Singer Magdolna könyvei a rukkolán
Singer Magdolna - Nélküled
Minden Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor pedig végre révbe ér, azt gondolja, már csak a halál választhatja el őket egymástól. Hiszen elválni mindig csak mások szoktak. Mikor húszéves házassága végleg zsákutcába jut, Júlia első és legfontosabb feladata, hogy beismerje: nincs más megoldás, mint a válás. Szigorú önvizsgálattal vet számot a múlttal, és közben végigjárja a tagadás, a harag, a kétségbeesés, az önmarcangolás összes állomását. Ám minden krízis egyben új esélyt is jelent, hiszen benne rejtőzik a változás és az újrakezdés lehetősége. - Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, hospice- és gyásztanácsadó, számos ismeretterjesztő cikk és könyv szerzője. Szemináriumokat is tart Válás és újjászületés címen. Első regénye magával ragadó olvasmány, mely egyben segítséget nyújt a válás vagy a szakítás feldolgozásában.
Dr. Lelkes Zoltán - Singer Magdolna - Pénzről nőknek
„Amivel itt foglalkozunk, semmi másról nem szól, mint elérni azt, hogy az élet különböző területein semmi ne kényszerítsen arra, hogy ha úgy érzem, valahol nem szabad maradnom, akkor is tovább kelljen vesztegelnem.”
Vajon miért vannak gyakran gátlások a nőkben a pénzzel kapcsolatban? Miért próbálja sok nő kerülni a pénzzel való kapcsolatot? Egyáltalán: milyen a nők pénzhez való viszonya? Ezekre és még egy sor elgondolkoztató és aktuális kérdésre nyújt válaszokat ebben a kötetben dr. Lelkes Zoltán pénzügyi tanácsadó és Singer Magdolna újságíró. A könyvből megtudhatjuk, melyek egy nő elengedhetetlen tennivalói a pénzügyi egyensúly megtartásához, mi szükséges ahhoz, hogy a nők is sikeresek lehessenek a vállalkozások és befektetések terén – s így végül elérhetővé váljon, hogy soha ne kelljen választanunk a boldogság vagy a pénz között!
Ahogy a szerzők fogalmaznak: „Egyetlen nő sem engedheti meg magának, hogy ne valósítsa meg önmagát!”
Singer Magdolna - Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
„Visszatartom a dühömet. Ha kiengedném, akkor megtelne vele az egész szoba.”
„Azt képzeltem, hogy akit szeretek, annak baja esik, mert én rossz vagyok.”
„Nem volt egy élő lélek, aki megértett volna, és ez végtelenül magányossá tett. Megtanultam a leckét, hogy tapintatból erről nem beszélünk."
Vajon mit élnek át a gyerekek, amikor szüleik válnak, vagy amikor elvesztik egy közeli családtagjukat? Mire van szükségük ezekben a nehéz időkben? És ki vigasztalja meg őket, ha a szülők saját fájdalmukban, dühükben nem tudnak feléjük fordulni?
Súlyos veszteség idején a gyerekek legtöbbször nem tudják megfogalmazni, min mennek keresztül. Modern világunkban ráadásul a gyász tabu: a felnőttek sokszor saját érzéseikkel sincsenek tisztában, nemhogy a gyerekekével. Így a hiány meggyászolásában – ha egyáltalán megtörténik – a kicsik általában magukra maradnak, és ez a magány és elhagyatottság felnőttéletükre is kihat.
Singer Magdolna gyászterapeuta bevezet minket egy rejtett világba: gyerekek és felnőttek mesélnek fiatalon átélt veszteségeikről, és arról, miként tudtak megküzdeni fájdalmas érzéseikkel. Harminc különálló történet segít megérteni, mit éreznek és észlelnek a gyermekek válás és halotti gyász idején, a megható önvallomásokból pedig az is felsejlik, hogyan vigasztalhatjuk, támogathatjuk őket életük e nehéz szakaszában.
