Ajax-loader

Koós Anna könyvei a rukkolán


Koós Anna - A ​nem kívánt hagyaték
Koós ​Annának nem hétköznapi sors jutott osztályrészül. A legendás lakásszínház tagjaként társaival együtt az állambiztonsági szolgálat látómezejébe került, végül szinte erőszakkal távolították el hazájából. Ebben nagyon is szemérmes, irtózik mindenfajta "hőskölteménytől", saját üldöztetésükről a legminimálisabbat közli. Nem kérkedik vele. Az igazán szokatlan az, hogy amikor visszatért Magyarországra, csak akkor ismerkedett meg szülei addig titkolt ÁVH-s múltjával. Így tudta meg azt is, hogy szemben azzal, amit gyerekként mondtak neki, édesanyja 1953-ban nem Moszkvába utazott, hanem letartóztatták. Mert mindezzel szembenézni, a végére járni, s kíméletlenül megírta. Ez nem egyszerűen egy család története, hanem maga a 20. század. A magyar olvasóközönségnek ugyanolyan elementáris szükséglete ez a könyv, mint volt egykor a világ számára névrokona, Anna Frank naplója.

Koós Anna - Színházi ​történetek
"Az ​élet folyamatosságából szemlélve a színház kiemelt hely és pillanat (...) kicsit mint ünnep a hétköznapok között (...) amikor az idő azzal töltődik fel, hogy testileg-lelkileg készülődünk, készülődöm, este érkezik a közönség, amikortól nem ugyanazok a "valóság" határai, mint tegnap és ma, mert megváltoznak attól, hogy itt vannak a nézők, és arra az időre ugyanarra figyelünk, ugyanazon nevetünk. Mégis, az a közös világ -a Budapesten kialakult második nyilvánosság-, amire mi apellálhattunk volna, nem volt valós tér, csupán illúzió. Pedig Dohány utcai megmozdulásaink és megszólalásaink ezt a közös világot érintették. Ez lett volna a mi szobaszínházunk igazsága, ami nem a jó, hanem az élő színház kritériuma. Mi azért maradtunk fenn tizenöt éven keresztül, mert a színházi alkotómunkában és az életben is egymásra voltunk utalva -Budapesten eleinte csak nem fogadtak be, azután pedig betiltottak, NewYorkban eleinte idegennek, azután pedig csodabogárnak néztek-, mert egymás énjét keresztezve ideig-óráig szerettük egymást, mert a gyerekeinket a kivándorlás után évekig közösen neveltük, és nem kérdeztük meg tőlük, hogy tetszik-e vagy sem, mert jobb volt egymás ellenére is színházzal próbálkozni, mint egymás nélkül mással foglalkozni, mert azt képzeltük, hogy a siker biztosítja a megélhetést." (A szerző)

Kollekciók