Ajax-loader

Immanuel Kant könyvei a rukkolán


Immanuel Kant - Was ​heißt: sich im Denken orientieren
Wir ​mögen unsere Begriffe noch so hoch anlegen und dabei noch so sehr von der Sinnlichkeit abstrahieren, so hängen ihnen doch noch immer bildliche Vorstellungen an, deren eigentliche Bestimmung es ist, sie, die sonst nicht von der Erfahrung abgeleitet sind, zum Erfahrungsgebrauche tauglich zu machen. Denn wie wollten wir auch unseren Begriffen Sinn und Bedeutung verschaffen, wenn ihnen nicht irgendeine Anschauung, (welche zuletzt immer ein Beispiel aus irgendeiner möglichen Erfahrung sein muß), untergelegt würde? Wenn wir hernach von dieser konkreten Verstandeshandlung die Beimischung des Bildes, zuerst der zufälligen Wahrnehmung durch Sinne, dann sogar die reine sinnliche Anschauung überhaupt weglassen: so bleibt jener reine Verstandesbegriff übrig, dessen Umfang nun erweitert ist und eine Regel des Denkens überhaupt enthält. Auf solche Weise ist selbst die allgemeine Logik zustande gekommen; und manche heuristische Methode zu denken liegt in dem Erfahrungsgebrauche unseres Verstandes und der Vernunft vielleicht noch verborgen, welche, wenn wir sie behutsam aus jener Erfahrung herauszuziehen verständen, die Philosophie wohl mit mancher nützlichen Maxime, selbst im abstrakten Denken, bereichern könnte.

Immanuel Kant - Az ​örök béke
A ​politika önmagában egy nehéz művészet. De egyesítése a morállal egyáltalában nem művészet. Mert mihelyt a kettő egymással ellenkezik, a morál kettémetszi a csomót, amelyet a politika nem tud feloldani.

Immanuel Kant - Träume ​eines Geistersehers, erläutert durch Träume der Metaphysik
Das ​Schattenreich ist das Paradies der Phantasten. Hier finden sie ein unbegrenztes Land, wo sie sich nach Belieben anbauen können. Hypochondrische Dünste, Ammenmärchen und Klosterwunder lassen es ihnen an Bauzeug nicht ermangeln. Die Philosophen zeichnen den Grundriß und ändern ihn wiederum oder verwerfen ihn, wie ihre Gewohnheit ist. Nur das heilige Rom hat daselbst einträgliche Provinzen; die zwei Kronen des unsichtbaren Reichs stützen die dritte, als das hinfällige Diadem seiner irdischen Hoheit, und die Schlüssel, welche die beide Pforten der andern Welt auftun, öffnen zugleich sympathetisch die Kasten der gegenwärtigen. Dergleichen Rechtsame des Geisterreichs, insofern es durch die Gründe der Staatsklugheit bewiesen ist, erheben sich weit über alle ohnmächtige Einwürfe der Schulweisen, und ihr Gebrauch oder Mißbrauch ist schon zu ehrwürdig, als daß er sich einer so verworfenen Prüfung auszusetzen nötig hätte. Allein die gemeine Erzählungen, die so viel Glauben finden und wenigstens so schlecht bestritten sind, weswegen laufen die so ungenützt oder ungeahndet umher und schleichen sich selbst in die Lehrverfassungen ein, ob sie gleich den Beweis vom Vorteil hergenommen (argumentum ab utili) nicht vor sich haben, welcher der überzeugendste unter allen ist? Welcher Philosoph hat nicht einmal zwischen den Beteurungen eines vernünftigen und fest überredeten Augenzeugen und der inneren Gegenwehr eines unüberwindlichen Zweifels die einfältigste Figur gemacht, die man sich vorstellen kann? Soll er die Richtigkeit aller solcher Geistererscheinungen gänzlich ableugnen? Was kann er vor Gründe anführen, sie zu widerlegen?

