Ajax-loader

Kristina Ohlsson könyvei a rukkolán


Kristina Ohlsson - Az ​üveggyerekek
A ​tizenkét éves Billie vakációja nem alakul valami jól. Apukája nemrégen meghalt, és anyukájával elköltöznek Kristianstadból egy közeli kisvárosba. Billie azonban nem igazán örül a költözésnek, és az új ház sem tetszik neki. Mindennek tetejébe még rejtélyes és ijesztő dolgok is történnek ott. A kislány és a legjobb barátnője, Simona, valamint újdonsült barátjuk, Aladdin hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a házat kísértetek lakják. Na de, az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! És a három gyerek nyomozásba fog, hogy kiderítse, milyen sötét titok lappang a különös események mögött. A Svéd Rádió gyerekregény-pályázatának nyertese 9 éven felülieknek

Kristina Ohlsson - Kőangyalok
Hamarosan ​itt a húsvét, és Simona már nagyon várja, hogy egy teljes hetet a nagymamájával tölthessen Ahusban. De a nagyi fáradt és szétszórt, valami baj lehet vele. Ahogyan a házával is...Simona ugyanis sóhajtozást és nyikorgó lépteket hall a házban található Sóhajok szobája felől, a kertben álló hatalmas kőszobrok pedig folyton elmozdulnak. És ki üzenhet a kislánynak azzal a régi magnóról meg-megszólaló, sürgető figyelmeztetéssel? Még jó, hogy Simona mindig számíthat a barátai, Billie és Aladdin segítségére, ha egy rejtély megoldásáról van szó.

Kristina Ohlsson - Glasbarnen
Mystiska ​saker händer i Billies och hennes mammas nya hem. Det är som att huset inte vill ha dem där. Tillsammans med vännen Aladdin börjar Billie forska i husets mörka historia. En historia som leder hela vägen fram till den natt då Billie plötsligt vaknar av att någon, eller något, knackar på hennes fönster.

Kristina Ohlsson - Vétkesek
Egy ​férfit holtan találnak kedvenc foteljében, a kandalló előtt ülve. Mellkasát golyó ütötte át, kisujján pedig, furcsa módon, lánya karikagyűrűjét viseli. Fredrika Bergman és Alex Recht kapja meg az esetet, ám Alex figyelmére egyéb ügyek is igényt tartanak. Egy temetkezési vállalkozó, aki kétségbeesetten keresi a bátyját, hozzá fordul segítségért, ugyanis meggyőződése, hogy testvérét elrabolták, de senki nem hisz neki. Ugyanakkor Recht névtelen üzeneteket kap valakitől, aki "mindent helyre akar hozni". A főfelügyelő és társa teljesen értetlenül állnak a levelek előtt - de nincs is idejük töprengeni rajtuk, mert az első holttest felfedezése után az áldozatok száma napról napra nő...

Kristina Ohlsson - Lotus ​blues (svéd)
Dagen ​då allt går åt helvete regnar det. En desperat man kommer till advokat Martin Benners kontor och berättar att hans syster behöver hjälp. Det är bara det att systern är död. Innan hon tog sitt liv erkände hon fem mord. I tidningarna kallades hon seriemördare och gavs namnet Sara Texas. Nu vill brodern ge henne upprättelse – och samtidigt hitta hennes försvunne son Mio. Martin Benner har det mesta. Karriär, kvinnor, ett litet barn. Men han har också svagheter. Framför allt är han svag för utmaningar. Och han gör en fasansfull felbedömning i jakten på sanningen. Snabbt förvandlas han från advokat till bricka i ett spel med så höga insatser att han till sist tvingas göra det mest ofattbara av val. Lotus blues är en hårdkokt thriller och den första delen i en serie om två. Mios blues utkommer våren 2015.

