Ajax-loader

Tornai Szabolcs könyvei a rukkolán


Tornai Szabolcs - Eksztázis ​- futóaforizmák
"Azt ​hittem, hetvenévesen már majdnem mindent tudok a futásról és a tájfutásról. Tévedtem. Erre már az első, alig száz aforizma olvasása után rá kellett jönnöm." Monspart Sarolta világbajnok tájfutó Tornai Szabolcs Eksztázis könyvéről, a kötet előszavában Amikor esőben, szélben, vagy éppen hóban dideregve, talpig meleg göncökbe burkolózva sietünk a dolgunkra, és elsuhan mellettünk egy futó lenge öltözékben, önkéntelenül is kiül arcunkra a döbbenet és ajkunkra fagy a kérdés: miért? Hogy lehet az, hogy olyan játszi könnyedséggel viseli az időjárás viszontagságait, miközben egész lényéből sugárzik a teljesség és a harmónia? Mi az, ami télen-nyáron hajtja, ami ösztönzi, mije van, ami nekünk nincs? Amire mi is vágyunk, de képtelenek vagyunk megfogalmazni? Futok, tehát vagyok, írja a szerző. Tornai Szabolcs mind a 450 aforizmája egyetlen őrületes tényre világít rá: a futás maga a létezés. Filozofikus, játékos, informatív, és mindenekelőtt lelkesítő szösszeneteiben annyi kultúr- és sporttörténeti érdekesség és oly sok különös elgondolkodtató igazság lapul, hogy az olvasó a könyv végére jó eséllyel átértékeli az életét és fejvesztve rohan futni. Futóknak és reménybeli futóknak kötelező!

Tornai Szabolcs - A ​meglepetés lépcsőfokai
E ​gazdag és sokszínű esszégyűjtemény annak a hosszú útnak a lenyomata, amelyet a szerző az irodalom, a filmművészet, az alternatív rockzene, a festészet, a fotóművészet és a bölcselet világában járt be az elmúlt másfél évtizedben. Az ötven írást tartalmazó kötet legfeltűnőbb vonása a keleti és a nyugati gondolkodás ötvözése. Ez nem meglepő, hiszen Tornai Szabolcs első könyvében, A világ mint téveszme címmel szintén a Gondolat Kiadónál megjelent és idén ősszel másodszor is megjelenő filozófiai művében is rejtett összefüggéseket tár fel, hidakat épít ki a két kultúrkör között. Ahogyan az esszékötet címadó darabja Antonioni Nagyítás című híres filmjének mélyelemzése a buddhai filozófia tükrében, ugyanúgy a kötet legtöbb írásában Tornai a különféle nyugati alkotásokat a buddhai tanítás felől közelíti meg.

Tornai Szabolcs - A ​világ mint téveszme
A ​szellemi elsötétülés ellenére az ókori görögök és indiaiak szemlélete töretlenül érvényes. Voltaképpen három fő filozófiai kérdés létezik: 1. Ki vagyok én? 2. Mi az életem értelme? 3. Mi lesz, ha meghalok? Ezek elől kitérni nem lehet. Mert még egy hanyag vállrándítás is válasz. S persze az is, ha valaki azt mondja: "Mit kell ezen annyit filózni?" Sőt, a bamba semmibe meredés is válasz. A kezdetlegestől a legbonyolultabbig minden embernek volt, van és lesz valamilyen válasza e három kérdésre. S ez azt jelenti: bizonyos fokon minden ember filozófus. De azért igazi filozófusnak születni kell. Ám a különféle mesterségekkel ellentétben a filozófiának van egy különös sajátossága. Ezen a pályán mindenki csak kezdő lehet. Vannak abszolút kezdők, vannak, akik még a kezdőségig sem jutnak el, ők a vállvonogatók és a semmibe meredők, vannak ígéretes kezdők és kevésbé kezdők, végül vannak a filozófiatörténet nagy alakjai, ők a legkevésbé kezdők. Volt egy filozófus barátom, sokat tanultam tőle a buddhizmusról. Sajnos negyvenhét évesen meghalt. Egyszer azt mondta nekem: ha tudni akarod miben tévedsz, nézz körül. Sok időbe telt, mire megértettem, mit jelenthet ez a mondat. Aztán körülnéztem. Így született meg ez a könyv.

Tornai Szabolcs - Ádám ​titkos könyve
Imbolygó ​alakok közeledtek. Démonok voltak. Olyan erőteljes volt a látványuk, hogy megfeledkeztem a pókról. Noha a fejemet üresnek éreztem, új vendéglátóimra összpontosítottam. Ekkor már újra talajt éreztem a lábam alatt, s nem az űrben voltam, hanem megint a föld alatti széles és magas alagútban. Több démonnak fémpofája volt, amelyből fémlemezek álltak ki. Nyálkás és zöld testüket cafatos barna köpeny borította, s amikor odaértek hozzám, jó mélyen belenéztek a szemembe. Aztán fekete lézerfénnyel mindegyikük megdolgozta valamelyik szervemet. Az egyik a szívemet, a másik a beleimet,a harmadik a májamat, a negyedik a tüdőmet, az ötödik a vesémet, végül a hatodik végigmasszírozta az egész testemet. Miután végeztek, előlépett egy szintén fémpofájú démon szintén cafatos köpenyben, de az ő teste nem olyan volt, mint egy hüllőé, hanem mint egy rovaré. Az volt a benyomásom, hogy ő a főnök. Ő is belenézett a szemembe, de az ô szúrós tekintetétől azonnal elvesztettem az egyensúlyomat, és hanyatt vágódtam. A főnök ezután magabiztosan ráült a mellkasomra, szakszerűen leemelte a koponyám tetejét, mint egy csatos üveg fedelét, és megdolgozta az agyamat. Ezek szerint nem szívta ki az agyvelőmet a pók! – gondoltam megkönnyebbülten. Miután végzett, fémszájából kissé töredezetten buktak elő a szavak, ahogy csábos vigyorral ezt mondta: – PMD-t is vállalunk! – Az mi? – érdeklődtem. – Post mortem dögönyözés – felelte a főnök.

Kollekciók