„A felelősség és a szeretet ébresztő csengője ez a könyv. Értsük meg a gyermek veszteségeit és tanuljuk meg gyámolítani, érteni, átérezni és megfelelően viszonyulni a sebzett lélekhez! Ne feledjük, ez lesz a gyermek mintája, ahogyan majd ezt teszi ő is saját gyermekével!”
dr. Bagdy Emőke, a pszichológia professzora
Singer Magdolna - Júlia vagyok, és válok
Minden Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor megtalálja, azt hiszi, révbe ért, csak a halál választja el őket, hiszen válni mindig csak mások válnak.
Így gondolták a regényben a „Névtelen válók” csoportjának tagjai is, akiknek az első és legfontosabb feladata bevallani, hogy igenis válnak. Júlia vagyok, és válok – ismerte el a regény hősnője is, és ezzel kezdetét veszi a lélek utazása.
Júlia véget nem érő, fáradságos töprengéssel, szigorú önreflexióval vizsgálja házasságának húsz évét. A megtagadás, megaláztatás fájdalma, az önértékelési válság, nárcisztikus sérülés, kétségbeesés odáig taszítja, hogy meglepve ismeri fel magában a bosszúvágyat, a pusztító dühöt és a rosszindulatot is. A gyász útja kegyetlen önismereti út is egyben, akarva, akaratlan szembetalálkozik saját árnyékszemélyiségével, azzal, akit ötvenes éveire sem ismert meg önmagában. Tétován bolyong lelkének útvesztőjében, és még abban sem biztos, miért válik. Vajon tényleg a szeretetvesztés fájdalma kényszeríti változtatásra, vagy esetleg valami más? Nem lehetséges-e, hogy a házasságában oly reménytelenül elveszített önmaga megtalálásának kényszerítő ereje az, ami a válás felé taszítja?
Júlia végigmegy a gyász kegyetlen stációin, hogy aztán a harag mindent befedő vastag rétegén átgázolva megtalálja az elveszített szeretetet. Ekkor képessé válik felismerni, majd elsiratni a veszteséget, és ezáltal eljutni az elfogadásig.
A krízisek veszélyek és esélyek is egyben, olyan sorsfordítók, amelyben ott rejlik a választás és változás lehetősége. Júlia nem marad az áldozatszerepben, hanem felvállalja saját felelősségét, és ezzel esélyt ad magának az újrakezdésre.
Az szerző nem csak íróként, de gyásszal foglalkozó mentálhigiénés szakemberként is a lélek ismerője, ezért az izgalmas, fordulatokban is bővelkedő regény legfőbb erénye, hogy valódi lélektani drámát mutat be Júlia sorsán keresztül. Az elengedés nehéz lelki folyamatának hiteles érzékeltetésén túl abban is segítséget nyújt a hasonló sorsúaknak, hogy megmutatja a reményt is, azt, hogy egy fájdalmas szakítás akár egy jobb, gazdagabb élet küszöbe lehet. Az újrakezdés hősies bátorsága pedig mindenki számára erőt adhat: akár válik, akár nem.
Singer Magdolna - Áldatlan állapot
Singer Magdolna könyve remélhetően megtöri azt a csendet, ami a rendellenesen fejlődő magzatok sorsának alakulását veszi körül. A reménnyel, örömmel, boldog várakozással teli áldott állapotból a várandós anya mély örvénybe zuhan, nincs kapaszkodó, segítség, támasz. Áldatlan állapot ez, szorongásokkal, kétségekkel, félelmekkel terhelt. A „modern taigetoszi” történetek feltárják a magzati diagnosztika örvendetes fejlődésének árnyoldalát is, átérezhetjük, milyen sors vár azokra a szülőkre, akik e fejlődés áldásának köszönhetően „időben” megtudják, hogy gyermekük rendellenesen fejlődik az anyaméhben. Sem a társadalom, sem az egészségügy nincs felkészülve ennek a kegyetlen élethelyzetnek a kezelésére. A szülők nem, vagy alig kapnak segítséget attól a pillanattól kezdve, amikor közlik velük a letaglózó hírt leendő gyermekük gyógyíthatatlan betegségéről. Olyan anyák is megszólalnak a kötetben, akik megváltak gyermeküktől, de szörnyű árat fizettek érte, és megszólalnak olyanok is, akik nem szakították meg terhességüket. Az utóbbiak közül találkozhatunk anyával, akinek tökéletesen egészséges gyermeke született, olyannal is, akinek a babája a születése után meggyógyult, de olyannal is, akinek meghalt a gyermeke vagy sérülten él. A témához hozzászól szülész, humángenetikus, neonatológus, pszichológus, pszichiáter és klinikai szociális munkás is. Az anyák érzelemtől fűtött, szubjektív beszámolói bizonyára túlzásokat és orvosi tévedéseket is tartalmaznak, de mindezek nem vonnak le értékükből, és a történeteket olvasva magunk is átélői leszünk az eseményeknek. Drukkolva, szorongva, felszabadultan örülve, sírva, megnyugodva – mikor merre kanyarodik a történet. Egy biztos, nem tudunk kívül maradni.
