Ajax-loader

Johann Baptist Metz könyvei a rukkolán


Johann Baptist Metz - Szenvedéstörténet ​és megváltástörténet
Az ​úgynevezett politikai teológia programját összefoglaló munkájában (voltaképpeni fő művében) Johann Baptist Metz a konkrét történelem, a történelmi idő horizontján vet számot azzal a keresztény reménnyel, hogy minden ember szubjektumként létezhet Isten színe előtt. Hogyan alakítható ki az egyházban ez az egyetemesen szolidáris remény? Milyen kapcsolatban áll a konkrét emberi társadalommal? Ha nemcsak elméletet, de tényleges gyakorlatot is jelent, miként viszonyulhat a holtakhoz és a történelem szenvedő "veszteseihez"? Mit jelent egyáltalán szubjektumnak lenni? Miért kezdi ki ezt az emberi létmódot a felvilágosodástól örökölt folytonos fejlődés polgári logikája? És mit mondhat a teológia azokról a filozófiákról, amelyek megtörik ezt a homogén logikát (elsősorban a frankfurti iskoláról)? Mindezekre a kérdésekre Metz a keresztény megváltás és az emberi szenvedés feszültségének terében próbál választ adni, szembeállítva a fejlődés közömbösségét az egyetemes szolidaritás cselekvő reményével, a modernitás felejtését a Jézus Krisztussal együtt az egész emberiség szenvedéstörténetére is emlékező hittel, amelynek megjelenítésére elsősorban az elbeszélések alkalmasak. Metznek az egyetemes szolidaritás, az emlékezés és az elbeszélés kategóriáival kidolgozott elmélete az idő- és történelemteológia egyik legnagyobb hatású kortárs formája.

Johann Baptist Metz - Az ​új politikai teológia alapkérdései
Aligha ​létezik még egy olyan teológiai megközelítés, amely köré több félreértés szövődött volna, mint az úgynevezett politikai teológia. Johann Baptist Metz, a neves Rahner-tanítvány a kereszténység alapjainak az újkor meghatározó konfliktusai tükrében történő elgondolását megkísérlő politikai teológiáját a következő megfontolás alapján dolgozta ki: "A keresztény isteneszme lényegénél fogva a gyakorlatra vonatkozó eszme, s Isten nem gondolható el úgy, hogy ez az eszme ne sértse annak közvetlen érdekeit, aki elgondolására törekszik." Ennek az új politikai teológiának a körébe vágó Metz-tanulmányokból és előadásokból ad átfogó válogatást a kötet.

Johann Baptist Metz - Memoria ​passionis
A ​Johann Baptist Metz nevéhez kötődő új politikai teológia annak meggyőződésnek a talaján alakult ki, miszerint a vallásnak szerves összefüggésben kell állnia a politikummal, az ember történelmi és társadalmi tapasztalataival, függetlennek kell lennie viszont a konkrét cselekvési-politikai programoktól, a politika közvetlen terepétől. Ennek nyomán fokozatosan azt a kérdést helyezte előtérbe, hogy miként szólhat a kereszténység Istenről, ha hagyja, hogy megérintse a világ mélységes szenvedéstörténete, miként lehet jelen a társadalmi valóságban, ha nem hajlandó megfeledkezni az emberiség szenvedéséről, s miként tekinthet a jövőbe, ha tudja, hogy határponthoz van rendelve az idő. A _Memoria passionis_ban Metz összegző módon fejti ki a konkrét történelmi szenvedés emlékezetének megőrzésére képes és az idő végpontjának tudatában élő kereszténységről alkotott felfogását.

Kollekciók