Ajax-loader

Szobotka Tibor könyvei a rukkolán


Szobotka Tibor - Hekuba
Már ​nem sikerült megélnie ötven esztendő írói munkássága novelláit összegyűjtött kötete megjelenését, s nem olvashatja el magáról, amit külföldön - sajnos - hamarabb észrevettek, mint idehaza, hogy neve, SZOBOTKA TIBOR többé ki nem hagyható egyetlen antológiából, egyetlen irodalmi felmérésből sem, mert elbeszélőink legnagyobbjai közé tartozott. A tizennégy éves korában felfedezett, tragikus halála percéig dolgozó művész egyre táguló tematikával, szélesülő világképpel, összetéveszthetetlen, szikrázóan fanyar vagy a korláttalan messzeséget is közvetlen közelbe varázsló mágikus stílusával nemcsak saját, mindannyiunk modern világát is papírra bűvölte: e kötet anyaga mindannyiunké. Ember-emberiség-emberiesség-élet-ha-lál-háború-béke-szerelem-szenvedély-megbocsátás-irgalom-irgalmatlanság-játék, gyöngédség-brutalitás-részvét vénáin átzúgó vér teszi sajátunkká és élővé, amihez nyúl, az arc, amely novelláiból visszanéz, egyszerre a sajátja, a sajátunk, az idegeneké, egyszerre mai, időtlen,bontatlan, kozmikus, helyhez kötött, és helyen és időn kívüli: boltozatát olyan sokáig éppen annyi újat és disszonánsat hozott hangja miatt fel nem ismert rendkívüli tehetségének oszlopai tartják. Sose vétő arányérzéke, a szerkeszteni tudás már-már zenei biztonsága, mint útkezdő írásai mutatják, természetes adományként kísérte, művészete többletét súlyos százada és súlyos élete érlelte egyre mélyebbé. Hekuba című novellája évekkel megelőzte a világhírű Rosenkrantz és Guil-denstern halott színpadi mű Shakespeare-parafrázisát, a Józanság trilógiája pedig most, a Goethe-évben a legizgalmasabb koszorú, amit irodalmi formában a Faust szerzője elé tettek. Klasszikus író hősei a legnagyobb természetességgel férnek meg Kusserbach pesti figurájával, a munkában megőszült szélhámossal, hétköznapjaink leghétköznapibb embereivel, vén professzora játékbabái mögül a halál irgalmas-irgalmatlan keze motoz, s a magyar honvéd fiatal arcán ott süt a remény, amely fénybe fonja komoly szemüvegét. Nagy művész volt, kevés jó szót kapott érte. Most visszanéz, és az olvasók elé teszi önmaga igazolását és tévedéseink ítéletét.

Szobotka Tibor - Az ​összeesküvők
Ez ​a regény a balsejtelem könyve. Hősei, mint a regénycím is elárulja, nem lázadók: összeesküvők. Vállalkozásuk sorsa felől alig lehetnek kétségeink, történetüket mégis szorongó figyelemmel olvassuk, elejétől végéig. Tizenkét ember szerveződik össze, hogy megölje a zsarnok, infantilis királyt. Biblikus szám a tizenkettő - ki lesz közülük a Júdás? Melyikük miért csatlakozik a mozgalomhoz, amelyet a külföld kezdeményez, és az egyház indít útnak? Van-e köztük olyan, aki továbblát a királygyilkosságnál, a monarchikus államforma megőrzésénél, van-e köztük igazi forradalmár? Vagy csak sebzettek, sodródók, elégedetlenek, sztoikusok? Titkolózni, összeesküdni, szeretnek csupán, vagy homályosan azt is érzik, hogy az országban valami nincsen rendben? Ők tizenketten állnak a történet előterében, de mellettük, mögöttük, velük szemben ott vannak a gyávák, a megfutamodók, a szimatolók; a talpnyaló udvaroncok, a királyhűséget bizonygató bírósági apparátus, az akasztásra kivonuló, tévelygő tömeg. Az összeesküvőknek okos szövetségesük nincsen sehol. A szellem hiányának hangsúlyozásával is fölerősíti az elrendeltség motívumát az író. A határozott irányítás, eszmei háttér, felrajzolt jövő nélküli mozgalmak mindenkori tragédiáját. Az összeesküvők története nincs helyhez és időhöz kötve. Közép-európai országban azonban aligha volna ennél izgalmasabb regényében.

