Ajax-loader

Zalka Miklós könyvei a rukkolán


Zalka Miklós - Roham ​03.30
A ​televízióban 1974-ben vetített Nagy csaták sorozatban nem láthattuk a Magyarország felszabadításáért vívott harcokat. S nem azért, mert itt jelentéktelen, mellékes kis csatározások folytak. A náci Németország véres játszmájában, sajnos, Horthy, majd Szálasi állama kapta és vállalta az egyik kulcsszerepet. 1944 szeptemberétől a magyar földek, falvak, városok is csatatérré váltak, ahol páncélosok ütköztek meg, aknák és bombák robbantak, katonák rohamoztak vagy védtek lakóházakat. Miért kellett így történnie? És hogyan folyt le ez a nagy csata? Zalka Miklós a katonatiszt szakértelmével és az író megelevenítő erejével pergeti le a magyarországi hadműveleteket, amelyek végül nemcsak a fasizmus legyőzésében jelentettek döntő eseményt, hanem történelmileg páratlan lehetőséget nyitottak a magyar nép számára.

Zalka Miklós - Fekete ​karácsony
Csikágó, ​ahol a húszas évek végén és a harmincas évek első felében a Fekete karácsony történetének jó része játszódik, az életét felidéző főhős szavaival éve nem csupán a Thököly út, Aréna út, Damjanich utca és Rottenbiller utca közötti területet jelenti, de minőségi meghatározó is, valamiféle átmenet a Thököly út másik oldalát elterülő Lepra-sziget meg a Damjanich utcán túl az Andrássy úti palotasorig terjedő úri negyed között. A Fekete karácsony-ban a főhős a gyermekkorát mondja el, de a mű - az életanyag gazdagságának és sokrétűségnek köszönhetően - jóval több a gyermekévek történeténél: a gyermekszemmel felfedezett valóság regénye is. Miközben eseményről eseményre követjük a sors által hamar félárvaságra ítélt kisfiú életét, szívszorító lemerülését vagy inkább zuhanását a létbizonytalanságba, gyakori védtelenségét, korai konfliktusait a világgal s a korai konfliktusokból következő gyors eszmélkedését, miközben folyamatosan követhetjük hely-, út- és önmaga keresését, a környezetéről is valósághű képet kapunk. A Csikágó című tervezett trilógia következő része Zúgnak a harangok, befejező része Ágyúdörej címmel jelenik majd meg. Szépirodalmi könyvkiadó, 1982

Zalka Miklós - Különös ​ember
1956 ​november elején - az ellenforradalmi lázadás utolsó napjaiban -, egy kínzókamrának átalakított konyha csendjében két ember gondolkodik: Burai Mátyás nyugdíjas, munkásból lett államvédelmi ezredes és Wiltschek Egon hajdani korvett-hadnagy. A két ember két kibékíthetetlenül ellentétes osztályt, két merőben más világnézetet és erkölcsöt testesít meg. Az ősz hajú Burai gondolataiból egy ízig-vérig kommunista ember sorsa tárul elénk, akit a nép szolgálatának vágya hajtott az élet legnehezebb posztjaira. Wiltschek gondolataiban szögesen más emlékek, az egyéni karrier gátlástalan hajszolásának képsorai elevenednek meg. A két ember összecsapása az ellenforradalom idején az osztályharc logikájából szükségszerűen következik. Burait az ellenforradalmárok elfogják, s miután Wiltschek - mint újdonsült politikai nyomozó - megtudja róla, hogy a magyar és szovjet elhárításnál dolgozott, arra akarja kényszeríteni, hogy árulja el a titkát. A titok jó tőke nyugaton - gondolja Wiltschek -, ezért nem válogat eszközeiben, hogy szóra bírja ezt a számára különös embert. Képes ellenállni a kínzásoknak ez a meggyötört idős ember? Erre a kérdésre ad választ Zalka regénye, amely Burai Mátyás egyéni sorsát tekintve, az ellenforradalom egészén belül csak egy epizód. De ez a kis epizód azoknak a legszebb emberi-erkölcsi tényezőknek a reprezentálásává szélesedik, amelyek magukban hordták az ellenforradalom feletti szükségszerű győzelem társadalmi okait.