Kristina Ohlsson - Silenced
Fifteen ​years ago, a teenage girl is assaulted and raped as she picks flowers for a Midsummer's Eve ritual. Cut to the present, and a man is killed in a hit and run. He has no identification on him, he is not reported missing nor wanted by the police. At the same time, a priest and his wife are found dead in an apparent suicide. Fredrika Bergman, along with Alex Recht's federal investigation unit, is assigned to the seemingly unconnected cases. The investigations lead to a clandestine people-smuggling network: a new player on the international human smuggling market operating out of Bangkok. As the police slowly uncover the shocking hypocrisy behind the network, they begin to find a trail that runs all the way back to the 1980s, to a crime that went unreported, but whose consequences will reach further and deeper than anyone ever expected. Fifteen years ago a young girl was brutally attacked in the meadow behind her parents' Swedish country home. The crime went unreported; the victim silenced. Cut to the present. It is a bleak February morning in Stockholm, when an unknown man is killed in a hit and run. At the same time, a priest and his wife are discovered dead in their apartment. Meanwhile, out in Bangkok on a business trip, a young woman finds that her flight has mysteriously been cancelled and, whichever way she turns, all contact with home has been cut off. Following a trail that leads all the way back to the '90s, Alex Recht's team at the Stockholm Police, along with Investigative Analyst Fredrika Bergman, uncover a terrible crime that was hushed-up, but whose consequences reach further and deeper than anyone could ever expect. Intense, urgent and full of surprises.

Kristina Ohlsson - The ​Disappeared
The ​Disappeared is the third installment of the critically acclaimed Frederika Bergman crime series by internationally bestselling author Kristina Ohlsson. A young woman is found carved up and buried in a forest glade in a Stockholm suburb. She is identified as Rebecca Trolle, a student who went missing two years earlier. While Fredrika Bergman and her team try to find out why Rebecca met such a violent demise, more bodies are found in the same area. Fredrika Bergman is inevitably drawn into the case, but it becomes much more complicated when her lover’s name is mentioned in the investigation. The investigative unit are nearing a resolution, but the killer is still at large. One question remains: whose body will turn up next when the killer returns to the grave in the forest?

Kristina Ohlsson - Silverpojken
_"Först ​såg Aladdin bara sig själv i spegelglaset. Sedan tittade han en gång till och kände hur hjärtat stannade. För bakom honom stod pojken i kortbyxorna. Aladdin skrek till. Då slocknade lampan i taket och allt blev svart."_ En mystisk pojke i kortbyxor smyger omkring i snön. När Aladdin försöker prata med honom, försvinner han snabbt utan att säga ett ord. Och när han rör sig i snön, syns det inga spår där han har gått. Vem är han? Hör han hemma på flyktingbåten i hamnen? Eller kan han vara Silverpojken - han som i hundra år försökt hitta det försvunna kyrksilvret? Aladdin, Billie och Simona bestämmer sig för att lösa gåtan.

Kristina Ohlsson - Syndafloder
En ​lika välskriven som välplanerad polisroman om en snårig utredning ... Många trådar som förenas på ett imponerande sätt. Femina En man hittas skjuten i bröstet, sittande i en fåtölj framför brasan. Märkligt nog bär han sin dotters vigselring på lillfingret. I en annan del av stan söker en begravningsentreprenör efter sin bror. En bror som han verkar vara ensam om att sakna och som han fruktar kan vara borta för alltid. Samtidigt kämpar en kvinna för att inte förlora kontrollen när hennes man blir mer och mer farlig. Tiden rinner snabbt undan och hon får allt svårare att skydda sig själv och sina barn. Fredrika Bergman och Alex Recht ser samband mellan de olika fallen och leds in i en cirkel av spår där gamla synder kommer tillbaka. Någon lämnar meddelanden till Alex, någon som vill ställa allt tillrätta. Men vem är den anonyme brevskrivaren och varför tycks gärningsmannen alltid ligga steget före? Syndafloder är en intensiv och spännande kriminalroman där allt som en gång gömts åter plockas fram i ljuset. Det är den sjätte kriminalromanen om Fredrika Bergman och Alex Recht. Kristina Ohlsson är en av Sveriges mest framgångsrika och hyllade författare av kriminalromaner och barnböcker.