Szobotka Tibor - Megbízható ​úriember / Az összeesküvők / Menyasszonyok, vőlegények
„... ​az a korszak, amelyben kinek-kinek élnie adatott, egyszer - olykor többször is -, mint valami élőlény, szembenéz velünk, és rákényszerít, hogy igazoljuk magunkat.” A számvetés órái többnyire a történelem kiélezett helyzeteiben, fordulópontjain érkezik el. Gyakran azonban csak utólag. Pedig mindig „tudnunk kell, hogy miért élünk, és miért érdemes meghalnunk”. A történelem azonban ritkán oly kegyes, hogy az egyént eligazítsa. Szobotka Tibort pedig az ember éppen akkor érdekli a legjobban, amikor „sem ereje, sem lehetősége nincs, hogy másnak mutatkozzék, minta amilyen”. Akkor, amikor a szélsőséges, átmeneti korszak végképp dezorientálja; vagy úgy, mint a _Megbízható úriember_ „révbe ért” kalandorát, aki nem is sejti, hogy a fasizálódó Magyarország, amely váratlan karrierhez segítette, éppúgy elsüllyed majd a második világháború poklában, mint ő maga. Vagy úgy, mint _Az összeesküvők_ fiktív történetének hőseit, akiket pedig a határozott irányítás, eszmei háttér, felrajzolt jövő nélküli mozgalmak mindenkori tragikuma temet majd el. A dezorientáltság és a káosz tragikomikus színben tűnik fel a _Menyasszonyok, vőlegények_ világában. A könyv a háború utáni zűrzavaros években játszódik Budapesten. Konjunktúralovagok, dollárspekulánsok, prostituáltak, háborús lelki sérültek, rántottáról ábrándozó kiéhezett romlakók kavarognak a könyv lapjain, kapkodó bizonytalanságban. Olyan idő ez, melyben mindenkiről lehullik „álarc is, maszk is”. Szobotka Tibor otthonosan mozog a történelem útvesztőiben bolyongó figurák között, finom iróniával ábrázolja őket olyannak, milyenek. S ha humanizmusa olykor keserű is, nemcsak az ítéletet ismeri, hanem az irgalmat is.

Szobotka Tibor - Valóság ​és látomás
Szobotka ​Tibor tanulmánykötetének hősei azok az írók - Shakespeare, Dickens, Mann, Joyce, Kafka és mások -, akiknek életművében a valóság reális ábrázolása elválaszthatatlanul elegyedik a valóság ihlette látomással, mely nemegyszer elszakad eredetétől; témái azok az életművek, melyekben az esztétikának ezek a sarkalatos s korunkban annyit vitatott problémái felismerhetők, s ráadásul: világirodalmi szinten ismerhetők fel; kedvelt műfaja a portré, mely lehetőséget ad az írónak, hogy megragadóan plasztikus képet adjon hőséről, s a reneszánsz festők modorában olyan ablakot fessen a kép hátterébe, a modell mögé, melyen át kilátás nyílik a történelem, etika, politika területeire is.

Szobotka Tibor - A ​vetőkártya főhadnagya
Már ​nem sikerült megélnie ötven esztendő írói munkássága novelláit összegyűjtött kötete megjelenését, s nem olvashatja el magáról, amit külföldön - sajnos - hamarabb észrevettek, mint idehaza, hogy neve, Szobotka Tibor többé ki nem hagyható egyetlen antológiából, egyetlen irodalmi felmérésből sem, mert elbeszélőink legnagyobbjai közé tartozott. A tizennégy éves korában felfedezett, tragikus halála percéig dolgozó művész egyre táguló tematikával, szélesülő világképpel, összetéveszthetetlen, szikrázóan fanyar vagya korláttalan messzeséget is közvetlen közelbe varázsló mágikus stílusával nemcsak saját, mindannyiunk modern világát is papírrfa bűvölte: e kötet anyaga mindannyiunké. Ember-emberiség-emberiesség-élet-halál-háború-béke-szerelem-szenvedély-megbocsátás-irgalom-irgalmatlanság-játék, gyöngédség-brutalitás-részvét vénáin átzúgó vér teszi sajátunkká és élővé, amihez nyúl, az arc, amely novelláiból visszanéz, egyszerre a sajátja, a sajátunk, az idegeneké, egyszerre mai, időtlen, bontatlan, kozmikus, helyhez kötött, és helyen és időn kívüli: boltozatát olyan sokáig éppen annyi újat és disszonánsat hozott hangja miatt fel nem ismert rendkívüli tehetségének oszlopai tartják. sose vétő arányérzéke, a szerkeszteni tudás már-már zenei biztonsága, mint útkezdő írásai mutatják, természetes adományként kísérte, művészete többletét súlyos százada és súlyos élete érlelte egyre mélyebbé. Hekuba című novellája évekkel megelőzte a világhírű Rosenkrantz és Guildenstern halott színpadi mű Shakespeare-parafrázisát, a Józanság tragédiája pedig most, a Goethe-évben a legizgalmasabb koszorú, amit irodalmi formában a Faust szerzője elé tettek. Klasszikus író hősei a legnagyobb természetességgel férnek meg Kusserbach pesti figurájával, a munkában megőszült szélhámossal, hétköznapjaink leghétköznapibb embereivel, vén professzora játékbabái mögül a halál irgalmas-irgalmatlan keze motoz, s a magyar honvéd fiatal arcán ott süt a remény, amely fénybe fonja komoly szemüvegét. Nagy művész volt, kevés jó szót kapott érte. Most visszanéz, és az olvasók elé teszi önmaga igazolását és tévedéseink ítéletét.

