Ajax-loader

Oriana Fallaci könyvei a rukkolán


Oriana Fallaci - Levél ​egy meg nem született gyermekhez
„Ma ​éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből” – kezdi születendő gyermekéhez intézett monológját Fallaci önéletrajzi ihletésű könyvének hősnője. A felfedezés nyomán ezernyi kérdés fogalmazódik meg benne: Mi a szeretet? Mit ér a család? Mely pillanatban kezdődik az emberi élet? Férfinak jobb-e születni vagy nőnek? Hogyan egyeztethető össze egy nő életében a hivatás és a gyermekvállalás? S mind közül a legfontosabb: vajon van-e joga rákényszeríteni akaratát az éppen csak megfogant lényre? Kegyetlen őszinteséggel faggatja önmagát, gyengeségeit sem szégyelli, kétségbeesését sem titkolja, de minden sorát az élet szeretete hatja át. A női és általában az emberi lét nagy kérdéseit feszegető, mégis rendkívül olvasmányos mű évtizedek óta őrzi népszerűségét. Első megjelenése, az 1970-es évek óta mit sem veszített aktualitásából, frissességéből. A szöveget a legújabb olasz kiadáshoz igazított fordításban adjuk közre. Oriana Fallaci Firenzében született 1929-ben. Újságíróként rengeteg híres személyiséggel, politikussal, művésszel készített interjút. Regényeit, riportkönyveit számos nyelvre lefordították. A magyar olvasók többek között a Ha meghal a Nap, a Pénelopé a háborúban és az Insallah című könyvek révén ismerhették meg. Szenvedélyes állásfoglalásai többször is nagy vitát váltottak ki. Élete utolsó éveit az Egyesült Államokban töltötte. 2006-ban hunyt el szülővárosában.

Oriana Fallaci - A ​haszontalan nem
Az ​ázsiai nők életét bemutató A haszontalan nem című riportkötete megállapítja: „A férfiak alapvető problémái gazdasági, társadalmi kérdésekből erednek, a nők fő gondjai elsősorban abból származnak, hogy nők”. Pakisztánban az iszlám semmibe veszi őket, az indiai özvegyek a társadalom kivetettjei, Kínában talált 7 centiméteresre préselt lábfejű nőt, Japánban megismerte a gésákat. Fallaci felfogásában a nőkérdés emberkérdés, s a nők helyzete a társadalom általános állapotát jellemzi.

Oriana Fallaci - Un ​uomo
"Un ​uomo" è il romanzo della vita di Alekos Panagulis, che nel 1968 è condannato a morte nella Grecia dei colonnelli per l'attentato a Georgios Papadopulos, il militare a capo del regime. Segregato per cinque anni in un carcere dove subisce le più atroci torture, restituito brevemente alla libertà, conosce l'esilio, torna in patria quando la dittatura si sgretola, è eletto deputato in Parlamento e inutilmente cerca di dimostrare che gli stessi uomini della deposta Giunta continuano a occupare posizioni di potere. Perde la vita in un misterioso incidente d'auto nel 1976. Oriana Fallaci incontra Panagulis nel 1973 quando, graziato di una grazia che non aveva chiesto ma che il mondo intero reclamava per lui, esce dal carcere. I due si innamorano di un amore profondo, complice, battagliero. Lei lo affianca e ne condivide una lotta mai paga. "Il poeta ribelle, l'eroe solitario, è un individuo senza seguaci: non trascina le masse in piazza, non provoca le rivoluzioni. Però le prepara. Anche se non combina nulla di immediato e di pratico, anche se si esprime attraverso bravate o follie, anche se viene respinto e offeso, egli muove le acque dello stagno che tace, incrina le dighe del conformismo che frena, disturba il potere che opprime.

Oriana Fallaci - Penelope ​alla guerra
La ​prima opera narrativa di Oriana Fallaci: la storia di una donna che, straniera a New York, non esita a sfidare le convenzioni (e le ingiustizie) di una società maschilista. Penelope che non si rassegna al ruolo domestico di chi tesse la tela aspettando il ritorno di Ulisse, ma, Ulisse lei stessa, Giò viaggia alla ricerca della sua identità e della sua libertà. Si disfa con freddezza della sua verginità, si innamora con ribellione di un uomo debole e incerto che si rivela omosessuale, affronta con coraggio il triangolo in cui si trova coinvolta da Richard (l'uomo che ama) e Bill (l'uomo amato da Richard). Dieci anni dopo, il volto di Giò, la protagonista di questo romanzo, potrebbe essere quello dell'io narrante di "Lettera a un bambino mai nato".

