Ajax-loader

Naomi Alderman könyvei a rukkolán


Naomi Alderman - A ​rabbi meg a lánya
Ronit ​Krushka Londonból egészen Manhattanig menekült hithű zsidó neveltetése, a zárt és szigorú szabályok szerint élő ortodox közösség, és nem utolsósorban elismert és sokak által rajongva szeretett rabbi édesapja elől. Hat éve nem látták egymást, de a rabbi halálhírére a tékozló lány hazalátogat gyerekkora színhelyére. Csupán egy ember akad, aki miatt szívesen vállalja az utat; fiatalkori tiltott szerelme, Esti, aki azóta férjhez ment, látszólag megállapodott. A gyász ideje alatt ismét találkozik a két nő, és életük újra végzetesen összekuszálódik, mígnem a közösség vezetői, akik a rabbi utódlásával vannak elfoglalva, döntő lépésre szánják el magukat… Naomi Alderman első regénye vérbeli bestseller, egyben irodalmi siker is. A fiatal írónő egy londoni ortodox zsidó közösségben nőtt fel. Novelláit több neves lap publikálta, de az igazi áttörést A rabbi és a lánya hozta meg számára, amely kritikusai szerint lírai vallomás az egyén lázadásáról és a szerelem szabadságáról.

Naomi Alderman - A ​hatalom
A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. "Provokatív, korszak-meghatározó thriller." (Guardian) "Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve." (Cosmopolitan) "Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos." (Daily Telegraph) "Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni." (The Times) "Dermesztő. Egy irodalmi bomba." (Financial Times) "Sokkoló." (Observer)

Naomi Alderman - Engedetlenség
Ronit ​Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció. De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején. Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt. Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.

Naomi Alderman - The ​Power
All ​over the world women are discovering they have the power. With a flick of the fingers they can inflict terrible pain - even death. Suddenly, every man on the planet finds they've lost control. The day of the girls has arrived - but where will it end?

Eoin Colfer - Michael Scott - Marcus Sedgwick - Philip Reeve - Patrick Ness - Richelle Mead - Malorie Blackman - Alex Scarrow - Charlie Higson - Derek Landy - Neil Gaiman - Holly Black - Naomi Alderman - Doctor ​Who - Thirteen Doctors 13 Stories
Twelve ​wonderful tales of adventure, science, magic, monsters and time travel - featuring all twelve Doctors - are waiting for you in this very special Doctor Who book. And now they're joined by a very exciting, and very exclusive, new tale written by Naomi Alderman that will star the Thirteenth Doctor, as she battles to save the universe with her three close and trusted friends. Other authors featured are: Eoin Colfer, Michael Scott, Marcus Sedgwick, Philip Reeve, Patrick Ness, Richelle Mead, Malorie Blackman, Alex Scarrow, Charlie Higson, Derek Landy, Neil Gaiman, and Holly Black.

Naomi Alderman - Disobedience
By ​the age of 32, Ronit has left London and transformed her life. She has become a cigarette-smoking, wise-cracking, New York career woman, who is in love with a married man. But when Ronit's father dies she is called back into the very different world of her childhood, a world she thought she had left far behind. The orthodox Jewish suburb of Hendon, north London is outraged by Ronit and her provocative ways. But Ronit is shocked too by the confrontation with her past. And when she meets up with her childhood girlfriend Esti, she is forced to think again about what she has left behind.

Naomi Alderman - The ​Lessons
From ​the author of The Power, winner of the Baileys Women's Prize for Fiction 2017 Naomi Alderman's The Lessons reflects the truth that the lessons life teaches often come too late. Hidden away in an Oxford back street is a crumbling Georgian mansion, unknown to any but the few who possess a key to its unassuming front gate. Its owner is the mercurial, charismatic Mark Winters, whose rackety trust-fund upbringing has left him as troubled and unpredictable as he is wildly promiscuous. Mark gathers around him an impressionable group of students: glamorous Emmanuella, who always has a new boyfriend in tow; Franny and Simon, best friends and occasional lovers; musician Jess, whose calm exterior hides passionate depths. And James, already damaged by Oxford and looking for a group to belong to. For a time they live in a charmed world of learning and parties and love affairs. But university is no grounding for adult life, and when, years later, tragedy strikes they are entirely unprepared.

Naomi Alderman - The ​Liars' Gospel
From ​the author of The Power, winner of the Baileys Women's Prize for Fiction 2017 'A visceral retelling of the events surrounding the life of Jesus' Hilary Mantel, Guardian, Books of the Year 'He was a traitor, a rabble-leader, a rebel, a liar and a pretender to the throne. We have tried to forget him here.' Now, a year after Yehoshuah's death, four people tell their stories. His mother flashes between grief and rage while trouble brews between her village and the occupying soldiers. Iehuda, who was once Yehoshuah's friend, recalls how he came to lose his faith and find a place among the Romans. Caiaphas, the High Priest at the great Temple in Jerusalem, tries to hold the peace between Rome and Judea. Bar-Avo, a rebel, strives to bring that peace tumbling down. Viscerally powerful in its depictions of the realities of the period: massacres and riots, animal sacrifice and human betrayal, The Liars' Gospel finds echoes of the present in the past. It was a time of political power-play and brutal tyranny and occupation. Young men and women took to the streets to protest. Dictators put them down with iron force. Rumours spread from mouth to mouth. Rebels attacked the greatest Empire the world has ever known. The Empire gathered its forces to make those rebels pay. And in the midst of all of that, one inconsequential preacher died. And either something miraculous happened, or someone lied.

Kollekciók