Ajax-loader

Erich von Däniken könyvei a rukkolán


Erich von Däniken - Istenek ​ivadékai vagyunk
Bizonyítja-e ​Sába királynőjének szőrös lába a titokzatos szépasszony földönkívüli származását? Óriás volt-e Éva ősanyánk? Mit üzent az emberiségnek a fatimai Szűz Mária? Erich von Däniken izgalmas utazásra hívja olvasóit térben és időben. Nem kevesebbre kíváncsi, mint az élet és elsősorban az értelmes élet eredetére a Földön. Távoli tájakon és távoli évszázadokban kalandozva jut el a Bibliától a génsebészetig, Szaúd-Arábiától Teneriféig, Áron sírjától az UFO-kig. A számos világsikert aratott és világraszóló vitát kiváltott kötet szerzőjének legújabb művét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Erich von Däniken - Találkozás ​az istenekkel
Mítoszok, ​legendák és írásos anyagok is tanúsítják hogy az ősi időkben éltek olyan emberek, akik ismerték a repülés művészetét. Honnan származott tudásuk? Vajon az égből leszálló "istenek" tanították őket? Kenneth Arnold pilóta 1947.június 24-én látta meg az újabb idők első ufóját. A világ egyetlen számítógépén sem tárolnak azzal kapcsolatos adatokat, hány ember került azóta kapcsolatba az "idegenekkel". Kik lehetenk ők? Hol van a hazájuk? Az "istenek" megígérték, hogy egyszer visszatérnek hozzánk. Elérkezett az idő? Olvassa el Eric von Däniken legújabb könyvét, s készüljön fel Ön is a "találkozásra"!

Erich von Däniken - Az ​istenek öröksége
Däniken ​összegyűjtötte az "Ancient Skies" című folyóirat legjobb cikkeit: tudósok írnak rejtélyes leletekről, régészeti szenzációkról és régi szövegekben és mítoszokban talált felfedezésekről. Tirol mondavilágától a hopi-indiánok szokásainak leírásáig, az Olaszországban talált küklopikus falaktól az egyiptomi temetkezési rituálékig eljuthat az olvasó a világ legtávolabbi sarkába is, ezen lenyűgöző felfedező utazások során. Eközben egyre inkább világossá válik az, hogy egykor földön kívüli intelligenciák határozták meg a föld kultúráit. A bizonyítékok a közelünkben vannak - anélkül, hogy sejtenénk.

Erich von Däniken - Luc Bürgin - Istenek ​nyomai
... ​Egyszerre, nem messze tőlük hatalmas acélos korong állt ki a talajból! Majd meglátták a szanaszét heverő lényeket is. Körülbelül 1,20 méter magasságúak voltak, hatalmas, haj nélküli fejük volt, és ugyanilyen szőrtelen szemük. Négy közül kettő életben maradt, de egyikük erősen köhögött. A negyedik csak ült ott és ijedten, kétségbeesetten visszahúzódott a kiváncsi megfigyelők elől... ... Az ötéves Gerald közelebb lépett hozzá. A vidék többi részével ellentétben az ufó közelében kellemes hideg volt. Gerald megérintette az egyik fekvő lényt. A lény hideg volt. Eltelt néhány perc. Akkor az egyik lény elfordította a fejét: Gerald Anderson mintha megbénult volna... Däniken neve fogalom. Eggyéolvadt a "Titkok és talányok", az UFO rejtélyek kutatásával. Ezen mű - mely Däniken közreműködésével készült - a szokott témát boncolgatja a szokottnál talán érdekfeszítőbben, de mindenképpen tényszerű stílusban.

Erich von Däniken - Az ​Utolsó Ítélet már régen elkezdődött
Miért ​várnak sok kultúrában és vallásban Messiásra, aki megváltást hoz az embereknek? Erich von Däniken kritikus hozzáállással vizsgálja az emberiség legnagyobb hagyományanyagát és elképesztő felfedezésekre jut. Kideríti, hogy a messiásvárás mögött kimagasló intelligenciával rendelkező lények évezredes tapasztalatai állnak, akik azt ígérték, hogy visszatérnek.... A Kheopsz-piramis legújabb meghökkentő felfedezéseinek újabb bemutatásával.

Erich von Däniken - Szeretem ​az egész világot
A ​szerző úgy száguld keresztül a kontinensek színpadán, mint egy gyorsvonat. Dakar, Zürich, vagy New York: mindenütt történik vele valami különös dolog. Kalandjai izgalmasak és egyben szórakoztatóak is. A könyből az olvasók közelebbről is megismerhetik Erich von Dänikent, az interplanetáris titkok kutatóját.

