Ajax-loader

Theodor W. Adorno könyvei a rukkolán


Theodor W. Adorno - Max Horkheimer - Dialectic ​of Enlightenment
Dialectic ​of Enlightenment is undoubtedly the most influential publication of the Frankfurt School of Critical Theory. Written during the Second World War and circulated privately, it appeared in a printed edition in Amsterdam in 1947. "What we had set out to do," the authors write in the Preface, "was nothing less than to explain why humanity, instead of entering a truly human state, is sinking into a new kind of barbarism." Yet the work goes far beyond a mere critique of contemporary events. Historically remote developments, indeed, the birth of Western history and of subjectivity itself out of the struggle against natural forces, as represented in myths, are connected in a wide arch to the most threatening experiences of the present. The book consists in five chapters, at first glance unconnected, together with a number of shorter notes. The various analyses concern such phenomena as the detachment of science from practical life, formalized morality, the manipulative nature of entertainment culture, and a paranoid behavioral structure, expressed in aggressive anti-Semitism, that marks the limits of enlightenment. The authors perceive a common element in these phenomena, the tendency toward self-destruction of the guiding criteria inherent in enlightenment thought from the beginning. Using historical analyses to elucidate the present, they show, against the background of a prehistory of subjectivity, why the National Socialist terror was not an aberration of modern history but was rooted deeply in the fundamental characteristics of Western civilization. Adorno and Horkheimer see the self-destruction of Western reason as grounded in a historical and fateful dialectic between the domination of external nature and society. They trace enlightenment, which split these spheres apart, back to its mythical roots. Enlightenment and myth, therefore, are not irreconcilable opposites, but dialectically mediated qualities of both real and intellectual life. "Myth is already enlightenment, and enlightenment reverts to mythology." This paradox is the fundamental thesis of the book. This new translation, based on the text in the complete edition of the works of Max Horkheimer, contains textual variants, commentary upon them, and an editorial discussion of the position of this work in the development of Critical Theory.

Theodor W. Adorno - Mahler
A ​Mahler. Egy zenei fiziognómia Theodor. W. Adorno egyik legismertebb munkája, egyszersmind méltó párja a szerző zenefilozófiai főművének, Az új zene filozófiájának. Az először 1960-ban megjelent könyv jelentőségét két perspektívában lehet fölmérni: az adornói életművön belül, illetve a Mahler-recepcióhoz való hozzájáruláson keresztül. Adorno már az 1920-as évek közepén, Alban Berg Wozzeck című operájának értelmezése kapcsán megpróbált kidolgozni egy olyan általános elméletet, amely egy mű (méghozzá egyetlen mű) közvetlen közelében marad. Másrészt még a hatvanas években is meg-megjelentek olyan elemzései, amelyek konkrét életművekkel foglalkoznak. Ennek kiemelkedő példája a Mahler-monográfia. A kutatás egyre inkább hajlik arra, hogy ebben a könyvben lássa Adorno zenefilozófiai működésének csúcspontját.

Theodor W. Adorno - Else Frenkel-Brunswik - Daniel J. Levinson - Nevitt Sanford - The ​Authoritarian Personality
"What ​sort of individual is the prejudiced person?" "This book...(attempts)...to determine scientifically what distinctive personality traits characterize the phenomenon of prejudice." "The book mobilizes the methods and skills of the different branches of the social sciences in one common research program. Experts in the field of social theory and depth psychology, content analysism, clinical psychology, political sociology and projective testing have pooled their methods and resources. Working in the closest cooperation, they here present a detailed picture of the authoritarian type of man."

Theodor W. Adorno - Hanns Eisler - Filmzene
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Theodor W. Adorno - Max Horkheimer - A ​felvilágosodás dialektikája
Horkheimer ​„Dialektikus logika” címmel akarta megírni a kritikai elmélet nagy alapművét, ez azonban sosem készült el. Terveiből születtek meg, Adorno közreműködésével, A felvilágosodás dialektikájaként megjelent „filozófiai töredékek”. A könyvet szoros együttműködésben írták, de ismeretes, hogy egyes fejezetek egy-egy alkotóhoz köthetőek: leginkább Adorno munkája a kultúriparról szóló fejezet, illetve az Odüsszeusz-elemzés, Horkheimeré a legelső fejezet és a Sade-tanulmány. A mű a modernitás átfogó kritikáját kívánja nyújtani, a nácizmus tapasztalata alapján. A nácizmus eszerint nem az európai felvilágosodás megcsúfolása, hanem annak logikus következménye. A felvilágosodott ész már önmagában, alapvető hozzáállásában olyan elnyomásokat kódol, melyek szükségszerűen vezettek a világ totális racionalizálásához és embermilliók tervszerű kiirtásához. Mivel a liberális kapitalizmus ugyanennek az észnek a diktatúrájára épül, a modern világ számára nem maradt remény. Ennyiben A felvilágosodás dialektikája minden idők egyik legtragikusabb társadalomfilozófiai műve.

