Kroó László könyvei a rukkolán

Kroó László - Bölcsőm, ​koporsóm Buchenwald
Kroó ​László, úgy látszik, azokhoz a koncentrációs tábort megjárt írókhoz tartozik, akik - akárcsak Semprun - évtizedeket vártak, míg meg tudták írni a XX. század történelmének e förtelmes fejezetét. Egy találkozás forgatja vissza Kroó regényében a történelem lapjait; egy találkozás a régi sors- és harcostárssal. Előlép a múltból a dicsőséges és rettenetes "vöröskeresztes éjszaka", amely alatt Gadó Györgynek a buchenwaldi koncentrációs táborban működő illegális kommunista párt megbízásából emberéletekről kellett döntenie. Ötszáz halálra szánt emberből megmenthet egy tucatot, ha elég óvatos és ügyes. Jól választott-e Gadó György azon a rettegéssel teli éjszakán? Kroó újabb regénye megélt hitelességgel idézi fel a náci Németország történelmének elmúlt, de el nem feledhető, gyászos napjait.

Kroó László - A ​garanyi világfa
Kroó ​László kisregényének hőse Papdi Béla fiatal bőrdíszműves munkás, akit 1941-ben mozgalmi múltja miatt internálnak a hatóságok. Az újonnan felavatott garanyi internáló táborban Papdi Béla bekerül a kommunista kollektívába, részt vesz az illegális munkában, mely a nehéz körülmények ellenére is folytatódik. Egy nap váratlan látogató érkezik a táborba, Marjay Ödön, a kémelhárító tisztje. Célja, hogy felgöngyölítse a kommunista szervezkedést, s ezért letartóztatja Papdi Bélát, hogy kínzásokkal és ravasz csapdákkal kiszedje belőle a vezetőség tagjainak nevét. A két férfi izgalmas párviadalát örökíti meg Kroó László kisregénye. Az olvasó megismerheti belőle az internálótábor sajátos világát, ahol vagányok, vallási fanatikusok és mozgalmi harcosok élnek egymás mellett, s figyelik a tábor drótkerítéséhez feltartóztathatatlanul közelgő második világháború eseményeit. Kroó László kisregénye érdekes olvasmány, s hiteles dokumentuma a letűnt korszaknak.

Kroó László - A ​Kárpátok alatt
Mi ​jut eszünkbe, mikor azt halljuk: Kárpátalja? Még mindig a múlt kisért. Méltóságteljes hegyóriások, havasi kürtöktől hangos poloninák, gyermekeket pusztító angolkór, a rómaiaktól itt maradt sóbánya, minden képzeletet felülmúló, az afrikai állapotokra emlékeztető nyomor, a kommunista párt vezette éhségmenetek, sortüzek, kétségbeejtő elmaradottság. Mintha ez a tenyérnyi föld nem is Európa szívében, hanem csillagbeli távolságra került volna el tőlünk. Ki mindenki nem tapodta ezt a földet (még svéd katonák is), megszállás megszállást követett, itt is végigsöpört a háború (nem is egy) annak minden átkával, százezrek tragédiájának lehettünk tanúi, míg a kárpátaljai ukrán, magyar és más nemzetiségű egyenrangú, szabad emberként lélegzett fel a szovjetek nagy családjában. Egyik tanú, egyik átélő abból az egyre fogyó kevésből, akik életben maradtak, mondja el saját élményeit. Egy tökrement órás fia tárja elénk, hogy kerül ifjan, gimnazistaként a munkásmozgalomba, miként lesz a kommunista párt harcos katonája. Ez a párt ad erőt, hogy küzdjön az illegalitásban, szembenézzen a kémelhárító pribékjeivel, a magánzárka puszta falaival, az internáló táborok sivárságával, Buchenwald rémségeivel. Bár a visszaemlékezés mint műfaj a kronológiát kedveli, a szerző merőben új utat választ: ahol úgy érzi, a múlt a holnaphoz kapcsolódik, ott átvált. És máris, évtizedeket átugorva, a munkácsi műszergyárban vagyunk, ahol a legmodernebb alkatrészek kerülnek le az automata gépsorokról, Bíró Andorral, a tiszaháti kolhozelnökkel, a Legfelsőbb Tanács tagjával találkozunk, elidőzünk Horváth Anna szobrász, grafikus műtermében, nyomon követjük Lőrincze Lajos vendégprofesszor előadását az ungvári egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén, drukkolhatunk a magyar sóbányászoknak, akik a Csárdáskirálynőt viszik színre. És ami kicsendül a könyv egész élményanyagából: itt, ahol annyi nemzetiség él együtt, úgy kell az internacionalizmus, mint egy darab kenyér.