Ajax-loader

Sándor Anikó könyvei a rukkolán


Sándor Anikó - Thaiföldi ​feleség
A ​lány gyönyörű volt, kicsi és törékeny. Azt írta a hirdetésben, hogy tanítónő Bangkokban, és valami rejtélyes okból kifejezetten magyar férjet keresett... Éppen ez volt, ami az első pillanatban felkeltette a férfi érdeklődését. Még aznap írt neki. Korábban is eszébe jutott már, hogy ki kéne próbálnia az életet valahol máshol, egy idegen országban. A környezetéből sokan elmentek, Bécsbe, Londonba, de őt nem vonzotta Európa. Mi lenne, ha megnézné Ázsiát? Az interneten videókat keresett Vietnámról, Indonéziáról, Kambodzsáról, akkor botlott a nemzetközi társkereső oldalba, és a lány hirdetésébe. Néhány levélváltás után eldőlt: Thaiföld lesz az úticél! A családjában mindenki kövér és rosszkedvű, jó volt képzelődni, milyen lenne, ha a krákogó anyja helyett ez a szépség ébresztené reggelente. Már fél éve minden nap órákat beszélgetett az interneten a thai lánnyal, amikor egy este, Messengeren keresztül megkérte a kezét. Akár a befejezése is lehetne ez egy tündérmesének. Ám a történet, amelynek szálai a magyarországi rendszerváltásig nyúlnak vissza, és ami napjainkban is folytatódik, valójában csak itt kezdődik.

Sándor Anikó - Magányügy
A ​nő szótlanul feküdt a kórház vaságyán, napok óta nem beszélt. - Diplomatafeleség volt, Elenának hívják. Rémes állapotban hozták be - súgta meg a nővér. - Azelőtt bőségben élt, partikra járt, és tessék, ez lett belőle - sóhajtott. - Senki nem tudhatja, mi vár rá... Pár nappal később a számítógépem előtt ültem, amikor váratlanul Elena arca jelent meg a monitoromon. Elállt a lélegzetem. Egy profilkép volt, fényes szőrmebundában mosolygott rajta. Fényűző partikon készült mosolyalbum, újabb és újabb, múzeumokban és születésnapi torta mögül lőtt szelfik, külföldi utazások során elkapott pillanatfelvételek. Egy teljesen másféle világ vette körül, mint amilyenben én találkoztam vele. Lénának nevezte magát, és nem látszott semmivel fiatalabbnak, mint amilyen pár napja volt, a hajléktalankórházban. Mi ez az egész? Valami Hamupipőke-sztoriba csöppentem, és a hősöm időnként elszökik a bálba, bolondot csinálva mindenkiből? Átveri a világot, és titokban nagyestélyis fotókat posztolgat magáról a Facebookon? Ki ez a nő, és miért futok én bele folyton képtelen történetekbe, amelyek annyira meseszerűek, hogy ha mástól hallom, azt gyanítom, csak kitalálta? Sok időbe telt a nyomozás, mire összeállt a kép, és valamelyest rendet tettem abban a sok szálon futó, bonyolult történetben, amelyet megosztok ebben a könyvben.

Sándor Anikó - Tovább ​az El Caminón
Több ​mint egy év tel el azóta, hogy hazaértem. Akik kívülről néznek, aligha észlelnek különösebb változást. De nekem már csak ködösen rémlik egy nő, aki egykor én voltam, aki mindig felhúzva tartotta a vállát a feszültségtől, mert másoknak akart megfelelni. Két hónappal hazatértem után eladtam elegáns, nagypolgári lakásomat, és beköltöztem egy kisebbe, szerényebbe. Az autómat lecseréltem egy olcsóbb, alacsonyabb fogyasztásúra. Az addig igénybe vett szolgáltatások nagy részét lemondtam, megváltam a költséges biztosítások többségétől, a giga-csomagoktól, az ilyen-olyan előfizetésektől, és egy lényegesen egyszerűbb életvitelre rendezkedtem be. A ruháimat is kiválogattam, a felesleget elajándékoztam vagy áruba bocsátottam. Az maradt csak meg, és mindenből csak annyi, amire valóban szükségem van. Olykor gyertyával világítok, órákig bámulom, hogyan táncol a láng a sötétben. Vagy ücsörgök a teraszon, és nézem az égboltot, amelynek addig ismeretlen szépségeit az Úton fedeztem csak fel... Amíg ezt a boldogságot nem éltem át, elképzelni sem tudtam, hogy egyszer úgy fogom gondolni: ha mindenemet elveszíteném, akkor is maradna egy csomó dolog, ami boldoggá tesz. Látom a környezetemben élőket, amint fáradtan hajszolnak valamit, amit már megnevezni sem tudok, annyira távolinak tűnik, hogy magam is így éltem. Nem tehetek többet értük, mint hogy elmondom a magam történetét, amely így kezdődik: van esély! Csak a békességnek előbb helyet kell készíteni, kell egy nagytakarítás. Amíg a beidegződések, előítéletek foglalják a helyet, addig a csönd nem ver tanyát odabent. Pedig ahhoz, hogy meghalljam a saját hangomat, csöndre volt szükség. Ilyen az életem a Camino után.

