Ajax-loader

Rózsás János könyvei a rukkolán


Rózsás János - Ködbevesző ​múlt
"Ahogy ​korosodik valaki, annál többet időznek gondolatai a régmúlt idők emlékeinél. Felidéződnek a visszahozhatatlannak tűnő képek. Az ember aztán megpróbálja - a múlt ködén keresztül, sok tapasztalattal a háta mögött - a mai kor felfogása szerint, a mai gondolkodásmóddal összehasonlítva, értékelni az évtizedekkel korábbi történéseket. Az elvesztett első világháborút követő zűrzavart, az 1919-ben uralomra jutott kommunisták véres errorhadjáratát, a következett a vandál román megszállást. Ezt tetőzte be az 1920-as könyörtelen trianoni békediktátum, mely darabokra szaggatta a Kárpátok által övezett Nagy-Magyarországot. Még fel sem ocsúdott az ország a veszteség okozta kábulatból, amikor kitört az 1929-1933-as gazdasági világválság. Ez aztán az ország lakosságát végképpen hihetetlen - a mai ember számára elképzelhetetlen -, szinte kilátástalan nyomorba taszította. Folytathatnánk a 40-es, az 50-es évek történéseivel, nagy izgalommal. Annyit azonban biztosan tudok, hogy az én gyermekkoromban - még ha valaki nem is volt mélyen vallásos - a lelkiismeret erkölcsi tartást adott az embereknek. A Tízparancsolatot nem kellett feltétlenül az állam erőszakszerveinek betartatni. És nem volt szégyen a munka. Akkoriban - a mai ember számára elképzelhetetlenül nagy munkanélküliség nyomasztó körülményei között - a tanult, állástalan emberek sem szégyellték megfogni a lapát nyelét, utcát söpörni, netán tolni a talicskát, húzni a kiskocsit, ha azzal becsületesen megkereshették azt a kis pénzt, amivel a holnapba vetett reménységüket hosszabbíthatták meg."

Rózsás János - Keserű ​ifjúság I-II.
"Alekszandr ​Szolzsenyicin üdvözli lágerbeli társát, Rózsás Jánost, könyvének hazájában történő megjelenése alkalmából." A szerző 18 éves leventeként került szovjet fogságba, ahol egykorú társaival együtt a front haditörvényszéke tíz évi szabadságvesztésre ítélte, és rövidesen Magyarországról kiszállították a Szovjetunióba. Ott megkezdődött kálváriája a büntetőtáborok világában: Ukrajnában, Észak-Uralban, majd pedig Kazahsztán északi vidékein. A fiatalember a testi-lelki szenvedések poklában sem veszítette el a külvilág iránti érdeklődését. Élénk figyelemmel kísérte a körülötte zajló eseményeket. Az orosz nyelv gyors elsajátítása után sok ember elbeszéléseit rögzítette emlékezetében. A lágerek világában döntő jelentőségű volt Szolzsenyicinnel, a később Nobel-díjas íróvá lett rabtársával való ismeretsége, aki segített tájékozottságát elmélyíteni az orosz irodalomban. A szovjet valóság megismerésén kívül mindig kereste a lágerekben a magyarokkal való találkozás lehetőségét, hiszen a soknemzetiségű táborokban élményszámba ment honfitársakkal elbeszélgetni, és a ködbevesző haza emlékeit feleleveníteni. Rózsás János munkája a szibériai kényszermunkatáborokban eltöltött kilenc év naplószerű feldolgozása. Mindvégig izgalmas olvasmány, meggyőző erejű dokumentum. (II. kötet)

Rózsás János - Leventesors
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rózsás János - Duszja ​nővér
Egy ​ápolónő életmentő embersége a Gulagon A magyar Szolzsenyicin, Rózsás János Keserű ifjúság című kötete elsőként adta hírül az országnak, hogy hogyan élt és halt százezer magyar a Gulagon. Mostani kötete, a Duszja nővér szépirodalmi élményt is nyújtó dokumentumpróza. Ha valaha a Gulag rabjainak történetét meg akarja írni valaki, akkor csak a hamis bírósági vádiratokat olvashatja, a valóságos történet nem rakható össze a hivatalosan fennmaradt iratokból, csak az emlékezők írásaiból. A szerző - rendkívüli emlékező képessége révén hitelesen - a napi frissesség élményével írja le az egykori eseményeket. A Duszja nővér külön értéke, hogy az emberi megértésről szól, arról, hogy a legsanyarúbb és legembertelenebb viszonyok között is megterem a segítség.