Kristina Ohlsson - A ​kastély titka
A ​tizenkét éves ikerpár, Meg és Frank nehéz időszakot él meg: a szüleik szétköltöztek, ezért közös családi nyaralásra gondolni sem lehet. A gyerekek végül néhány hetet a nagybátyjuknál, Eliot bácsinál töltenek. Nem túl lelkesen vágnak neki az utazásnak, mert úgy gondolják, aligha lesz részük nagy kalandban. Ám amint megérkeznek a hatalmas házba, különös dolgokra lesznek figyelmesek. Egyikük az éjszaka közepén gyereksírásra riad, pedig közel és távol nincs egyetlen kisbaba sem. Akkor honnan jön a hang? És ki lehet az a fonott hajú lány, aki az elhagyatott vasútállomáson járkál? Milyen szerencsétlenség fenyegette száz évvel ezelőtt a kis falut? A testvérek nekilátnak kinyomozni a rejtélyt, ami izgalmasabbnak, sőt, veszélyesebbnek bizonyul, mint gondolták!

Kristina Ohlsson - Hostage
Shortly ​after a crowded New York-bound flight takes off from Stockholm, a bomb threat is found on board. Anonymous hijackers demand that the Swedish government revoke its decision to deport a Moroccan man. If their demands are not met, the plane will explode if it attempts to land. The US and Swedish governments must choose between negotiating with terrorists in order to save the four hundred passengers held hostage at thirty thousand feet, or to stand their ground and pursue the deportation of a possibly innocent man. Fredrika Bergman, familiar with the deportation case through her work in the Justice Department, now returns to the police force to act as a liaison between Police Superintendent Alex Recht, and the abrasive Eden Lundell, agent with the Security Service's counter-terrorism unit. But they soon realize that the plot behind the hijacking is far more complex than anyone initially thought. As the hours pass, the team are running out of options, and the plane is running out of fuel...

Kristina Ohlsson - Az ​573-as járat
Fenyegető ​levelet találnak a Stockholmból New York felé tartó, négyszáz utast szállító Boeing fedélzetén. Azt követelik benne, hogy a svéd kormány vonja vissza egy bizonyos ,,biztonsági kockázatot jelentő egyén" kiutasítási határozatát. Ha ezt nem teszik meg, a gépet felrobbantják. A vészhelyzet elhárítói - köztük a szerző előző köteteiből ismert Alex Recht és Fredrika Bergman - csakhamar úgy érzik, hogy a lehetőségeik végére értek az idővel folytatott pokoli harcban. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az amerikaiak attól tartanak: akár a 2001-es terrortámadás is megismétlődhet...

Kristina Ohlsson - Mostohák
Százak ​láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az alvó gyerekre, ám mire a szerelvény befut a stockholmi főpályaudvarra, a kicsinek nyoma vész. Alex Recht felügyelő és Fredrika Bergman bűnügyi elemző kezdetben klasszikus gyerekrablásra gondol, ám a nyomozás rémálomba illő fordulatot vesz, amikor az ország egy távoli szegletében megtalálják a kislány holttestét homlokán a felirattal: Nem kell! A gyilkos kíméletlen, s mint kiderül, rendkívüli képességű…