Immanuel Kant - Beantwortung ​der Frage
Der ​Text stammt aus: Immanuel Kants Werke. Band IV. Schriften von 1783–1788. Herausgegeben von Dr. Artur Buchenau und Dr. Ernst Cassirer. Berlin: Bruno Cassirer 1913. S. 167–176 und 538–539 (Lesarten).

Immanuel Kant - Beobachtungen ​über das Gefühl des Schönen und Erhabenen
Die ​verschiedenen Empfindungen des Vergnügens oder des Verdrusses beruhen nicht so sehr auf der Beschaffenheit der äußeren Dinge, die sie erregen, als auf dem jedem Menschen eigenen Gefühle, dadurch mit Lust oder Unlust gerührt zu werden. Daher kommen die Freuden einiger Menschen, woran andre einen Ekel haben, die verliebte Leidenschaft, die öfters jedermann ein Rätsel ist, oder auch der lebhafte Widerwille, den der eine woran empfindet, was dem andern völlig gleichgültig ist. Das Feld der Beobachtungen dieser Besonderheiten der menschlichen Natur erstreckt sich sehr weit und verbirgt annoch einen reichen Vorrat zu Entdeckungen, die ebenso anmutig als lehrreich sind. Ich werfe für jetzt meinen Blick nur auf einige Stellen, die sich in diesem Bezirke besonders auszunehmen scheinen, und auch auf diese mehr das Auge eines Beobachters als des Philosophen.

Immanuel Kant - Über ​die Vulkane im Monde
Im ​Gentleman's Magazine, 1783, befindet sich gleich zu Anfang ein Sendschreiben des russischen Staatsrats Herrn AEPINUS an Herrn PALLAS über eine Nachricht, die Herr MAGELLAN der Kaiserl. Akademie der Wissenschaften in Petersburg mitgeteilt hat, betreffend einen vom Herrn HERSCHEL am 4. Mai 1783 entdeckten Vulkan im Monde. Diese Neuigkeit interessierte Herrn AEPINUS, wie er sagt, um destomehr, weil sie seiner Meinung nach die Richtigkeit seiner Mutmaßung über den vulkanischen Ursprung der Unebenheiten der Mondsfläche beweise, die er im Jahr 1778 gefaßt und 1781 in Berlin durch den Druck bekannt gemacht hat(1); und worin sich, wie er mit Vergnügen gesteht, drei Naturforscher einander ohne Mitteilung begegnet haben: er selbst, Herr AEPINUS in Petersburg, Herr Professor BECCARIA zu Turin und Herr Prof. LICHTENBERG in Göttingen. Indessen da durch den Ritter HAMILTON die Aufmerksamkeit auf vulkanische Kratere in allen Ländern so allgemein gerichtet worden, so sei jene Mutmaßung mit einer überständig reifen Frucht zu vergleichen, die in die Hände des ersten besten fallen müssen, der zufällig den Baum anrührete. Um endlich, durch Ansprüche auf die Ehre der ersten Vermutung, unter Zeitgenossen keinen Zwist zu erregen, führt er den berühmten ROBERT HOOKE als den ersten Urheber derselben an, in dessen Mikrographie (gedruckt 1655) im 20sten Kapitel er grade die nämlichen Ideen angetroffen habe. Sic redit ad Dominum –

