Ajax-loader

Napoleon Hill könyvei a rukkolán


Napoleon Hill - W. Clement Stone - A ​siker titka - PLB - Pozitív lelki beállítottság
A ​sikerhez vezető út senki előtt sincs zárva, akiben van elszántság, hogy változzék, nyitottság, hogy mások tapasztalataiból tanuljon és állhatatosság, hogy gyakorlással elsajátítsa a sikeres cselekvés technikáját. Ez a könyv nélkülözhetetlen útitárs ebben.

Napoleon Hill - Gazdagodj ​lelki békével
Vigyázz, ​nehogy a pénzgyűjtés során túl sok mindent feladj magadból, mert az igazán gazdag ember az, aki ugyanúgy ura a saját elméjének, mint a saját vagyonának. Ha olvastad a korábbi munkáimat, meglátod, hogy ennek a könyvnek új, eddigiektől különböző célja van. Minden könyvem többféle módon is megmutatja, hogy az élet többről szól, mint a pénz megkereséséről. Itt most teljesebben tudom bizonyítani neked ezt a tényt, mint ahogyan évekkel ezelőtt és azt is megmutatom, hogy a lelki béke önmagában olyan hatalmas erő, amely elősegíti a pénzkeresetet. Az én személyes tapasztalataimban megláthatod a sajátjaidat.

Napoleon Hill - Add ​el magad
ADD ​EL MAGAD! BÁRMIT ELÉRHETSZ, AMIT EL TUDSZ KÉPZELNI, ÉS EL TUDOD HINNI, HOGY ELÉRHETED Ki ne szeretne önálló, sikeres üzletember lenni? Ki ne szeretne kreativitásából és intelligenciájából élni? Az Add el magad! című könyv a legendás hírű üzletember, Napoleon Hill felbecsülhetetlen tudásának legtisztább, legalaposabb esszenciáját nyújtja át Neked. Minden idők egyik legsikeresebb üzletembere sok tekintetben megelőzte korát. Napoleon Hill olyan mélységig ismerte az értékesítés lélektanát, ahogy ma is csak kevesen. Különleges látásmódjának köszönhetően bravúros üzleti sikereket ért el. Nemritkán csőd szélén álló vállalatokat juttatott a csúcsra úgy, hogy bevételeiket rövid idő alatt többszörösére növelte. Hogyan volt minderre képes? Kiderül a könyvből, amit a kezedben tartasz. Ezeken a lapokon pontosan ahhoz a tudáshoz férsz hozzá, amit annak idején Hill a rábízott vállalatok alkalmazottjainak tanított. Bárki is légy, bárhol is tartasz az életedben, talán most jött el az ideje, hogy eljussanak Hozzád Napoleon Hill tanításai. Lehet, hogy nem vagy értékesítő, mégis MINDENKINEK VAN VALAMIJE, AMIT ELADHAT. Minden egyes nap a legértékesebb portékád kell eladnod: ÖNMAGADAT. Ha készen állsz megízlelni a sikert, és hajlandó vagy az egyik legnagyobbtól tanulni, Napoleon Hill megtanítja Neked, hogyan ADD EL MAGAD!

Napoleon Hill - Ötvenkét ​lépés a gazdagsághoz
Az ​"Ötvenkét lépés a gazdagsághoz" ötvenkét rövid kis írás arról, mi a sikeres és boldog élet titka. Sokan írtak már erről, de kevés olyan szerzőt ismerünk, aki bölcsességben, gyakorlatiasságban és a személyes tapasztalat mélységében felülmúlná Napoleon Hillt. "Egyesek sikeresek, mások sikertelenek - miért?" - teszi fel a kérdést a szerző. Az ötvenkét írás egy-egy válasz erre a kérdésre.

Napoleon Hill - Piense ​y hágase rico
(1883-1970) ​ha sido quizá el hombre más influyente en el aspecto de la autosuperación de todos los tiempos. Su obra ha ayudado a millones de personas a alcanzar el éxito personal y profesional. Ediciones Obelisco ha publicado su libro más conocido: Piense y hágase rico.