Kristina Ohlsson - Beteg ​lelkek
A ​kisvárosban hátborzongató események történnek. Egymás után három ház kertjében is fellobban egy-egy fa, s ezt követően minden házból eltűnik valaki. A három eltűnt személyből kettő, Lukas és Fanny gyerekkori barátok voltak, épp érettségi előtt álltak. Lukasra hetekkel később találnak rá, eszméletlen állapotban, testén súlyos sérülésekkel. Senki sem tudja, mi történhetett vele, ő pedig nem emlékszik semmire. Amikor Lukas tíz évvel később visszatér a szülői házba, szomszédja, Fanny édesapja már-már gyűlölettel néz rá. Nem tudja elfogadni, hogy a fiú él, az ő lánya pedig nem került elő sem élve, sem holtan. Ugyanakkor úgy véli, ha választ akar kapni a kérdéseire, senki máshoz nem fordulhat, csak Lukashoz. Időközben a paplakba beköltözik a kisváros egy másik régi lakója is: David, az élettársával, Annával, és belefognak a ház felújításába. Ám hamarosan kísérteties dolgok történnek új otthonukban, olyan, mintha valaki más is lenne ott rajtuk kívül. Csakhogy ezeket a jelenségeket kizárólag Anna észleli. Vajon megbomlott az elméje, vagy valaki csúf játékot űz vele? Kristina Ohlsson az egyik legsikeresebb és legkedveltebb svéd krimi- és gyermekkönyvíró. A Beteg lelkek az első horrorregénye

Kristina Ohlsson - Elnémítva
Alex ​Rechtnek és különleges nyomozócsoportjának két ügye is akad egyszerre. Stockholm külvárosában halálra gázolnak egy férfit, akit a hatóságok képtelenek azonosítani. A boncolás alapján egyértelmű, hogy szándékosan ütötték el. A tettes és az indíték ismeretlen. Ezzel egy időben holtan találnak egy lelkészt és a feleségét. Felmerül, hogy a férfi esetleg nem tudta elviselni lánya halálának hírét, s ezért lőtte agyon a feleségét, majd lett öngyilkos. A házaspár ismerősei ezt teljes képtelenségnek tartják. A nyomozás során kiderül, hogy a lelkész menekülteket bújtatott vidéki nyaralójuk pincéjében. Ali Irakból menekült Svédországba. A titokzatos szervezet, amely átcsempészte őt a határon, érdekes ajánlatot tesz neki. A fizetségnek csak egy részét kell pénzben törlesztenie, feltéve, ha vállal egy kis szívességet

Kristina Ohlsson - Dávidcsillagok
Egy ​stockholmi zsidó óvoda előtt lelövik az egyik óvónőt. A rendőrség rasszista bűncselekményre gyanakszik, de az sincs kizárva, hogy egy bűnszervezet áll a háttérben, mivel a nő élettársa büntetett előéletű. Néhány órával később két tízéves zsidó fiú teniszedzésre menet eltűnik. Másnap találnak rájuk holtan, a hóban fekve, mezítláb, fejükön egy-egy papírzacskóval, amelyekre a gyilkos emberi arcot rajzolt. A nyomozás során újra meg újra felmerül egy régi izraeli legenda főszereplője, a Papírfiú, aki éjszakánként bújik elő és elrabolja áldozatait, s akivel a kijárási tilalom idején a gyerekeket ijesztgették. Lehetséges, hogy valaki az ő bőrébe bújva les újabb áldozatokra? Fredrika Bergmant és Alex Rechtet igencsak kemény próba elé állítja a gyilkos, aki legalább olyan agyafúrt, mint amilyen kegyetlen. Kiléte felfedése érdekében Fredrikának Izraelbe is el kell utaznia.

Kristina Ohlsson - The ​Chosen
The ​brand new thriller featuring Investigative Analyst Fredrika Bergman and Alex Recht of the Stockholm police. On a cold winter's day, a pre-school teacher is shot to death in front of parents and children at the Jewish Congregation in Stockholm. Just a few hours later two Jewish boys go missing on their way to tennis practice. A heavy snowstorm hits Stockholm and the traces of the perpetrator are few and far between. Fredrika Bergman and Alex Recht are faced with one of their toughest challenges ever as they hunt for a killer that seems as merciless as he is effective. The leads in the investigation are many and diverse but in the end they all point to the same place: Israel. Someone or something called the Paper Boy keeps popping up in the police investigation. But who was he really? And could he possibly have resurfaced in Stockholm, now claiming new victims? The brand new thriller featuring Investigative Analyst Fredrika Bergman and Alex Recht of the Stockholm police. On a cold winter's day, a pre-school teacher is shot to death in front of parents and children at the Jewish Congregation in Stockholm. Just a few hours later two Jewish boys go missing on their way to tennis practice. A heavy snowstorm hits Stockholm and the traces of the perpetrator are few and far between. Fredrika Bergman and Alex Recht are faced with one of their toughest challenges ever as they hunt for a killer that seems as merciless as he is effective. The leads in the investigation are many and diverse but in the end they all point to the same place: Israel. Someone or something called the Paper Boy keeps popping up in the police investigation. But who was he really? And could he possibly have resurfaced in Stockholm, now claiming new victims?