Singer Magdolna - Asszonyok álmában síró babák
A kötet magzatukat, újszülött babájukat elveszített szülőkkel készített interjúkat tartalmaz. E beszélgetések főszereplői elsősorban azoknak ajándékozzák történetüket, akik hasonló veszteséget éltek át, de még vigasztalan szomorúságban élnek. Úgy gondolják, hogy nagy segítség lehet a sorstársak számára olyanokkal találkozni, akik már eljutottak oda, hogy képesek megmutatni, a szenvedésből igenis van kivezető út. De nem csupán a sorstársaknak nyújthatnak sokat a történetek. Az emberi sorscsapásokon való győzedelmeskedés mindenki számára erőt, vigaszt, lelki útravalót nyújthat, olyanoknak is, akik csupán a hétköznapi élet áramában küzdenek életük megpróbáltatásaival.
Singer Magdolna - Érző férfiak
Sokak szerint a férfiak képtelenek a mélyebb érzelmekre. Valójában azonban nem az átélésben, hanem az átéltek kifejezésében keresendő a két nem közötti különbség. A férfiak érzelmei a „kemény fickó” álarca mögött legtöbbször rejtve maradnak.
Singer Magdolna könyvében 18 interjú olvasható bátor férfiakkal ‒ többek között Nyáry Krisztiánnal, Gerendás Péterrel és dr. Buda Lászlóval ‒ akik vállalták, hogy elmesélik, milyen fájdalmak, csalódások érték őket életük során – barátok árulása, bizalomvesztés, csődhelyzet, szerelmi csalódások, válás, az apasággal járó sebek, haláleset –, és miként küzdöttek meg a történtekkel.
A megindító interjúkat olvasva betekinthetünk ebbe a titkolt világba, így a nőolvasók empatikusabban és megértőbben tudnak fordulni a férfiak felé, a férfiolvasók pedig felismerhetik, hogy férfitársaik ugyanazokkal a sárkányokkal harcolnak, amelyekkel ők – még ha fölényes magabiztossággal igyekeznek is úgy tenni, mintha sárkányok csak a mesében léteznének.
Egy ilyen betegség erősen tanító erejű. Az emberből azonnal földigiliszta lesz, csúszómászó, hiába volt akármilyen császár előtte egy perccel. Ha a szakember oldalon ülök, akkor elég gyorsan észreveszem, hogy egy ilyen megalázó betegségnek melyek az okai, a célja, hova visz, mi változik, rendeződik át általa, mit tanít. De amikor én vagyok a beteg oldalon, akkor néha egyszerűen csak szenvedek, mint a kutya, és ötletem sincs, mit tehetnék.”
Dr. Buda László pszichiáter
„A legfájdalmasabb dolog az életemben, amikor a feleségem elhagyott. Váratlanul történt. Másfél hónap leforgása alatt az örökké boldogan együtt érzésből a semmibe hullottam. Utólag persze látom, hogy ez egy transzformáció volt, amelynek eredményeképpen valamennyire jobb ember lettem.”