Erich von Däniken - Megtévesztettek!
Ki ​volt Hénok, akit annak idején tüzes kocsin röpítettek a Földről az ég felé? Kik a bukott angyalok, és kik az arkangyalok, akik gyorsíró vesszőt adtak Hénok kezébe és csillagokról szóló könyveket diktáltak neki? Hol vannak a Hénok által írott könyvek? EvD felelevenít egy titokzatos történetet is, amelyről 35 évvel ezelőtt egyszer már beszámolt. Ecuadorban, egy barlang-labirintusban állítólag találtak egy több ezer fémfóliára jegyzett rejtett könyvtárt. Vajon valóban létezik ez a hihetetlen kincs? Egész biztosan, állítja EvD. A csodálatos fémkönyvtár sok közös vonást mutat Hénok elveszett könyveivel, valamint a mormonok vallásával, akik évszázadok óta éppen e könyvtár után kutatnak, ez tartalmazza ugyanis ősapáik különös történetét. Peruban, a nazcai sivatagban rejtélyes vonalak húzódnak, amelyek a magasból leszállópályáknak látszanak. A régészet processziós útvonalakat lát bennük. Szűklátókörű gondolkodás!,- mondja EvD, és a legmodernebb természettudományos mérési eredményekkel döbbenti meg az elképedt olvasót.

Erich von Däniken - Istenek ​stratégiája
Däniken ​mindig tud valami újat mondani. Ebben a kötetében Dél-Amerikába kalauzolja az olvasót, arra a kontinensre, amely szerinte az ősi istenek igazi otthona volt. Templomok érdekes történeteit írja le, többek között azét, amelyet valószínűleg az istenek vagy a földönkívüliek építettek. Däniken meglepő hasonlóságot vél felfedezni a hajdani indián törzsek és az ókori keleti népek emlékei, vallásai és legendái között. Lehet, hogy valamikor kapcsolatban álltak egymással? Lehet, hogy az istenek adtak hasonló utasításokat a különböző népeknek? Talán nem is látomás volt Ezékiel próféta víziója az égből leszálló szerkezetekről, hanem az istenek üzenete? A tudomány a mai napig nem tudja a válaszokat, s mindezt csupán a fantázia termékének tekinti. A szerző azonban töprengésre késztető hipotéziseket állít fel, és látszólag bizonyítani is tudja ezeket. Egy elveszett város felfedezése a dzsungelben. Döbbenetes hasonlóság Salamon temploma és a dél-amerikai szentély között. A kőkorszakból származó, mintegy 12000 éves írások és matematikai számítások. Hatalmas kőoszlopok 3000 méterrel a tengerszint felett. Genetikai jelzéseket tartalmazó vésett kövek. Rengeteg újdonságot és meglepetést tartogat a neves szerző legújabb kötete, az Istenek stratégiája.

Erich von Däniken - Ezékiel ​próféta űrhajója
˝A ​hagyományokhoz híven ezúttal is rejtélyes dolgok nyomába eredünk. Ez a könyv az időszámítás előtti űrutazásról szól, és az ehhez szükséges földi bázisról. Időszámításunk előtt 573-ban idegen lények különleges utazásra viszik Ezékiel prófétát. Mikor hazatért, beszámolt útjáról megbízásának megfelelően, olyan részletességgel írja le az elkészítendő templomot, hogy azt most, 2500 év elteltével hajszálpontosan rekonstruálhatjuk. A templom az istenek űrhajóinak bázisa lenne? Mind a mai napig homályos, ki vitte el erre az utazásra, és azt sem tudjuk, vajon hol állhat a szóban forgó templom. Tény, hogy a templom létezett és Ezékiel járt benne. Ez a mű először tár az olvasó elé reális, műszakilag megalapozott vizsgálati eredményeket a földönkívüli lények és az ókori emberiség valószínű kapcsolatáról. Könyvünk - mely Däniken közreműködésével készült - tények és illusztrációk segítségével próbál magyarázatot adni sok megválaszolatlan kérdésre.˝

