Ajax-loader

Scherter Judit könyvei a rukkolán


Scherter Judit - Hősnők ​és írók
Írás ​közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina neve jut mindenki eszébe, ha regényhősnőkről beszél? Vagy sokkal többen vannak ezek a nők, a hősnők, akiknek alakja átível évszázadokon, görög drámán, operák színpadán és a XX. század filmművészetén? Scherter Judit nem csupán kilenc mai magyar író portréját rajzolja meg, nem csupán kilenc érdekes egyéniség életművét világítja meg érzékeny kérdéseivel, s barangolja be kilenc íróval ezt a titokzatos vidéket, mely tele van csodálatos női alakokkal és erotikus izgalommal, nem csak felidézi, amit a nőalak a művészetben jelent, hanem arról a különös viszonyról is mond valamit, amelyről mintha mindent tudnánk és semmit sem, és ami az emberiség első napjai óta férfit és nőt, anyát és gyermekét, szerelmest és szeretőt összefűz. Nők, hősnők, regényhősnők - csodálatos, titokzatos világ.

Scherter Judit - Utazás Hiába
Az Utazás Hiába narratív versei önmagukban egy nagyobb történet töredékei, egymás mellé rendezve pedig egy hosszabb történetet, sőt sorsot sejtetnek. Az élesen megrajzolt pillanatok (a tálban felejtett, penészből szakállt eresztő málna, a folyópart a suhanó, felnéző evezősökkel, a fülét szemüvegszárral piszkálgató öreg férfi) mind-mind olyan jelentéktelennek tűnő részletek, amelyek később mégis fellökődnek az emlékezetünkben, és emblematikus sűrűséggel válnak egy-egy időszak emlékképeivé. Mert az emlékezet éppen úgy működik, ahogyan ezek a versek: nem a lényeges, hanem a jelentéktelen, mulandó pillanatok égnek a tudatba, a vonuló madarak, egy székre hajított bársonyruha, a sülő rákok szaga egy tengerparti sétán, vagy egy csók különös íze egy autóban. És ezek az emléktöredékek kísérik aztán halálig az embert, ezekből a mozaikokból állítjuk össze azt, akik voltunk: valahai, eltűnő arcainkat.

Monspart Éva - Scherter Judit - Nagymamakönyv
ÉN? ​NAGYMAMA?! - kérdezi magától az újszülött nagymama. Hangjában öröm és csodálkozás, ám egy kis szorongás is felfedezhető. Mert azt tudja, hogy UNOKÁNAK LENNI JÓ, de hogy nagymamának? Mit is jelent ez az új szerep? Vajon, ha már nagymama az ember lánya, itt az ideje megöregedni? Az örömök mellett milyen gondok, sőt csapdák adódnak? Kit tekintsen példaképnek? Megváltozik-e viszonya a gyerekeivel, mivel ők is szülők lettek? És mit várnak tőle, milyen nagymamát szeretnének faragni belőle a gyerekei? Legyen tapintatos? Szigorú vagy engedékeny? Nevelje, vagy csak szeresse az unokákat? Mit tegyen, ha válnak a szülők? Beleszóljon-e bármibe is? Az ő feladata lesz összetartani a tágabb családot? Hallgasson az ösztöneire, vagy törje a fejét, mikor mit tegyen? Hogyan mondjon nemet, ha fáradt? Mire vigyázzon? Mit játsszon az unokákkal? Mit meséljen? Hogy is volt az, amikor ő volt unoka?

Scherter Judit - Nők, ​délutáni fényben
A ​klimaxról többnyire nemcsak mélyen hallgatnak a nők, hanem meglehetősen tanácstalanok is a témát illetően. Ez a sokoldalú, együtt érző, kedves humorú könyv tárgya és hangneme szempontjából is igazán fontos és hiánypótló. Hiánypótló, mert nem kívülről közelít meg egy ilyen érzékeny témát. És fontos, mert „délutáni fénybe” érve – előbb-utóbb minden nőre ez vár –, jól jön a tanács, elkel a segítség.

Scherter Judit - Utazás ​hiába
Az ​Utazás Hiába narratív versei önmagukban egy nagyobb történet töredékei, egymás mellé rendezve pedig egy hosszabb történetet, sőt sorsot sejtetnek. Az élesen megrajzolt pillanatok (a tálban felejtett, penészből szakállt eresztő málna, a folyópart a suhanó, felnéző evezősökkel, a fülét szemüvegszárral piszkálgató öreg férfi) mind-mind olyan jelentéktelennek tűnő részletek, amelyek később mégis fellökődnek az emlékezetünkben, és emblematikus sűrűséggel válnak egy-egy időszak emlékképeivé. Mert az emlékezet éppen úgy működik, ahogyan ezek a versek: nem a lényeges, hanem a jelentéktelen, mulandó pillanatok égnek a tudatba, a vonuló madarak, egy székre hajított bársonyruha, a sülő rákok szaga egy tengerparti sétán, vagy egy csók különös íze egy autóban. És ezek az emléktöredékek kísérik aztán halálig az embert, ezekből a mozaikokból állítjuk össze azt, akik voltunk: valahai, eltűnő arcainkat.

Kollekciók