak és azok bűntársaiknak. Amikor egy úgynevezett rendellenesség miatt a vöcklabrucki kórházba beszállítottak egy, a Hausruck melletti Ottnangból származó úgynevezett magántudóst, az, miután testét tüzetesen megvizsgálták -- ahogyan azt Az orvos című szaklap egyik olvasói levele közli -- megkérdezte: no és a lélek? Mire a testét vizsgáló orvos annyit válaszolt neki: Maradjon csendben! Thomas Bernhard

Thomas Bernhard - Egy ​innsbrucki kereskedőfiú bűne
A ​világhírű osztrák író, Thomas Bernhard elbeszéléseinek és kisprózáinak magyar nyelvű gyűjteménye Adamik Lajos fordításában átfogó képet ad a szerző elbeszélői életművének alakulástörténetéről. A Kioltás, a Megzavarodás, Az olasz férfi és a Díjam után ez ötödik kötete a Kalligram Kiadó Thomas Bernhard-életműsorozatának.

Thomas Bernhard - Extinction
The ​last work of fiction by one of the twentieth century’s greatest artists, _Extinction_ is widely considered Thomas Bernhard’s magnum opus. Franz-Josef Murau—the intellectual black sheep of a powerful Austrian land-owning family—lives in Rome in self-imposed exile, surrounded by a coterie of artistic and intellectual friends. On returning from his sister’s wedding on the family estate of Wolfsegg, having resolved never to go home again, Murau receives a telegram informing him of the death of his parents and brother in a car crash. Not only must he now go back, he must do so as the master of Wolfsegg. And he must decide its fate. Written in the seamless, mesmerizing style for which Bernhard was famous, _Extinction_ is the ultimate proof of his extraordinary literary genius.

Thomas Bernhard - Fagy
Thomas ​Bernhard 1963-ban megírt regényében már a kiforrott igazi prózaíróra ismerhetünk. Hősnek aligha nevezhető központi figurája Strauch, a festő, akinek orvos bátyja egy növendékét bízza meg, hogy készítsen feljegyzéseket a zárkózott, egy hegyi falu fogadójában visszavonultan élő festőről. E kétszemélyes regényben a másodhősnek csak az a szerep jut, hogy lejegyezze Strauch zaklatott, ám rendkívül szuggesztív óriásmonológját.

Thomas Bernhard - Egy ​gyerek megindul
Thomas ​Bernhard önéletrajzi regénysorozatának első darabja, az Egy gyerek megindul, a szerző ausztriai gyerekkorának kacagtató és szívszorongató történetét idézi föl. Német és osztrák kritikusai szerint ez a szöveg talán a legeslegszebb, amit Bernhard műhelyéből kikerült. Végrendeletében megtiltotta, hogy műveit Ausztriában kiadják vagy előadják. A tilalom szerencsére Magyarországra nem vonatkozik.

Thomas Bernhard - Békétlenség ​haszonbérbe
"Thomas ​Bernhard hatalmas életművének jelentős részét teszik ki a színművek. Ebből a sok kötetnyi szegmentumból eddig viszonylag kevés darab jelent meg magyarul, azok is akkoriban, mikor a világhírű író virágkorát élte nálunk. Én is az idő tájt készítettem el fordításaimat, de publikálásukra - különböző okokból - csak most nyílt lehetőség. Harmadik találkozásom ez az osztrák szerzővel. Először egyperces novelláiból készült fordításaim láttak napvilágot (A túlélő följegyzése), azután összegyűjtött verseinek magyarítása következett (A Hold kardja alatt), ez a kötet pedig drámaírói korszakának 1978 és 1988 közötti periódusából származó négy színpadi művet foglal magában. Az Immanuel Kant Bernhard egyik legabszurdabb darabja, amelyben egy Európából Amerikába tartó huszadik századi óceánjárón utasként van jelen a nagy filozófus; A célnál egy anya és lánya között játszódó családi dráma életükbe a híres színpadi szerző szinte kénytelen-kelletlen csöppen bele vendégként; az Egyszerűen komplikált egy megvénült, világtól elfordult színész monológja, míg a Heldenplatz Hitler ausztriai bevonulását és annak utóhatásait felidéző polgári dráma. A kötet hiánypótlónak tekinthető a magyar könyvkiadásban a kevés eddig kiadott Bernhard-színmű mellett, ugyanakkor és ugyanezért hasznos a színházak szempontjából, lehetőséget kínálván a nálunk szűkös színházi Bernhard-repertoár bővítésére." Erdélyi Z. János

Thomas Bernhard - Egy ​hátraarc
Az ​Egy hátraarc (A Pince) a szerző öt kötetnyi önéletrajzi számvetésének harmadik darabja (az első kettőt, az Egy gyerek megindul és az Egy okkal több című regényeket - az előző két Könyvhéten jelentette meg az AB OVO). Kamasz- és ifjúkori emlékei kitörölhetetlen nyomokat hagytak az íróban, melyek szinte mindenkinek ismerősek, aki felnőtt (vagy felnövőben van). Szenvedéseinek egyik jellegzetes helyszíne az e kötetben oly sokszor emlegetett s oly indulatos részletességgel leírt pince - A pince.