Erich von Däniken - A ​vén Európa rejtélyei
Däniken ​ezúttal regényes elbeszélés formájában tárja elénk legfrissebb felfedezéseinek eredményeit. A történet főbb szereplői - három fiútestvér, egy kíváncsi leányzó, két nagyvonalú apa és a fiúk szkeptikusnak látszó nagybácsija. Hozzájuk csatlakozik az író, aki különösen tájékozott mindenféle tudományos és titokzatos dologban. Ők nyolcan alkotják azt a csapatot, amely a régi Európa egyik legnagyobb rejtélyének nyomába ered. Térképeket ad kezükbe a véletlen, amelyek furcsa, egymást keresztező vagy csillag alakú vonalrendszere felkelti a fiatal kutatók kíváncsiságát. Rájönnek, hogy a titokzatos vonalak geometriai hálót alkotnak, ráadásul áthaladnak azokon az ősi kultuszhelyeken, amelyeken a kereszténység elterjedésének kezdetén templomokat és kápolnákat emeltek, a vonalak ötszögeket - pentagrammokat - alkotnak, s ezek megfelelnek az aranymetszés szabályainak. Miért mágikus jel a pentagramma és honnan ered? Ki irányította a régmúltban a titokzatos építkezéseket? Kik és miért állították fel a hatalmas monolit-kőtömbökből épített templomokat? Jártak-e idegenek a Földön? Sok mindenre fény derül, ám a megfejtések mindig elgondolkoztatnak és vitára késztetnek. Erich von Däniken tőle megszokott izgalmas kérdéseket vet fel, amelyek még ma is rejtélyek a tudomány számára. Az olvasó kíváncsiságát felpezsdítik A vén Európa rejtélyei.

Erich von Däniken - Kalandok ​ég és Föld között
Erich ​von Däniken már többször bejárta a világot, hogy fantasztikus elméleteit bizonyítékokkal alátámassza. Most is elkísérhetjük őt, ahogy fáradhatatlanul küzd a vaskalapos "akadémiai" tudósok megkövesedett állításaival. Akár a világ végére is elmenne, ha úgy tartaná, hogy ott talál rá az istennek hitt földönkívüliek nyomaira, és most valóban, a polinéziai Kiribati miniállamától, a turisták elől elzárt andokbeli ismeretlen romokig bejár mindent. Nyomok pedig vannak. Mindenhol. A rejtélyes idegen misztériuma, aki leszállt az égből, és csodálatos dolgokat tanított meg a még bukdácsoló emberiségnek, minden kontinensen jelen van. Honnan szerezték őseink a néha káprázatosan pontos csillagászati ismereteiket? Hogyan építették fel a hatalmas monolitokat, a piramisokat és a többi elképesztő méretekkel rendelkező építményt? Az "idegenek" lehet, hogy nem is annyira idegenek? Vagy legalábbis nem voltak azok, egész addig, míg valamilyen okból felejteni kezdtünk?

Erich von Däniken - A ​szfinx szemei
A ​neves szerző legújabb könyve Egyiptomba vezeti el az olvasót. A gazdagon illusztrált kötet a letűnt civilizáció számos izgalmas kérdésére keres választ. Vajon miért vették ki Egyiptomban a halottak belső szerveit és tárolták külön edényekben az örökkévalóság számára? Mi késztette a régi egyiptomiakat arra, hogy bebalzsamozva őrizzék meg krokodilok, kisemlősök és madarak százait? Elképzelhető-e, hogy a bagdadi Nemzeti Múzeumban őrzött terrakotta váza, amelyben bitumenbe ágyazva helyezkedik el egy rézhenger és egy oxidálódott vaspálca, nem más, mint a fáraók villanylámpája? Milyen meglepetéseket tartogatnak még számunkra a piramisok? Létezhet-e kapcsolat a régi egyiptomiak és a dél-amerikai inkák között? Vajon valóságos lény volt-e az egyiptomi szfinx, vagy csupán a fantázia szülötte? Ezekre a kérdésekre ad választ ez a hihetetlenül izgalmas könyv. Olvasás közben megismerkedhetünk az egyiptológia érdekesebb történeteivel, és azokkal a rejtélyekkel, amelyekre a tudomány a mai napig nem talált választ. Kik teremtették a sem emberre, sem állatra nem hasonlító csodalényeket? Miként születhetett Egyiptom ősi szimbóluma - a szfinx? Földönkívüliek genetikai játszadozásairól van szó? Sok-sok elképesztő rejtélyre ad magyarázatot Erich von Däniken legújabb könyve: A szfinx szemei.

Erich von Däniken - Égig ​érő lépcső
A ​földönkívüliek, illetve az egykor létezett, de mára már eltűnt régi civilizációk nyomába szegődött jeles szerzőgárda – EvD vezetésével – az elmúlt évek legjelentősebb kutatási eredményeit foglalja össze szerte a világról: Egyiptomból, Közép- és Dél-Amerikából, Kínából, Afrikából. Megállapításaik valóban tabukat döntögetnek – a hagyományos tudományosság tabuit.