Zalka Miklós - Mindenkihez!
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zalka Miklós - Harmadik ​emelet, jobbra
A ​Harmadik emelet, jobbra, Zalka Miklós tervezett tetralógiájának egymagában is önálló, harmadik része, az előzményekhez hasonlóan a Csikágóban – a Thököly út, Aréna út, Damjanich utca és Rottenbiller utca által határolt területen – játszódik, s a már korábban megismert gyermek-főszereplő és gyermek-narrátor tovább mondja benne a maga életének és családjának közvetlenül átélt történetét, a csikágói világ eseményeit, és egyre többet sejt abból a társadalmi és politikai háttértörténetből, mely a regény szereplőinek helyzetét, sorsát - az európai politikai és hatalmi törekvésekkel együtt - szigorúan, sőt egyre könyörtelenebbül meghatározza. Ezúttal is a gyermek-főhős szemével látjuk a háború-beárnyékolta évek - 1938-1940 - a Csikágójának emberfaunáját, s az ő érzékenységével érzékeljük a családon kívüli világ félelmetesen növekvő brutalitását és egy-egy figurájának sugárzó emberségét. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984

Zalka Miklós - Levelek az életről
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zalka Miklós - Vörösök ​és Fehérek
A ​szerző így vall művének indítékáról: "A leegyszerűsítő summázás olyan mértékben ferdíti el a történelmi tényeket és nyirbálja meg a tanulságokat, hogy a végén üres frázisok maradnak belőlük. A hatvanas évek elején kiadott történelemkönyvben olvastam a következő mondatot: »Az Aurora cirkáló süvöltő gránátjai adták hírül az új világ születését, az Aurora gránájainak robbanása hirdette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világraszóló győzelmét, az emberiség diadalát az embertelenség, a legsötétebb reakció erői fölött. Szabad lett azaz ember végre, viharos történelme során először lett igazán szabad.« Az Aurora gránátjai ezen a történelmi jelentőségű éjszakán nem süvöltöttek, fel sem robbantak, sőt: ki sem lőtték őket az ágyúkból. Az Aurora cirkáló egyik ágyúja ezen az estén egyetlen jelzőlövést adott le, úgynevezett vaktöltéssel, aminek az a tulajdonsága, hogy az ágyú elsütésekor nagyot pukkan, és semmit sem lő ki. Később, az éjszaka folyamán az Aurora ágyúit még néhányszor használták - ugyancsak vaktöltéssel -, hogy a Péter-Pál-erőd ágyútüzének erkölcsi hatását fokozzák. Nem tagadom, hogy a bombasztikus megállapítások, a beidegződött történelmi tévhitek és téveszmék ösztönöztek a polgárháború korszakának feldolgozására. Viharos kor, máig ható és a jövendőbe mutató tanulságokkal, amelyeket különböző pártállású történészek ilyen vagy olyan meggondolásból - vagy éppen meggondolatlanságból - időszakonként elfelejtenek, esetleg rosszul értelmeznek. Már csak ezért is érdemes a figyelemre.

Zalka Miklós - Zúgnak ​a harangok
1982-ben ​jelent meg az író Fekete karácsony című sikeres regénye, amelyben a főhős a gyermekkorát mondja el, de amely jóval több egy gyermek élettörténeténél: a gyermekszemmel felfedezett valóság (vagy valóságszövet) regénye is. Zúgnak a harangok, Zalka Miklós tervezett tetralógiájának egymagában is önálló, második része, ugyancsak a Csikágóban - a Thököly út, Aréna út, Damjanich utca és Rottenbiller utca által határolt területen - játszódik, s a gyermek-főhős további történetét kapja kézhez az olvasó. A gyermek-főhős szemén, táguló nyiladozó értelmén keresztül kap eleven, izgalmasan valósághű képet a harmincas évek Budapestjének eme furcsa, kegyetlen konfliktusokkal terhes negyedéről. A Csikágó lakóinak élete híven tükrözi a kor Magyarországának állapotát, örömeit és reményeit a reménytelen valóságban. Zalka Miklós tetralógiájának következő része- amely szintén önmagában is önálló regény- Harmadik emelet, jobbra, negyedik kötete pedig Ágyúdörej címmel jeleni meg. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984