Immanuel Kant - Von ​der Macht des Gemüts
Der ​Geist allein lebt – Das Leben des Geistes allein ist wahres Leben. Das Leben des Leibes muß jenem immer untergeordnet und von ihm beherrscht werden, nicht umgekehrt der Geist sich den Launen, Stimmungen und Trieben des Körpers unterordnen, wenn das wahre Leben erhalten werden soll. Diese große Wahrheit wurde von jeher von den Weisesten dieser Welt als der Grundpfeiler aller Sittlichkeit, aller Tugend, aller Religion, genug alles dessen, was groß und göttlich ist im Menschen, und sonach auch aller wahren Glückseligkeit, betrachtet und gepredigt. Sie kann aber nicht oft genug wiederholt werden, da es dem natürlichen Menschen immer näher liegt und bequemer ist, leiblich zu leben als geistig, noch mehr, wenn, wie in den neuesten Zeiten geschehen, selbst die Philosophie, sonst die Trägerin des geistigen Lebens, in dem Identitätssystem den Unterschied zwischen Geist und Körper ganz aufhebt, und sowohl Philosophen als Ärzte die Abhängigkeit des Geistes von dem Körper dergestalt in Schutz nehmen, daß sie selbst alle Verbrechen damit entschuldigen, Unfreiheit der Seele als ihre Quelle darstellen, und es bald dahin gekommen sein wird, daß man gar nichts mehr Verbrechen nennen kann.

Immanuel Kant - Történetfilozófiai ​írások
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Immanuel Kant - Jacques Derrida - Minden ​dolgok vége
"Újabban ​az apokaliptikus intonáció nagyon hangossá és fülsértővé vált a filozófiában" - írja Heller Ágnes. - "Az erős és néha sivító intonáció pótolja az apokaliptikus víziók elvesztését. Az ember még mindig kapkod; le kell zárnia, megjelölnie, elpecsételnie, s feltörnie a pecsétet. Ez a "vég", mely jelentést ad az esetleges világnak." Immanuel Kant és Jacques Derrida kötetünkben szereplő írásai (A filozófiában újabban meghonosodott előkelő hangnemről, Minden dolgok vége - ,no apocalypse, not now) erről a hangosan-hangzatosan megkísértett és saját képünkre formált végről bocsátkoznak dialógusba. De egyszersmind a nyugati filozófia legkevésbé hallható "végszavának" is hangot adnak - magának a "hangnemnek", amely hol a végső dolgokba beavatottak szólamára akarja eleve ráhangolni a gondolkodást, hol a minden dolgok végét újra és újra bejelentő apokaliptikus szózatokéra. "Ámde miért is várakoznak az emberek egyáltalán valamiféle világvégére? S ha ezt rájuk hagynánk is, miért épp egy, az emberi nem túlnyomó része számára rémületes végre várnak...?" Kant "Tehát mi, a modern idők Aufklärerjei nem szűnünk meg elítélni a szélhámos apostolokat, az "állítólagos küldötteket", akiket senki sem küldött, a hazugokat és a hűtleneket, a történelmi küldetéssel hivalkodók dagályosságát és felfuvalkodottságát, akiktől senki sem kért semmit, és akiket senki sem bízott meg semmivel. A legjobb apokaliptikus hagyományon belül maradva folytatjuk-e hát a hamis apokalipszisok elítélését?" Derrida

Immanuel Kant - A ​természettudomány metafizikai kiinduló elvei
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Immanuel Kant - Immanuel ​Kant metafizikai és teológiai előadásai
Immanuel ​Kant metafizikai és racionális teológiai tárgyú egyetemi előadásairól készült lejegyzések - magyar nyelven először. A szövegeket válogatta és fordította: Mesterházi Miklós. "Nem menthetjük föl magunkat eszünk használata alól, mert azzal a teremtés célját hiúsítjuk meg. De meddig kalauzol el az ész? A metafizika tulajdon eszünk önismerete, annak a megismerése, honnan is meríti fogalmait azokról a dolgokról, a lehetőségről és lehetetlenségről, melyekről mit sem taníthat a tapasztalat. Ha megtaláltam ezt a forrást, kikutatom, milyen messze is juthatok a dologgal, és melyek is eszünk határai. A metafizikai kérdések bele vannak szőve eszünk természetébe. Van-e kezdete ennek a világnak? Van-e bennünk valami, ami magától van? Van-e jövő? Ezeket a kérdéseket egyetlen ember sem tolhatja el egészen magától. Itt vannak, és válaszra várnak."