Szobotka Tibor - Sose ​jön szanitéc
A ​Sose jön szanitéc Szobotka Tibor kéziratban talált, posztumusz elbeszéléseit tartalmazza. Ezekben a remekbe szabott kis novellákban, mint annyi más írásában is, saját önarcképét vetíti az olvasó elé. Az író a maga személyes mikrovilágának felfedezése közben a harmincas évek társadalmi problémáiról ad sajátos látleletet. Novelláiban feledehetetlen figurák sorával leplezi le kora hazugságait:; megbocsátó mosollyal tekint az ártatlan füllentőkre, a kis szélhámosokra, de vad színekkel festi a pénz abszurd hatalmát és a közelgő kataklizma veszélyét. Megörökíti a háború előszelében megbillent polgári biztonságot, a barátság, a szerelem, minden emberi érzés devalválódását, sőt még az írói mesterség titkait is megosztja az olvasóval. Konkrét és abszurd-szürrealista egyszerre, de minden írását a tőle megszokott vibráló szellemesség, fölényes intellektualizmus hatja át. A kötetet egy kamaszokról szóló kisregény zárja.

Szobotka Tibor - Harkály ​a fán
A ​Szobotka-hagyatékban talált, eddig még publikálatlan novellák izgalmas olvasnivalót kínálnak. Örökre az elhunyt író titka marad, miért nem hozta nyilvánosság elé remek kis írásait. Talán szándékosan tartotta vissza ezeket a novellákat, hogy életen túli üzenetként jussanak el hozzánk hol mikrorealista, hol szürrealista remeklései, olykor egyenesen a misztikába hajló, titokzatos történetei, úti élményei, szikár humora gazdag áradása, jóízű nevetésre fakasztó vénkisasszony-portréi, a polgári világ kicsinyes, mégis szánalomra méltó figurái. Hősei soha ennyire változatosak nem voltak, mert az önmaga halott létformájából váratlanul előlépő és élő önmagával találkozó fiatal nő éppúgy ott lelhető az új hősök között, mint az Úristen, aki a lichthofba látogat, mint Cecil, a légy, aki ittasan nem tisztel semmi tekintélyt, gyilkosok és ádozatok forró lehelete csap ki a sorokból, nők és férfiak keresik egymásban önmaguk igazolását. Az író pedig a művészi és emberi igazságot keresi, akár a kötet címadó novellájának szereplői. A Harkály a fán hősnője, Madame, a kiérdemesült színésznő, így válik szimbólummá, a háború után még ocsúdni is nehezen tudó, megkínzott, útját kereső Európa líraian szép jelképévé.

