Marcello D'Orta könyvei a rukkolán

Marcello D'Orta - Io speriamo che me la cavo - Sessanta temi di bambini napoletani
"Questo libro fa fede dell'esistenza dell"humour napoletano come autonomo genere letterario, o come categoria dello spirito." Luciano De Crescenzo

Marcello D'Orta - Disznóból ​nem lesz grófkisasszony
Kisiskolásokat ​kérdezgetni jó. Dolgozatot íratni velük az emberiség nagy kérdéseiről: ezt találta ki a Nápoly környéki gyerekek tanítója. A tanítást már abbahagyta, sikeres író lett, de még mindig faggatózik. Ezúttal az állatokról. Mit tegyünk a kocsikból kidobott kutyákkal? Mit szóljunk a bikaviadalhoz, az állatkínzáshoz, az élveboncoláshoz? És hogy szaporodnak az állatok? És hogy lett, honnan jött az ember? Teremtett lény, vagy majmok leszármazottja? És ha az embernek van, van-e lelke az állatoknak? És ha az oroszlánnak esetleg van, van-e a svábbogárnak? Szabad-e kínozni őket, hergelni, leszúrni a bikát? Bundát csinálni az ártatlan állatok bőréből? Megenni a kisbárányt, vagy inkább csak az angolnát? Akármit érdemes kérdezni. Okosat és ostobát, meghökkentőt és közhelyeset. Mert a gyerekek mindenre tudnak válaszolni. Többnyire valami mulatságosat. A kölykök fejében még vannak feltöretlen mezők. Olyasmit teremnek, amire nem számítunk. Nem azt mondják, amit illik. Ügyetlen mondataikból kifeslik valami igazság. De ezért azt is kezdik megtanulni, mit vár tőlük a felnőtt világ. Szerencsére el-el felejtik. Mert gyerekek is meg felnőttek is, az a legszebb, mikor egyszerre két hang szól belőlük. Egy hamis meg egy hibátlan: gyönyörű diszharmónia!

Marcello D'Orta - A ​lestrapált tanító
Marcello ​D’Orta tanító úr tanítványainak mindenről van mondanivalójuk – és mindenről valami más. Ezek a gyerekek folyton félreértik a felnőtteket, másképp látják a világot, mint a nagyok. Kancsalul, élesen. Még nem tudják pontosan, mit illik őszről, tavaszról, Szent Ferencről, a rendőrről vagy az aranytojást tojó tyúkról mondani. Mindig elszólják magukat, kifecsegnek valamit, amit nem volna szabad. És persze elragadóan rosszul írnak, minden szó gellert kap, minden mondat kificamodik a kezükben. Ezért szerettük meg őket, de nemcsak ez bennük a jó... Ebben a – sorrendben negyedik – könyvében Marcello D’Orta a kisiskolások újabb dolgozatai mellé a sajátját is megírja. Kesernyésen fatalista humorral elbeszéli, hogy lett belőle tanító, hogy lép be egy ismeretlen, ellenséges, zabolátlan világba, a nápolyi csibészek közé. Egy vad csorda ugrál, kavarog, ordítozik körülötte. Fütyülnek rangra, tekintélyre, kiröhögik az oktatójukat. Míg az ki nem találja, mit kell csinálni: képletesen és valóságosan leszáll a katedráról, átáll a gyerekekhez, megszegi a tanügyi szabályzatot. De megnyeri a neveletlen kölyköket. Nemcsak a fejüket, az értelmüket – a ragaszkodásukat is.

Marcello D'Orta - Rómeó ​alulról jegyezte el Júliát
A ​kisdiák nem gondolkodik. A kisdiák vélekedik, összefoglal, értelmez, gondolatai támadnak, eldönti, helyes-e ez vagy az. Ezek az Örök Tanító szavai, kérdései. A kérdéseket ezúttal is D'Orta tanító úr közvetíti. A tanítás gyakorlatától immár elszakadva, két viharos sikerű tanárúrkérem-ízű könyvvel az Én reméljük, meguszom és az Isten ingyér teremtett bennünket című gyerekdolgozat-gyűjteménnyel a háta mögött. A kérdésekben is van némi rosszmájúság: ilyenek vagyunk, ilyenek vagytok, tanító bácsik, mikor nyájasan a a tanítványaitokhoz fordultok. Ezúttal kiváltképp kényes a kérdés, veszedelmesen robbanékony a magja. Mert a kislány, a kisfiú a szexről vélekedik. A Biblia idevágó passzusait értelmezi. Erre vonatkozó irodalmi ismereteit foglalja össze. Szóval D'Orta tanító úr közvéleménykutatást végez. A válaszokban ezúttal sem csalódunk. A kis kamaszok meghökkentően sokat tudnak és meghökkentően keveset. Szexuális nevelésük, akár Romeo és Júlia tanulságos eljegyzése, alulról történik. Egymástól vagy a kulcslyukon keresztül szerzik ismereteiket. Meg, persze, a tévéből. S mert ráadásul a felnőtteknek tetsző válaszokat igyekeznek adni, bájosan idétlenek. Az olasz kisdiák különleges kisdiák, a nápolyi még inkább az. Mégis az olvasó ráismer bennük a mieinkre.