Napoleon Hill - A ​nehézségek nagy haszna
Minden, ​amire vágyik, csupán egy karnyújtásnyira van Öntől ... feltéve, ha megtanulja kiaknázni a személyiségében rejlő teremtő erőt. Mindig azok lesznek sikeresek, akiknek a személyisége is az. Sikeres személyiségek. Életükben a siker mindennapi csoda. A siker maga az, ahogyan az életüket élik. A siker szokása. Vannak köztük üzletemberek, prédikátorok, orvosok, katonák, művészek. Mindennapi emberek az élet minden területéről. Egy dolog azonban közös bennük: mindnyájan azt az életet élik, amelyet elképzeltek. Mert megtehetik. Segítségükre van személyiségük teremtő hatalma. Mit szólna, ha azt hallaná, hogy Ön is közéjük tartozhat? Napoleon Hill, a világhírű szerző, a siker titkainak fáradhatatlan kutatója, aki olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Andrew Carnegie vagy Franklin D. Roosevelt, könyvében most Önnel is megosztja az erre vonatkozó tapasztalatait. Hogyan ellenőrizhető a lelki beállítottság? A hét alapvető szorongás; Nyolc vezérelv belső erőforrásaink megismeréséhez; A gazdagság tizenkét nagy válfaja; A kudarc ötvennégy fő oka; A Természet rejtett könyvelési rendszere.

Napoleon Hill - Út ​a sikerhez
Felkészültél ​a Titok fogadására? - teszi fel munkáiban rendre a kérdést Napoleon Hill. És ez az első számú titok egyben a gazdagsághoz és a boldog kiegyensúlyozott élethez vezető úton! Azaz, elméddel nyitva állsz-e új gondolatok befogadására? Például, elolvasod-e ezt a könyvet? Napoleon Hill minden későbbi siker guru guruja, akinek nevéhez fűződik minden idők legnagyobb példányszámban eladott motivációs könyve. Ezúttal nem csak a siker receptjét kapjuk meg tőle, hanem egy szemléletet. Arról a viselkedésről, gondolkodásról, hozzáállásról olvashatunk, amely az embert átsegíti a viharos időkön. Például azokon, amelyeket most vagyunk kénytelenek megélni...

Napoleon Hill - Erfolg ​durch positives Denken
Nur ​wer wagt, gewinnt. Nur wer aktiv gestaltet, kann seine Umwelt und sein Leben verbessern. Positiv Denken heißt nicht "Alles wird gelingen", es heißt "Alles kann gelingen". Und es kann nur gelingen, wenn man Zuversicht, Mut, Willen, Optimismus und Tatkraft aufbringt. Lassen Sie daher ein Stück Positives Denken in Ihr Unterbewusstsein eingraben. Es gibt unzählige Menschen, die durch Zuversicht und Tatkraft, durch den richtigen Ansporn im rechten Augenblick ihr Glück gemacht haben. Napoleon Hill versteht es, diese Zuversicht zu wecken. Sein Buch lehrt Erfolg an Beispielen. Es ist ein Streifzug durch das Leben erfolgreicher Menschen und Unternehmen. Das ganze Buch durchzieht dabei ein roter Faden hin zum letzten Kapitel. Es heißt: "Und jetzt handeln Sie!".

Napoleon Hill - Gondolkodj ​és gazdagodj!
Több ​mint 30 millió példányban kelt el világszerte. Ez a világhírű sikerkönyv, az üzleti motivációról, a saját erőből történő vagyonszerzésről szóló művek etalonja, most XXI. századi ötletekkel és példákkal mutatja be, mi tesz valakit igazán sikeressé. Ezt a merész kérdést Napoleon Hill tette fel, és ma őt is nagy győztesként tartják számon, könyvének sikere egyedülálló a világon

