Octave Mirbeau könyvei a rukkolán

Octave Mirbeau - Egy ​szobalány naplója
Célestine, ​a szobalány mesél tucatnyi tisztes polgárcsaládnál töltött szolgálatának éveiről, a nevetséges és elviselhetetlen emberi alávalóságról.

Octave Mirbeau - Kínok ​kertje
Vajon ​tudhatja-e az elkényeztetett, csalásokba és kis bűnökbe bonyolódott párizsi aranyifjú, micsoda végzetes útra indul, amikor hajóra száll, hogy meglátogassa Ceylon szigetét? A felejtés és az egzotikus kirándulás helyett valami egészen más vár rá... Nem is sejtheti, hogy a szerelem és a gyönyör újratanulásával együtt a poklot, a kínt, a halált is meg kell ismernie... Ezt jelenti a számára a végzetes szépségű nő, s a titokzatos, magas falak közé zárt Kínok Kertje. A halál paradicsoma, ahol vérrel öntözve tenyésznek a bűn és a fájdalom gyönyörű virágai. Octave Mirbeau híressé és hírhedtté vált könyve a század második évtizedében jelent meg először Magyarországon. Azóta a többszöri kiadás után a többszöri, azonnali betiltás lett a sorsa. Most újra a kezében tarthatja az olvasó, aki Kína titkait felfedve nemcsak a borzalmakat és a riasztó kivégzési szertartásokat ismerheti meg e műből, de a századelő Európájának elvágyódó, egzotikumot kereső életérzését is.

Octave Mirbeau - Le ​journal d'une femme de chambre
On ​se rappelle du sublime Journal d'une femme de chambre de Luis Bunuel, dont le personnage était lumineusement interprété par Jeanne Moreau. On a un peu vite oublié peut-être que le film était une adaptation, après celle de Renoir, d'un livre non moins remarquable d'Octave Mirbeau, publié en 1900. Ce journal d'une femme de chambre est celui de Célestine, au Mesnil-Roy, en Normandie. Elle est nouvellement engagée, acceptant la place dans l'espoir de se reposer des turbulences parisiennes. Les événements ne manqueront pas pour colorier son quotidien. Un quotidien qu'elle consigne avec "toute la franchise qui est en elle et quand il le faut toute la brutalité qui est dans la vie". C'est donc là un journal de femme en province, au bas de l'échelle sociale, et le prétexte pour Mirbeau de brosser au scalpel une étonnante galerie de portraits, dans une violente satire des moeurs provinciales et parisiennes de la Belle Époque. Autopsie de la bonne bourgeoisie, ce Journal dresse en petites touches, parfois en larges aplats, les travers d'une humanité mesquine, hypocrite, et condamne tous les débordements nationalistes et antisémites. Le roman connut un vif succès à sa parution, il est aussi le plus célèbre de Mirbeau. --Céline Darner