Szenczi Miklós - Szobotka Tibor - Katona Anna - Az ​angol irodalom története
Három ​szerző együttes munkájának és fáradságának eredményeként született meg ez a könyv, az első teljes, magyar nyelvű összefoglalás az angol irodalom történetéről. * Szenczi Miklós, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem angol tanszékének professzora, a régi angol irodalom legkiválóbb magyar ismerője hatalmas tudásanyag birtokában, lenyűgöző biztonsággal, s ugyanakkor roppant szórakoztatóan, lendületes iramban kalauzolja végig az olvasót a kezdetektől, Cynewulftól a XVIII. század végéig az angol irodalom hatalmas arcképcsarnokán hosszabban elidőzve olyan géniuszok portréi előtt, mint Shakespeare, Milton vagy a nagy szatirikusok. * Szobotka Tibor, a Tudományegyetem világirodalmi tanszékének munkatársa, maga is kitűnő szépíró, a művésztárs finom érzékével és megérző képességével fedez és fedeztet fel új színeket és vonásokat a romantika és a viktoriánus kor íróinak, költőinek alakján és életművében. Magával ragadóan szép esszé-stílusa a reve-lációkban gazdag ismeretanyagon túl maradandó olvasmányélményt is nyújt. * A modern angol irodalom bonyolult útvesztőjében Katona Anna, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem angol tanszékének docense igazít el bennünket, mindvégig külön figyelmet szentelve az irodalmi folyamatok, s az irodalmi élet hátterében munkáló tár-sadalmi-eszmei mozgatóknak. * A kötetet bibliográfia, névmutató és igen gazdag képanyag teszi teljessé.

Szobotka Tibor - Hazugság ​/ Száműzetésben
A ​kötet az 1982-ben elhunyt Szobotka Tibor két, eddig még kiadatlan regényét tartalmazza. A 30-as évek közepén keletkezett Hazugság az író első regénye. Hőse egy középosztálybeli fiatalember, aki céltalanul sodródik egyik szerelmi kalandból a másikba anélkül, hogy képes lenne valóban mély, tartalmas emberi kapcsolatok teremtésére. Érzelmi sivársága, távlattalansága hű képet ad a korról, arról a polgári társadalomról, amely nem tudott olyan eszméket és értékeket felmutatni a középosztály számára, amelyekért élni, amelyekben hinni érdemes lett volna. Márk Miklós virtuóz szellemessége, kifinomult iróniája, cinikus életfelfogása mögött ott érezzük a korabeli társadalom kiüresedett, romlott, hazug világát. Azt a világot, amelyben a képmutatás, az önzés, a hazugság már nem is bűn, hanem természetes állapot. Márk Miklós tehát romlottságában is áldozat, de bűnös is, aki azonban senkitől sem várhat büntetést. Örökös jólétre ítélve, a hazugság örökös foglyaként kell élnie. A Száműzetésben a felszabadulás utáni években játszódik egy faluban. Ide menekült a lebombázott fővárosból egy fiatal tanár, a regény főhőse. Az egyéniségéből áradó különös varázzsal felkavarja a falu életét. Furcsa szerelmi háromszögbe keveredik: egyik tanítványa, szállásadója kamasz fiának titkos ideálja, beleszeret. A tanár, aki nem tudja, és nem is akarja vállalni ezt a szerelmet, elmenekül a faluból. De mégis otthagyott valamit, egy sugarat egy másik világból, valami szépet, ígéreteset azok számára, akik nélküle sohasem pillanthattak volna be ebbe a másik világba. Életük célját, önmagukat, létezésük értelmét keresik Szobotka e korai írásainak hősei is. Az író kíméletes iróniával szemléli próbálkozásaikat. A keményebb ítéletet ránk, olvasókra bízza.