Zalka Miklós - Kilátás ​a múltba
Zalka ​Miklós négy kisregénye a huszadik század hat évtizedét fogja át. Az író mindegyik művében azt a válságos történelmi pillanatot ragadja meg, amelyben kiélezettek a társadalom ellentmondásai, vagy jól érzékelhetők szereplőinek sorsdöntő konfliktusai a világgal, közvetlen környezetükkel, önmagukkal.

Zalka Miklós - A ​mi utcánk
A ​regény cselekményének nagy része bíróságon játszódik, ahol bizonyos Grabóc László és két társa bűnügyének fellebbviteli tárgyalása folyik. Azt kell eldöntenie a bíróságnak, vajon bűnösnek minősíthető-e évekkel az 1956-os ellenforradalom után az, aki annak idején fegyvert fogott, s terrort gyakorolt a proletárdiktatúra védelmében. Grabóc ügye rosszul áll, hiszen maga sem tagadja a terhére rótt tényeket, és a tanúk is ellene vallanak. Ámde a mérleg serpenyője javára billen: az ügyész, a vád képviselője konok ember, aki nem a vádat akarja diadalra juttatni, hanem az igazságot. Szívós munkával, mélyreható nyomozással fordítja meg a per menetét, s leplezi le azoknak igazi arcát, akik kajánul, kárörömmel várnák a vádlott elítéltetését. Zalka Miklós új regényében napjaink számos problémáját feszegeti, s közben megismertet sorra-rendre a "mi utcánk" lakóinak - akikről azt hittük, ismerjük őket - számos új és meglepő vonásával.

Zalka Miklós - Rapszódia ​fehérben
A ​kötet válogatás Zalka Miklós rövidebb lélegzetű írásaiból. Elsősorban néphadseregünk hétköznapjaival, a katonák és tisztek életével, küzdelmeivel foglalkozik. Mint jól ismert regényeiben, ezekben az írásokban is a morális problémák foglalkoztatják ezt a szenvedélyes közéleti érdeklődésű írót. Bármilyen történet ragadja meg írói fantáziáját, az igazság szenvedélyes szeretete, ugyanakkor a látszat, a talmi, az avult talán még szenvedélyesebb gyűlölete polarizálja szereplőit. Az igaz és a hamis, az emberség és a lélektelenség harcol ezekben az írásokban. Ez a feszültség teszi olyan szuggesztív erejűvé őket, hogy szinte prózában írt rapszódiaként hatnak. A hadsereg hétköznapjait kevéssé ismerő olvasó meglepődve látja, hogy az egyenruha csak külsőleg uniformizál. A hadseregben is folyik a harc a talmi, a külsőleges ellen, s ebben a harcban, a kiképzés hétköznapjaiban formálódik az egyenruhás fiatal, egyre inkább közösségi emberré. Zalka nem tagadja, hogy van egy sor ellentmondás néphadseregünkben. Ezek az ellentmondások időnként, egy-egy helyzetben közel állnak a robbanáshoz. Nem a hurrá-optimizmus, hanem a mindennapi élet tényleges tapasztalatai alapján lehet levonni a konklúziót: az előrevivő kerül ki győztesen a konfliktusból. Érdekes, izgalmas történetek szólítanak gondolkodásra ebben a novellagyűjteményben katonát, nem katonát egyaránt.