Sándor Anikó - Tévúton
Mennyi ​ideig tart ki a Camino varázsa? Meddig maradhat valaki zarándok egy nagyvárosban? Ha megkérdezték, azt mondtam: örökre! Pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez nem igaz. Tudtam, hogy rossz döntést hoztam. Addigra azonban már késő volt, újra a régi lendülettel tepertem a mókuskerékben. Sejtettem, hogy a testem azt próbálja jelezni, hogy nem jó az irány. Figyelmeztetni akar, hogy tévúton járok. Nem lehet visszafordulni, nem szabad visszatérni ahhoz, aminek egyszer már teljes meggyőződéssel hátat fordítottam, ami szembe megy a lelkiismeretemmel és az önbecsülésemmel. Ezúttal mégsem hallgattam a belső hangomra. Számokat láttam magam előtt, amelyek igencsak jól mutattak. A lelki béke, a felhőtlen szabadság érzése azonban gellert kapott. Újra sokat szorongtam, és egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy az életem véges. Pakolászni kezdtem magam körül, azt hiszem, rendbe akartam tenni a dolgaimat. A világéletemben hangoztatott "én mindig mindent megoldok" jelmondat halkulni kezdett, bizonytalanná, erőtlenné vált. "Ki kell bírnom egy ideig" - ez lett az új célkitűzés. A helyzet rosszabb volt, mint ami miatt pár éve világgá mentem onnan. Ám addigra már nyakig benne voltam a sűrűjében, és minden nap azt számolgattam, hány hónapnyi tűréssel tudok megszerezni pár év szerény anyagi biztonságot. Amire aztán nem kerülhetett sor, mert a sors a fejemre koppintott.

Sándor Anikó - Megbukott ​bűvészinasok
Egy ​szokványosnak ígérkező szombat délután, egy facebookra hanyagul kiposztolt régi családi fotó, és a felbukkanó emlékek hatására váratlanul kinyílik a teljes album. Előbújnak belőle az évtizedek óta némán ott lapuló családtagok, és mesélni kezdenek, ahogy azelőtt soha. Felszínre törnek a féltve őrzött titkok: az ávós nagybácsiról és a málenkij robotban odaveszett nagypapáról. Az idegenlégiót megjárt rokonról és a tizenhárom évesen zsidó gyerekeket mentő furfangos unokabátyról. Miért nem faggattam ki őket sokkal előbb? Szinte mindenki elment már, aki beszélhetne, nincs kitől kérdezni. Hiszen még a saját anyámról is alig tudok valamit! Milyen lehetett tizennégy évesen egyedül maradni a nagyvárosban? Kibe kapaszkodott, kinek panaszkodott? Miért sírt annyit, és miért akart annyiszor meghalni? Miért csak most akarom mindezt megtudni, amikor már csak töredéke fog eljutni hozzám mindannak, ami rám is tartozott volna, ami segíthetne sok mindent megérteni a saját életemből? Mindannyiunknak van egy fotóalbuma, amelyben megbújnak ők, akik minden kérdésre megadhatnák a választ. Éltek ahogy tudtak, álmodtak és titkokat őriztek, szerettek és hazudtak, próbáltak boldogok lenni, ki így, ki úgy. Sorsukban, mint cseppben a tenger, ott a huszadik század történelme, és én is, meg te is, akik magunkban hordozzuk őket. De vajon emlékszel-e rá, melyik fiók mélyére rejtetted?

