Ajax-loader

Kispéter Andrea könyvei a rukkolán


Kispéter Andrea - Sövényházy Edit - Élménypedagógia
Az ​élménypedagógia abból a tapasztalatból indul ki, mely szerint az elrettentés nem megfelelő módszer a fiatalok nevelésében, akik alakuló személyiségük formálásához, megerősítéséhez kapaszkodókat és biztonságot keresnek. Azok a fiatalok, akik jól érzik magukat környezetükben, kevésbé veszélyeztetettek, magabiztosabbak, sikeresebbek. Arra kell tehát őket megtanítani, hogyan érezhetik jól magukat. Olyan kihívást jelentő szituációkat kell teremteni számukra, melyekkel folyamatosan próbára tehetik képességeiket. Az élmény a megfelelő eszköz, mely hozzásegít bennünket a szokatlan helyzetek átéléséhez és ezen keresztül hasznos tanulságok levonásához. Az élménypedagógia azt nyújtja a serdülőknek, amire ebben az életkorban szükségük van: rendhagyó helyzeteket, szokatlan, izgalmas kihívásokat. Lehetőséget ad arra, hogy a kamaszokra jellemző ingerkeresés biztonságos és szervezett körülmények között valósuljon meg. Kinek szól ez a könyv? Pedagógusoknak, osztályfőnököknek, bűnmegelőzési szakembereknek, szociális munkásoknak, szabadidő szervezőknek, családoknak és mindenkinek, aki szeret játszani, közösséget szeretne teremteni.

Kollekciók