Zalka Miklós - Felhő ​a fák fölött
Orbán ​József kőművessegéd úgy érzi, egyenes és síma úton halad a tökéletes boldogság felé: tűrhetően keres, szerelmes és viszontszeretik - ám becsap a mennykő: katonai behívót kézbesít a postás. Igazán túlzás volna azt állítani, hogy kitörő örömmel fogadja. És a katonáéknál eltelő első napok mintha igazolnák kétségbeesését: semmi sem úgy sikerül, ahogy akarja, minduntalan beléköt valakibe, vagy őbelé köt bele valaki. Kívülről szemlélve mulatságos helyzetekbe kerül - haj, de az áldozat szemével egészen más képe van a dolognak! Addig-addig kétbalkezeskedik, amíg elhatározza, hogy neki is, a hadseregnek is legjobb lesz, ha megszabadulnak egymástól... Ízig-vérig mai fiatal ez a modern Svejk, bizonyára sok fiatalember magára ismer majd.

Zalka Miklós - Szamuely
Részlet ​Zalka Miklós: Szamuely (Kossuth, 1979) című művéből. Az „ügy” tulajdonképpen nem Szamuely Tibor ügye volt. De a vizsgálat ellene indult. A nyomozást a Belügyi Népbiztosság politikai osztálya folytatta és az osztály vezetője, Korvin Ottó, személyesen vezette.Az első lépés: Fehér Imre ezredes kihallgatása. A vasas-ezred parancsnokát berendelték a Belügyi Népbiztosságra. Fehér ezredes kereken kijelentette, hogy nem hajlandó válaszolni a nyomozók kérdéseire. A nyomozók iratcsomót tettek eléje az asztalra, amelyen az ő aláírása díszelgett, s megkérdezték, valóban ő írta-e? Fehér ezredes megnézte a papírokat, aztán közölte, hogy igen, ő írta, ez az ő memoranduma, s ismételten kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban a nyomozóknak semmiféle felvilágosítással nem szolgál. A nyomozók arra kérték, nevezze meg azt az embert, akinek a kérdéseire hajlandó válaszolni. Fehér megmondta: Korvin Ottónak hajlandó felelni. Korvin Ottó azzal kezdte a Vasas-ezred parancsnokának kihallgatását, hogy felolvasta előtte az általa írt memorandumot. A memorandum arról szólt, milyen szörnyűségeket követtek el Szamuely Tibor vezetésével a Lenin-fiúk Kalocsa környékén. Részletesen leírta, hogyan kínoztak meg védtelen-ártatlan parasztokat, hogyan gyötörték halálra vagy tették örök életükre nyomorékká őket. Fehér egykedvűen hallgatta végig művének felolvasását. A „művet” egyébként sok helyre eljuttatta: a Vörös Hadsereg főparancsnokához, a Forradalmi Kormányzótanácshoz, Romanelli ezredeshez és az antant más képviselőihez, újságokhoz, a szakszervezetek vezetőségeihez. Fehér jól számított, a többit elvégezte a „suttogó propaganda”. Az ország szinte pillanatok alatt megtelt Szamuely Tibor és a Lenin-fiúk kegyetlenkedéseiről szóló híresztelésekkel. Fehér ezredes különben őszinte ember volt, és nem várta meg, hogy Korvin Ottó kérdezze. Kertelés nélkül közölte: a kegyetlenkedéseket, amelyeket leírt, nem Szamuely és a Lenin-fiúk követték el, hanem az ellenforradalmárok. Szamuely Tibor és a Lenin-fiúk szerepe pontosan az volt, hogy véget vetettek az ellenforradalmárok garázdálkodásának. (a szerk. kiemelése) Korvin Ottó meghökkenve nézett Fehérre: – Akkor miért írta le? Fehér ismét őszintén felelt: ő az ellenforradalmárok gaztetteit írta le, de úgy, mintha azokat Szamuely és a Lenin-fiúk csinálták volna. Ezt politikai meggondolásból cselekedte, és ezért nem volt hajlandó a nyomozók kérdéseire válaszolni. Ugyanis a nyomozók nem értették volna meg… (a szerk. kiemelése) Ezután részletesen kifejtette, hogy ő nagyon becsületesen, szívvel-lélekkel vett részt a Kalocsa környéki ellenforradalmi zendülés felszámolásában. A tisztogató akció során azonban