Kristina Ohlsson - Unwanted
In ​the middle of a rainy Swedish summer, a little girl is abducted from a crowded train. Despite hundreds of potential witnesses, no one noticed when the girl was taken. Her mother, left behind at the previous station, alerted the crew immediately. But as the train pulled into Stockholm Central Station, the girl was nowhere to be seen. To Inspector Alex Recht of the Stockholm police, this looks like a classic custody row. But none of the evidence adds up and young Investigative Analyst Fredrika Bergman is convinced the case is far more complex than her boss is prepared to admit. So when the missing child is found dead in the far north of Sweden, with the word UNWANTED scribbled on her forehead, the rule book is finally thrown out of the window. Now on the trail of a ruthless murderer with a terrifying agenda, will Alex and Fredrika manage to put aside their differences and work together to find the killer, before it's too late?

Kristina Ohlsson - Lotus ​blues
Egy ​esős napon szabadul el a pokol. Martin Benner ügyvéd ajtaján egy kétségbeesett férfi kopogtat be azzal, hogy a húgának segítségre van szüksége. Ebben nem is volna semmi különös, ha a lány nem lenne hónapok óta halott. Vagy ha nem derülne ki, hogy az illető nem más, mint az újságok által Sara Texasnak elnevezett sorozatgyilkos, aki – mielőtt végzett magával –, ötrendbeli gyilkosságról tett beismerő vallomást. A bátyja ennek ellenére ártatlannak tartja őt, s elégtételt akar, valamint megtalálni a lány eltűnt fiát, Miót. Martin Benner pedig olyan ember, aki nem tud ellenállni egy ilyen kihívásnak. Ám az igazságkeresés olykor igencsak veszélyes, és Benner üldözőből hamarosan üldözötté válik, óriási veszélybe sodorva nem csak magát, de kislányát is.

Kristina Ohlsson - Beteg ​lelkek
A ​kisvárosban hátborzongató események történnek. Egymás után három ház kertjében is fellobban egy-egy fa, s ezt követően minden házból eltűnik valaki. A három eltűnt személyből kettő, Lukas és Fanny gyerekkori barátok voltak, épp érettségi előtt álltak. Lukasra hetekkel később találnak rá, eszméletlen állapotban, testén súlyos sérülésekkel. Senki sem tudja, mi történhetett vele, ő pedig nem emlékszik semmire. Amikor Lukas tíz évvel később visszatér a szülői házba, szomszédja, Fanny édesapja már-már gyűlölettel néz rá. Nem tudja elfogadni, hogy a fiú él, az ő lánya pedig nem került elő sem élve, sem holtan. Ugyanakkor úgy véli, ha választ akar kapni a kérdéseire, senki máshoz nem fordulhat, csak Lukashoz. Időközben a paplakba beköltözik a kisváros egy másik régi lakója is: David, az élettársával, Annával, és belefognak a ház felújításába. Ám hamarosan kísérteties dolgok történnek új otthonukban, olyan, mintha valaki más is lenne ott rajtuk kívül. Csakhogy ezeket a jelenségeket kizárólag Anna észleli. Vajon megbomlott az elméje, vagy valaki csúf játékot űz vele? Kristina Ohlsson az egyik legsikeresebb és legkedveltebb svéd krimi- és gyermekkönyvíró. A Beteg lelkek az első horrorregénye

