Ajax-loader

Kovács Róbert könyvei a rukkolán


Kovács Róbert - Megújuló Energia Kézikönyv 2010
Az úttörő kiadvány egyrészt arra vállalkozik, hogy a hazai megújuló energia szektor meghatározó/aktív cégeit, szervezeteit, értékteremtő szakembereit egy szigorúan szakmai alapon szerkesztett, könnyen áttekinthető, - évente frissített - exkluzív kötetbe gyűjtse. Másrészt arra, hogy nemzetközileg is elismert szakemberekkel tisztázza a fogalmakat, tudnivalókat, eloszlassa a tévhiteket, félreértéseket. Bemutassa milyen lehetőségei és korlátai vannak az egyes energia fajtáknak. A szerzők célja egy referenciaértékű adatbázis és kézikönyv létrehozása és kiadása volt. Olyan rendszeresen aktualizált információforrásé, amelyet kiindulási és hivatkozási alapként használnak szakmabeliek és laikus érdeklődők egyaránt. Most kezébe veheti Magyarország első, szakmai alapokon készült megújuló energia Kézikönyvét. - Kerüljön képbe, 2010-ben kik a megújuló energia ágazat legfontosabb, legaktívabb szereplői Magyarországon. - Tudja meg, kikhez érdemes fordulni megújuló energiákkal kapcsolatos fejlesztési, beruházási elképzeléseivel. Akár nagyberuházásról, akár a cég/telephely/lakás/családi ház/nyaraló energiafogyasztást csökkentő fejlesztéséről van szó. Vagy ha éppen tanulni szeretne a megújuló energiákról. - Legyen valóban tájékozott. Számoljon le a tévhitekkel és túlzó várakozásokkal. A leghitelesebb forrásból, a szakma legavatottabb szakembereitől tudja meg, milyen valóságos lehetőségeket rejtenek az egyes megújuló energiaforrások. - Kik a legjelentősebb és legaktívabb megújuló cégek, szervezetek Magyarországon? Kik az értékteremtő személyiségek? - Megújuló energiák furcsa hazai helyzete és a kitörési lehetőségek - Érdemes-e támogatni a szélenergiát Magyarországon? - Napelemek: félreértések, tévhitek és valódi lehetőségek - Napkollektor: Amíg süt a nap, nem létezik energiaválság - Hőszivattyú: tényleg ez lehet az egyik leghasznosabb megújuló forrás? Hiteles hazai hőszivattyú adatok, statisztikák (elsőként itt!) - Érdemes-e nekünk energiafüvet és más szántóföldi energianövényt termesztenünk? - Geotermikus nagyhatalom vagyunk. De miért nem tudunk róla? - Minden a biomasszákról: energiafű, pellet, biogáz, bioetanol. Nézzünk a marketing kommunikáció mögé: Melyik mire jó és mire nem? - Hidrogén és üzemanyagcella, mint megújuló energia. Az egyik nemzetközileg is számon tartott jelentős magyar találmány: újfajta, kompakt hidrogéntermelő és tároló rendszer. A feltaláló írása. - Autonóm ház, ökoház, bioház, passzív ház. Melyik micsoda, mitől lesz azzá? Van-e különbség közöttük? - Hol tanítanak megújuló energiákról Magyarországon? Mindezt megtudhatja az elsőként megjelenő Megújuló Energia Kézikönyvből.

Kovács Róbert - Ifj. Kovács Róbert - Barangolások ​Dél-Amerikában
A ​nagyalakú, album jellegű, képet és szöveget egyaránt tartalmazó kötet a "Magyarok a világ körül" című sorozat első darabja. A sorozat a magyar szerzők különböző földrészeken való barangolásait mutatja be - írásban és képben. Az első kötettől (A Tűzföldtől a Húsvét-szigetig) távol áll minden tudálékos, ismeretterjesztő szándék: a szerzők nem szólnak könyvükben a földrész egészéről, nem adják meg a pontos adatokat, inkább csak el-elcsodálkoznak Dél-Amerika egy-egy részének, országának, tájának szépségein, hatalmas folyamain, szikláin, ősi emlékein, modern nyüzsgésén, barokk templomain vagy a Húsvét-sziget szobrain.

Kovács Róbert - Századvégi ​utazások
A ​száznál is több kisebb-nagyobb omlatag sztúpa vagy pagoda egy lankás domboldalon áll, mögötte a kéklő hegyek természet alkotta pompás kulisszája. A terület csak annyira ápolt, hogy az idelátogatónak megmaradjon az időtlen szépség szelíd romantikája, és megérezzen valamit abból az áhítatból, mely mind a mai napig erőt ad az itt élő embereknek. Ez az érzés az, amit magunkkal viszünk Burmából, és egyúttal magyarázat is az itt élők szerény barátságára, amire még sokáig emlékezni fogunk Európában, ahol mindez már régóta hiányzik.

Kovács Róbert - Ifj. Kovács Róbert - Barangolások ​Dél-Afrikában
"Felkeressük ​a Namib-sivatag hatalmas homokdűnéit, a világ második legnagyobb kanyonját, megcsodáljuk 2000 éves sivatagi ősnövényeket. Kalandozunk a hírhedt Csontváz-parton. Látogatást teszünk a Föld legnagyobb szabadtéri galériájában, ahol 30 ezer éves busman sziklarajzokban gyönyörködhetünk. Bemutatjuk az eddig talált legnagyobb fémmeteoritot majd találkozunk az utolsó busmanokkal a Kalahári sivatagban Több nemzeti parkot is bejárunk ahol az afrikai kontinens valamennyi állatát láthatjuk. Járunk az Okavango folyó sivatagi deltájában, ahol a Sivatagi show című film is készült. A kedves Olvasó is megcsodálhatja a világ egyik legszebb vízesését. a Viktória-zuhatagot ha velünk tart. Közös barangolásunkhoz jó szórakozást kívánunk!"

Kovács Róbert - Klímaváltozás
Itt ​a globális felmelegedés! Akár esik, akár fagy, kiárad egy folyó, vagy éppen kiapad, a média rutinszerűen ráerősít, és ha egy rekord is megdől (ami jó párszor előfordul), vezető hír lesz belőle. Nem is olyan rég a közelgő jégkorszakról szólt az aktuális pánik. Abban az időben a szén-dioxidra csak úgy gondoltak, mint egy jelentéktelen, egyéniség nélküli gázra, és a klímaváltozás csupán egy volt a globális problémák között. A légszennyezés, a vízszennyezés, a talajszennyezés, a fajok kihalása vagy éppen az "ózonlyuk" mind súlyosabbnak tűntek. Az éghajlatváltozás azonban "legyőzte" a többi aggodalmat, hogy saját maga válhasson majdnem mindennek az okozójává és okozatává. Ebben az ismeretterjesztő könyvben a szerző arra vállalkozik, hogy a média és a politikusok sarkos megállapításai mögé nézzen. A cél nem kevesebb, mint kilépni az érzelmileg terhelt vitákból, ahol mindenki saját "hite" szerint csoportosítja, kisebbíti vagy épp felnagyítja az információkat. Hántsuk le a leegyszerűsítő és hatásvadász sallangokat, és ismerjük meg, hogy valójában mit tud ma erről a globális politikai és gazdasági horderejűvé kerekedett elméletről a tudomány!

Kollekciók