Ajax-loader

Fináczy Ernő könyvei a rukkolán


Fináczy Ernő - A ​reneszánsz kori nevelés története
"Ez ​a könyv is, miként az ókori és középkori nevelés történetét tárgyaló műveim, egyetemi előadásaimból nőtt ki. Irodalmi alakba öntését tőlem független körülmények hátráltatták. Mikor 1914-ben hozzáfogtam az előadásaim során felgyülemlett anyag rendezéséhez és a mű megszövegezéséhez, kitört a világháború, melynek sötét árnyéka négy éven át csüggesztően kisérte munkámat. Megnehezítette a kidolgozást az a körülmény is, hogy elzárva a világ legtöbb művelt államának irodalmi termelésétől, nem egyszer hiányát kellett éreznem oly műveknek, melyek honi könyvtárainkban nem voltak föltalálhatók, külföldről pedig az adott viszonyok közt vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy későn voltak beszerezhetők. Hogy mégis művem közzétételére határoztam el magamat, főként ama sürgető kívánságok hatása alatt történt, melyekkel tudós hajlandóságú és a neveléstörténet iránt különösen érdeklődő hallgatóim mind gyakrabban fölkerestek, jeléül annak, hogy ily tárgyú, magyar nyelven írott tudományos kézikönyvre valóban szükség van. Irodalmi segédeszközeimnek jelzett hiányosságát - úgy hiszem - elviselhetővé teheti az, hogy mindenütt az eredeti források alapján dolgoztam. A könyvemben közölt fordításokért magam vagyok felelős."

Fináczy Ernő - A ​középkori nevelés története
„Nem ​minden önmegtagadás nélkül bocsátom közre ezt a kötetet. Szerettem volna – mielőtt papírra teszem tanulmányaim eredményeit – még egy ideig gondtalanul és önfeledten elmerülni a középkor színes, mozgalmas világába; még tovább társalogni – az írásba foglalás célzata nélkül – a vitézi tettekre vágyó lovaggal, a szorgalmas céhbeli polgárral, a jókedvű diákkal, a szerzetes iskolamesterrel, a vitatkozásra mindenkor kész skolasztikussal s mindazokkal, kik írószobám csöndjében éveken át velem voltak, mikor vaskos fóliánsok lapjait forgattam. Elkalandoztam ilyenkor a képzelet szárnyain déli Olaszország festői partjaira, a nyugalmas Vivariumba, ahol tizenhárom évszázaddal ezelőtt égy öreg ember, a világi élet forgatagából elmenekülve, megfiatalodott lélekkel nyitotta meg az iskolaszerű tudomány forrásait a középkor számára; vagy elszálltam lélekben a bodeni tó bájos vidékeire, ahol már ezer évvel ezelőtt híres iskolák virágoztak; vagy felkapaszkodtam gondolatban a Hohentwiel meredek ormára, ahol Virgilius verseiben gyönyörködött réges-régen egy halhatatlan emlékű, szépséges hercegasszony; vagy felkerestem a krónikással a ködös éjszakot, ahonnan a „skót barátok” indultak ki európai körútjokra s ahonnan egy nagy tanító hozta magával azt a mesterséget, mellyel utóbb művelődésre késztette a tudatlan frank népet; vagy elvittek gondolataim a bölcsesség királyi városába, ahol a dialektika mesterei vívták szellemi csatáikat s századokon át nyüzsgött a tanárok és tanulók sokasága. Nehéz szívvel hagytam abba ezt a nekem oly kedves álmodozást, de nem lehetett tovább halogatnom a szövegezést és szerkesztést. Első sorban az egyetemi oktatás és tanulmányozás céljaira írtam meg ezt a könyvemet is, mint az ókori nevelés történetéről szólót. Nehézségeim azonban nagyobbak voltak. Míg a görög és római neveléstörténet anyaga mintaszerűen kiadott szövegekben készen áll a feldolgozásra, addig a középkor forrásainak nagy része nincsen is pedagógiai szempontból átvizsgálva; sokszor magának a kutatónak kell kiböngésznie az anyagot a mélység rejtekeiből s ha rátalál is, nem egyszer még küzdenie kell az áthagyományozás alaki hiányaival, hanyagul közzétett, romlott szövegekkel. […] Igyekezetem ebben a kötetben is arra irányult, hogy a nevelés jelenségeinek rajzát lehetőleg kapcsolatba hozzam a kor egyéb életnyilvánulásaival. Ezért mindenütt meg kellett adnom a politikai kereteket s figyelemmel lennem a szellemi kultúra egyéb területeire is. Meg akartam éreztetni, hogy a középkori ember lelki életének, gondolat- és érzelemvilágának sajátos vonásai miképen mutatkoznak a nevelésről való felfogásában, a művelődés intézményeinek berendezésében, a bennük folyó nevelői és oktatói munka kialakulásában. Nem ítélkezni akartam a huszadik század álláspontjáról szuverén önérzettel a középkor iskolájáról, hanem ki akartam mutatni, miért és hogyan lett ez az iskola azzá, aminőnek a források tükröztetik; mily tényezők összehatása folytán töltötte meg az a szellem, melyről ismeretes s minő meggondolások vagy gyakorlati szükségletek adtak a művelődés munkájának ilyen vagy amolyan alakot.[…]”

Fináczy Ernő - Az ​újkori nevelés története
"Neveléstörténeti ​tudományos kézikönyvemnek ez a negyedik kötete, épp úgy mint az első három, egyetemi előadásaimból nőtt ki és az egyetemi oktatásnak és tanulmányozásnak akar vezető fonálul szolgálni. A műnek ez a didaktikai célzata különleges tekinteteket szabott elém a kidolgozásban. Forrástanulmányaim során oly gazdag anyag gyűlt egybe, hogy már maga a kiszemelés sok gondot okozott, de nem kevésbbé súlyos feladatot rótt reám ennek a bőviből merített anyagnak a csoportosítása, beosztása és módszeres formálása. Az említett gyakorlati szempont parancsolóan követelte tovább, hogy csak a lényegre szorítkozzam és bizonyos kötött tárgyalásmódot kövessek."