Gánti Bence klinikai szakpszichológus, az Integrál Akadémia alapító igazgatója
Singer Magdolna - Élethazugságok
Egy hozzátartozó halála mindig megterhelő, ám sokszor nem csak a szeretett személy elvesztésével kell megküzdenie a gyászolónak. Előfordul, hogy fény derül valami olyasmire, amiről nem volt tudomása. Singer Magdolna gyásztanácsadó interjúalanyait sokkolják a kiderülő titkok. Számos esetben nehezen megbocsátható, megsemmisítő ügyek kerülnek napvilágra, mint például felhalmozott adósság, kettős élet, szeretők, eltitkolt gyerekek, másság, családi szégyen. Ilyenkor az itt maradó úgy érzi, elárulták, és a döbbenet, a kiábrándulás, a düh megmérgezi, összekuszálja a gyászát. Másokat fájdalmasan érint, hogy már késő bármit jóvátenni, vagy felmerülhet benne, hogy talán segíthetett volna. Egy biztos: mindannyian választ keresnek arra a kérdésre, ki volt valójában az az ember, akit elveszítettek, és mi igaz a közös múltból. A felkavaró esetek bemutatják a nehezített gyászfolyamatot, ugyanakkor tanúi lehetünk a megbocsátás és a személyiségfejlődés szívszorító példáinak is.
Singer Magdolna - Mindhalálig
Istvánnak látszólag megvan mindene: sikeres vállalkozás, gondoskodó feleség, gyönyörű gyerek. De valahogy mégsem elégedett az életével, valami veszettül hiányzik belőle.
Egy nap tudomást szerez róla, hogy önkéntes segítőket keresnek egy közeli hospice intézménybe, és úgy érzi, a sors neki szánta ezt a lehetőséget.
Megismeri a férfit, aki humor mögé rejti rettegését, míg végre sikerül kimutatnia az érzéseit. Az idős asszonyt, aki utolsó napjaira elfogadja önmagát, hibáival együtt. Vagy a fiatalembert, aki erőszakos szeretetével megkeseríti édesanyja életét, de végül megtanulja, mit jelent önzetlenül gondoskodni.
Miközben olyanok történeteit hallgatja, akik számára talán ő az utolsó esély a megbékélésre, feltárulnak saját életének buktatói is: megoldatlan családi konfliktusok, eltitkolt fájdalmak.
Ahogy egyre több időt tölt a haldoklókkal, úgy lesz egyre szorosabb a kapcsolata az élőkkel. Egyetlen ember nem képes megbocsátani a közös életükben történt változást: a felesége.
Van még számukra közös jövő? Helyre lehet hozni, amit elrontottak?
Mit érdemes feláldozni a boldogságért? És mi kell ahhoz, hogy egy ember teljesnek érezhesse az életét?
Singer Magdolna - A rák jegyében
Ez a - magyar ég alatt - páratlan írás alig egy hónap eseményeinek hiteles dokumentuma: a rák jegyében tett utazás krízisélményeinek konfessziója. Arról szól, hogyan dereng fel baljós sejtésekben és megérzésekben egy házaspárnál a halálos fenyegetésnek, a rákbetegségnek a veszedelme, miképp éri a méhnyakrák diagnózisának híre az asszonyt, hogyan kerül be a stigmatizált onkológiára, mi módon járja végig azt az utat, amelyen ma hazánkban egyre több nő kénytelen részt venni a műtőasztalt a sokféle kimenetű megoldódásig. Singer Magdolna ezzel az írásával többre taníthat, mint amit egy tudatos orvosi lélektani vagy pszichoterápiás felkészítéstől valaha is várhatnánk; életpéldájával önmaga bizonyítja, hogy a rák felett is győztesek lehetünk, és az a legerősebb, akit már megkísértett a halál. Aki megküzdött a betegség veszedelmével, félemével az több mint egykori önmaga, legyőzte saját gyengeségeit is.
Singer Magdolna - Elárult férfiak klubja
Egy regény a férfiak elhallgatott fájdalmáról.
A kimondatlan szavakról. Az elfojtott érzelmekről.
Egy terapeuta megrendítő könyve a férfiak és nők egymásért folytatott örök küzdelméről.
János élete teljesen a feje tetejére áll, mikor felesége egyik pillanatról a másikra elhagyja. A megdöbbent és elkeseredett férfi minden erejével próbál megküzdeni a ténnyel, hogy faképnél hagyták, hogy már csak a szobanövényével vagy a sörösüvegével társaloghat a sivár lakásban, hogy a felesége mással kávézik délutánonként. Miközben a hullámok egyre inkább összecsapnak a feje fölött, régi és új barátokat, újabb és újabb elárult férfiakat faggatva próbálja megérteni, mi is történt vele. Rádöbben, hogy férfitársai is átéltek már az övéhez hasonló fájdalmakat, és hogy ahányan vannak, annyiféleképpen birkóznak kapcsolatokkal, gyerekekkel, családdal, elválással, felelősséggel és legfőképpen az érzelmeikkel.