Napoleon Hill - Mesterkulcs ​a gazdagsághoz
A ​Gondolkozz és gazdagodj! című klasszikus szerzőjének könnyen olvasható útmutatója A Mesterkulcs a gazdagsághoz azokon az alapelveken nyugszik, amelyek Andrew Carnegie, Henry Ford, Thomas Edison és más 20. századi iparmágnások sikere mögött találhatók. A siker és a kudarc közti választóvonal azon a szinten található, ahol a céltalan sodródás megszűnik. Ez a könyv igazi használati útmutató a céltudatos, gazdag élet működtetéséhez. A Mesterkulcs egy leleményes eszköz, amellyel tulajdonosa kinyithatja az összes problémájára megoldást nyújtó ajtót: Megnyitja az ajtót az egészség előtt. Tartós, minőségi kapcsolatokhoz vezet. Bemutatja a módszert, amellyel minden viszontagság és múltbéli kudarc gazdagsággá alakítható. Visszatekeri az idő kerekét: megújítja a fiatalság szellemét azok számára, akik túl korán megöregedtek. Áthidalja azok hiányosságait, akik nem megfelelő iskolai képzésben részesültek, így a lehetőségeknek ugyanarra a síkjára helyezi őket, mint amit a tanultabbak élveznek. Végezetül pedig egyesével nyitja meg az ajtót Az élet tizenkét nagyszerű gazdagsága előtt, amit Hill most részletesen kifejt a könyvben.

Napoleon Hill - Túljárni ​az ördög eszén
„A ​félelem csupán egy ember alkotta ördög eszköze.” - Napoleon Hill Napoleon Hill egyike azoknak a szerzőknek, akiknek önfejlesztő könyvei a legna­gyobb példányszámban keltek el a világon. A Túljárni az Ördög eszén című provokatív könyvét 1938-ban írta, nem sokkal a Gondolkozz és gazdagodj! megjelenését követően. A kézirat túl nagy port kavart fel a szerző csa­ládja és tanácsadói körében, így visszatartották a kiadását. Ez idáig tehát titokban maradt Hill azon törekvése, miszerint vetkőzzük le gátlásainkat, és éljünk félelmek, kétségek és függőségek nélkül. Több mint hét évtizeddel később Sharon Lechter szerkesztette és értelmezte újra Hill kéziratát, amelyben olyan bizonyítottan működő stratégiákat tár elénk, melyekkel megszabadulhatsz az Ördög befolyásától, és olyan sikeres, gazdag életet élj, amit megérdemelsz.

Napoleon Hill - Napoleon ​Hill titkos receptjei a sikerhez válság idején
Felkészültél ​a Titok fogadására? - teszi fel munkáiban rendre a kérdést Napoleon Hill. És ez az első számú titok egyben a gazdagsághoz és a boldog kiegyensúlyozott élethez vezető úton! Azaz, elméddel nyitva állsz-e új gondolatok befogadására? Például, elolvasod-e ezt a könyvet? Napoleon Hill minden későbbi siker guru guruja, akinek nevéhez fűződik minden idők legnagyobb példányszámban eladott motivációs könyve. Ezúttal nem csak a siker receptjét kapjuk meg tőle, hanem egy szemléletet. Arról a viselkedésről, gondolkodásról, hozzáállásról olvashatunk, amely az embert átsegíti a viharos időkön. Például azokon, amelyeket most vagyunk kénytelenek megélni...

Napoleon Hill - Gondolkozz ​és gazdagodj!
Mi ​az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember töretlenül előrejusson, alkosson, gyarapodjék és megtalálja a boldogságát - míg a másik egy-két próbálkozás után megfeneklik, és semmire sem viszi? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az egyik ember eredményesen fejlessze emberi kapcsolatait, növelje befolyását - míg a másik képtelen erre? Mi az, ami az egyik ember számára lehetővé teszi, hogy álmaihoz utat találjon a problémák és akadályok dzsungelén át is - míg a másik vak elszántsággal küzd, és nem jut semmire? Sok évvel ezelőtt Andrew Carnegie, a világ egyik leggazdagabb embere vendégül látta a könyv szerzőjét. Az idős iparmágnás a siker titkáról filozofált. Az akkor alig húszéves Hill ott hallott először a Titokról. Az eredmény: Carnegie megbízza őt, tanulmányozza, hogyan működik másoknál a Titok, tapasztalatait összegezve dolgozza ki a siker filozófiáját, fejlesszen ki egy Mestermódszert, és hasznosításra nyújtsa át a világnak. Így született meg ez a könyv. A Gondolkozz és gazdagodj! feltárja a Titkot, és megadja a Módszert.