kénytelen volt letartóztatni néhány volt tiszttársát is. Amikor pedig a zendülés leverése után visszatért Budapestre, nagyon furcsa helyzetbe került: azok a tisztek, akikkel valaha együtt tanult, akikkel éveken át együtt harcolt a háború idején, a legjobb barátai – nem álltak szóba vele. Úgy gondolta, olyasmit kell csinálnia, amivel visszaszerezheti régi barátai megbecsülését, s úgy érezte, ha ezt a memorandumot megírja, akkor barátai visszafogadják. – Tehát a memorandum az elejétől a végéig hazugság? Fehér elmosolyodott: – Így is lehet mondani. De úgy is lehet, hogy a memorandum az elejétől a végéig politikai tett. Ebben Fehér ezredesnek teljesen igaza volt. Fehér ezredest letartóztatták. Korvin Ottó jelentést írt a vizsgálat lefolyásáról és eredményéről. A jelentést hivatalos úton eljuttatta szolgálati elöljárójához. A Belügyi Népbiztosság politikai osztálya a szociáldemokrata népbiztos-helyetteshez, Rónai Zoltánhoz tartozott. Rónai Zoltán nem tartotta szükségesnek, hogy az ország közvéleményét informálja a vizsgálat lefolyásáról, és a dolgok állásáról. Ő tudta, miért… llyenformán Fehér ezredes rágalmai az ország közvéleménye előtt igaz állításoknak látszottak és rajtaragadtak Szamuely Tiboron meg a Lenin-fiúkon. A Lenin-fiúk nem voltak sokan. Az ellenforradalom elleni harc volt a „kenyerük”. Kurta bőrkabátot viseltek. Ők adták az őrséget a szovjetházban, a Tanácsköztársaság fontosabb objektumaiban, ők teljesítettek szolgálatot a rendkívüli rögtönítélő törvényszék különvonatán. Ha valahol ellenforradalom ütötte fel a fejét, őket vetették be elsőnek. A nevüket Szamuely Tibor moszkvai utazása után kapták, amikor Lenin arra kérte a rendkívüli rögtönítélő törvényszék elnökét, hogy adja át üdvözletét az ő „fiainak”. Ezüst jelvényt is küldött nekik ajándékul. Ők voltak a proletárforradalom leghűségesebb katonái. Ez nem szólam. ők voltak a proletárhatalom szerveinek és vívmányainak védelmére szervezett különleges osztag, amelyet mindenekelőtt a belső ellenség elnyomására használtak fel. Ebből a feladatból következik, hogy tevékenységük védekező jellegű volt, s arra szorítkozott, hogy a forradalom vívmányai és intézkedései ellen erőszakkal szembeszegülő elemek lázadását, illetve ellenállását megtörjék, visszaállítsák és őrizzék a forradalmi rendet. Úgy is mondhatjuk: a fegyveresen lázadó ellenforradalmárok fehérterrorja ellenében ők szegezték szembe a forradalom vörösterrorját. Ez azt jelentette, hogy amikor le kellett sújtani az ellenforradalomra, mindenekelőtt ők sújtottak, s az ellenforradalmárok szemében ők jelentették azt az elnyomó szervezetet, amely ellen fegyvert ragadtak saját jogaik-érdekük, elvesztett osztálykiváltságaik érvényesítéséért, s amelynek megtorló intézkedéseitől valóban rettegtek. Az osztag az ellenforradalmárok szemében valósággal magát a társadalmi rendet – a Tanácsköztársaság rendjét – testesítette meg, benne látták azt a tényezőt, amely annak rendje-módja szerint mindig és következetesen keresztezte számításaikat, irgalmatlanul halomra döntötte mindenfajta elképzelésüket arról, hogy a szórványosan minduntalan megújuló lázongásokat olyan széles körű felkeléssé terjesszék ki, amely képes a forradalom erői fölé kerekedni. Pontosan ezért akarta Fehér ezredes éppen az ő megrágalmazásukkal visszaszerezni a volt tiszttársai megbecsülését. Úgy vélte – és ebben jól számított –, hogy a legnagyobb csapást azzal mérheti a proletárdiktatúrára, ha a leghűségesebb embereit befeketíti, s valamiféle