Erich von Däniken - Jelek ​az örökkévalóságnak
Erich ​von Däniken már korábban is kutatta Nazca rejtélyét: az óriási, nagyságukat tekintve egyedi vonalakat a sivatag talajában, távol minden civilizációtól. 30 év alatt számtalanszor időzött már ott, és azt hitte, mindent látott, mindent ismer. Most újra repülőgépre szállt, és így tekintette át a teljes síkságot, valamint a hihetetlen, részben lecsiszolt hegyhátakat, közben pedig több mint 1200 felvételt készített. Tanulmányozta a teljes Nazca-irodalmat, ismeri az ezzel kapcsolatos elméleteket és spekulációkat. Vizsgálódásai után a következő eredményre jutott: téves elképzelés mindaz, amit eddig Nazcáról megjelentettek.

Erich von Däniken - Zeusz ​nevében
Félelmetes ​erejű - félig állat, félig ember alakú - lények; olyan repülő szerkezetek, amelyeknek a leírása szinte apró részletekig megegyezik egy modern űrhajóéval; hajók, amelyek egy tengeralattjáró gyorsaságával tűnnek elő a tengerből, olyan hősök, mint Iászon és Odüsszeusz, akik teljesen emberfeletti képességekkel rendelkeztek; vagy Atlantisz legendákkal övezett, máig megfejtetlen talánya - vajon a görög mitológia ezen szereplői és tárgyai mind csupán az emberi képzelőerő féktelen szüleményei lennének? Korántsem, véli Erich von Däniken és érvelését számos új, bizonyítás értékű lelettel és felismeréssel támasztja alá. Ezek alkalmasak arra, hogy eloszlassák az egyetemi kutatás szemléletmódjában még oly sokszor fellelhető vakfoltokat és homályokat, és az antik Hellász kultúráját teljesen új megvilágításba helyezzék. Erich von Däniken idősíkokat köt össze, a múltba viszi olvasóit, de mindenkor a jelen valóságából indul ki, és jövőképe is újabb felfedezésre biztat. Olyan rejtélyekre hívja fel a figyelmet, amelyek még megoldásra várnak. Ilyen az Atlantisz történet. A könyv többi fejezete mind egy-egy titkos lépcső a múltba és a jövőbe. Megismerheti az olvasó a Trója körüli bonyodalmakat, Földet ért klímakatasztrófákat, az ősi isteneket és szentélyeiket, a jóval az időszámítás előtti csodákat, építményeket, a görög mitológia kalandjait, az Argonauták útját és az Aranygyapjú legendáját. Felkelti érdeklődésünket a földöntúliak iránt. Lenyűgöző felfedező utazásokban így részesülhet az, aki Erich von Däniken műveit olvassa. Valóságos utazásokat pedig az tehet, aki a SETI tagjai közé lép.

Erich von Däniken - Idegenek ​a világűrből
Erich ​von Däniken és munkatársai könyvükben elénk tárják a földönkívüliek látogatásaival kapcsolatos legújabb leleteket és felfedezéseket, melyek egy részét a hivatalos tudomány elfojtja, illetve csak eltorzítva hozza nyilvánosságra.

Erich von Däniken - Távoli ​csillagok istenei
Däniken ​két évtizede felvetett alaptételeihez még ma is ragaszkodik, s noha ebben a témában már elég sok könyve megjelent, lényegében most is ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint korábban, azaz folytatja és tovább variálja az alapkoncepciót: évezredekkel ezelőtt fejlettebb civilizáció követei már jártak a Földön, s rejtélyes találmányaikkal hatottak az emberi kultúra fejlődésére s ennek konkrét bizonyítékait ma is megtalálhatjuk a perui Nazca-fennsík talányos, geometrikus képződményeiben, a maya-azték kiltúra fejlett civilizációjában.

Erich von Däniken - Ha ​a sírok beszélni tudnának
A ​hagyományokhoz híven ezúttal is rejtélyes dolgok nyomába eredünk. Vajon hihetetlenül gazdag múltunk az akkori emberek tudásának köszönhető vagy az istenek segítségének? Ha isteneknek, kik ők valójában? Däniken ezen műve most jelenik meg először magyarul (tudomásunk szerint), minden kommentár és hozzáfűzött megjegyzések nélkül nyújtjuk át a tisztelt olvasó kezébe, döntse el maga, hogy méltán kísérte-e akkora érdeklődés a tudományos körökben...