Sándor Anikó - Az ​ajándék
Két ​hónappal hazatértem után eladtam elegáns, nagypolgári lakásomat, és beköltöztem egy kisebbe, szerényebbe. Az autómat lecseréltem egy olcsóbb, alacsonyabb fogyasztásúra. Az addig igénybe vett szolgáltatások nagy részét lemondtam, megváltam a költséges biztosítások többségétől, a giga-csomagoktól, az ilyen-olyan előfizetésektől, és egy lényegesen egyszerűbb életvitelre rendezkedtem be. A ruháimat is kiválogattam, a felesleget elajándékoztam vagy áruba bocsátottam. Az maradt csak meg, és mindenből csak annyi, amire valóban szükségem van. Olykor gyertyával világítok, órákig bámulom, hogyan táncol a láng a sötétben. Vagy ücsörgök a teraszon, és nézem az égboltot, amelynek addig ismeretlen szépségeit az Úton fedeztem csak fel…Amíg ezt a boldogságot nem éltem át, elképzelni sem tudtam, hogy egyszer úgy fogom gondolni: ha mindenemet elveszíteném, akkor is maradna egy csomó dolog, ami boldoggá tesz. Látom a környezetemben élőket, amint fáradtan hajszolnak valamit , amit már megnevezni sem tudok, annyira távolinak tűnik, hogy magam is így éltem. Nem tehetek többet értük, mint hogy elmondom a magam történetét, amely így kezdődik: van esély! Csak a békességnek előbb helyet kell készíteni, kell egy nagytakarítás. Amíg a beidegződések, előítéletek foglalják a helyet, addig a csönd nem ver tanyát odabent. Pedig ahhoz, hogy meghalljam a saját hangomat, csöndre volt szükség. Ilyen az életem a Camino után.

Sándor Anikó - Magyar ​Camino
Valaki, ​odafent, egy ideje bámulatosan törődik velem. Ő, aki a spanyol Úton az én kezemet fogta, most az El Camino magyarországi szakaszára vezetett, amelyről korábban nem is tudtam! Igen, van Magyar Camino, amely végül Santiago de Compostelában ér véget! A láthatatlan Nagy Rendező ezúttal a segítő szerepét osztotta rám. Lehetőséget kaptam, hogy egy darabon elkísérjek egy útkeresőt, egy férfit, aki nem hitt semmiben, sem magában, sem Istenben, a szél mégis a Magyar Caminóra fújta… Jánosnak két, párhuzamos élete van. Az egyik a „legális”, a világ előtt is vállalt, a másik a titkos – egy régi szerelem megkésett folytatása. Ami azonban kívülről „édes életnek” tűnhet, számára a pokol. Versenyt fut önmagával és megpróbál mindenkinek megfelelni. Miközben hátat fordít minden morális értéknek, amit fiatalon fontosnak tartott, nincs ereje, hogy döntéseket hozzon. Inkább hagyja, hogy az események magukkal sodorják, és kártyavárként omoljon össze addigi élete… Mennyit ér az ember, ha belül tisztességes, de kívül gyenge? Mi után nyúljon a szakadék szélén, ha nincs hite, és nincsenek kapaszkodói? Könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ útitársam történetén keresztül.

Sándor Anikó - Pillangó ​a vállamon
A ​Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam, szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal. Éjjel-nappal tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak, hogy erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek, hát tessék: én itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg: levettem a zárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyen dekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon - ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet újra felkért egy táncra...

Sándor Anikó - Zuhanó ​repülés
Azt ​mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat. - Nem akarok meghalni - suttogta. - Még én sem - mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. - Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek. Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította. Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom. Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi időben folyton úton voltam pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé. Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt.

Sándor Anikó - Házasságsirató
Nóra ​felső-középosztálybeli, középkorú nő, fiatalabbra lecserélt feleség, aki anno a jó házasságért feladta ígéretes karrierét. Az egész életét a férje köré építette fel, és csak a válás után szembesül azzal, hogy amíg ő az aranykalitkában üldögélt, a világ odakint teljesen megváltozott. A férj cégeken keresztül kiment minden pénzt a közösből, a lánya Londonba költözik, Nóra teljesen magára marad. Nem kap munkát, és a férfiak is úgy néznek át rajta, mint az ablaküvegen. Igazságtalan harc megvívására kényszerül az idő ellen, hiszen társadalmunkban az évek múlásához leértékelődés társul. Az öregedéssel együtt járó elmagányosodás pedig mint a nátha vagy az influenza az élet természetesnek elfogadott velejárójaként van jelen az életünkben. Azonnal új társat kezd keresni, ismerkedős oldalon regisztrál, megalázó helyzeteknek kitéve magát, amelyeket a fiatal nőkre vadászó, macsó férfiaktól kell elszenvednie. Talajvesztett és elkeseredett, úgy érzi, minden azt üzengeti, törődjön bele, hogy mindennek vége, és kezdje el a visszaszámlálást. Mígnem egy reggel arra ébred, hogy... Nóra történetéhez hasonlók nap, mint nap százával keresztezik utunkat, ám az övé attól lesz iránymutató, hogy felismeri: az életkor nem az élet egyre meredekebb és egyre síkosabb lejtője, hanem lehet akár a felemelkedés természetes folyamata is. Csupán a döntésen múlik, melyik irány érvényesül.

