Ajax-loader

Jánosy István könyvei a rukkolán


Jánosy István - Arcok, ​lelkek, álmok, versek
Jánosy ​István költő, műfordító 1919-ben született Besztercebányán. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin, valamint pszichológia szakán végezte, majd az Erzsébet Tudományegyetemen evangélikus teológiát hallgatott. Főbb művei: versek: Prometheus (1948), Kukoricaistennő (1970), A kővendég (1977), Az álmok kútja végtelen (1981), Útjelző fények (1983), A nagy kaszás (1985); széppróza: távolodó arcok; tanulmányok: Élmények, emlékezések; műfordítások: A valóságos oroszlán (versek, 1971); Bosszú és emberség (drámák: Oreszteia, Oidipusz, Csusingura, 1975); Nexo: Szürke fény; Lukianosz: Istenek, hetérák, halottak; Ikaromenipposz; Keller: zöld Henrik; Seldwylai emberek; Milton: Elveszett paradicsom; Rámájana; Mahábhárata-részletek; Platón: Állam; Ógörög kardalok; Berryman: Henry sorsa; valamint Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész nyolc tragédiája. Jelen kötete jól tükrözi a szerző széles körű munkásságát. A Testvérarcok című fejezetben a XX. századi magyar irodalom jeleseiről rajzol remek portrékat, a Görögség, magyarság című rész két tanulmányában a filhellénizmus magyarországi reprezentánsait mutatja be, Lélek és isten címen újabb pszichológiai, teológiai és filozófiai esszéit gyűjtötte egybe, az Álomnapló pedig egyedülálló kísérlet irodalmunkban a jungiánus alapokon nyugvó tudományos álomfejtés és a költői megjelenítés ötvözésére.

Jánosy István - A ​repülés ABC-je
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jánosy István - A ​vitorlázó repülőgépmodell építése
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jánosy István - Élmények ​és emlékezések
Lírai ​hangulatú esszék a számára legfontosabb, életalakító, egyéniségformáló olvasmányokról, költői-műfordítói műhelytanulmányok, filozófiatörténeti, zenetudományi írások, méltatások, műelemzések...stb...

Jánosy István - Helyben ​járó Odüsszeusz
Az ​1919-ben született, József Attila-díjas Jánosy Istvánt, a jeles költőt és műfordítót rangjához méltóan se a kritika, se az irodalmi közvélemény nem tartja számon, pedig meggyőződésünk, hogy már régóta élő költészetünk élvonalába tartozik. Öregkori lírájának újabb állomása ez a mostani verseskötet, amely szervesen kapcsolódik a korábbiakhoz. Régóta köztudott, hogy kicsit darabos és indulatos, valamiképp mégis fegyelmezett és pallérozott, robosztus költői alkat ő, ebben is szeretett Berzsenyijére emlékeztet. Az utóbbi években írt verseiben csaknem kizárólagosan az örök emberi kérdésekkel viaskodik. Vissza-visszatérő témái a képzőművészeti, zenei és filozófiai élmények, a vallási, teológiai problémák és értelmezések, bibliai parafrázisok, a megváltás reménye és az abban való kételkedés, a klasszikusok megidézésével és követésével az emlékek és a megemlékezések, az elhalt rokonok, barátok és művészek, példaképek előtti tisztelgések, a magyarság sorskérdései, az elmúlás könyörtelen közeledése, a megöregedés keserűsége és megszenvedett bölcsessége. Versei többsége kétségtelenül kulturális élményekhez kapcsolódik, ám mégis átsugárzik rajtuk, hitelesíti őket Jánosy István eredendő költői ereje, tehetsége, emberi-művészi igényessége, megbízható mesterségbeli tudása és zamatos egyéni nyelvezete.

Kollekciók