Thomas Bernhard - A ​színházcsináló
"Az ​elgondolás végtére is az volt hogy olyan komédiát írjak amely tartalmazza az összes komédiát amelyet valaha is írtak Abszurd ötlet kétségtelen mindamellett (...) egyáltalán nem megvalósíthatatlan (...) Itt meggyilkolom amit írtam előre megfontolt szándékkal de a komédiám a legmostohább körülményeket is elbírja Hallaniuk kell az embereknek ami elhangzik de nem többet a kelleténél látniuk kell az embereknek amit mutatunk de nem többet a kelleténél mint minden nagy drámai mű az én komédiám is a szóból él (...)" Kötetünk Györffy Miklós és Tandori Dezső fordításában Thomas Bernhard öt legfontosabb, Európa színházi világát felkavaró, polgári értékeit radikálisan megkérdőjelező színművét tartalmazza. Magyar nyelven ez az első gyűjteményes Bernhard drámakötet.

Thomas Bernhard - Irtás
Joana ​öngyilkos lett. Nem bírta tovább. A férfi Grábenen sétál, amikor összetalálkozik Auersbergerékkel, akik elmondják, Joana öngyilkos lett, s ha már ez megtörtént, elhívnák a férfit egy afféle művészvacsorára. Olyanra, mint régen volt, csak most Joana nem lesz ott. A férfi hányszoris megbánja, hogy odakeveredett a Grábenre, és pont találkozott Auersbergerékkel..., este mégis ott ül a fülesfotelban. Ez a művészvacsora arról is szól, hogy Joana miért nincsen itt, miért nem lehet itt. Írók és majdnemírók, festők és majdnemfestők, zenészek és majdnemzenészek locsognak óraszám egymással, de természetesen csak magukról és magukért. Mentegetik mindazt a nyomorúságos és hazug életet, amit élnek, amit a férfi nagyon is jól lát onnét a fülesfotelból. Látja, amint hazudnak egymásnak, látja, amint hazudnak maguknak és hazudnak Joana emlékének is. Locsognak, és a burgszínészt várják, mert egy művészvacsora igazán a burgszínésszel az, ami. A férfi látja, onnét a fülesfotelból, amint megérkezik a burgszínész, az a beképzelt majom. A férfi időnként beszél valakivel, kedvetlenül, de nem veszi le szemét a társaságról. Thomas Bernhard az Irtásban elkeserítő jelképet rajzol egy bécsi értelmiségi művésztársaságról. De minden sötét tónusa ellenére az Irtás - mivel remekmű - szinte észrevétlen kényszeríti saját kontextusába az olvasót, hogy aztán vele együtt feszegethesse a felvetődő kérdéseket, mindenekelőtt, hogy milyen közegben, milyen módon lehetne élnünk.

Thomas Bernhard - A ​Hold kardja alatt
Thomas ​Bernhard főként prózaíróként és színdarabok szerzőjeként ismert. Regényeit, novelláit, egyperceseit a magyar olvasóközönség is ismerheti. (Az egyperces novellák magyarításai ugyancsak e kötet fordítójának munkái.) Több színművét színházaink is műsorukra tűzték. Számos regénye és életrajzi vonatkozású kötete is megjelent magyarul. Bernhardról kevesen tudják, hogy fiatal korában kötetnyi verset írt. Költői életművét harminckét éves koráig alkotta meg. Közvetlen költői példaképe az expresszionista, szintén osztrák Georg Trakl, de míg Trakl költeményeiben a fojtottan izzó színek dominálnak, addig a Bernhard által ugyanarról a témáról elénk villantott kép fekete-fehér felvétel érzetét kelti.

Thomas Bernhard - Nagy ​levegő
Az ​Egy gyerek megindul, az Egy okkal több és az Egy hátraarc után a Nagy levegő Thomas Bernhard öt részes önéletrajzi regénysorozatának negyedik kötete. Az alig tizennyolc éves ifjú gyógyintézeti kálváriája egy elhanyagolt meghűléstől a fertőző tuberkulózisig, kórházakon és szanatóriumokon át, élet és halál határán, lázálmok és szakadatlan tépelődések mellett, meg-megújuló remények és vissza-visszatérő lemondások közepette, mint rendesen.