Erich von Däniken - Bizonyítékok
Nevadában ​egy szénrétegben cipőtalplenyomatot találtak, amely olyan jól kivehető, hogy még a varratok egy része is látszik. A lenyomat korát 15 millió évre teszik. Az általános nézet szerint a primitív ember kereken kétmillió évvel ezelőtt tűnt fel, és cipőfélét először csak 25000 évvel ezelőtt hordott! Kinek a lábnyomát láthatjuk tehát? Az ismeretlen fegyver, a halál pusztító követe egy villanás, amely Vrisni és Ankada összes rokonságát hamuvá változtatta. Aki megmenekült, annak kihullott a haja és leváltak a körmei. Rövid időn belül az élelem mérgező lett. A villám leereszkedett és finom porrá változott. Hirosima? Nagaszaki? Vagy évezredekkel ezelőtt egy távoli kontinensen történt valami? Az istenek embereket és állatokat teremtettek, és megosztották tudásukat földi teremtményeikkel, de ha fejlődésük nem a kívánságuk vagy a terveik szerint történt, el is pusztították őket. Az istenek feladatuk végeztével visszatértek otthonukba, az univerzumba, de megígérték, hogy újra eljönnek! Erich von Däniken a földönkívüliekkel kapcsolatos bizonyítékait tárja elénk ebben a könyvében.

Erich von Däniken - A ​Kozmosz üzenete
Ha ​voltak csaták a világűrben, akkor ezeknek voltak győztesei és vesztesei. A győztesek háboríthatatlanul maradtak a bolygójukon, a legyőzötteknek azonban menekülniük kellett. Földünk vajon menekülési hely volt egy űrbéli csata legyőzöttei számára? Hogyan keletkezhettek az alagútrendszerek Ecuadorban és Peruban és vajon mikor üthetett a Homo Sapiens számára a "születés órája"? A moszkvai Paleontológiai Múzeumban egy bölénykoponya látható, amely a korai kőkorszakból származik. A koponya lemezén olyan luk van, amelyet csak lőfegyver képes előidézni. Talányos kérdések: kinek volt i.e. 8000 évvel lőfegyvere? Ezekre, valamint hasonló rejtélyes kérdésekre keresi a választ Eich von Däniken ebben a könyvében.

Erich von Däniken - Kukulkán ​öröksége
A ​világ tele van titokzatos helyekkel. Egyes országok bővelkednek bennük, míg más népeknél alig találkozhatunk velük. A maya kultúra Mexikó déli részén alakult ki először, majd kiterjedt a mai Belize, Guatemala, Honduras és El Salvador területére. A mayák az egész országukat átszövő úthálózatot építettek, és bonyolult rítusokat tartottak. Vajon miért volt fontos számukra a csillagászat? Milyen lehetett a maya vallás? Ez a hihetetlenül gazdag múlt az ott élő emberek tudásának, vagy az istenek segítségének volt köszönhető? Ki volt Kukulkán? Mindezt megtudhatjuk Däniken könyvéből, melyben egy varázslatos világba csábítja el az olvasót.

Erich von Däniken - Tévedtem ​volna?
Pontosan ​20 évvel ezelőtt, 1968-ban jelent meg először Däniken merész feltételezéseket tartalmazó könyve, A jövő emlékei, melynek nagyszabású filmváltozatát a magyar mozinézők is láthatták filmszínházainkban. Däniken feltételezései meglehetősen felkavarták a kedélyeket, nálunk is kialakult a fanatikus hívők és a precíz tudományosságot számonkérő, józan realisták egymással vitatkozó tábora. Däniken két évtizeddel később ezelőtt felvetett alaptételeihez ma is ragaszkodik, s noha ebben a témában ez már a tizenkettedik könyve, lényegében most is ugyanazokat a kérdések veti fel, mint korábban: azaz folytatja és tovább variálja az alapkoncepciót: évezredekkel ezelőtt egy fejlettebb civilizáció követei már jártak a Földön, s rejtélyes találmányaikkal mintegy termékenyítően hatottak az emberi kultúra fejlődésére, s ennek konkrét, kézzelfogható jeleit, bizonyítékait ma is megtaláljuk a perui Nacza-fennsík talányos, geometrikus képződményeiben, az indiai védikus szent szövegekben, a néprajzkutatók által is jól ismert cargokultuszokban, az amerikai maja-azték kultúra fejlett civilizációjában. A közben eltelt hosszú időszak alatt azonban kritikák is érték könyveit, melyek egy részére ezúttal válaszol is, elismerve, hogy jó néhány hipotézise naivnak bizonyult, nem állta ki a tudományos vizsgálódások próbáit, de alapkoncepciójához továbbra is ragaszkodik, sőt újabb "bizonyítékokat" tár az olvasók elé. Teljes egészében közli az indai professzor, D. K. Kanjulal tanulmányát, mely a szankszrit szövegekből vett idézetekkel próbál bizonyítékokat szolgáltatni ahhoz, hogy a Földön már évezredekkel ezelőtt is voltak űrhajók, űrvárosok, sőt "csillagok háborúja" is. Däniken könyvét kommentár és hozzáfűzött megjegyzések nélkül adjuk a Tisztelt Olvasó kezébe, döntse el maga, hogy rajongói vagy kritikusai táborába kíván lépni, s keresse a választ arra, amit Däniken a címben feltesz.

