Ajax-loader

Csörsz István könyvei a rukkolán


Csörsz István - Visszakézből
Az ​ismert fiatal író Visszakézből című kisregényének huszonéves hőse - Csörsz korábbi műveihez hasonlóan - az önmegvalósítás elszalasztott, illetve fel nem ismert lehetőségeivel küzd. Úgy éli életét, mintha nem is az ő élete lenne, a hétköznap eseményei olyanok számára, mintha valahol olvasta volna őket. Nem hőse, csak tanúja saját sorsának. S közben erőlködik, hogy kiszabaduljon magánya gyűrűjéből. - Pele hiteles, valóságos figura, jó néhányan magukra ismerhetnek s eszmélhetnek benne. A Jézustól nyugatra című, kisnovellákból álló ciklusban egy gyermek éli át, fedezi fel, fogadja be az őt körülvevő világot. Miniatűr remeklések ezek az írások, melyekben az író teljesen azonosul gyermekhőse gondolataival, érzéseivel, ugyanakkor azonban kívülről, távolról, a tudatosság reflektorával világítja át szunnyadó világát. Csörsz új könyve már nem kísérlet, érett és kiforrott tehetségről tanúskodik.

Csörsz István - Okos ​madár
Ma ​már tudom, hogy akkor kezdtem lázadni az apám ellen, amikor nem ettem meg a levest, amit ő szeretett – de csak később értettem meg, mit jelent ez kettőnk életében, és addig bizony nem jutottam tovább. Ha paprikajancsit csinálok magamból, ez lehet lázadás. Amikor viszont komolyan veszem ezt a szerepet, baj van. Talán ez a bajuk a szereplőimnek is. Egy rossz életforma dokumentumai – bízom benne – a megoldásra is utalnak. S a megoldás életszükséglet; ennek a kényszernek vállalásáról s ettől való menekülésről szól a regény. Másik probléma, ami egyre foglalkoztat, a magány kérdése. A magány nem jó, és nem rossz, hanem van. Úgy gondolom, természetes, érintetlen állapotunk, amit ritkán tudunk eredményesen letagadni önmagunk előtt, pedig sokféle fedőfestéket kipróbálunk életünkben. Egyikünknek így sikerül, másikunknak úgy, és eszerint megkülönböztetünk fokozatokat. Magányos, mondjuk arra, aki kevesebb kapcsolattal rendelkezik, mint a többiek. Mondjuk úgy, mintha egy másik világrészről szólnánk, és mintha mindent megmagyarázna kapcsolataink száma. Életünket viszont gyakran ki nem élt, sőt el nem kezdett kapcsolatok határozzák meg a legjobban. Az Okos madár egyszerű regény; talán csalódást okozok azoknak, akik újabb technikai megoldást vártak tőlem. Az író módszere, véleményem szerint, másodlagos szempont. Kiválasztásának feltétele ugyanúgy sok szerencsés dolog találkozása, mint egy szerelemé. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bármilyen művészetet futószalagon lehetne gyártani. A csecsemőtől nem kérdezik meg, akar-e élni. A csecsemő viszont nem kérdezi meg: mit szólnátok hozzá, ha kék lenne a szemem? – Ilyennek látom a regény és az író kapcsolatát. Sokáig azt hittem, jó, ha én vagyok szereplőim apja, anyja, testvére és még a szeretője is. Ma egyszerűen a barátjuk akarok lenni. Csörsz István

Csörsz István - Bocsánatos ​bűnök
Megindító ​nyíltsággal, zord előítéletek nélkül figyel mindenre, mindenkire a fiatal író, félelem, gyanakvás nélkül búvik a legkülönbözőbb vérmérsékletű, erkölcsű, társadalmi rangú emberek bőrébe, hogy megszólaltassa őket, és egy-egy elbeszélés idejére az agyukkal gondolkozzék. Még annyi póz, elfogultság sem található írásaiban, hogy önmagát ezért az emberi-írói fogékonyságért, rugalmasságért különösebben tisztelné. A kötet változatos anyagát egységbe foglalja Csörsz István kifinomult etikai érdeklődése, pontos, az iróniát, néha érzelmességet sem kizáró ítéletei szereplői - többnyire fiatalok - bocsánatos bűneiben. "Hétéves lehettem, amikor iskolából hazafelé jövet elvette egy srác a karikámat, amit én találtam. Akkor értettem meg, mi a halálos bűn. Jóval később, ugyancsak iskolából hazatérve megértettem, mi a bocsánatos bűn, amint egy srác elvette kisebb társától azt a napszemüvegszárat, amit az talált. Élettapasztalatomat összegezve megállapítottam: 1. A nagyobbak ritkábban találnak valamit. 2. Az a törött napszemüvegszár nem sokat ér, tehát nem követett el nagy bűnt a srác. Eltelt néhány év, és harmadszor már nem az iskolából jövet, hanem az írógép mellett kuporogva rádöbbentem, hogy két következtetésem közül a fiatalabb kori volt az okosabb, mert a karikámmal tudtam karikázni, az értékek viszonylagosságával viszont nem tudtam semmit sem csinálni. Mennyit fog érni húsz év múlva egy karika az életemben? - Így kezdtem írni a bocsánatos bűnökről, melyekért a túlvilágon is csak rövidebb ideig tartó, csökkent hőfokú melegítés jár - itt a földön ugyanúgy: hatvan-nyolcvan év, 36,5 °C-on."