Thomas Bernhard - Az ​olasz férfi
"Thomas ​Bernhard műfajilag is igen gazdag életművet hozott létre, és csak felszínesen tekinhetjük regényírónak. Kötetünk unikum a magyar Bernhard-kiadástörténetben: a szerző korai munkásságának hosszabb elbeszéléseit fogja össze, így magyar nyelven első alkalommal lehetünk tanúi e prózai távváltás eseménydús alakulástörténetének. Az olasz férfi tartalmazza Bernhard első két, önálló szövegként publikált munkáját, s két hosszabb elbeszélést, melyet szerzőjük "filmnovellává" is átírt. A Magasban Bernhard egykoron visszautasított prózakísérlete, melyet - bosszúból vagy bosszantásból - már 'a magasból', röviddel halála előtt publikált. A Megzavarodáshoz hasonlóan különböző szövegekből vagdalta szét és rakta újra össze, s egy jogi gyakornok és egy szanatóriumi kezelés kapcsolattörténete sejlik fel benne. Az 1964-ben megjelent Amras azt a korai, még egyáltalán nem megszokott Bernhard-hangvételt képviseli, amelyet a Fagyból és a Megzavarodásból már ismerhetünk. Az olasz férfi című elbeszélés viszont a Kioltást előlegezi meg; rendkívül szuggesztív gyászceremónia-leírása a nagyregény fabulájában köszön vissza. A Kulterer a korai Bernhard egyik legszebb, legvisszafogottabb darabja; büchneri-kafkai reminiszcencia egy elítéltről, az írás szabadságáról és a szabadulás gyötrelméről. Mindkét mű olyan imaginatív képi világot teremt, hogy talán nem véletlen: éppen Az olasz férfi és A Kulterer került filmvászonra. A kisasszony, a professzor és a képzelt nő. A toronyba zárt testvérpár. Az olasz férfi, aki folyton Bartókot hallgat. Egy rab, aki cellájában novellákat ír, és halálosan fél a szabadulástól."

Thomas Bernhard - Az ​erdőhatáron
Dermesztő ​ridegség, a tények, a világ görcsös és oktalan rendben rendezett kuszasága, a tébolyon, a neurózison uralkodni akaró elszánt élni akarás: élni akarás "mindennek ellenére" - ez árad felénk Thomas Bernhard elbeszéléseiből. Akik ismerik magyarul már korábban megjelent kínosan tárgyilagos műveit, A Fagy-ot és a A mészégető-t, azok mostani, válogatott elbeszéléseinek olvasásakor újra részesei lehetnek egy nagy író és egy nagy elme küzdelmének önmagával és a világgal. Mert Bernhard elbeszélései olyanok, akár Stockhausen zeneművei: nyugtalanítók, olykor fárasztók, s hol van már belőlük a művészet régi igénye, a szép általi felemelő szórakoztatás! A mai európai irodalmakban talán egyedülálló mondatszerkesztése, nyelvének tudatosan vállalt gyilkos monotóniája, a történetek - amelyek voltaképpen nem is igazi történetek - körkörös, önmagukba visszatérő szerkezete egy-egy cselekvési folyamat reménytelenségbe torkollását tudatosítják az olvasóban. A gyűlöletes alpesi táj és az itt élő elviselhetetlen és gonosz emberek dermesztően pontos ábrázolása egy másik, komorabb, ellentmondásosabb Ausztriát vetít elénk, mint amilyent útjainkon felületesen megismerhettünk.

Thomas Bernhard - Régi ​mesterek
Egész ​egyszerűen tehetetlenül kell nézzük, ahogyan ez a kormány napról napra hazugabbá és álságosabbá és aljasabbá és alantasabbá válik. De nemcsak a kormány hazug és álságos és aljas és alantas, a parlament is az, mondta Reger, sőt, néha úgy tűnik, mintha a parlament még sokkal álságosabb és hazugabb lenne, mint a kormány, és hát milyen hazug és aljas végül is az igazságszolgáltatás ebben az országban és a sajtó ebben az országban és hát végül is minden ebben az országban; ebben az országban évtizedek óta csakis a hazugság és az álságosság és az aljasság és az alantasság az úr, mondta Reger. Ténylegesen ez az ország mostanára az abszolút mélypontra süllyedt, mondta Reger, értelmét és célját és szellemét feladta.

Thomas Bernhard - Concrete
Instead ​of the book he's meant to write, Rudolph, a Viennese musicologist, produces this tale of procrastination, failure, and despair, a dark and grotesquely funny story of small woes writ large and profound horrors detailed and rehearsed to the point of distraction.

