Mihailo Lalić könyvei a rukkolán

Mihailo Lalić - Hadiszerencse
Mihailo ​Lalić 1914-ben született Crna Gorában; gyermekkorát a vadregényes hegyvidéken töltötte, személyes élményeiből is jól ismeri tehát szülőföldjének embereit, ősi szokásait, a már széttöredezett, de néhány évtizeddel ezelőtt még szinte középkori érintetlenségében meglevő törzsi, nagycsaládi szervezetben élő hegyi lakosságot. Ebben a regényében ezt a tájat és társadalmat ábrázolja nemcsak művészileg, de történelmileg is hitelesen, meggyőzően. Crna Gora valaha - egészen Jugoszlávia megalakulásáig - önálló fejedelemség volt. Ennek a kis államnak legújabbkori életét, sőt történelmét mutatja be regényében Lalić, történelmi okmányokra is támaszkodva ábrázolja a fejedelmi udvar korrupt életét, az első világháború előtti balkáni politikát, majd a királyi Jugoszlávia és az önállóságát elvesztett Crna Gora társadalmi-politikai viszonyait, végül pedig a második világháború kitörésének éveit. Ez a fél évszázad volt Crna Gora nyugtalan évszázadai közül talán a legnyugtalanabb: a sorozatos történelmi földcsuszamlások kilódítják ezt a világtól elzárt hegyvidéket ősi mozdulatlanságából, megbontják az ősi szokások szilárd rendjét, szembefordítják egymással a nemzedékeket, elsodorják az embereket szülőföldjükről. Ennek a sok kínnal, egyéni és közösségi tragédiával járó változásnak és tudati fejlődésnek lírai hangvételű regénye ez a könyv, a múlt és az óhajtott jövő költői és bíráló indulatú föltárása és szembesítése.

Mihailo Lalić - Siralomhegy
Ez ​a regény az új jugoszláv irodalom kiemelkedő értéke. A modern próza megannyi vívmányának felhasználásával mondja el egy bajtársaitól elszakadt végső magányba szorult harcos bolyongását a kietlen hegyek világában. A lélek belső buktatóinak és a nehézségek végtelen szövevényének "mélylélektani" eszközökkel való megvilágítása, a tudati fejlődés ellentmondásainak feltárása ad pszichológiailag is hiteles igaz képet a "forradalom apályának" súlyos időszakáról, amikor a partizánok szabadságharca már-már összeomlással fenyeget. Lalic mindezt az igazi művészet tiszta magasságába emeli.

Mihailo Lalić - A ​sötétség sugara
Riko ​valaki ismerős után kutatva, körültekint. Nem fél, bízik a szerencsecsillagában, amely kihúzza a bajból, de kényelmetlenül érzi magát a gondolattól, hogy kés van a zsebükben, s a kezük fürge. Nem szereti a kést. Késsel ő embert csupán egyszer életében... Otas Radeticset csupán, s aztán is mennyit gyötrődött, míg az útról bevonszolta az erdőbe, s amíg eltávolította magáról a vérfoltokat... - Nézd meg csak a kezét - mondja a sápadt képű sovány bicskás. Amaz, a fekete, testes, cigányképű azt válaszolja: - Látom, no és? - Hogyhogy no és? - gurul méregbe a sápadt képű. - Tiszta és fehér a keze. - Merthogy szappannal mossa - mondja rá a fekete. - Mi is megtehetjük, ha akarod. Valahol a sátorban tartja a szappant, ellophatjuk, ha akarod. - Nem, nem kell - válaszolja a sápadt képű. - Próbáltam én már szappannal, de nem használ. Nincs olyan szappan, ami lemosná az én kezemet meg a tiedet. Megfeketedett a vértől, amíg ezeket a dagadt haspókokat mentettük a kommunisták elől, nehogy szappant csináljanak belőlük. Csak még a dagadtakból főzött szappant nem próbáltam, nem fordult meg a fejemben. Biztosan jó szappan, az talán segítene. Mi lenne, ha még ezt is megpróbálnánk? - Nem tudom, hogyan - mondja a fekete. - Itt a szögesdrót mögött ezt nem lehet. - Mindent lehet, csak akarni kell, csak alkalmat kell rá találni.