Jánosnak sincs végül más választása, szembe kell néznie a lelke legmélyére temetett titkokkal, amelyeknek addig még a létezését is tagadta.
Singer Magdolna regénye az elhullajtott és elfojtott férfikönnyekről, az elengedésről és megtartásról szól. Arról, hogy összeforrhatnak-e újra a megtört szívek és a darabokra hullott kapcsolatok.
Singer Magdolna - Partitúra
A Partitúra c. kötetben a népszerű pszichológus, tanatológus és írónő, Polcz Alaine életútját meséli el tanítványa, Singer Magdolna segítségével, aki olyan kérdésekre is választ kap, amelyeket eddig mások nem érintettek. A Partitúra teljes életinterjú, amely Polcz Alaine utolsó napjait is megörökíti. Különlegessége, hogy még azok számára is, akik jól ismerték Alaine életét, meglepő erővel hat a feltáruló hatalmas életműnek ez az összefüggő lenyomata. A végeredmény egyéni, megejtő hangulatú könyv, amely minden eddiginél hitelesebb képet rajzol Alaine-ről.
Singer Magdolna - Szextörténetek
Lehet-e valami tabu akkor, amikor látszólag minden körülötte forog, amikor ömlik mindenhonnan, a reklámoktól kezdve a filmekig és a közbeszédig? Igen, ilyen a szex. Még akkor is, ha éppen beszélünk róla, elfedjük a valóságot. Fogalmunk sincs, az egyes emberek hogyan élik meg a szexualitásukat, milyen hatással van az életükre. Lépten-nyomon jelen van a világban, miközben egyéni szinten tétova útkeresés, szégyen, zavarodottság, tanácstalanság jellemzi. A legtöbb embernek hosszú utat kell bejárnia, mire rátalál a szex által nyújtott örömre, szenvedélyre, eksztázisra, de olyan is van, akinek ez soha nem sikerül.
Singer Magdolna könyvében nők, férfiak, idősek és fiatalok vallanak a szexuális életükről, emellett közismert szexuálterapeuta, jónimasszőr, intimitásművész, bába, tantraoktató, filozófus, blogíró is megosztja tapasztalatait. Szó esik a szexről mint életenergiáról, a szex által megélt misztikus élményekről, univerzális kitágulásokról, multiorgazmusról, a szvingerezés örömeiről, a tantráról mint a létezés eksztázisáról, több évtizedes vágycsend után újra dübörgő szexről, az adás öröméről, hűségről és hűtlenségről, botladozásokról, tanulásokról, valamint arról, hogyan őrizhető meg a tűz évtizedeken keresztül.
Singer Magdolna - Vigasztalódás a gyászban
Egy szeretett hozzátartozó elvesztésének gyásza életünk legmegázóbb tapasztalata. A megfosztottság, kisemmizettség, reményvesztettség, harag, bűntudat, befejezetlenség érzései kínozzák a magára maradó személyt. A gyász viselése és a lelki egyensúly megtalálása komoly erőfeszítéssel járó feladat.
Ehhez a hősies emberi teljesítményhez nyújt hatékony segítséget a kötet azzal, hogy ismerteti a gyászoló személyben zajló folyamatokat, felmutat különböző megküzdési módokat, valamint megindítóan szép és tanulságos interjúkkal erőt, bátorságot nyújt az olvasónak. A kötet rendkívüli értéke továbbá, hogy olyan jól bevált önsegítő gyakorlatokat is tartalmaz, amelyeket világszerte sikerrel alkalmaznak gyászolók támogatására.
Singer Magdolna a gyász elismert hazai szakértője, számos thanatológiai témájú könyv és tanulmány szerzője. Csoportos és egyéni segítségnyújtással tíz éve támogatja a gyászolókat. Tapasztalatainak köszönhetően ezúttal egy egyedülálló könyvet nyújt át a veszteséget elszenvedett olvasóknak.