Immanuel Kant - Egy ​világpolgár gondolatai az egyetemes emberi történelemről
Az ​általános vélemény úgy hangzik, hogy Kant első és talán legfontosabb történetfilozófiai munkája, az Idee zu einer Geschichte in weltbürgerlicher Absicht, melynek teljes szövegét magyarul az "Európa Könyvtár" jelen füzete nyújtja, Kant kritikai periódusából való ugyan (a Kritik der reinen Vernunft 1781-ben jelent meg, az Idee három évvel később), de még maga nem kritikai mű. Hanem úgyszólván egy hors d' oeuvre, mint még néhány kisebb írása, melynek a kanti filozófia igazi nagy épülettömbjéhez semmi szorosabb köze sincs. Hiszen Kant, aki tulajdonképen mindvégig csak a matematikai természettudomány fogalomképzése útján nyert megismerést tekintette tiszta tudományos megismerésnek, valójában föl se vethette a történelemnek, mint tudománynak a problémáját. És csakugyan, mikor élete végén, tán a rendszer lezártságának szükségletéből kritikai módra megkísérelte e problémát megformulázni: "Hogyan lehetséges történelem a priori?" - a felelet nem lehetett több, mint egy tréfás megjegyzés, ironikus csipkelődés a II. Frigyes Vilmos porosz politikai rendszere fölött, - hogy tudniillik, "akkor, ha a jós maga csinálja az eseményeket és valósítja meg mindazt, amit megjövendölt" (Streit der Fakultäten). De Kant saját szavaitól eltekintve is, az Idee-ben megnyilatkozó filozófiai értelemben vett naturalizmus, az a felfogás, amely történelem tárgyának az emberi nemet, mint egy természeti produktumot, biológiailag és fiziológiailag kompakt tömeget tekinti, éles ellentmondásban van a történelemről, mint tudományról alkotott mai fogalmainkkal. És mégis - ezzel tisztában kell lennünk az Idee helyes megértése és értékelése szempontjából - nemcsak hogy a Kritik der reinen Vernunftot kell az Idee nélkülözhetetlen előfeltételének tekintenünk, hanem még azt is fel kell ismernünk, hogy épen a kriticizmus, illetőleg a transzcendentális módszer tette lehetővé magát az általános történetfilozófiát is. A phänomenon-embernek és a noumenon-embernek a methodikai elválasztása az, ami szabad teret nyit a meggyőződésnek, hogy az ember, mint állati lény, a valóságban is fölszabadul a természet törvényszerűsége alól és maga szab törvényt magának. Persze, ennek a folyamatnak a leirását már nem nyújtja az Idee, de nem a Kritik der praktischen Vernunft se, mint azt általában hinni szokták. Mert a praktikus ész ethikai szabadsága módszertani, nem pedig valóságszabadság, és az ember csak módszertanilag lehet egyszerre két ellentétes világ polgára. Az egyes ember és az emberek összessége, az emberi faj, a kanti híres "polgári társadalomban" élve, nem él többé természeti determináltságban és az anyagcsere természet és társadalom között csak a kettő, mint totalitás között folyik le. Ezért nem írhatta meg Kant ezt a történetfilozófiát és ezt a történelmet, és nem csupán azért, mert - mint ő maga bevallja - magát a történelmi eseményeket is csak oly kevéssé ismeri. Az ő számára még történelem egyenlő kellett, hogy legyen a szabadság történelmével, történetfilozófiája erkölcsi teleologiával, melyben a természet végeredményben a természettudomány "természetéből" "gondviseléssé" változik át. Mégis több az Idee, mint a problémának egyszerű fölvetése és a Kritik der reinen Vernunft principiumainak egy idegen területre való alkalmazásának kisérlete. Mert ha a Kr. d. r. V.