Csörsz István - Elhagyott ​a közérzetem
Riportok ​1982-1983 "Kevés nemzedékről írtak és vitatkoztak annyit, mint a hetvenes évek ifjúságáról. Talán nem jól vitatkoztunk. Aki ma kapcsolódik a folyamatba, szeretné megérteni, mi történt, netán tenni akar valamit, többszörösen elrontott helyzettel találja szemben magát. Kommunikációs zárlat van a nemzedék között. Hatalmas lakat lóg az ajtón, amelyen be szeretnénk menni, kulcs pedig elveszett. Két megoldás kínálkozik: vagy tolvajkulcsot keresünk, vagy leverjük a lakatot. Nekem egy harmadik megoldás lenne szimpatikus, nevezetesen az, hogy előbb kedvet csináljunk az ajtó túlsó oldalán lakóknak a látogatásunkhoz. Hogy ne erkölcsi adószedőket, hanem barátokat várjanak. A bezárt ajtó csak akkor fenyegető és megalázó, ha idegeneket választ el egymástól, a barátok nevetnek rajtuk. Ha nem tudunk beszélgetni, majd dadogunk. De ne menjünk oda senkinek a nevében. A magunk nevében menjünk azért, mert személy szerint mi szeretnénk tenni valamit a patthelyzet feloldásáért."

Csörsz István - Sírig tartsd a pofád I-II.
Első rész, 1971 BŐRLÁBÚ: Ez a könyv újabb ló lesz a tömeg alá a hosszúhajúak ellen, éppen úgy, mint az Abbázia-galeri ügye vagy a Halálfejesek című film. ... Második rész, 1982 BŐRLÁBÚ: Az egykori bálványok mind ledőltek. ...

Csörsz István - Vastövis
Az ​író a könyvéről: Sokat töprengtem gyerekkoromban, milyen az égig érő fa. Nagyon magas törzse van, ezt elfogadtam, ugyanakkor ragaszkodom hozzá, hogy valahol az én közelemben kezdődjön a lombja – aztán csináljon, amit akar, az égig. Felnőttem. Most azt próbálom elképzelni,meddig ér a gyökere.Amikor a Vastövist írtam,úgy éreztem,lenyúlik a pokolig.A világ leggyönyörűbb nádkunyhójában írtam ezt a regényt,nyáron, a Balaton mellett.Legösztönösebb írásaim egyike - ezért szeretem még ma is,pedig szinte minden gyalogútja eltűnik az erdőben,és tele van ködös áttörésekkel.Nekem így igaz.Amikor befejeztem a munkát,boldogan kibotorkáltam a kertbe,és felrúgtam apám cefrés üvegét."István -nézett rám döbbenten -,mit csináltál?!"

Csörsz István - Vesztesek
Csörsz ​István az 1970-es évek elején három önálló kötettel jelentkezett, s ezek változatos visszhangot váltottak ki. A fiatal író 1975-1976-ban egy tudományos-fantasztikus regényt is írt Vesztesek címmel. A kiadók azonban elzárkóztak a megjelentetésétől, főként ideológiai okokból - a hivatalos álláspont szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban, a regény cselekményének idején még létezzen a kapitalizmus. Ám nemcsak azért érdemes elolvasni a kötetet negyven év után, mivel épp jelenkorunkat festi. Mint minden sci-fi, valójában a regény születésének korát tükrözi, sajátos perspektívából. A Vesztesek hősei kelet-európai (bolgár és lengyel) egyetemisták és pályakezdő tudósok, akiket nem szülőföldjükön képeztek ki, hanem Angliában, ahol elmélyülhettek a pszichológia újdonságaiban: az emberi hang és az emlékezet kutatásával foglalkoznak. Történetük barátságról, szerelemről, mesterekről és vetélytársakról, sőt tudományos vitákról szól legfőképp mégis a gyökértelenségről és saját múltjuk terheiről. Az ellentmondások tovább erősödnek, amikor kiderül: ösztöndíjukért és karrierjükért cserébe a fiatalok olyan feladatokat kaptak, amelyek etikai kockázatot vetnek fel. A titokzatos pszichiátriai kísérletek nyomán egy szövevényes bűnügyi történet rajzolódik ki, amely csakhamar magával sodorja a közelebb és távolabb álló szereplőket.