Rózsás János - Gulag ​lexikon
Rózsás ​János (Budapest, 1926. augusztus 6. – Nagykanizsa, 2012. november 2.) nyugalmazott könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író. 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen, mint magyar levente. 1944–1953 között kilenc évig a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Rabsága idején egy kazah lágerben találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt. 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki... * „Mint 1944-ben frontszolgálatra mozgósított levente, harci feladattal bevetett alakulattal kerültem szovjet fogságba, majd katonai törvényszék ítélete nyomán lettem kényszermunkatáborok rabja. A peres eljárás a front mögött zajlott le, futószalagon ítélkező bírák sablonos vádirata alapján, a magyar vádlottak által nem ismert orosz nyelven. Csaknem tíz évig tartó rabságom első két évét Ukrajnában Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban töltöttem. Aztán éveket raboskodtam az észak-uráli Szolikamszk őserdeiben, és az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban éltem le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában, ahonnan végül szabadultam. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedtem meg 1951-ben, abban a lágerben, ahol az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényének történései játszódtak, hitelesen, de megváltoztatott nevekkel.”

Rózsás János - Keserű ​ifjúság / Éltető reménység
Ez ​a könyv nem hivatásos író műve. Szerzője nem azzal a szándékkal ült neki megírásához, hogy irodalmat alkosson, hanem azért, hogy rabságának megpróbáltatásait és szenvedéseit másokkal is megismertesse. Rózsás János a történelem áldozatainak egyike. A második világháború végén mint leventéből lett katona tizennyolc éves korában került szovjet fogságba és töltött el mint politikai fogoly kilenc esztendőt különböző börtönökben és kényszermunkatáborokban. Üldözött volt az üldözöttek, kisemmizett a kisemmizettek, megalázott a megalázottak között. Kálváriája kelet-közép-európai végzet. Rabságának éveiről végtelen szelídséggel és gyengédséggel számol be. Nincs benne gyűlölet fogvatartóival és a hatalmas birodalom népeivel szemben, sőt megszereti az orosz népet, nyelvet és irodalmat. az a remény tartja életben, hogy egyszer visszatérhet szeretett hazájába. A remény ad neki erőt, hogy a lágerélet iszonyatát elviselje és sorsa jobbrafordulásában bízzék. A könyv hasábjairől egy nemesen gondolkodó és érző, jóindulatú és jóakaratú szeretetreméltó ember lép elénk. Beszámolójában hiteles képet nyújt arról, milyen megvertté és elesetté válhatik az ember, ha a történelem kerekei alá kerül. Az olvasóban akaratlanul is gyökeret ver a felismerés, hogy mindenkinek szüksége van a békére és a szabadságra, annak is, aki a sznevedések poklába került és annak is, akit szerencséje megkímélt ettől. A kiadó 1926. augusztus 6-án születtem Budapesten. A munkanélküliség nyomasztó körülményei elől azonban családom leköltözött Nagykanizsára, abban a reményben, hogy a nehéz éveket könnyebb átvészelni kisvárosban. Ott ragadtunk végleg. A négy polgári iskola elvégzése után dolgoznom kellet, mivel a család megélhetéséhez az én keresetemre is szükség volt. A MAORT-üzemek egyik részlegénél főmérnöki titkár lettem. Mint leventének 1944 novemberében be kellett vonulnom katonai szolgálatra. Rövidesen fogságba estem, elítéltek tíz évre, ebből kilencet letöltöttem. 1953 decemberében térhettem vissza a szülői házba. Azután könyvelő voltam a járási tanácsnál. Megnősültem, két fiam és egy lányom született. A járási tanácsok felszámolása után a Kanizsa Bútorgyárhoz kerültem mint pénzügyi csoportvezető és német-orosz műszaki tolmács. Hosszas betegeskedések után, belső ellenőrként és tolmácsként 1983 nyarán leszázalékoltak és rokkant-nyugdíjassá váltam. A négy polgárinál azért nem álltam meg. Leérettségiztem, pénzügyi szakvizsgákat, német és orosz felsőfokú nyelvvizsgát, oroszból tolmácsvizsgát tettem. Rózsás János

Kollekciók