Szobotka Tibor - Közönség ​és irodalom
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szobotka Tibor - Megbízható ​úriember / Züzü vendégei
Az ​embert keresem minden írásomban, olyan pillanataiban, amikor sem ereje, sem lehetősége nincs, hogy másnak mutatkozzék, mint amilyen. Az embert, tehát az igazságot. Mert nincsenek laboratóriumi fogalmak, nincs steril hűség, bűn, jellem vagy igazság: anyanyelvünk valamennyi elvont főneve emberi életekben nyilvánul, amelyek mindegyike a történelem valamelyik szakaszában a korral, a futó idővel együtt ível át születés és halál hídfőpillérei között. Az élet nem mindegyik pillanata alkalmas a szembesülésre, a számvetés óráit próbáltam hát összerakni-keresni, azokat a történelmi fordulópontokat, amelyekről nemegyszer csak utóbb vettük észre, hogy azok voltak, fordulópontok, melyek más utat szabtak a lábunk elé, és leparancsolták rólunk nemcsak álarcainkat, maszkjainkat is. Az a két regény, amelyet ez a kötet tartalmaz, első pillantásra nen véteti észre, hogy voltaképpen ikerpár, hiszen a Megbízható úriember Gontranja, Hitler kortársa, számtalan vad kaland után mosolyog bizakodva az aranynak képzelt jövendőbe, Züzü meg,a vén színésznő élete alkonyán oson egérléptével életében először igazán lángoló kulisszák között 1956 félelmetes őszén. Pedig a könyv egymásnak felel meg. A nők kitartotta betörő, Gontran, úgy képzeli, kalandor élete minden gondjától megszabadult örökre, mikor a fasizálódó Magyarország meglelte személyében a céljainak legjobban megfelelő képviselőjét, a volt stricit, a "megbízható úriembert", és fogalma sincs, hogy remélt diadalútja a második világháborúba torkollik, amelynek végén az összeomlás szennyes áradata örökre behörpöli. Éppígy nem sejt semmit Züzü sem, panoptikumi háza különös vendégeivel együtt Züzü, a komédiás, aki egész életét színpadon töltötte, s már rég nem tud különbséget tenni álmai és emlékei, játék és valóság között. Mikor szembesül vele, s rájön, a körötte zajló események most nem színházi szakember, de az élet, a történelem rendezi, pózai, szerepei nem tudják követni az új végszavakat. Nincs számára menekülés, a függöny, mely életére és társaiéra aláereszkedik, nem húzódik fel többé. Emberek nyomát keresten e két regényben, egy gazemberét s egy kelléké vénült, a világot soha igazán meg nem nézett ártatlanét. Egyben mindketten hasonlítanak egymáshoz: nem tudta egyikük sem, amit valamennyiünknek tudnunk kell, hogy az a korszak, amelyben kinek-kinek élnie adatott, egyszer - olykor többször is - valami élőlény, szembenéz velünk, és rákényszerít, hogy igazoljuk magunkat. Egy marék porban, egy csorba bögre vizében az élet teljességét, benne a bukást akartam ábrázolni. Lehet a vég édes és dicső. Lehet még a bukás is felemelő. De mindig tudnunk kell. hogy miért élünk, és miért érdemes meghalnunk. Szobotka Tibor

Szobotka Tibor - Igitur
Szobotka ​Tibor korai, de talán legérdekesebb, legszínesebb regényét kapja most kezébe az olvasó. A mese a 30-as évek Itáliájába visz bennünket, de az olasz valóság a korabeli Magyarországát is idézi. Mint annyi más Szobotka-történetben, itt is három férfi kalandjait kísérhetjük nyomon. Három férfi vág neki a napfényes Itáliának, tele várakozással és vágyakozással, izgalmat keresve, élvezeteket hajszolva. A kövér és gazdag Kohl báró, az őszülő halántékú, snájdig dzsentri, Tivadar gróf és a szegény, kiszolgáltatott "szellemi proletár", Haturka Sebestyén újságíró. Kalandokban nincs hiány a csillogó Itáliában, Velence és Nápoly között, míg hőseink a Lidón csetlenek-botlanak, kétes erkölcsű hölgyek hálószobáin surrannak be és ki, bepillanthatunk a fasizmus uralma alatt élő Olaszország életébe s a szereplők sorsán, életvitelén keresztül a hazai valóság rejtelmeibe is.

Szobotka Tibor - Züzü ​vendégei
Kis ​társaság találkozik hetente kétszer Züzünél, az öreg színésznőnél. E társaság tagjai különböző neműek, életkorúak, az egyetlen összetartó kapocs közöttük az, hogy a valóságtól eltávolodva, az illúziók világában élnek. Lehet-e így sokáig élni? A könyv - és a történelem - azt mondja: nem. Züzü vendégei is találkoznak egy napon a történelemmel, amely elsöpri illúzióikat, s ahol szükséges, a halál árán szolgáltat igazságot a valóságnak. Kegyetlen regény ez? Nem, csak leszámol az álmok világával, egy kisfiú, egy öregasszony, egy javakorabeli férfi, a vélt és valóságos szerelmesek álomvilágával, talán csak egyetlen fiatal embernek nyitva meg a menekülés kapuját, aki meglátja és tudomásul veszi a változásban a valóság könyörtelen erejét, aki a múltbanézés helyett elfogadja a jövőt mint az élet egyedüli lehetőségét. "Zivatar előtt még egyszer utoljára nagy erővel kavarodik fel a por, hogy aztán hosszú időre leülepedjék" - írta Goethe. Egy nagyon kis körben, Züzü vendégeinek a körében ennek a zivatarnak a hatásáról szól a regény.