Csörsz István - Pangala
- ​Te, mi az a pangala? - Pangala? Egy játék. - Mi? - Múltkor mutatták az Afrika-sorozatban, nem? - Mit tudom én. - Te is nézted, itt voltál. - Én nem. - Dehogynem, csak járkáltál. Olyan, mint a rögbi, csak tökök vannak labda helyett. Kiraknak egy nagy kört kőből. Két oldalra rakják a tököket, azt nem tudom, hányat, de mind a két játékosnak van egypár, mondjuk öt. És át kell vinni a másik oldalra. De mindent szabad, ha fejbe vágod sámlival az ellenfelet, az is oké. - Várjál, de hol a sámli a körben? - Példának mondtam. Aki előbb átviszi, az győz. Csak itt van valami csavar benne, mert a körön kívül ott ül az egész törzs, és mindenkinél van egy bab. Amikor átkerültek a tökök, szépen beleteszik. Vagy ebbe, vagy abba, érted? Úgyhogy az is számít, kié az a tök, de ugyanolyan fontosak a golyók is. így emlékszem legalábbis, de közbe jött a villanyszámlás, úgyhogy nem tudom pontosan. - A villanyszámlásra emlékszem. - Tehát az is győzhet, aki a második, érted? Ha szebben játszik.

Csörsz István - Földtaposók
Csörsz ​István, az 1970-es években indult, kezdetben kifejezetten közismert író mindig vonzódott a kihívást jelentő, újszerű írói feladatokhoz, különösen, ha azok különleges hitelű emberi sorsok megértésében és láttatásában segítették (hippik, csövesek, 1956-os szemtanúk, fafaragók). A Földtaposók című regény azonban még számára is szokatlan feladatot jelentett; 2001 és 2006 között, megszakításokkal dolgozott rajta. A könyv az emberiség hajnalára, az előemberek világába vezet, s egy kisközösség (horda) sorsának drámai fordulatait mutatja be. Az írói kihívást nemcsak a valamennyiünk előtt ismeretlen, történelem előtti időszak átélhető, de nem-hollywoodias ábrázolása jelenti, hanem különösképp az, hogy a regényirodalomban, a cselekmények mozgatásában igen fontos szerepet játszó párbeszédekről itt szinte teljesen le kellett mondania. Annál érzékletesebb a szereplőknek a kollektív és egyéni emlékezettel folytatott belső párbeszéde, s a hol fenyegető, hol otthonos természeti környezet bemutatása. Az olvasó hamar átveszi ennek az ősi, jórészt ösztönből feltáruló világ írói ritmusát, s drámai, érzelemgazdag és lebilincselő olvasmányban lesz része, mely hol filmszerűen pereg, hol a magyar és világirodalom legszebb természetábrázoló képsoraival rokon. Az első egyéniség-konfliktusok, az érzelmek és ösztönök ábrázolásával az író akarva-akaratlanul is sokat elmond a későbbi emberiség alapélményeiről, szorongásairól, a külvilághoz és a családhoz, az élethez és a halálhoz fűződő viszonyáról. Csörsz Rumen István

Csörsz István - Ördögűzés
"Szomorú ​az, ha jobban megfontoljuk a döntésünket egy pár cipő vásárlásakor, mint életünk fontos kérdéseinek az elbírálásánál. Szomorú, hogy néha kikerülhetetlen akadályai vagyunk önmagunknak és másoknak. Szomorú, hogy embertelen büntetést szabunk ki önmagunkra és másokra. És persze még szomorúbb több ilyen példa egymás mellett. De ha tizenöt csúnya lányt lát az ember az utcán, vajon kinek használ, ha szétzavarja őket? A városképnek? Az bánt a legjobban, ha látom, hogy valami nem akar változtatni a sorsán. Ha egész héten nem találok erre példát, de szombaton találok, akkor a következő héten biztosan a szombatról írok. A legtöbb embert meg kellene győzni arról, hogy a bűn, amit önmagával szemben elkövet, nem magántulajdona."

Csörsz István - Az ​írás művészete
A ​hetvenes évek közismert írójának 1999-ben írt rendhagyó zsebkönyve először jelenik meg. Élénk felfedezés. A kötet kedvet csinál a prózaíráshoz, az írók mítosza helyett humoros empátiával fordul hozzájuk s hozzánk. „Az írás hatása egy kőhöz hasonló, amelyet a verebek vagy más szárnyas állatok közé hajítunk, mire azok felrepülnek. Hogy jobban megértsük a kődobálás lélektanát, visszatérünk az emberiség történetének hajnalához. Valamikor elindult egy vadász a barlangból, oldalba dobta a gyöngytyúkot, majd hazavitte, és ekkor kezdődött az írói munkája: elmesélte, mi történt. Nem tudott még írni, lerajzolta hát. Ez az író dolga. Aki másról ír, azért teszi, mert nem ment el vadászni, és nem hozott haza semmit.”