Kristina Ohlsson - Mio ​blues
Hová ​tűnt Mio, a sorozatgyilkosnak tartott Sara Texas négyéves kisfia? - ennek kiderítése továbbra is égetően fontos Martin Benner számára, hiszen a saját gyermeke biztonsága függ a sikertől. Ám az ambiciózus ügyvédnek egyéb gondja is akad: valaki a nyakába akar varrni egy gyilkosságot, amit persze nem követett el. A férfit napról napra jobban hatalmába keríti az üldözési mánia. Ki lehet az, aki közvetlen közelről figyeli minden lépését, miközben ő maga láthatatlan marad? Martin már mindentől és mindenkitől tart, fogalma sincs, kiben bízhat. A dolgok rettentően rossz irányba haladnak, s neki fel kell tennie a kérdést: vajon képes lesz Miót is, és a saját bőrét is megmenteni, vagy választania kell a kettő között... A Lotus blues folytatása!

Kristina Ohlsson - Őrangyalok
Stockholm ​egyik elővárosának erdős részén két, emberi maradványokkal teli nejlonzsák kerül elő a föld alól. A rendőrség hamar kideríti, hogy egy két éve eltűnt egyetemista lány hamvaira bukkantak. A nyomozást nem csupán a gyilkosság óta eltelt idő nehezíti, hanem az áldozat, Rebecca Trolle rendkívül szerteágazó kapcsolatai is. Ráadásul a lány maradványainak fellelési helyétől nem messze egy másik holttest is előkerül, melyet évtizedekkel előbb tűntettek el. Bár az időtáv a két eset között túl nagynak tűnik, bizonyos jelek mégis arra mutatnak, hogy azonos lehet a gyilkos. Egy újabb tragédia csak tovább kuszálja a szálakat, s még sürgetőbbé teszi a tettes kézre kerítését. Egy idő után a történések központi figurája lesz egy idősotthonban élő hölgy, aki valamikor ünnepelt gyerekkönyvíró volt. Ám ő évtizedek óta beszédképtelen. A nyomozócsoport újra és újra vakvágányra fut, s a korábbi kötetekből megismert Fredrika Bergmannak azzal is szembesülnie kell, hogy meglehet, élettársának, gyermeke apjának is köze lehet a szövevényes bűnügyhöz…

Kristina Ohlsson - Az ​Ezüstfiú
Aladdin ​szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról... A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta...

Kristina Ohlsson - Stenänglar
Snart ​är det påsk och Simona ser fram emot att tillbringa en vecka med sin mormor i Åhus. Men något är fel. Mormor är trött och tankfull. Och Simona hör knarrande steg från Suckarnas rum. De stora stenstatyerna i trädgården flyttar sig hela tiden, och varifrån kommer de mystiska rösterna på de gamla kassettbanden? Rösterna som ber Simona att skynda sig, innan det är för sent. Simona tar hjälp av sina kompisar Billie och Aladdin för att lösa gåtan.

Kristina Ohlsson - Mios ​blues
Var ​är Mio? Vad hände egentligen på Mios dagis den där sista dagen? Mot sin vilja har Martin Benner dragits in i jakten på den försvunne fyraåringen. Så länge barnet är borta, kommer inte den hänsynslösa maffiaorganisationen att lämna honom i fred. Desperat följer Martin upp de få spår som finns. Men Mios försvinnande är inte Martins enda problem. Han måste också bringa klarhet i vem som försöker sätta dit honom för mord som han inte begått. Han blir allt mer paranoid för var dag som går. Vem kan följa honom så nära utan att själv bli synlig? Jakten på sanningen ställer honom inför ett ohyggligt dilemma: Kan han rädda både Mio och sig själv? Eller krävs ytterligare offer för att Martin Benner ska få ro? Mios blues tar vid där den dramatiska thrillern Lotus blues slutade.

Kollekciók