Oriana Fallaci - Un ​cappello pieno di ciliege
Ora ​che il futuro s'era fatto corto e mi sfuggiva di mano con l'inesorabilità della sabbia che cola dentro una clessidra, mi capitava spesso di pensare al passato della mia esistenza: cercare lì le risposte con le quali sarebbe giusto morire. Perché fossi nata, perché fossi vissuta, e chi o che cosa avesse plasmato il mosaico di persone che da un lontano giorno d'estate costituiva il mio Io." Così comincia questa straordinaria epopea della famiglia di Oriana Fallaci, una saga che copre gli anni dal 1773 al 1889, con incursioni nel passato e in un futuro che precipita verso il bombardamento di Firenze del 1944. È una storia dell'Italia rivoluzionaria di Napoleone, Mazzini, Garibaldi, attraverso le avventure di uomini come Carlo che voleva piantare viti e olivi nella Virginia di Thomas Jefferson, Francesco marinaio, negriero e padre disperato, e donne indomite come la Caterina che alla fiera di Rosìa indossa un cappello pieno di ciliege per farsi riconoscere dal futuro sposo Carlo Fallaci, o come una bisnonna paterna, Anastasìa, figlia illegittima, ragazza madre, pioniera nel Far West. Dopo anni di ricerche, l'autrice ha visto la cronaca familiare trasformarsi in "una fiaba da ricostruire con la fantasia": "la realtà prese a scivolare nell'immaginazione e il vero si unì all'inventabile poi all'inventato... E tutti quei nonni, nonne, bisnonni, bisnonne, trisnonni, trisnonne, arcavoli e arcavole, insomma tutti quei miei genitori, diventarono miei figli

Oriana Fallaci - Ha ​meghal a Nap
Oriana ​Fallaci olasz írónő, riporter, az Europco munkatársa. A világ minden tájáról tudósokkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel, nagyiparosokkal, űrkutatókkal készített interjúi és Vietnamról írott könyve az utóbbi másfél évtized legjelentősebb riporterei közé emelik. Szenvedélyes, szubjektív hangvételű írásaiban a radikális baloldali értelmiség szemléletmódját képviseli.

Oriana Fallaci - Az ​értelem ereje
Illiberális. ​Inkorrekt. Igaz. Oriana Fallaci a Harag-trilógia második kötetében még tovább megy, ítéletet hoz Európa felett, amely véleménye szerint már nem is Európa, hanem Eurábia, az Iszlám egyik gyarmata.

Oriana Fallaci - Pénelopé ​a háborúban
A ​történet New York-ban játszódik, és főhőse egy olyan Pénelopé, aki nem nyugszik bele az otthon üldögélő férjére, Odüsszeuszra szövögetve váró asszony szerpkörébe, hanem ő is, mint Odüsszeusz, útra kel, hogy megismerje önmagát és szabadsága határait. Gió, bár kissé félszegen, mégis felhívja a figyelmet a férfi társadalom által kialakított sémák korlátaira, igazságtalanságaira, és harcol, hogy legyőzze azokat. Hideg fejjel megszabadul szüzességétől, lázadóként beleszeret egy gyenge és határozatlan férfiba, akiről később kiderül, hogy homoszexuális. Bátran szembenéz a szerelmi háromszöggel, melyben találja magát, Richarddal (a férfival, akit szeret) és Bill-lel (a férfival, akit Richard szeret). Végül mindkettő elől elmenekül, hogy megvívja saját háborúját.

Oriana Fallaci - A ​harag és a büszkeség
A ​harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt - véleménye szerint - összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk. A könyvet egy drámai hangú bevezető is gazdagítja, amelyben Oriana Fallaci leírja, miként született és formálódott A harag és a büszkeség, amit ő maga "a kicsiny könyvem"-nek nevez. Ebben az előhangban az írónő felidézi rendkívüli életútjának néhány epizódját, feltárja elszigetelődésének okait, elvárásait és megmásíthatatlan döntéseit. Nem véletlen, hogy a Fallaci által "kicsiny könyv"-nek nevezett írás remekmű, lelkiismeretünket felrázó könyv, ugyanakkor egy lélek portréja is. Az írónőé. E könyv nyomot fog hagyni, akár egy tüske, amely értelmünkbe és szívünkbe fúródott.

Oriana Fallaci - Az ​utolsó interjú
A ​Harag - trilógia befejező kötete lliberális. Inkorrekt. Igaz. Oriana Fallci az utolsó szó jogán, néhány hónappal a halála előtt még egyszer, drámai erővel megszólalt, egy könyv méretű öninterjú formájában, amely méltó betetőzése a Harag-trilógia előző köteteinek (A harag és a büszkeség; Az értelem ereje) Fallaci nyitott szemmel és hideg fejjel látja a jövőt: látomásában nem a túlvilágról, hanem a ránk váró földi pokolról szól, megrendítő szavakkal. Leplezetlenül szól személyes sorsáról is, az elmúlásról, az élete során folytatott bátor harc értelméről. „A Nyugat és az Iszlám összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. Én a magam kis Apokalipszisében megmaradok két lábbal ebben a földi valóságban. Semmi találós kérdés, semmi rejtvény, semmi hátsó szándék. Csak nagyon egyértelmű tények. Nyilvánvaló események. Egy olyan világ félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia. Tudom, hogy a Fenevad cinkosai nem örülnek majd ennek. Tudom, hogy az én kis Apokalipszisem meg fogja sokszorozni a már megszokott fenyegetések számát. De ez nem ijeszt meg, nem veszi el tőle a kedvem. Már megvívtam azt a háborút, amit fontos volt megvívni. Ezt már nem lehet kitörölni, még akkor sem, ha minden egyes könyvemet elégetik az 1938-as Berlin egyik terén. És bármilyen árat kell is fizetni érte, én folytatni fogom a harcot." Ezek Oriana Fallaci utolsó szavai és öröksége, amelyet figyelmeztető mementóként ránk hagyott. Tanuljunk belőle."