Csörsz István - Sírig ​tartsd a pofád
_Első ​rész, 1971_ BŐRLÁBÚ: Ez a könyv újabb ló lesz a tömeg alá a hosszúhajúak ellen, éppen úgy, mint az Abbázia-galeri ügye vagy a Halálfejesek című film. Lesz egy nagyon vékony réteg, amelyik elgondolkodik rajta, de a többség még jobban gyűlöl majd bennünket. Nekem ugyan nem hiányzott soha, hogy elismerjenek. Gondoljanak még piszkosabbnak, még szemetebbnek. Annál boldogabb leszek. PATKÁNY: Sokan lesznek olyanok, akik hülyeségnek tartják az egészet. Egyszerűen nem hiszik el. Aki meg elhiszi, az magában tartja. Mit tudnának csinálni? Küldenek száz forintot postán? ZORD KHÁN: Engem speciel nem érdekel ez a könyv. Sem ez, sem más, és nem is fűzök hozzá illúziókat, hogy megjelenik-e, vagy nem jelenik meg. Az effajta ifjúságot úgy mérik fel erkölcsileg, hogy a társadalom legelvetemültebb része, de tulajdonképpen nem tudnak róluk semmit. Nekem ez a történet csak rossz emlékeket táplál, és azt hiszem, így vannak vele a többiek is. Nincs rá kilátás, hogy jobb legyen. Azoknak, akiknek mondana valamit, úgyse kerül kezükbe ez a könyv, már csak azért sem, mert az a réteg egyáltalán nem olvas. _Második rész, 1982_ BŐRLÁBÚ: Az egykori bálványok mind ledőltek. Nincs a fiataloknak egy példaképe. Nincs, akit utánoz. Nincs, akire felnéz. PATKÁNY: Elfogadtak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Nem vagyunk már értéktelen emberek. A Zord Khánra ugyanúgy szükség van, mint rám. A társadalomban. Hogy a munkája mellett mit csinál, az a magánügye. ZORD KHÁN: Tudom, hogy nem jegyzik azt az értéket, amit én kiragadtam az életből, de nekem érték volt. Én ezzel mértem. Nekem alumínium bögre jutott, nem érdekes, de belemerítettem. A sűrűjébe. Kész.

Csörsz István - Bóckacaj
"Csörsz ​Istvánnak 1986-ban jelent meg Elhagyott a közérzetem című kötete, amely az évtized elején készített riportokra épült. Ennek az útkereső nemzedéknek, az akkori tizen-huszonévesnek a világát idézi a Bóckacaj című regény. Szinte a riportkönyv lapjairól, az arany középutasoknak nevezett csoportból lép elénk a két főhős: István és Tamás. "Gazdátlanságuk", akaratlan individualizmusuk szerencsére kíváncsisággal és alkotói kedvvel párosul. Egyikük konzervatóriumi növendék, tele gátlásokkal, kételyekkel és az ottani furcsaságok iránti ellenszenvvel (nem nehéz ráismerni a hajdan zenésznek készülő író élményeire), másikuk a filmezés megszállottja (a hasonlóság itt sem véletlen: egy ízben operatőr szakra is felvételizett). Belepillanthatunk a két barát pesti csatangolásaiba, képzelt és valós családi múltjukba, külföldi rokonaik abszurdnak tűnő világába. A regény azonban mintegy kicsordul saját keretei közül, hőseink ugyanis egy Zündapp motorral nekivágnak egy görögországi kempingezésnek. Az író maga is járt Hellászban az 1980-as években, családi körben. A Bóckacaj azonban nemcsak az út humoros, nosztalgikus emlékét örökíti meg, bár kétségkívül a legvidámabb Csörsz-kötetnek tarthatjuk. Át-átbillen a valóság és az emlékekből, asszociációkból szőtt világ határán. Ráadásul hősünk csak játékból kezd hozzá egy "kétujjnyi vastagnak szánt" könyv megírásához. Hezitál, elkalandozik, naplót ír, máskor pedig leplezetlenül füllent. A regényt Csörsz István 1999-ben fejezte be, immár a nyolcvanas évek "állott levegőjének" és szabadságvágyának dokumentumaként, egy köztes nemzedék humoros emlékirataként. A mai olvasó mindezt még nagyobb távolságból, de talán mégiscsak ismerősen szemlélheti."

Kollekciók