Erich von Däniken - A ​jövő emlékei
1972-ben ​egy különös, sok vitát kiváltó filmet vetítettek a mozikban. A jövő emlékei címmel. Erich von Dänikennek, a film és a korábban - külföldön - megjelent hasonló című könyv írójának nevét akkor ismerte meg a magyar közönség. A szerző nem kevesebbet állított - és állít ma is -, mint azt, hogy Földünk alig ismert, titokzatos ókorában távoli égitestekről magasrendű intelligenciájú lények látogattak el hozzánk, addig nem ismert tudást hozva el a még primitív fokon élő földi embernek, a homo sapiensnek. Mindmáig nem találunk magyarázatot titokzatos jelenségekre. Hogyan kerültek például azok a rendkívül súlyos és nehezen faragható szobrok a Húsvét-szigetre? Kik faragták, mivel és mikor? Hova tűntek - szinte egyik napról a másikra - a maják még ma is ép városaikból? Milyen irtózatos erő segítségével mozgattak meg ma is mozdíthatatlan kőtömböket Dél-Amerikában és Egyiptomban? Hogyan tudtak, miféle - számunkra szinte elképzelhetetlen - matematikai és csillagászati tudás birtokában piramisokat, hatalmas és rejtélyes szobrokat emelni? Hogyan lehet az, hogy, egy az 1500-as években is már csak másolatokból ismert, tehát jóval korábbi térkép olyan nézetben ábrázolja a kontinenseket, mintha a képet egy űrhajóból készítették volna, éppen Kairó fölött? Hogyan kerültek a szaharai barlangok falára űrhajósokat ábrázoló festmények? Milyen tudást és titkokat rejt még az emberiség eddig fel nem derített őskorának története? Däniken világsikerű könyve - többek között - ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Erich von Däniken - A ​rejtélyes istenek
Erich ​von Däniken meghökkentő téziseivel világszerte heves vitákat robbantott ki. Állandóan emelkedik hűséges követőinek, de megrögzött ellenzőinek a száma is. Ebben a valamennyi Däniken-könyv közül legőszintébb kötetben a sokat vitatott szerző olyan kérdésekkel találja szemben magát, amilyeneket mindegyik olvasó maga is szívesen feltett volna. Könyvünkben, bármit is akartak megtudni tőle az olvasók - gyakran támadó, néha tapintatlan formában - Erich von Däniken nem marad adós a válasszal.

Erich von Däniken - Chariots ​of the Gods?
Erich ​von Daniken's Chariots of the Gods is a work of monumental importance--the first book to introduce the shocking theory that ancient Earth had been visited by aliens. This world-famous bestseller has withstood the test of time, inspiring countless books and films, including the author's own popular sequel, The Eyes of the Sphinx. But here is where it all began--von Daniken's startling theories of our earliest encounters with alien worlds, based upon his lifelong studies of ancient ruins, lost cities, potential spaceports, and a myriad of hard scientific facts that point to extraterrestrial intervention in human history. Most incredible of all, however, is von Daniken's theory that we ourselves are the descendants of these galactic pioneers--and the archeological discoveries that prove it... * An alien astronaut preserved in a pyramid * Thousand-year-old spaceflight navigation charts * Computer astronomy from Incan and Egyptian ruins * A map of the land beneath the ice cap of Antarctica * A giant spaceport discovered in the Andes Includes remarkable photos that document mankind's first contact with aliens at the dawn of civilization.