Theodor W. Adorno - Wagner
Richard ​Wagner művei közé tartoznak a legvitatottabb az európai zene történetében, mert a nagy esztétikai tulajdonságokkal rendelkezik, és a szélesebb politikai értelemben, mert a végleges asszimiláció a hivatalos kultúra a Harmadik Birodalom. Ez a tömör összefoglaló veszi a legragyogóbb exponense Frankfurti Iskola marxista finoman összekapcsol ezeket a művészeti és ideológiai tulajdonságait. Ez biztosítja ügyes zenetörténeti elemzéseket Wagner pontszámok és zeneszerzői technikák, hangszerelés és a staging módszereinek, bőségesen idézve a zene drámák magukat. Ugyanakkor kínál éles gondolatok Wagner szociális jellegű és az ideológiai impulzusok művészi tevékenység.

Theodor W. Adorno - Az ​új zene filozófiája
_Az ​új zene filozófiája_ sok tekintetben a 20. századi esztétikai és zenefilozófiai irodalom meghatározó alapműve. A szerző amerikai emigrációs évei (1940-1948) alatt íródott és 1949-ben megjelent könyv az előszó iránymutatása szerint _A felvilágosodás dialektikájá_nak ,,kidolgozott exkurzusa", arra tett meghatározó kísérlet, hogy a frankfurti iskola főművének elveit és belátásait átfogóan alkalmazza és próbára tegye a művészet, elsősorban a zene jelenségein. Ebből adódóan e könyv igen komplex értelemben válik zenefilozófiává: egyszerre tartalmaz szakavatott és artisztikus elemzéseket konkrét zeneszerzési technikákról, konkrét művekről, fejteget izgalmas általános esztétikai kérdéseket, művészet-hermeneutikai problémákat úgy, hogy mindezt az észkritika és a felvilágosodás dialektikus történelmi folyamatának összefüggéseibe ágyazza. Adorno szemében a zene a társadalmi igazság és hamisság hordozója: ,,a művészet formái pontosabban jegyzik fel az emberiség történelmét, mint a dokumentumok". A szépség helyére a műalkotás igazságtartalma lép - a mű így képes kognitív funkció ellátására. A művészet alakzatai saját logikájukat követve válnak a társadalmi igazságok (mint a szubjektum helyzete vagy a hatalmi struktúrák) megjelenítőivé - de sohasem a vulgármarxista értelemben vett közvetlen visszaadásává, tükrévé. A szerző mindezt a 20. század eleji zenei avantgárd történésein, s különösen Arnold Schönberg és Igor Stravinsky művészetén keresztül gondolja bemutathatónak. Adorno életművének e meghatározó darabja mindeddig fájdalmasan hiányzott a magyar könyvkultúrából, s talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar olvasóközönség előtt még ma is alig ismert a 20. század legnagyobb hatású zenefilozófusa. _Az új zene filozófiájá_nak megjelentetésével a magyar könyvkiadás régi, nagy adósságát törleszti.

Theodor W. Adorno - Zene, ​filozófia, társadalom
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Theodor W. Adorno - A ​művészet és a művészetek
Adorno ​századunk meghatározó esztétikai gondolkodója, a frankfurti iskola egyik alapítója. Sokszínű életművének egyik - tragikusnak mondható - vezérlő tapasztalata, hogy az elembertelenedett viszonyok szükségszerűen rányomják bélyegüket a kultúrára és a művészetre is. Erről a megélt tapasztalatról tanúskodnak a válogatásban megjelent írások. Az első rész irodalmi tanulmányainak legjavát foglalja magában, élén az "Esszé mint műforma" című elméleti igényű munkával, amely - mintegy bevezetésként - kijelöli az esszé helyét és szerepét. Ezt követik többek között Goethével, Thomas Mann-nal, Hölderlinnel, Kafkával, Beckettel foglalkozó művei. A második rész zenei tanulmányaiból mutat be érdekes csokrot, amelynek kuriózuma Adorno Bartók- értékelésének néhány dokumentuma.

Theodor W. Adorno - Traumprotokolle
Anfang ​Januar 1956 notierte Adorno: "Unsere Träume sind nicht nur als 'unsere' untereinander verbunden, sondern bilden auch ein Kontinuum, gehören einer einheitlichen Welt an, so etwa, wie alle Erzählungen von Kafka in 'Demselben' spielen. Je enger aber Träume untereinander zusammenhängen oder sich wiederholen, um so größer die Gefahr, daß wir sie von der Wirklichkeit nicht mehr unterscheiden können." Die Bedeutung des motivischen Zusammenhangs seiner Träume legte ihm den Gedanken nahe, eine Reihe von ihnen auszuwählen und zu publizieren. Einer kleinen Sammlung solcher Traumprotokolle, die er für die Veröffentlichung vorgesehen hatte, stellte Adorno folgende Vorbemerkung voran: "Die Traumprotokolle, aus einem umfangreichen Bestand ausgewählt, sind authentisch. Ich habe sie jeweils gleich beim Erwachen niedergeschrieben und für die Publikation nur die empfindlichsten sprachlichen Mängel korrigiert." Die erste Separatausgabe ergänzt die bereits publizierten Traumprotokolle um den größten Teil einer umfangreicheren Auswahl, die als Typoskript überliefert ist.

Kollekciók