Ajax-loader

Presser Gábor könyvei a rukkolán


Presser Gábor - Presser ​könyve 2.
Azt ​mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a _második_, hanem az első könyv _második fele_. Nem is "ugyanolyan". Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész. * * * „A zongora a hangszerek elefántja. Szinte mindent megcsinálhatsz, megcsináltathatsz vele. Szeretjük, persze, de még jobban szeretjük kihasználni. ___Egy zongora a nappaliban jó benyomást tesz a vendégre, a zongora megteszi szobainasnak is, ki tenne egy bögre teát egy hegedűre? A zongorára feltehetsz egy füstölgő hamutartót is, jó eséllyel senki nem szól rád. A zongorán, szép keretekben, könnyedén elfér szeretteinkről akár ötven-hatvan fotó, vagyis van családokat összetartó ereje is. ___A zongora a remény is, hogy a gyerek majd...”

Presser Gábor - Presser ​könyve
"Szeretek ​filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (...)de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki." Ez az a Presser Gábor, akit jól ismerünk. Aki nekünk írja a dalt és nekünk énekel. De most itt ez a könyv, több száz oldalnyi sajátkezű Presser-szöveg: emlékek, jegyzetek, meglátások, tévedések, megtörtént - vagy a szerző szerint megtörtént - valós események, hallomások, látomások, dokumentumok és áldokumentumok, dalszövegek, filmnovellák, fotók, lábjegyzetek, netán még kották is. Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a "Presser-sztorit". Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át - leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a "barátok és ellenségek" közt, munkával eltöltött több, mint 50 évről. Presser megírta az év egyik legjobban várt könyvét, amit oly sokan szeretnének ajándékba kapni.

Presser Gábor - Oláh Ibolya - Voltam ​Ibojka
Presser ​Gábor, a magyar könnyűzene kiemelkedő egyénisége, a Vígszínház zenei vezetője 45 éves színházi múltja során még soha nem írt egyetlen énekesre szabott színpadi estet. Most megtette. Oláh Ibolya különleges, egyszerre kőkemény és végtelenül érzékeny karaktere, hányattatott sorsa és ragyogó tehetsége inspirálta őt a 27 dalból álló est megírására-válogatására. Saját szövegei mellett helyet kaptak a történetben Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Sztevanovity Dusán, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre versei is. A kötetben a dalszöveg-versek mellett a kortárs szerzők, illetve a dalok felvételénél közreműködő vendégművészek gondolatai, Ibolyának-Ibolyáról szóló üzenetei is helyet kaptak. A könyvhöz CD melléklet is tartozik, melyen a színpadi est teljes anyaga szerepel.

Parti Nagy Lajos - Presser Gábor - Rutinglitang
2006 ​óta ez az első "új" Presser-album, ami a szerző 36 (!) újonnan komponált dalát és két feldolgozását (Pancsoló kislány, Szomorú vasárnap) tartalmazza. Presser két éve kezdett foglalkozni Parti Nagy verseivel, a Szódalovaglás, az Esti kréta és a Grafitnesz című kötetekből maga válogatta a végül 73 perces CD szöveganyagát. A versek és a szokatlan feladat erősen inspirálta a (talán maga emelte) korlátai ledöntésére. Dalokat írt, de, Parti Nagy verseihez hasonlóan, többségük nem követi a hagyományos dalforma szabályait, ott billegnek a "dalhatáron". Presser filmes-, szinházi- és rádiós-tapasztalatait felhasználva, a hangclip, a kishangjáték felé tágítja ki a műfaj határait. A CD "termében", illetve termeiben dramatikus körülmények között történnek meg ezek a polkák, keringők, kocsma- és kávéházi dalok. Pohár csörög, porszívómotoros orgona szuszog, székek és zongorák nyikorognak, táncolók trappolnak, odakünn elvonul egy lakodalmas zenekar -- a hallgató fantáziájára sokat bíz a zeneszerző is, ahogy a költő is. Több mint 20 zongora szólal meg ezen a lemezen, hiszen a felvételek nem csak stúdióban, de külső helyszíneken, "terepen" is készültek, mindig ott, ahol a legizgalmasabb hangú, akár már mások számára használhatatlannak tűnő zongorát sikerült fellelni és levadászni, játékzongorától a kétszáz éves matuzsálemig. A zongorákon kívül Presser és muzsikus kollegái kezében megszólal az éneklő-fűrész, a Pinuccio-féle bazalthárfa, különféle bádogdobok, a basszus-szájharmonika, tambura, hárfacimbalom és még jónéhány különleges, sokszor alig ismert hangszer. Hogy e tárgy könyvcédé vagy cédékönyv, az lényegében mindegy, döntse el a hallgató/olvasó. A kötetben a lemez dalainak teljes szövege olvasható, a már régebbi, kötetben megjelent versek egyikét-másikát a munka során Parti Nagy újra vagy továbbírta, sőt, a könyv két publikálatlan szöveget is tartalmaz. Emellett Parti Nagy maga szerkesztette és lábjegyzetelte a kötetet. Az extrahosszúságú cd-n a dalokat a szerző, Presser "adja elő" ám néhány dalban Falusi Mariann, Szalóki Ági, Váczi Eszter, Bíró Kriszta, Novák Péter, Rácz Zoltán, a Csík zenekar a közreműködő szólisták, Závada Pál fütyül, s Parti Nagy is mond-suttog pár szót, verssort. A könyv grafikai terveit saját és Presser Gábor fotóinak felhasználásával Vető Gábor készítette.

Szebeni András - Presser Gábor - LGT
„Készül ​már a kép, ha nem ismernéd még…” A tabáni képeket majd negyven éve készítettem. Az egész hegyoldalt betakarta a tömeg. Fiúk, lányok, szakállasok, hosszú hajúak és szép arcúak. Hullámzottak, hömpölyögtek, kívülről tudták a szöveget, ismételték a refrént. Azt hiszem, akkor örültünk. Nagyon. Mindenki. Aztán néhány éjszakára a zenekar, csomó szép lány, modellek, lámpák, technika - Sándor Pál, a mozis vezényletével - kiköltözött a város peremére, egy romba. Itt forgott az LGT-show, a _Nézd, az őrült mit csinál_. A felkérés az volt, csináljak önálló képeket, amelyek a filmben is szerepelnek majd. Hát tessék. Itt vannak. És szerepeltek. Aztán Presser szólt, hogy a Nyugatiból kitolat a mozdony a Locomotiv GT-vel. Volt egyszer egy zenekar. Nem volt egyszerű, három napig szóltak, naponta tizenötezer ember... és egy búcsú. Szomorú vagy, nem akarod, hogy elmenjenek, de fényképezel. Aztán megint eltelt vagy húsz év, s most újra szólnak. No igen, ilyen a rock and roll! A fényképész utószava 2013. február

Karácsony János - Presser Gábor - Solti János - Somló Tamás - Léderer Izsák Pál - LGT ​- Újrahasznosítás
Az ​LGT-koncertekre megjelent 32 oldalas könyv a zenekar történetével és egy 87 perces DVD melléklettel, amelyen az 2002. június 1-jén a Hajógyári-szigeten rendezett koncert látható. A könyv és a DVD az egykori nagylemezek méretével azonos karton tokban összecsomagolva. A DVD-mellékleten a következő dalok hallhatók-láthatók: Áldd meg a dalt, A dal a miénk, Zenevonat, A síneken, Visszatérés, Az ígéret földje, Mi lesz velem, Miénk itt a tér, Magyarország, Miénk ez a cirkusz, Mindenki, Ő még csak 14, Fiú, Ringasd el magad, Neked írom a dalt.

Kollekciók