Sándor Anikó - Én ​igen nagy vétkem...
Mariazellben, ​a híres zarándokhelyen, egy kis hotelben öt nő csodára vár. A remény hozta ide őket, hogy - ahogy egykor a pogányok elől menekülő szerzetesnek – itt számukra is rés nyílhat az elakadás szikláján.  Mesélnek, s miközben felfedik egymás előtt a legféltettebb titkaikat,  önmagukban is olyan mélységekbe jutnak el, ahol azelőtt sosem jártak.  Ki pakolta vállukra a terhet, amit évtizedek óta cipelnek?  Melyik volt a pillanat, amely meghatározta a sorsukat? Létezik-e olyan külső erő, amely elvezetheti őket a megoldáshoz? Alexandra félresikerült eljegyzése. Lilien erőfeszítése, hogy beteljesítse anyja álmait. Júlia lejárt szavatosságú nőisége, Angéla bénító frusztráltsága, amiért nőnek született. És egy kívül is, belül is romokban heverő élet, az önmagát marcangoló szeretet: a teljesen kilátástalan helyzete Máriának, az anyának, aki mint utolsó reménysugárba kapaszkodva most térdenállva könyörög egy kis hársfa szobornak: „Kérlek, segíts visszakapni a gyermekemet, az én kis Jézuskámat. Könyörgök, segíts nekem, hogy ismét élhessek.“  Öt nő, öt nap, öt sors.  Ötször öt meghatározó történet, melyek közül bármelyik bármelyikünkkel megeshetett volna.

Sándor Anikó - Buen ​Camino
Kedves ​Zarándoktársam! Nagy utazásra hívlak, olyanra, amelyhez nem fontos egy lépést sem tenned, mégis eljuthatsz általa a legtitokzatosabb helyre, ahová ember elutazhat: önmagadba. Ha van kedved bejárni velem az El Camino varázslatos zarándokútját, magad is megtapasztalhatod majd: ez az a hely, ahol a csodák valóban megtörténnek! Miközben színezel, engedd, hogy az Út átvegye az irányítást, és figyelj! Ha képes leszel kellőképpen elcsendesülni, meghallod majd a saját hangodat. Kérlek, ne siess! Adj időt magadnak megállni utadnak azon pillanatainál, amelyekről korábban netán nem is sejtetted, mennyire fontosak voltak. Talán nem azt kapod majd, amit kértél. Inkább azt, amire szükséged van. Buen Camino, Peregrino! Jó utat a lelkek ösvényén! Sándor Anikó

Sándor Anikó - El ​Camino
Akik ​túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg – akkor általában már késő. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt... Megismerhettem a lényeget... Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amiről nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.

Sándor Anikó - Hamis ​profil
Adél ​rendíthetetlen Facebook-felhasználó, minden az interneten történik vele, amióta magára maradt. Egy alkalommal megpróbál eladni valamit. A hirdetésre azonban fura alakok jelentkeznek, amitől megijed. Nem kellett volna ennyire kiadnia magát, veszélyes terep az internet egy magányos nő számára... Ezért aztán kreál egy hamis férfi profilt, amellyel - úgy gondolja - mindent megtehet, amit hús-vér nőként nem. Teremt egy férfit, olyat, akire minden nő vágyik. Imre jóképű, tájékozott, nagyvonalú és remek a humora, hamar tényezővé válik a közösségi oldalon. Aztán lassanként elkezd életre kelni... A bajok akkor kezdődnek, amikor nem akar úgy viselkedni, amilyennek Adél kitalálta. A tét azonban már túl nagy, ezért Adél tervet készít, hogy bármi áron véghez vihesse, amit elképzelt. Ennek érdekében még a gyilkosságtól sem riad vissza...

Kollekciók