Hajnády Zoltán könyvei a rukkolán

Hajnády Zoltán - Az ​orosz regény
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hajnády Zoltán - A ​kultúra mint emlékezet
Oroszország ​sokáig talány volt az európaiak szemében. Kultúrtörténeti és néprajzi rejtély. Nem értették, mert európai mértékkel és fogalmakkal közelítettek feléje. Holott Oroszországot fél évezredig nem azok a gyökerek táplálták, nem azok az eszmények hevítették, mint Európát. Hajnády Zoltán azt vizsgálja, mikor és milyen mélységben hatottak Oroszországra az ezeréves hagyományokkal rendelkező bizánci és európai kultúrkörök a különböző korokban, amelyek kiformálták az orosz ember kettős, "nyugati" és "keleti" arculatát: európai szellemiségét és bizánci ortodox pszichéjét. Mikor virágzott ki a sajátos orosz kultúra, részben idegen hatásra, másrészt abban az ellenállásban, amelyet velük szemben kifejtett. A könyv nem az orosz kultúra átfogó történetét adja, csupán a keresztmetszetét. A különböző időkből vett metszetek tükrözik az orosz nép szellemi életében végbement paradigmatikus változásokat, mint ahogyan egy fakorong évgyűrűiből is leolvashatók, milyen ökológiai változások történtek a fa életében. Az erezet vastagságából, elszíneződéséből következtetni lehet a bioszférában bekövetkezett változásokra. A kultúra egy nép szellemi-lelki atmoszférája egy bizonyos korban, amely a bioszférához hasonlóan lehetővé teszi az életet, csak nem a természetit, hanem a társadalmit, mert megteremti a condition humaine-t. A kultúra a nép belső életének a kifejezése, nemzeti jellege, történelmi emlékezete időben kibontva. A kötet segít elhelyezni az orosz (szláv) kultúrát korunk egyetemes szellemi erőterében. Epitomikus tömörsége - a szerző tapintata az olvasó iránt.

Hajnády Zoltán - Lev ​Tolsztoj világa
Tolsztojnak ​köszönhetjük, hogy új mércével közelítünk önmagunkhoz. Köszönhetjük, hogy nagyszerű példát mutatott ennek a rendkívül nehéz feladatnak a megoldására, egész életét neki szentelte, mint művész és ember. Ezért élete éppúgy művészi alkotás, mint könyvei (Stefan Zweig). Az övéhez hasonló hang sohasem csendült még meg Európában… nekünk kevés volt az, hogy bámuljuk a művet: mi átéltük, magunkévá tettük. A miénkké tette az élet iránt érzett lángoló szenvedélye, szívbeli ifjúsága. A miénkké tette ironikus kiábrándultsága, könyörtelen tisztánlátása, a halállal való örökös foglalkozása. A miénkké tették álmodozásai – a testvéri szeretetről s az emberek között való békéről. A miénkké tette rettentő vádirata a civilizáció hazugságai ellen (Romain Rolland). Én nagyon lassan kezdtem neki az írói pályának, és legyőztem Turgenyevet. Aztán sok komoly edzés után legyőztem Maupassant-t. Két döntetlennel dicsekedhetem Stendhallal szemben, sőt, mintha a másodikban egy hajszállal jobb lettem volna nála. De nincs olyan hatalom, amely rábírna, hogy szorítóba álljak Tolsztojjal, hacsak meg nem őrülök, vagy a formám tovább nem javul (Ernest Hemingway). Tolsztoj filozófiai terminológiájában minden egyes szónak, még az olyan, a jelenünktől látszólag annyira távolinak is, mint az Isten birodalma, megvan a hiteles megfelelője a mai humanista szóhasználatunkban is (Leonyid Leonov). Ha van név, mely a három részre esett emberiséget a közös akol ígéretével futja s öleli körül: a Tolsztojé az (Németh László).

Hajnády Zoltán - Lev ​Tolsztoj
Tolsztoj ​Gorkijjal a tragédiáról folytatott beszélgetése során egyszer a következőket jegyezte meg: "Az ember kibírja a földrengést, a járványokat, a betegségek szörnyűségeit, a lélek összes kínjait, de minden időben a hálószoba tragédiája volt és lesz számára a leggyötrelmesebb tragédia." Tolsztoj érdeklődése a "hálószoba tragédiájáról" fokozatosan az orosz társadalom tragédiája felé fordul. Művészete magán viseli a régi társadalom elhalásának és az új születésének tragikus jegyeit. Felismerte, hogy az új értékek keletkezésének velejárója a régiek pusztulása, de az _újé_ a meghatározó szerep. Az elemzés feltárja Tolsztoj regényeinek életigenlő és humanista pátoszát a történelmi konfliktusok megoldásában, különös tekintettel a halál ábrázolásának művészetfilozófiai funkciójára, valamint a műveiben kifejezett tragikum és katarzis természetére. A tragikum Tolsztojnál műfajteremtő minőséggé válik, rányomja bélyegét regényeinek struktúrájára. A könyv szerkezeti felépítése nyomon követi az író eszmei-művészi kibontakozását: kísérlet az ember és a világ kettéhasadt egységének helyreállítására (_Háború_ _és_ _béke_), a szintézisteremtés lehetetlensége (_Anna_ _Karenina_), egy új, magasabb összhang távlatai (_Feltámadás_). A kutató figyelmének középpontjában a nagyregények állnak, de ott, ahol a téma kifejtése érdekében szükséges, a "köztes műveket" is tárgyalja.