Ajax-loader

Bicsok Zoltán könyvei a rukkolán


Bicsok Zoltán - Orbán Zsolt - “Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”
A Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt szerzőpáros jegyezte reprezentatív kiadvány akár gróf Bánffy Miklós trilógiájának “Megszámláltattál, híjjával találtattál, darabokra szaggattatol” címét is viselhetné, hiszen a 20. század történelme nem volt kegyes sem az erdélyi arisztokráciához, sem pedig annak épített javaihoz, amelyek ma egyben a mi örökségünket is képezik. Az erdélyi kastélyok sorsát a II. világháborús német, szovjet és helyi pusztítás, valamint az 1949. évi államosítás és kilakoltatási rendelet pecsételte meg. Ez utóbbi a még helyben tartózkodó arisztokrata családokat kitelepítésre (gyakran munkatáborba), a berendezést és a műtárgyakat pedig szétszóródásra, pusztulásra ítélte. Azok az épületek, melyekben termelőszövetkezetet, polgármesteri hivatalt, rendőrséget, kórházat, esetleg árvaházat, vagy fogyatékos gyerekekeknek „kisegítő iskolát” rendeztek be, még szerencsés helyezetben voltak, mert fennmaradhattak. Persze a szokásos toldozás-foldozás, szervetlen hozzáépítés, belső átalakítás árán. Ahol azonban ez nem történt meg, ott ma már csupán a puszta falak között tenyésző gyom hívja fel a figyelmet az elmúlásra. Az 1980-as évtized, amelynek során a kommunista diktatúra szorítása a közép-európai térségben érezhetően enyhült, vagy már a „békés átmenet” felé tartott, Romániában a legkeményebbnek bizonyult. Még fájdalmasabb, hogy az erózió a rendszerváltoztatást követő két évtizedben is folytatódott. A vonatkozó román törvények ismertetésére itt nincs lehetőség, tény azonban, hogy az egykori tulajdonosoknak jogában állt ingatlanaikat visszaigényelni. Ez a lehetőség ugyanakkor csupán a kezdetét jelentette egy hosszas procedúrának. Az épületekben működő intézmények, egyéb érdekeltségek, hivatalok ellenállása évekig késleltette (s akadályozza sokszor mindmáig) az átadást, a tulajdonost hosszú peresekedésre kényszerítve, akár nemzetközi fórumokon is. Mindennek persze a „gazdátlan” épületek látták a legnagyobb kárát, mert közben az állagmegóvásról senki sem gondoskodott, képviselőink pedig már ott ültek a helyi, a megyei, illetve az országos hivatalokban. A termelőszövetkezetek felbomlása után számos kastély elhagyottá vált, födémszerkezete beomlott és köveit a környék lakossága széthordta. Mára úgy tűnik, hogy a hazatért egykori tulajdonosok és nemzetközi alapítványok, ritkábban a román és a magyar állam mellett egy maroknyi, lelkes fiatal kutató (köztük a könyv szerzői) teszi a legtöbbet ezeknek a műemlékeknek a megmentéséért. A könyv talán legszebb vonása az, hogy, az erdélyi művelődéstörténeti iskola (melyhez olyan kutatók tartoztak, mint Biró József, Kelemen Lajos, B. Nagy Margit, jelenleg pedig Kovács András, Tüdős S. Kinga stb.) hagyományához híven az épületet nem csupán az architektúra szempontjából elemzi, hanem azt egy gazdasági-szellemi erőtér gócpontjának tekinti. Családfák, életsorsok elevenednek meg a kötet lapjain, pótolva a puszta falak, kifosztott kripták keltette szorongásunkat-hiányérzetünket. Alapvető információkat kapunk a tulajdonos családokról, azok különféle ágairól, legkiemelkedőbb tagjairól, irodalmi-közéleti tevékenységükről, nemzetközi kapcsolataikról. A kötetet igényes, színes fotó-dokumentáció egészíti ki, s éppen az aktuális állapot bemutatása a könyv másik fő erénye. Információt kaphatunk arról, hogy hol ki igényelte, kapta vissza az épületet, vagy egyáltalán: van-e annak jelenleg gazdája, vagy csupán elhagyott rom. Ahol pedig sikerült az állagmegóvás, ott milyen erők, magánemberek, szervezetek fogtak össze. Természetesen csupán a felépítmény mentéséről lehet szó, a tetőzet kijavításáról, hogy ne ázzanak a falak, illetve egyéb statikai beavatkozásokról, majd fokozatosan nyílászárók, díszítőelemek pótlásáról, konzerválásáról. Az archív fotók, leírások dokumentálta bútorzat, könyvtár, festett díszítés ugyanis majdnem mindenütt megsemmisült. Legyen ez a kézikönyv egy felkiáltójel, „lélekharang” (Reményik Sándor), tudósítás az aktuális állapotról, amelyet bizalommal használhat a tudományos kutató, de az érdeklődő közönség is.

Bicsok Zoltán - Torda ​város története és statútuma
Torda ​város történetének a mai elvárások szerinti feldolgozásával még adós a történettudomány. Ercsey József munkája, a Torda vármegyei utazások tulajdonképpen csak érinti a város történetét, s a mind ez ideig legkimerítőbb mű: Orbán Balázs Torda város és környéke is sok helyen kiigazításra szorulna. Bicsok Zoltán most ennek az igencsak esedékes munkának a létrejöttéhez kíván hozzájárulni, amikor közzéteszi Csipkés Elek hajdani tordai városi tanácstag 1823-ban keletkezett kéziratos munkáját. Művének - amely különben az első kísérlet volt Torda történetének megírására - különös érdekességet kölcsönöz az, hogy a szerző művébe belefoglalja a város 1666-ban papírra vetett Statútumát is, amely az egykori, sajátosan erdélyi nemes város jogállását kifejező értékes forrás is. A Kemény József gyűjteményéből az EME levéltárába került kéziratot sajtó alá rendező Bicsok Zoltán bevezető tanulmányában nem csak a szerzőt és művét ismerteti meg velünk, hanem gondos és átfogó forráskutatás alapján összefoglalja azt is, amit Torda 18. század közepéig terjedő múltjáról tudhatunk.

Bicsok Zoltán - Orbán Zsolt - "Isten ​segedelmével udvaromat megépítettem..."
Az ​Isten segedelmével udvaromat megépítettem című kiadványunk az erdélyi kastélyokat veszi számba. Szerzői Orbán Zsolt tanár és Bicsok Zoltán levéltáros, fiatal csíkszeredai kutatók. A több mint hatszáz oldalas, monumentális kötet újszerűen és olvasmányosan, több mint ezer színes fotó segítségével mutatja be a legfontosabb erdélyi nemesi családokat és kastélyaikat.

Kollekciók