Thomas Bernhard - Kioltás
Thomas ​Bernhard Kioltása megjelenésétől kezdve a posztmodern gondolkodás és világérzés egyik legautentikusabb megfogalmazásának számít. Az utolsóként publikált regény főszereplője, Franz Josef Murau belső gondolatvilágán keresztül mondja fel egy család, egy kastély, egy nemzet és egy európai térség visszás történetét. Az első részben Murau táviratban értesül szülei és testvére autóbalesetéről, s ebből az indirekt eseményből bomlik ki római lakóhelyén az emlékezés és az az irritáció, amely a családjától, kastélyától, nemzetétől menekülő beszélőt szó szerint halálra élteti. Az emlékezés és irritáció a fénykép hamisító médiumára játszik rá: Murau a családi fényképeket nézegetve vázolja fel kapcsolatrendszerének halálos voltát. A második rész a nem kívánt, de kötelesnek érzett visszatérés reflexióit tartalmazza, az őshelyszín genezisének betegségét. A Kioltás összefoglalása mindannak, amit posztmonarchikusság alatt érthetünk: búcsú-regény a gondolattól a gondolattalanság korszakában, az igazságtól a média másolatkorszakában, a nyelvtől a nyelvtelenség korszakában. De éppen ironikus nagyregény formátumban búcsúzik Bernhard a világtól: egy gondolattal, egy igazsággal - hihetetlenül impozáns és muzikális nyelvén.

Thomas Bernhard - A ​menthetetlen
A ​menthetetlen Thomas Bernhard egyik legszebb könyve, ha egyáltalán a "szép" jelzőt bármiféle kapcsolatba lehet hozni az osztrák irodalom e rendkívül jelentős alakjával. Hogy mennyire jelentős, az nem volt kétséges életében sem, de most, rövid idővel korai, de mégis sorsszerű halála után úgy érezhetjük, hogy még sok, nagyon sok mondanivalója lett volna e szörnyűséges világról: az ő saját, lehangolónak, nyomasztónak látott Ausztriájáról s általában véve az ember esendőségéről s esendőségében groteszkül komikus voltáról. A menthetetlen e roppant keserű, e roppant ironikus életművön belül mintha valami fénysugarat csillantana fel mégis: a forma szépsége és kiegyensúlyozottsága behatol a regény mélyebb rétegeibe is, és elnézőbbé, megbocsátóbbá teszi a szerzőt szereplőivel szemben. Mert a regény három figurája, Glenn Gould (századunk valóban élt zseniális zongoraművésze), Wertheimer és maga az elbeszélő, művészek, akik a tökélyt keresik, s ez Bernhard szemében bocsánatos bűn. Közülük csak Glenn Gould az, aki meg is találja a tökélyt. Wertheimer és az elbeszélő tönkremennek a keresésben, elpusztítják önmagukat, menthetetlenné válnak. Tragédiájukat azonban belengi a bachi variációk és fúgák zeneisége Thomas Bernhardnak a zeneművek szigorú szabályai szerint megírt irodalmi művében.

Thomas Bernhard - In ​hora mortis
Thomas ​Bernhard talányos, a nagy misztikusok "negatív teológiáját" idéző versciklusát reprezentatív kétnyelvű kiadásban adjuk közre, Kukorelly Endre fordításában, Klimó Károly ez alkalomra készült képeinek kíséretében.

Thomas Bernhard - A ​mészégető
A ​színpadi szerző Bernhard ausztriai bemutatóit kísérő gyakori közfelháborodás talán olykor elvonta a figyelmet a prózaíró Bernhardról. A mészégető sokáig legkelendőbb és legtöbbet méltatott regénye, melynek eddig egyetlen magyar kiadása - a hetvenes évek hazai viszonyait ismerve - meglepően korán, a német kiadás után mindössze kilenc évvel, 1979-ben jelent meg. A téma Bernhardhoz méltóan komor: Konrad, aki egy elhagyatott mészégetőben él, karácsony éjszakáján végez magatehetetlen feleségével. A szertartásos és szinte kötelező borzongás után jobban tesszük, ha engedjük magunkat sodródni a mondatokkal. Minthogy Bernhard maga is folytatott zenei tanulmányokat, nem teljesen alaptalan ennél a szövegnél zenei hasonlattal élni: a repetitív zene makacsul ismétlődő, ugyanakkor apránként változó motívumai képesek csak ennyire próbára tenni az emberi tűrőképességet, ugyanakkor megajándékozni egy korábban alig tapasztalt szabadságérzettel is. A mondatoknak ezt az ámokfutását Tandori Dezső zseniális fordítása szólaltatja meg magyarul.

Thomas Bernhard - Egy ​okkal több
Thomas ​Bernhard önéletrajzi regény - sorozatának második kötete az Egy okkal több (a tavaly megjelent Egy gyerek megindul folytatása). A világhírű osztrák író ezúttal a kamaszkora bugyraiba enged betekintést, műve azokról az évekről szól, melyeket Salzburgban töltött. E gyönyörű város, amelyet annyira szeretnek az utazók, az ő számára csupán a mérhetetlen emberi szenvedés színtere volt. Bernhard jellegzetes, sodró stílusát, fanyar látásmódját és parázs indulatait ezúttal Ember Mária ültette át magyarra.