bandának, holmi bűnszövetkezetnek tünteti fel a tömegek előtt. Az ezredes jogosan gondolta, hogy egy ilyen cselekedettel helyreállítja a becsületét elvbarátai előtt. Közbevetőleg meg kell jegyezni: ez annyira sikerült neki, hogy maga is belepusztult. Közvetlenül a Tanácsköztársaság leverése után ugyanis az ellenforradalom államügyésze Fehér ezredes memoranduma alapján emelt vádat hatszáz gyilkosság elkövetése ügyében az elfogott Lenin-fiúk ellen. A pert annak idején a népbiztosok és terroristák perének nevezték. Az államügyész kihallgatta Fehér ezredest, aki a maga módján kétségtelenül tisztességes volt: közölte az államügyésszel, hogy mi a valóság a memorandumba foglalt „tényekkel és adatokkal” kapcsolatban. Az államügyész ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, s Fehér tudomására hozta, hogy ha nem tart ki a memorandumban foglaltak mellett, akkor az „ellenséggel való cimborálás” vétke miatt vádat emel ellene. Fehér bízott saját úri bíróságának tárgyilagosságában, bizonyos volt benne, hogy a tárgyaláson minden kiderül és a vádlottakat felmentik. A tárgyaláson az államügyész valóban kénytelen volt engedni a hatszáz gyilkosság vádjából. Ítélethirdetésre csupán száznegyvenkilenc gyilkosság maradt, és az is a bíróság elnökének kétségbevonhatatlan ügyessége folytán: a száznegyvenkilenc ember magába foglalta az ellenforradalmi felkelések során a harcokban elesett zendülőket, valamint a Tanácsköztársaság idején lezajlott néhány kocsmai késelés áldozatait is. A bíróság nem hagyta magát zavartatni a tényektől – a vádlottakat halálra ítélte. Fehér ezredes fűhöz-fához futkosott – kegyelemért. Mindenütt elutasították, s amikor azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza, hogy ártatlanokat akarnak bírósági ítélettel meggyilkolni, közölték vele, ha nem fogja be a száját, perbe fogják bűnpártolás címén. A bíróság ítéletét 1919. december 29-én végrehajtották a vádlottakon. Az ítélet végrehajtása után Fehér ezredes öngyilkos lett, szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fehér memorandumával, illetve a kalocsai és környéki ellenforradalmi zendülés leverésével kapcsolatban a világsajtó folytatta a rágalomhadjáratot a Magyar Tanácsköztársaság, személy szerint pedig Szamuely Tibor ellen. A nagy nyugati újságok „szenzációs” beszámolókban elevenítették fel a legképtelenebb ostobaságokat. Ismét olvasóik elé tálalták a skalpolás és az összehajtható akasztófa meséjét. Az Express Korrespondenz Budapestre kiküldött tudósítója erre vonatkozóan kérdéseket intézett Szamuely Tiborhoz. Szamuely Tibor így válaszolt: „A valóságban én éppolyan kevéssé vagyok vérszomjas, mint a többiek. Az ellenforradalmárok közül, akiket a Kalocsán és Dunapatajon lefolyt harcokban elfogtunk, csak a főcinkosokat ítéltettem halálra. Határozottan a diktatúra szigorúbb alakjának vagyok a barátja, mert az kevesebb véráldozatot kíván, tehát a burzsoázia érdekében is van, mert az ellenkezője azt a hiedelmet kelthetné bennük, hogy csupán múló jelenséggel állnak szemben, és ez megnehezítené nekik azt, hogy az új rendbe beilleszkedjenek. Azokat, akik engem csak az újságokból ismernek, az, amit én itt önnek elmondottam, valószínűleg nemigen fogja kielégíteni. Sajnos, nem mutathatom meg önnek az ellenforradalom skalpjait, sőt, még az összehajtható akasztófát sem, amely nélkül, mint a lapok tudni vélik, én sohasem indulok útnak.” A cikk megjelenése természetesen sem itthon, sem külföldön nem befolyásolta a rágalmazókat vádjaik terjesztésében. Szamuely Tibor nyilatkozatát afféle „mosakodásnak” értékelték, amire a nemzetközi és hazai közvélemény nyomása kényszerítette rá. Ezt a hiedelmet megerősíteni látszott a tény, hogy a rágalmakat a Tanácsköztársaság hivatalos szervei és vezető személyiségei közül senki más nem utasította vissza, csak Szamuely Tibor, akit a rágalmakkal illettek. Rónai Zoltán belügyi népbiztos-helyettes hallgatott a Szamuely ügyében folytatott vizsgálat eredményéről. Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok viszont cselekedett. Július 5-én szűk körű értekezletre hívta össze a „megbízható” szociáldemokrata vezetőket. Az értekezleten felolvasta a Vasas-ezred parancsnokának, Fehér „elvtársnak” a memorandumát a Kalocsa környéki ellenforradalmi lázadás leverése során elkövetett „bolsevista rémtettekről”, egyben pedig azt javasolta, hogy a szociáldemokraták puccs útján döntsék meg „Kun Béláék uralmát”. Közölte: amennyiben erre az értekezlet résztvevői felhatalmazzák, úgy is mint hadügyi népbiztos, úgy is mint a Vörös Hadsereg főparancsnoka, gyengélkedése ellenére magára vállalja az ügy katonai részének lebonyolítását. Ennek ismeretében érthető, hogy Rónai Zoltán miért „felejtette el” nyilvánosságra hozni a Fehér-memorandum kivizsgálásának eredményét, s miért nem tárta a közvélemény elé. hogy a Fehér-memorandum szemenszedett hazugság. Böhm Vilmos balszerencséjére azonban a meghívott szociáldemokraták nem bíztak az akció sikerében Még mindig, a történtek ellenére is, túlságosan erősnek tartották a kommunisták tömegbefolyását. Úgy döntöttek, nem ellenzik, de nem is támogatják Böhmöt terve végrehajtásában. Böhm Vilmos azonban tudta, hogy ilyen körülmények között nem számíthat sikerre. Betegségére hivatkozva kérte a Forradalmi Kormányzótanácsot, hogy mentse fel addig viselt tisztsége alól. Fel is mentették, ugyanakkor kinevezték a Magyar Tanácsköztársaság ausztriai követének. Szamuely Tibor végezte a munkáját változatlanul, hűségesen és következetesen, akárcsak beosztottai a Lenin-fiúk. Tisztában volt vele: nem várhatja az ellenforradalmi hírveréstől és az ellenforradalmároktól, hogy különös szeretettel övezzék. Néhány dolog azonban bántotta. Elsősorban az, hogy olyan emberek kezdenek fél ni tőle és a Lenin-fiúktól, akiknek erre az égadta világon semmi okuk, viszont olyanok kezdenek nem félni tőle – illetve a Lenin-fiúktól –, akiknek nagyon is sok okuk lenne rá, hogy féljenek. Szamuely Tibort bántotta a tény: legjobb elvtársai közül is kevesen veszik észre, hogy az osztályellenség rágalomhadjárata csak látszólag irányul személyek ellen. Valójában a Magyar Tanácsköztársaságot támadják, a forradalmat és a forradalom eredményeit. A forradalmat akarják bemocskolni, lejáratni. Ez a rágalomözön célja, és ez az, amire néhány emberen kívül senki sem figyel fel, de legkevésbé az a szerv, amelyiknek leginkább kellene: a párt. A párt azonban – ezt Szamuely szintén nagyon jól tudta – már nem ugyanaz a párt volt, amely megszervezte és győzelemre vitte a magyar proletariátus forradalmát. Az a párt – a kommunistáké – az osztályárulók, a mindenféle megalkuvók, szociáldemokraták, a garami ernők, böhm vilmosok és kunfi zsigmondok elleni harcban vívta ki a munkás és paraszti tömegek bizalmát és ezért volt erős. Ez a párt azonban egybeolvadt a szociáldemokrata párt reformista, nem forradalmár elemeivel és pontosan emiatt képtelenné vált a forradalom vezetésére. Akkor ezt még kevesen látták Magyarországon olyan világosan, mint Szamuely Tibor.