Szobotka Tibor - Megbízható ​úriember
Megtorpantam. ​Az egyik kávéház teraszán ott ült Karola. Nem volt egyedül, sőt nagy társaság vette körül, szemüveges férfiak, talán orvosok, tanárok. Az asztalukon újságok hevertek, sőt könyvek is, láthatóan valami élénken foglalkoztatta őket, vitatkoztak. Karola figyelmesen nézte a vitatkozókat, mindig azon pihentette a tekintetét, aki éppen szólott, így a pillantása ide-oda járt. Most nem volt olyan szép, mint lent a Balaton partján, de azért a kísértés erős volt bennem, hogy odamenjek hozzá, megmondjam neki: holnaptól... holnaptól minden más lesz...

Szobotka Tibor - A ​tenger és az eb
"Hildebrand ​piros tollakat rakott fel Walter lovag sisakjára, ám Walter dühösen letépte a díszt, mert piros tollakban már győzött. Guido nem tudta Kurt lovag fenekére felcsatolnia páncélt, és Kurt lovag majd megbolondult, mert újra és újra bele kellett ülnie a forró vasba. Végre elkészültek. Odakint már egybegyűlt a közönség. Környékbeli várurak feleségükkel, fiaikkal, lányaikkal, csatlósok. Középen Unterauf ura Faulhildével, továbbá a bírák. A két lovagot nyeregbe segítették csatlósaik, miközben Kurt alaposan belerúgott a gügye Guido arcába." Nemcsak a kötet hagyományos novelláiban, de a parabolákban, a csúfondáros történelmi torzképekben is könnyű ráismerni Szobotka Tibor jellegzetes hangjára, látásmódjára, a mai magyar prózában senkivel össze nem téveszthető ábrázoló művészetére. Mindent gondosan szemügyre vesz, kiemel és felnagyít hősei környezetéből, amit jellemzőnek tart - ezzel egyidejűleg bizonyítva távolságteremtő elfogulatlanságát, és leplezve nagyon is tudatos, válogatva rendszerező módszerét. Nem kioktat és magyaráz, hanem szórakoztatva mesél, kalandra hív múltba és jelenbe, szélhámosok, uralkodók, féltékeny férjek, reménykergető szerelmesek, kivételes és esendő emberek közé.

Szobotka Tibor - Menyasszonyok, ​vőlegények
A ​regény helyszíne Budapest, valamikor a háború utáni koalíciós években. A cselekmény legnagyobb része egy diszkrét kis budai örömtanyán játszódik, itt szövögeti terveit Frida, a kuplerosné, aki örömest hozzáadná rajta élősködő szűz lányát, Lilit az intézmény legfőbb támaszához, az életművész gyárigazgató Szatmárhoz, Lili azonban Szatmár protezsáltjával, az ugyancsak ingyenélő szélhámos Schulz Ernővel szűri össze a levet, akivel meg is szöknek; és máris a hol tragikomikus, hol mulatságos fordulatok kellõs közepén vagyunk...

Szobotka Tibor - Bánom ​is én
Három ​megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953-1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással. Szobotka is javította utólag saját szövegeit, egyes részeket gondosan kitörölt vagy átsatírozott. Ám a naplókat férje halála után Szabó Magda is ellátta széljegyzetekkel. "Ezt hiába radíroztad ki, erre emlékszem" - írja egy helyen az írónő. Az efféle megjegyzések, illetve az egyes lapok tetejére írt kérdések teszik igazán elevenné a szöveget. Az író kezdetben a napi események tényszerű megörökítésére törekedett, feljegyzései által megismerhetjük mint tanárt, egyetemi oktatót, műfordítót és irodalomtörténészt. Az idő múlásával, a nehéz, zaklatott életkörülmények hatására azonban egyre gyakoribbá válnak a történésekhez fűzött kommentárok, reflexiók, melyekből nyomon követhető az elszenvedett méltánytalanságok nyomán beinduló érzelmi hullámvasút, ami egész életét végigkísérte. A feljegyzésekben természetesen felesége, Szabó Magda szereplőként is állandóan jelen van. Munkásságának egyik legfontosabb időszaka, prózaíróvá válásának folyamata is elénk tárul, csakúgy, mint a kapcsolati háló, a szellemi-kulturális közeg, amelybe a házaspár tartozott. Feltűnnek a korabeli művészeti élet szereplői, s érzékletes képet kaphatunk arról, hogyan teltek az ötvenes években az író házaspár hétköznapjai és ünnepei. Szobotka Tibor naplói tehát személyes és kordokumentumok is, melyek visszarepítenek minket az időben. Így lesz ez a kötet meghívó a múltba, melyet Szobotka Tibor küldött nekünk.

Kollekciók