Erich von Däniken - A ​végítélet napja régen megkezdődött
Mivel ​magyarázhatjuk, hogy számos kultúrára és vallásra jellemző a messiásvárás, egy (olykor több) olyan Üdvözítő eljövetelének várása, aki megváltást hoz az emberiségnek? Erich von Daniken szövegkritikai vizsgálatnak veti alá az emberiség legfontosabb, ránk hagyományozott, szent iratait, mindenekelőtt magának a Bibliának a témába vágó szövegrészeit, de segítségül hív apokrif könyveket, így Hénoch könyvét vagy Adám apokalipszisét, héber mítoszokat, s nem kerülik el fürkésző kíváncsiságát a babilóniai, indiai, perzsa, tibeti hagyományokban majd mindenütt felbukkanó messianisztikus képzetek sem a visszatérő „istenekről". Daniken legfőbb szándéka annak bizonyítása, hogy a bibliai hagyományokban és főleg az apokrif könyvekben megjelenő „Legfőbb", „Magasságos" stb. nem azonos a kereszténység által tisztelt Teremtővel, a mindenható Úristennel, akinek a legendák hozzá méltatlan indulatokat és balfogásokat tulajdonítanak. Lebilincselően izgalmas és szokatlan gondolatpárosításoktól sem mentes okfejtésében Daniken azt bizonyítja, hogy a nagy világvallásokban, de számos más vallásban is az emberek a megváltás, a Végítélet napjának képzetét összekapcsolták - legalábbis eredendően - azoknak a szuper-intelligens, nem földi lényeknek a visszavárásával, akik egykor fölkeresték földünket, és Daniken hipotézise szerint „genetikai beavatkozás" révén döntő lökést adtak intelligens lénnyé és emberré válásunknak. Valamennyi messiásképzet magja, közös lényege szerte a földgolyón egy félreérthetetlenül megfogalmazott ígéret: „Visszatérünk.” A Végítélet napja tehát régen megkezdődött. A könyvet a Kheopsz-piramissal kapcsolatos legújabb, a „hivatalos” régésztársadalom által hevesen támadott és Hénoch apokrif könyvével vélhetően összefüggő felfedezés leírása egészíti ki.

Erich von Däniken - Vissza ​a csillagokhoz
Däniken ​mindig tud valami meglepőt mondani. Ebben a könyvében sem állít kevesebbet, mint azt hogy mindannyiunk ősanyját nem lehetett Ádám bordájából életre kelteni. Férfiember magjából lett Éva, ám a paradicsomban még a Genezis szerint sem volt női lény, aki azt a magot kihordta volna. Néhány ősi barlangrajz pedig - micsoda meglepetés! - lombikot ábrázol...! Eredetünk tehát csillagokbéli?, azaz földönkívüli?, sőt a további sorsunk is az ő irányításuk alatt áll? Kik vagyunk? Honnan származunk? Merre tartunk? Életünknek - egyedileg és összességében - mi a célja, mi az iránya? - ezek a kérdések, amelyek sokunkat foglalkoztatnak. Däniken válaszai néha meghökkentők, ám ha figyelemmel kísérjük gondolatmenetét és bizonyítékait, holnaptól talán másképp tekintünk az egész Univerzumra. E könyvvel izgalmas és tanulságos szellemi kalandot ígérhetünk mindenkinek. Ha Däniken szemével nézünk a csillagos égre, egyre inkább megértjük vonzódásunk - nosztalgiánk? - okát.....

Erich von Däniken - A ​múlt a jövőről mesél
Valamikor ​régen a földönkívüli istenek leszálltak az égből és az emberiség tanítóivá lettek. Vannak bizonyítékai ennek a provokatív kijelentésnek? A Föld tele van velük, állítja Erich von Däniken. A naponta rájuk lépünk, révedezve bámuljuk őket a múzeumok vitrinjeiben, ám nem ismerjük fel a bennük rejlő üzeneteket, Ehhez nyújt segítséget a szerző legújabb könyve, mely közel 300 színes fotót tartalmaz. A felvételek többsége felbecsülhetetlen értékű, mert a rajtuk látható tájakat, emlékeket az emberi civilizáció már szétzúzta.

Erich von Däniken - Az ​istenek érkezésének napja
Erich ​von Däniken egyike a világ legsikeresebb íróinak. Könyvei eddig több mint 45 millió példányban keltek el. A szerző új kutatási eredményei és következtetései tanulságosabbak, izgalmasabbak és pezsdítőbbek, mint valaha. A maja indiánoknak két kalendáriumuk volt. Az egyik az istenek, a másik az emberek életét szabályozta, de mindkettő tartalmazta az ominózus null-dátumot: i. e. 3114. augusztus 11-ét. Mi történt ekkor? Ez volt az istenek érkezésének napja? Földünk egyszer már veszélybe került? A kalendáriumi ciklusok igazolják, hogy valaha létezett egy istenbolygó, melyről a rémséges teremtmények a földre érkeztek, majd Teotihuacánban kezdtek tanácskozni, és megvitatták az emberiség sorsát.