Singer Magdolna - Szabolcs Judit - Sorsfordító gyerekek
Remény és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező fogyatékosságok naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni - egyszerűen szeretni.
A szerzőpáros, Singer Magdolna mentálhigiénés szakember és Szabolcs Judit gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik ki véleményüket a korai fejlesztés kérdéséről, majd Szabolcs Judit holisztikus szemléletével, módszereivel, alapelveivel és tapasztalataival ismerkedhet meg az olvasó.
A könyv segítséget nyújt a bajba jutott szülőknek, de mindenekelőtt egy egészen másfajta szemléletre tanít: elfogadásra, örömre, önátadásra és az életbe vetett bizalomra.
Singer Magdolna - Gyászkísérés
Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani. És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, „ki kell fájni magunkat”. Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül kell ott bolyonganunk, hanem van egy szakember, aki megfogja a kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton. A gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a bizonyosságát, hogy nem hagynak egyedül elveszni a fájdalmunkban. Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és annak reményét nyújtják, hogy lehetséges a megbékélés.
Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó több évtizede foglalkozik különböző veszteségeket elszenvedett emberek gyászának segítésével. Az évek során felgyűlt tapasztalatait osztja meg szakemberekkel, gyászolókkal és a téma iránt érdeklődő olvasókkal. A megindító esetek és szépirodalmi idézetek olvasmányos, sőt olykor szórakoztató módon hozzák közelebb számunkra ezt a nehéz témát.
Singer Magdolna - Együtt lenni, együtt érezni
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Singer Magdolna - Boldogan éltek, míg meg nem haltak... és azután?
„Boldogan éltek, míg meg nem haltak” – végződik a mese. És azután? Amikor a kisgyerek a „halál” szót hallja, vajon belegondol-e, mit is jelent valójában? Ha megkérdezi a szüleitől, vajon kap-e rá megnyugtató választ?
Ez a kötet megmutatja, hogy lehet és kell is beszélni a halálról, a szomorúságról, a dühről, a bűntudatról – és mindenféle érzelemről, amely a gyász gyakori kísérője. A szülőknek fogódzót nyújt, hogyan állhatnak gyászoló gyermekük mellé, foglalkoztató feladataival pedig segíti a gyerekek gyászfeldolgozását, és hogy eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy a halál az élet velejárója, nem titkolni és szégyellni való dolog, megtapasztalhatja, miképpen lehet a szeretetteljes együttlétekben kapaszkodót találni és eljutni a lelki megbékélés felé.
A kötetnek minden család könyvespolcán ott a helye, hiszen lehetőséget teremt az elveszett hozzátartozó hiányának feldolgozására, a közös családi beszélgetésekre.
7-11 éves korosztálynak
Singer Magdolna - Veszteségek ajándéka
Életünk biztonsága törékeny, nem élhetjük le veszteségek nélkül. Le kell mondanunk remek munkahelyekről, kedves barátokról, sőt, talán meghitt otthonunkról, megtaláltnak hitt szerelmünkről, értékes egészségünkről, szeretett hozzátartozónkról. Sokan, akiket súlyos veszteség ért, mindent szívesen eldobnának, ha visszakaphatnák, amit elveszítettek. Mások azonban egy idő után úgy tekintenek ezekre a fájdalmas törésekre, mint szükséges fordulatokra, amik tovább terelték őket sorsuk kiteljesedése felé. A Veszteségek ajándéka című könyvben emberek mesélik el élettörténetüket, akiket súlyos csapások értek, de hosszabb-rövidebb idő után felismerték, hogy ezeket hogyan fordítsák önmaguk megerősítésére, fejlesztésére. Ezek a történetek erőt adnak, utat mutatnak nekünk. Jó lenne megtanulnunk, hogy ne csupán megkeseredett túlélői legyünk saját életünk kisebb-nagyobb veszteségeink vagy olykor tragikus eseményeinek, hanem képesek legyünk észrevenni és elfogadni mindezek ajándékait is. Ha ez sikerül, akár mások támaszai is lehetünk, olyanoké, akik még nem tudtak rálépni a megerősödés ösvényére.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14011
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23861
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49495
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51423
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46468
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20219
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099