Ajax-loader

Le Renard könyvei a rukkolán


Le Renard - Eleven ​Cthulhu
Akiknek ​nem mond semmit a mű címe, azoknak talán a könyv utolsó mondatát tudnám mottó gyanánt említeni: „Korábban kelj fel, ha szép álmokat akarsz!”. Le Renard nevét egyébiránt korábbról már ismerhetjük, hiszen a megboldogult B. kiadó Ars Magica novellás köteteiben számos írása látott napvilágot. A történet főhőse, Lord Foxgate, 1896-ban született, és már egészen kicsi korában kapcsolatba került okkult, megmagyarázhatatlan, természetfeletti történetekkel. Nyolc éves volt, mikor nagybátyja hazatért az Újvilágból, ahol iszonyú dolgok estek meg vele. A nagybácsi másnapra meghalt, csak egy levél maradt utána, melyet az ifjú Lord, szülei titkolózása ellenére megkaparintott, majd naplójába is bemásolta. Ez volt a kezdet. A következő naplórészletet már tizennyolc évesen, a háború kitörése előtt jegyzi le Lord Foxgate, aki egy másik, anyai nagybácsival az oldalán hajózik Hong-Kong felé. Útjuk során találkoznak Winchester őrnaggyal, aki rövid amerikai tartózkodásuk során meghívja az ifjút, látogassák meg nagynénjét, a híres és megboldogult feltaláló és fegyverműves, Mr. Winchester özvegyét. A páros néhány éjszakát tölt csupán a hóbortos, különc asszony palotájában, ám ezek az éjszakák örök emlékként élnek tovább rémálmaikban. Tovább olvasva Lord Foxgate naplóját, egymást követik a borzongató események, élménybeszámolók, melyek hol az íróval, hol ismerőseivel estek meg. A romantikus, kocsmázós-kurvázós párizsi időszak Salvador Dalival és különc művésztársaival éppúgy tragédiába torkoll, mint a rövid de velős ismeretség Giovanni Caprona-val és „összetartó” olasz-amerikai rokonaival a szesztilalom idején. Folytathatnánk a felsorolást a Jamaica melletti tengeren történt „szerencsétlenséggel”, egy bizonyos hong-kongi prostituált szörnyű végzetével, avagy a valaha békés belgiumi kisváros, Per-Am-See történetével, ahol a munkások balvégzetükre új raktár alapjait rakták le valahol, ahol pedig nem lett volna szabad ásniuk. A borzalmak, a megmagyarázhatatlan események során Lord Foxgate-ben, ki időközben felvette a Le Renard (A róka) nevet megérlelődik a gondolat, hogy az ember talán nem is a teremtés csúcsán helyezkedik el, s hogy Isten nem biztos, hogy mindenható, hanem csak egy parány a sok hatalmasság között. Az Eleven Cthulhu ragyogó mű, mely hűen tükrözi mind a műfaj, mind írója sajátosságait. A korhű környezet, a karakterek sokszínűsége, a történetek mögött rejlő feszültség, a mindig csak egy karnyújtásnyira lévő de soha el nem érhető válasz a megmagyarázhatatlanra mind megtalálható a regényben. Cthulhu hívőknek a mű egyenesen kötelező, de mindenki bátran megveheti, aki nem fél attól, hogy az elkövetkező pár éjszakán nyugtalan álmok gyötrik majd…

Kowalsky - Le Renard - Holnap ​előtt
Két ​név, két ember: Kowalsky: Black-Out, Mantra, Kowalsky meg a Vega. Énekes, szövegíró, festő, modern polihisztor. Le Lenard: Eleven Cthulhu: Ars Magica antológiák, a Vér városa antológiák - és kb. ötszáz könyv fordítója/szerkesztője/írója. Valamit üzennek: Meggyőződéssel, hittel, féltő szeretettel - ezzel a történettel, amiben kettejük életének epizódjai keverednek a fikcióval, a valós események a fantáziaszülte helyzetekkel és karakterekkel.

Big Daddy L. - Le Renard - TequilaVér
Ez ​a történet a barátságról szól. A barátságról, a szerelemről, az egymásrautaltságról, az áldozatok vállalásáról, a megbocsátásról, a húrok pattanásig feszítéséről és elszakadásáról. Arról, hogy az ember, bármit is hisz magáról, nevetségesen kicsi és gyenge, a Sors nevezetű démon játékszere. Ez a könyv a szeretetről is szól, amely még a legbrutálisabbnak tűnő ember szívében is ott lüktet; a szeretetről, ami sosem kopik ki senkiből, legfeljebb csak célpontot változtat. Ez a könyv nem a szerzők életének történetét meséli el. Egy kicsit róluk is szól, egy kicsit rólad is, egy kicsit mindenki benne van. A stílus? Mégis, mit vársz? Akár az élet...

Kollekciók