Marcello D'Orta - Ha ​nem volna nagyapám, ki kéne találni
„Azt ​hiszem, a nagyapám az egész életéből egyvalamit sír vissza: a fiatalságát. Szimpatikus, vicces ember, de egy kicsit szomorú is, mert olyan régóta vár már fiúunokára, akit róla lehetne elnevezni, de hiába, a családban mindenki nő. Az én nagyapám Élő Legenda! …mesélte, hogy a dédnagypapa regimentvilágbajnok volt szuronyrohamban. A nagyapám nagyon bátor. Bagózik, mint egy török, iszik, mint a kefekötő, és a nagyanyámmal él.”

Marcello D'Orta - Én, ​reméljük, megúszom
A ​kisdiáknak vannak gondolatai. Mindenféle gondolatai, okosak meg képtelenek. A maga kis világában többnyire a helyükön vannak. A kisdiáknak van szeme. Úgy lát vele, ahogy neki kell. Füle is van, azt hallja vele, amire szüksége van. De mi történik, ha gondolkodása, látása, hallása kénytelen a felnőttek világához igazodni? Egyszerre minden kisiklik, eltorzul, kilódul a helyéből. A kisdiákkal az iskolában dolgozatot íratnak. A dolgozat címe a felnőttek eszéhez igazodik. A kisdiák meg mondja a magáét. Próbálja összecsirizelni törmelékismereteit. Nem azt mondja, amit kell, hanem, amit tud. A nagyok világa meg a kicsik világa egymásba tolakszik. S ez ellenállhatatlanul humoros. Karinthy tudta ezt: zseniális hamisítványt írt a Tanár úr kérem-ben. Ebben a könyvben igazi dolgozatok vannak. Nápoly környéki gyerekek írták. Náluk különbet Karinthy se tudott. De kificamodott mondataik, kancsal látásuk, meghökkentő igazmondásuk nemcsak viharos jókedvre derítik az olvasót. Be kell látnia, az együgyű fejekben valami romlatlan bölcsesség is fészkel.

Marcello D'Orta - Isten ​ingyér teremtett bennünket
Mi ​végre vagyunk a világon? Miért teremtett bennünket az Isten? Nagy kérdés, a filozófia két-három évezred alatt se tudott rá igazán megnyugtató választ adni. Ki tudja, miért nem kérdezték meg eddig a Nápoly környéki gyerekeket? Azazhogy: mostanában végre megkérdezték. Az Én reméljük, megúszom világhírű, nálunk is közismert szerzője, az arzanói gyerekek szeretett tanítója. Most végre tudjuk: „Isten azért teremtett bennünket, hogy nyugodtan elküldhessen bennünket a paradicsomba." Ezért nyilvánvaló, hogy „Isten jól tette, hogy megteremtett bennünket". De a tízéves délolasz gyerek nem egyszerűen csak lefordítja a biblia, a hittan igazságait. Hozzáteszi a maga nem megvetendő, XX. század végi élettapasztalatát. Meghosszabbítja a jól-rosszul megemésztett történeteket, életszabályokat, hozzájuk teszi a maga morálját. Csoda-e, ha úgy gondolja, hogy a Jóisten azért egy kicsit túlzásba vitte a teremtést? Azokat talán elhagyhatta volna, akik már hajnali hatkor kezdik a gyilkolást. Ő csak tudja, hogy nemcsak az egyiptomi fáraó volt „nagy görény", az a „Szaddamhuszejn" is. S ha voltak a világon olyan „nagy benga tahók", mint Góliát, akivel talán még Rambo se bírt volna meg, meg olyanok, mint Poncius Pilátus, akit le kellett volna karatézni, abból csakis az következhet, hogy "ha Isten teremtett bennünket, az ő baja". A nemes kérdésekre olykor kancsal, illetlen válaszok érkeznek a dolgozatokban. De éppen ez a szép D'Orta újabb dolgozatgyűjteményében. Nemegyszer az az érzésünk, hogy a józan ész mond képtelennek tetsző, mulatságos, de igaz kritikát a képtelen világról. Lator László

Marcello D'Orta - Romeo ​e Giulietta si fidanzarono dal basso
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.