Erich von Däniken - Újabb ​jelek a kozmoszból
Új ​nyomok a Grálhoz. A gízai Nagy Piramis. A Rock Lake-i rejtély. A repülés legrégibb forrásai. Görögország titokzatos mértana. Volt-e világháború a távoli őskorban? Élet a Marson 3,5 milliárd évvel ezelőtt. Földönkívüli életre utaló nyomok a meteoritokban. Különös "hieroglifák" az abüdoszi Szethosz templomban. Vajon a földönkívüliek történelemi előtti genetikai beavatkozásának nyomait őrzik-e az immunbetegségek? Az Erich von Däniken által megalapított Ancient Astronaut Society már sok éve követi ezeket a jeleket, és munkájuk során megdöbbentő felfedezéseket tesznek. Ez a könyv bemutatja e nemzetközi egyesület legújabb érdekes kutatási eredményeit és igen szokatlan elméleteit a földönkívüli látogatók nyomának keresésével kapcsolatban.

Erich von Däniken - A ​Minden-hatók nyomában
Századunkban, ​különösen azonban az utóbbi évtizedekben, a tudomány eddig soha nem látott fejlődésnek indult. Mindamellett szép számmal akadnak a világtörténelemben olyan rejtélyes kérdések, amelyekre mind a mai napig nem sikerült választ adnunk. Erich von Daniken előszeretettel veszi górcső alá a régészet jelenségeit, amelyek még mindig dacolnak a végleges válaszokkal. Szinte valamennyi újabb föltárás és ásatás tágítja azoknak a kérdéseknek a körét, amelyek középpontjában az emberiség régi kultúrái állnak. Mi a magyarázata annak, hogy földgolyónkat láthatatlan vonalak egész hálója borítja, amelyek kivétel nélkül történelem előtti időkből származó szent helyeken haladnak keresztül? Miért építettek az emberek kereken hétezer esztendővel ezelőtt csillagászatilag betájolt templomokat? Mi célból tervezték meg Anatóliában a föld alatti városok kusza rendszerét? Ki hordott közel négyszázezer bazalttömböt a polinéziai Nan Madol szigetére? S miért mesélnek a régi hagyományok tanítómesterekről, akik alászálltak a fellegekből, hogy okítsák a fiatal, technikailag még fejletlen emberiséget? Erich von Daniken azt az álláspontot képviseli, hogy évezredekkel ezelőtt Földön kívüli lények landoltak bolygónkon. A földlakók istenekként tisztelték őket, amit számtalan bizonyíték támaszt alá. Mielőtt ezek a rendkívül fejlett technikával rendelkező idegenek ismét útra keltek volna a világmindenség végtelenje felé, technikai, matematikai és csillagászati ismeretek sokaságát hagyták örökül a kőkorszak emberére. Elődeink ezt a tudást fölhasználták építményeik megalkotásánál is, anélkül hogy mögöttes értelmével tisztában lettek volna. Az istenek szándéka szerint majd csak az eljövendő nemzedékeknek kell ezeket az üzeneteket megfejteniök; mindez eddig figyelemre nem méltatott kihívást jelent számunkra. Napjainkban a technikai fejlődés új válaszadás lehetőségét teremti meg, olyanét, amilyenre korábban még gondolni sem lehetett.

Erich von Däniken - Jelenségek
Senki ​sem ismeri azt a helyet, ahol Joseph Smith állítólag megtalálta azokat az írásos aranylemezeket, melyek tartalma a mormon vallás alapját képezi. A tizenhét éves fiút egy látomás vezette el a kincshez. De ki volt az, aki utat mutatott neki? Kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy az impulzus olyasvalakitől érkezett, aki a Földön kívülről származott, s egy számunkra eddig ismeretlen időpontban bolygónkon tartózkodott. Erich von Däniken soha nem riadt vissza attól, hogy tabunak számító témákat dolgozzon fel. Ebben a könyvében provokáló kérdéseivel a csodás jelenségek - stigmák, különös gyógyulások, tünemények jelenések - valódi hátterét kutatja. Valóban vannak csodák? A modern orvosi és természettudományos ismeretek bázisán létezik rájuk logikus magyarázat? A neves szerző tíz éven át gyűjtötte anyagát a világ csodahelyeiről. Az izgalmakban bővelkedő olvasmányt számos fényképfelvétel teszi hitelessé.

Kollekciók