Oriana Fallaci - Insallah
Részlet ​a Professzor egyik leveléből: Elkezdtem, kedvesem, dolgozom rajta! Minden este bezárkózom az irodámba és dolgozom, dolgozom, dolgozom: a hőn óhajtott regény tajtékos vizein navigálok. Nem tudom, melyik kikötőbe fog elvinni. A regény még írójának sem vallja be titkait, még neki sem fedi fel rögtön valódi természetét. Mint egy pontos arcvonások nélküli magzat, az elején felvetések tömkelegét zárja magába: törmérdek jó és rossz meglepetést tartogat. Minden lehetséges. A legrosszabb is. És mégis, a test körvonalai már kialakultak, a szíve ver, a tüdő lélegzik, a köröm és a haj nő, a bizonytalan arcban meg lehet különböztetni a szemet, az orrot, a szájat: be tudom mutatni neked. Sőt előre meg tudom mondani, hogy a történet három hónap alatt játszódik le, kilencven nap alatt egy október végi vasárnaptól egy január végi vasárnapig, hogy a történet krónika keretét adó allegóriával, a bejrúti kutyákkal kezdődik, a kettős vérfürdővel indul, és egy matematikai egyenlet, Boltzmann S = K.lnW-je adja a vezérfonalát, melyre Ulixes hamleti pajzshordozójának segítségével építem rá a cselekményt. Vele, aki az Élet képletét keresi. (Őt Angelónak - Angyalnak - nevetem el, úgy véltem, hogy ez a név felel meg legjobban romlatlan okosságának, különben sem aggattam senkire az isteni eposz neveit. Az akháj főnököknek madarak nevét, vagy karikatúrák gúnyneveit adtam. A többieknek, ahogy jött, és amiről úgy éreztem, illik arra a személyre). A személyek a képzelet szülöttei. Még akkor is azok, amikor bizonyos modellekből merítek ihletet. Nem ritkán ugyanis megszököm a papírok közül, és észrevétlenül mindent megfigyelek. Figyelek, kémkedem, lopok a valóságból. Aztán kijavítom a valóságot, újjáalakítom, újrateremtem, és hamleti pajzshordozóm mellett, íme itt a zsarnokoskodó tábornok, aki azt hiszi, hogy legyőzheti a Halált, íme kiábrándult és szeszélyes tanácsadója, íme tanult, de furcsa vezérkari főnöke, íme egyszer csak harcias, máskor szelíd tisztjei, íme a legénység sokarcú tömege. A katonák, akikre előző leveleimbe utaltam, a fiúk,akiket minden civilizált vagy nem civilizált társadalomban Agamemnon, Menelaosz, Ulixes, Akhilleusz, Ventór és Aiasz elviszi Trója falai alá, hogy aztán ott szenvedjenek és haljanak meg. Beleillesztettem a történetbe, igen, a múltkor felsorolt archetípusokat is. De csak egy szeletét jelenítik meg az emberi mintáknak, melyeket a könyv majd felsorakoztat: a szegény és csúf calabriai, a hallgatag és büszke szárd, a minden lében kanál, élettel teli szicíliai, a gazdag, kiábrándult velencei, a közönséges és éles eszű toszkán, a naív és megfélemlített romagnai, a művelt és optimista torinói... Beleilesztettem a történetbe egy elbűvölő és titokzatos libanoni nőt is, akit Ninette-nek nevezek, és akinek meghatározó szerepet szántam, valamint a szomorú város szimbólumait: az örök mestert, akit az Úr égi hatalommal ruház fel, a Gonosz erők örök eszközét, aki mindenhol jelen van, és itt egy alattomos és gonosz tizennégy éves fiú alakját ölti magára. Beleillesztettem a történetbe a gyerekeket, akiket megöl a háború, a gazembereket, akiknek kedvez a háború, a banditákat, akiket megvéd a háború, több nőt, köztük egy Lady Godiva nevű nőhelyettesítőt, valamint öt apácát, akik elbűvölnek és akiket bele akarok vonni a tragédiába. Főszereplők és statiszták úgy hatvan személy együtt. A szereposztás azonban napról napra nő, benépesedik a színpad, és hamarosan új szereplők fognak megjelenni. Ha Isten megsegít...

Oriana Fallaci - Lettera ​a un bambino mai nato
Tragico ​monologo di una donna al figlio che porta in grembo, la lettera affronta senza remore il tema scottante dell’aborto, spingendosi alla ricerca del senso della vita e ponendosi l’amaro interrogativo: è giusto imporre la vita, anche se esistere implica sofferenza? E se fosse meglio non nascere?

Kollekciók