Galgóczy Árpád könyvei a rukkolán

Galgóczy Árpád - Emese ​és a rókák
"Ó, ​egy bamba, satnya, csámpás/rókakölykünk volna bár!" - így sopánkodott magában lombos erdő rejtekén egy hosszú szőrű, lompos farkú, gyermektelen rókapár. A gyermekáldás után áhítozó szülőket három nyughatatlan csemetével örvendezteti meg a sors, a kis olvasókat pedig a róluk szóló bájos verses mesével deríti jókedvre Galgóczy Árpád, a József Attila-díjas költő-műfordító. A "vicsori három rókafit" és kis barátnőjüket, Emesét Bakai Piroska mosolygós rajzai keltik életre.

Galgóczy Árpád - Az ​alagút vége
Galgóczy ​Árpád regényes életrajzának, a Gulág-trilógiának befejező része. A szerzőt 1947-ben tartóztatták le, s vitték ki a Szovjetunióba, ahol több Gulág-tábort is megjárt. A harmadik kötet 1954 májusáig, a szerző szabadulásáig meséli el a lágerlakók "kalandjait", köztük a sok kiváló magyarét, akik valamenyien jelesre vizsgáztak emberi tartásból, áldozatvállalásból, összefogásból.

Galgóczy Árpád - Furcsa ​szerelem
A ​kötetben háromszáz év orosz költészetének terméseit olvashatjuk Galgóczy Árpád József Attila díjas műfordító tolmácsolásában.A szerző ekképp nyilatkozik az orosz irodalomról:"Egyetlen nép szellemiségét, lelkiségét, művészetét sem szabad azonosítani az őt megnyomorító és elaljasító politikai rendszerrel. Az ilyen esetekben egyenlőségjelnek nincs helye és nem is lesz soha"

Galgóczy Árpád - A ​túlélés művészete
E ​könyv szerzője egyike volt a GULÁG legszerencsésebb rabjainak. 1947 végén került ki a Szovjetunióba, amikor az egész hatalmas országban szűnőben volt az iszonyatos éhínség, nem vitték se Vorkutára, se Kolimára, nem éhezett úgy, mint a háború utáni legelső évek rabjai, nem látott kannibalizmust, nem fenyegette közvetlen fagyhalál. De hosszú évekig együtt raboskodott olyan magyarokkal, akik átélték ezeket a borzalmakat. Akik jelesre vizsgáztak emberi tartásból, áldozatvállalásból, összefogásból. Akik példát mutattak sok nemzet hasonló sorsú fiainak és rajtuk keresztül az egész világnak.

Galgóczy Árpád - Fények ​a vaksötétben
E ​könyv szerzôje egyike volt a GULÁG legszerencsésebb rabjainak. 1947 végén került ki a Szovjetunióba, amikor az egész hatalmas országban szunôben volt az iszonyatos éhínség, nem vitték se Vorkutára, se Kolimára, nem éhezett úgy, mint a háború utáni legelsô évek rabjai, nem látott kannibalizmust, nem fenyegette közvetlen fagyhalál. De hosszú évekig együtt raboskodott olyan magyarokkal, akik átélték ezeket a borzalmakat. Akik jelesre vizsgáztak emberi tartásból, áldozatvállalásból, összefogásból. Akik példát mutattak sok nemzet hasonlósorsú fiainak és rajtuk keresztül az egész világnak.