Ajax-loader

Chungliang Al Huang könyvei a rukkolán


Chungliang Al Huang - Öleld ​át a tigrist, és vidd vissza a hegyekbe
Könyvünk ​szerzője tizenhat éves koráig a Távol-Keleten tanult harci művészeteket és képzőművészetet. 1949-ben az Egyesült Államokba került, ahol is saját bevallása szerint olyan mértékben szembesült a Kelet és a Nyugat közötti különbséggel, hogy rendhagyó módon kellett visszanyúlnia keleti gyökereihez. 1973-ban jelent meg szintézise, amely a taj csi nyugati értelmezésének egyik legkorábbi alapműve. 1997-ben, megjelenésének 25. évfordulójára nagy sikerrel újra kiadták. Mi is az a taj csi? Ősi kínai mozgásrendszer, a harcművészetek és a relaxáció technikáinak sajátos ötvözete. Célja az egészség megőrzése, a belső harmónia megteremtése. A szerző a taoista filozófiát és az ettől elválaszthatatlan taj csi gyakorlatot kívánja Nyugat számára közvetíteni. A szokványos taj csi könyvektől eltérően nem annyira a konkrét gyakorlatokkal és azok elméleti hátterével foglalkozik, hanem inkább azzal, hogyan vihetjük be a taj csi értékeit és alapelveit életünkbe. Könnyedség, spontaneitás, rejtett lehetőségek felfedezése - a taj csi olyan adományai, melyeket minden olvasónknak ajánlunk.

Kollekciók