Zalka Miklós - A ​Csollima szárnya
A ​riportkönyvben felsorakozó arcképvázlatokból a koreai nép múltja és jelene bontakozik ki.Realisztikus elbeszélésekben elevenedik meg a nem túlságosan távoli múlt,melynek sorsfordító jelentőségét a kötetben megszólaló valamennyi szereplő a maga élettörténetében, a maga munkájában is példázza.

Zalka Miklós - Füstkarikák
Zalka ​Miklós műveit a bő mesélőkedv, a fürge riportok élénkségével, hitelességével és időszerűségével ható ábrázolás, a történelmi-társadalmi kérdések éles, bátor, őszinte fölvetése, friss hangvétele tették népszerűvé. Új könyvében is emberi portrék sorsok tucatjait tárja az olvasó elé.Elbeszélései a felszabadulás idejének eseményeit vetítik elénk, de írásai a mához szólnak.

Zalka Miklós - Messzi ​ország?
Messzi ​ország... Sok ezer kilométerre fekszik tőlünk, népe évtizedek óta élethalálharcot vív azért, hogy szabadon és békében építhesse új életét. S amikor mérhetetlen áldozatokat vállalva küzd a saját szabadságáért, nem csupán a maga ügyéért harcol. Nem nehéz kitalálni, hogy Vietnamról van szó. Zalka Miklós, e könyv szerzője huzamosabb ideig élt egy közép-vietnami faluban, s személyes élményeivel átszőve számol be a vietnami nép mindennapi életéről és felszabadító harcáról. Könyvének tanulsága, hogy ez az ország és népe csak kilométerekben mérve van messze tőlünk, a valóságban jóval közelebb áll hozzánk, mint sokan gondolják.

Zalka Miklós - Ostrom
A ​nyilas uralom időszaka, a megszállt és ostromlott Budapest. A tegény előző változata a Távolban Kánaán c. regény. Valóságos körképet fest emberi sorsokról és jellemző, döntő eseményekről.

Zalka Miklós - Az ​asszony, akire várnak
Egy ​asszony útra kel, és megérkezik övéihez - röviden ennyi a mű cselekménye. A mondanivalója azonban jóval túlnő egy út leírásának keretein. Zalka Miklós új könyve a vietnami háború egy epizódját vetíti az olvasó elé. Hőse, az asszony, természetes hétköznapiságában és magától értődő odaadásával a legigazabb humanitás eszményét testesíti meg, amely képessé teszi rá, hogy minden akadályon át eljusson azokhoz, akik várják, és akikért kockára teszi az életét. Zalka érdekfeszítően izgalmas olvasmányában olyan nőeszményt formált meg, amely mély nyomot hagy az olvasóban és emlékezetes marad számára.

Zalka Miklós - Ítélet
Ez ​a könyv kulcsregény. Szereplői éltek, részben ma is élnek. A bűnügy, s a vele kapcsolatos nyomozás, a bírósági eljárások sora sem a fantázia szülöttei, hanem megtörtént esetek, amelyek füzéren kitapinthatóan nyomon követhető a hatalom működésének mechanizmusa. A mintegy tizenöt esztendővel ezelőtt megírt regény kiadását annak idején a Honvédelmi Minisztérium akadályozta meg. Nem a véletlen műve, hogy csak most kerülhet az olvasók kezébe.

Kollekciók