Kovács M. Mária könyvei a rukkolán
Kovács M. Mária - Törvénytől sújtva
A könyv az 1920-as numerus clausus törvény történetének részletesen dokumentált feldolgozása. Igyekszik megválaszolni azt a kérdést, hogy a törvény történetének számos elemével a történetírás eddig miért nem foglalkozott, illetve bemutatni, hogy a közgondolkodásban és a publicisztikában a numerus clausus történetét milyen legendák és tévhitek övezik. A könyv a numerus clausus részletes történetét kiterjedt szakirodalmi és levéltári kutatások alapján mutatja be. A forráskutatás során vált elérhetővé az országgyűlési jegyzőkönyvek és az MTI híranyagának internetes adatbázisa, amelyre támaszkodva teljesen új tényeket tart fel a szerző. Kovács M. Mária professzor nélkülözhetetlen alapművet ad mindazok kezébe, akik a Horthy-korszak története és a magyar zsidóság sorsa iránt érdeklődnek.
Kovács M. Mária - Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus
Kovács M. Mária a Közép-európai Egyetem professzora. Korábban az ELTE, az University of Maryland és az University of Wisconsin-Madison tanára volt. A zsidótörvényekről írott könyve (Liberal Professions, Illiberal Politics) angolul 1994-ben jelent meg az Oxford University Press, 2001-ben pedig magyarul (Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus) a Helikon Kiadó kiadásában.
1938-tól 1944-ig a magyar kormányok diszkriminatív törvények egész sorával kívánták korlátozni, majd egészen megszüntetni a zsidók jogát arra, hogy az orvosi, az ügyvédi és a mérnöki szakmában dolgozhassanak. Vajon miért elsősorban e szakmák ellen irányultak az antiszemita intézkedések? Kik és hogyan hajtották végre ezeket? Miként történhetett, hogy az ügyvédi kamara sokáig szabotálta e törvények érvényesülését, miközben az orvosi kamara a zsidótörvények kezdeményezőjeként és könyörtelen végrehajtójaként lépett fel? A könyv a tizenkilencedik századi liberális reformoktól kezdve sorra veszi azokat az eseményeket és folyamatokat, amelyek a magyar szakértelmiség politikai magatartását alakították. Bemutatja az értelmiségi antiszemitizmus és a szervezett fajvédelem megjelenését, a numerus clausus és a zsidótörvények történetét, s végigköveti a zsidó szakértelmiség sorsát a német megszállás és a nyilas hatalomátvétel alatt.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120878
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14000
- Fantasy 33018
- Felnőtt 18+ 12992
- Gyermek 23857
- Humor 13955
- Ifjúsági 37628
- Kortárs 49443
- Krimi 16090
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16713
- Képregény 21705
- Novellák 13500
- Romantikus 51409
- Sci-fi 14917
- Szórakoztató irodalom 46447
- Tudomány és Természet 29552
- Történelem 16579
- Vallás, mitológia 20212
- Életrajzok, visszaemlékezések 17094