Napoleon Hill - Az ​erő útja
Napoleon ​Hill egy elveszettnek hitt kéziratából készült könyvét tarthatod a kezedben. A nemrég napvilágot látott anyag 1941-ben készült el, szerzője kézikönyvnek szánta azoknak, akik próbáltak kiemelkedni a nagy gazdasági világválság csődjéből. Az önfejlesztő irodalom atyjaként számon tartott, méltán világhíres Napoleon Hill Az erő útja című könyvében nagyon fontos üzenetet ad át olvasóinak; jelenünk nem feltétlenül határozza meg a jövőnket. Legyél akármilyen szorult helyzetben, legyenek akármennyire borúsak a kilátásaid, tudatában kell lenned annak, hogy birtokodban van AZ ERŐ, amit szándékaid szolgálatába állíthatsz. Jól példázza mindezt a történelem számos nagy formátumú, sikeres személyiségének élettörténete, melyeket Te is megismerhetsz. Az inspiráló elbeszélések rávilágítanak, hogy az erő sokszor teljesen kiszámíthatatlan módon lép működésbe, hogy elvezessen a sikerig. Formáld át gondolkodásmódod, vidd sikerre Te is azt, amihez a legjobban értesz! Ez a kézikönyv segít, hogy észrevedd és működtesd az erőt. Ha elsajátítod Napoleon Hill saját kezűleg összeállított, mindmáig praktikus, örök érvényű leckéit, az élet olyan lehetőségeket nyit meg előtted, melyekről korábban nem is álmodtál.

Napoleon Hill - A ​Teljes gondolkodj és gazdagodj
A ​legismertebb és legnagyobb hatású könyv, amelyet valaha a sikerről írtak. Napoleon Hill negyed évszázadon át kutatta sikeres emberek életútját kora leggazdagabb iparmágnása, Andrew Carnegie irányításával. Ebben az időtlen klasszikusban lerántja a leplet az elsöprő siker titkáról, és megosztja velünk a kipróbált módszert is, amely lehetővé teszi, hogy elérjük hőn áhított céljainkat. Elengedhetetlen kalauz azok számára, akik nagy dolgot akarnak véghezvinni. Ez a könyv megmutatja, hogyan gazdagodhatunk meg - a szó minden értelmében. "Napoleon Hill meggyőző tanácsai napjainkban legalább annyira helytállóak, mint amikor azok íródtak." Donald R. Keough, a Coca-Cola volt elnöke Napoleon Hill műve már számos változatban napvilágot látott, ám ez a kiadás hűen követi az eredeti mestermű szerkezetét és tartalmát. Fontos ismereteket oszt meg arról, hogyan vészeljünk át nehéz gazdasági helyzeteket. Az újabb kiadásokból ezek a részek hiányoztak, ám napjainkban ismét aktuálissá váltak. Ez a Gondolkozz és gazdagodj! egyetlen olyan kiadása, amelyet jegyzetekkel és függelékekkel láttak el, így az olvasó megismerheti Napoleon Hill életét, élethosszig tartó kutatásait, valamint az ipari, üzleti élet vezető személyiségeit, akiknek munkásságát a szerző tanulmányozta, hogy megalkossa a felbecsülhetetlen értékű elveket, amelyeket most mindannyian elsajátíthatunk. Egy pár név azok közül, akikkel a szerző interjút készített és életét nyomon követte a több mint 20 évnyi sikerről végzett kutatómunkája során: Henry Ford - a Ford Motor Co. alapítója Theodore Roosevelt - az Amerikai Egyesült Államok elnöke Charles M. Schwab - a United States Steel Corp. elnöke John D. Rockefeller - a Standard Oil Companies alapítója Thomas A. Edison - feltaláló F. W. Woolworth - az F. W. Woolworth Co. alapítója Woodrow Wilson - az Amerikai Egyesült Államok elnöke William Howard Taft - az Amerikai Egyesült Államok elnöke J. P. Morgan Sr. - bankár, a "The House of Morgan" alapítója "Amit az elme képes kigondolni és elhinni, azt meg is tudja valósítani." Napoleon Hill

Kollekciók