Fináczy Ernő - Az ​ókori nevelés története
”A ​neveléstörténet csak a múlt század elején öltött rendszeres alakot. Amit azelőtt írtak e tárgyról, vagy kisebb monographiákba, vagy a politikai és művelődéstörténet függelékszerű fejezeteibe szorult. A részleges feldolgozások és mellékes kitérések írói többnyire csak adalékokat szolgáltattak, de elméletek méltatását és elvek magyarázatát nem adták; inkább archaeologiai érdekű részleteket hordtak össze, szervezeti kérdéseket tárgyaltak, intézményeket ismertettek, jobb esetben egyes népek művelődésének menetét a politikai történettel való összefüggésében mutatták be. Mindez, hozzátartozik a neveléstörténethez, de sem tárgyi körét, sem eszmei tartalmát ki nem meríti. A neveléstörténet szerves fejlődésében állítja elénk az emberiség szellemi javainak megőrzése és gyarapítása módját a fiatal nemzedékek révén. Köre tehát nagyon tág. Nemcsak a nevelés koronkénti állapotrajzát szerkeszti meg, hanem a tényekben nyilvánuló elvi alapokat is kifejti, – ami csak úgy történhetik meg, ha az intézményekben és eljárásokban megállapítható jellemzetes vonásokat összefüggésbe tudja hozni egyrészt a paedagogiai elmélettel, másrészt a kor egész irányával, az általános szellemi törekvésekkel, amint azok a politikai és művelődéstörténetben, úgyszintén a philosophia történetében jelentkeznek. De ezzel sem oldotta még meg feladatát a neveléstörténet. Nemcsak azt kell vizsgálnia, miképen nevelték a történeti népek gyermekeiket, s miért nevelték úgy és nem másként, hanem azt is, hogy kielégítette-e őket a nevelés tényleges rendje, s nem lebegett-e szemök előtt a nevelésnek más, a meglevőtől eltérő, szerintök jobb és tökéletesebb módja, s ha igen, milyen volt ez a paedagogiai eszményök, s minő tényezők együtthatása alatt formálódott? […]”

Fináczy Ernő - Világnézet ​és nevelés
„Fináczy ​Ernő előkelő tudományos egyéniségében elsősorban a nevelés múltjának legnagyobb magyar búvárát tiszteljük. Először a magyar közoktatás múltja vonzotta. (A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. I. 1899. II. 1902); kutató iránya később a nevelés egyetemes történelmévé szélesedett. (Az ókori nevelés története. 1906. 2. kiad. 1921. A középkori nevelés története. 1914. A renaissance-kori nevelés története. 1919). A nevelés történelme egyrészt a szellemi javak nemzedékről nemzedékre való átszármaztatásának múltját, vagyis a nevelő-oktató intézmények koronkénti állapotrajzát és fejlődését mutatja be; másrészt a nevelésnek a történet folyamán fölmerült tudományos elméleteit vizsgálja. Előbbi feladata lényegében művelődéstörténeti, az utóbbi pedig filozófiai természetű. Minden filozófiai rendszer ugyanis az értékek bizonyos hierarchiájában hangzik ki. A filozófusnak természetes törekvése, hogy értékfelfogásának, életeszményeinek a valóságban is érvényt szerezni, a társadalmat értékideáljai értelmében átformálni iparkodjék. Az értékeszményeknek az emberiségtől végrehajtani kívánt megvalósítása elsősorban az új nemzedékek nevelése útján biztosítható. Ezért minden nagyobb filozófiai rendszernek megvan a maga neveléselmélete; egyszersmind innen érthető, hogy a neveléstudomány történetében a legnagyobb hatású, új irányokat szabó teoretikusok mind filozófusok (Piatori, Aristoteles, Locke, Rousseau, Kant, Fichte, Herbart, Schleiermacher, H. Spencer). A filozófia tűzi ki s teszi tudatossá a nevelés célját és eszményeit. Innen a legszorosabb összefüggés a filozófia és a pedagógia története között. Ez a szempont hatja át minden ízükben Fináczy történeti munkáit; ezek tehát nem egyszerűen művelődéstörténeti, hanem velejükben filozófiai természetű művek. Fináczy mindenütt azt kutatja, vajjon a nevelés intézményeiben megnyilatkozó egyéni és társadalmi akarat mennyiben függ a kor eszmeáramlataitól, váltakozó értékideáljaitól. Műveinek főjellemvonása: az eredeti források teljes és lelkiismeretes fölkutatása, gondos megvizsgálása és értékelése, emelkedett történeti felfogás, föltétlen megbízhatóság, az anyag biztos áttekintése, világos rendezése és mindig a lényegre szorítkozó feldolgozása, a történet apró tarka tényei között a nagy összefüggések megpillantása. A tárgyalásnak életet és eleven színt kölcsönöz azzal, hogy sokszor magukat a forrásokat szólaltatja meg. így törekszik megéreztetni velünk a kor hangulatát és ezzel fokozni a történeti benyomások igazságát.[…]” (Kornis Gyula előszavából)

Kollekciók