-ban Kant a dialektikát csak azért veszi igénybe, hogy megmutassa, micsoda tévutakra, önellentmondásokba kerülünk, ha olyan kérdésekre is feleletet akarunk, melyre az emberi ész képességeinél fogva már nem lehet hívatott, az Idee épen ennek a dialektikának köszönheti az egész munkának történelmileg talán a legjelentősebb gondolatát. A társiatlan társiasság antagonizmusával kapcsolatban ugyanis, amely minden művészetnek és tudománynak, az egész emberi civilizációnak és kultúrának a létrehozója, és végeredményben az örök béke megvalósulását illető reményeinknek is az igazolója, lehetetlen Hegel-nek, a történetfilozófia igazi és végleges megalapítójának kísértetiesen pontos fogalmára, az ész cselé-re nem gondolnunk; arra, ami a polgári társadalom filozófusának természetes gondolatkorlátai folytán misztikus, titokzatos és anarchikus erőként jelenik ugyan meg, de ami a polgári társadalom fölé emelkedő gondolkodónak, Marx-nak írásaiban már világos és egyértelmű formulát nyer az osztályharc fogalmában. Persze, tévedés volna azt hinni - talán épen a Hegel asszociációja révén - hogy itt fogalmak immanens törvényszerűségéről, fejlődéséről van szó, vagy pláne, hogy az Idee semmi más, mint a Kr. d. r. V.-ból logikai kényszerűséggel folyó, egy adott tárgyra vonatkozó következtetés. Számtalan könyv van, melynek mindegyike azt a célt tűzte ki maga elé, hogy - főkép az Ideen keresztül - megmutassa, milyen mélyen gyökerezik Kant a maga korában, és nem kevés azoknak a száma sem, akik épen az Idee-t használva fel ütőkártyának, arra a következtetésre jutnak, hogy a theoretikus ésszel ellentétben Kant a praktikus ész-elmélettel nem előzte meg, csak reprezentálta korát. Mennyiben jogosult ez a csak, és hogy vajjon a praktikus ész szférája visszaesés-e a metafizika irányában, melynek mint tudománynak a megsemmisítését épen a Tiszta Ész vállalta magára, arról természetesen az Idee époly kevéssé van hívatva kimondani az utolsó szót, mint azoknak a könyveknek a szerzői. Az Idee azonban valami máshoz szolgáltat döntő érvet; azon a módon ugyanis, ahogyan Kant ezen az alig harminc oldalon kerek egységbe fogta azoknak a forradalmi időknek összes, az emberiség történelmét, jövendő sorsát és kilátásait érintő problémáit, kétszeres jelentőséget nyer Marxnak az a mélyértelmű megjegyzése, hogy Kant filozófiája a francia forradalom német theoriája. Mert csakugyan, Kant e szavai mögül: "Hála legyen a természetnek az összeférhetetlenségért, a rosszindulatúan versengő hiúságért, a soha ki nem elégíthető bír -, vagy hatalmi vágyért!" - már világosan kihallatszik a Bastille lerombolóinak diadalkiáltása, mely praeludiumot szolgáltatott az új világ megépítésének munkájához. Sándor Pál

Immanuel Kant - Prolegomena
Ha ​a tömeg tapsol, a filozófus elpirul. Az a szándékom, hogy mindazokat, akik úgy gondolják, érdemes metafizikával foglalkozniuk, meggyőzzem: elkerülhetetlenül szükséges, hogy munkájukat egy időre megszakítsák, mindent, ami eddig történt, meg nem történtnek tekintsenek, és mielőtt továbbhaladnának, feltegyék a kérdést: lehetséges-e metafizika egyáltalán? Aki e tervet, melyet prolegomenaként minden leendő metafizika elé bocsátok, ismét csak homályosnak találja, az gondolja meg, hogy nem szükséges mindenkinek metafizikával foglalkoznia...

Immanuel Kant - Georg Wilhelm Friedrich Hegel - A ​tiszta ész
"Hogy ​a gyakorlati filozófiát önmagával egységessé tegyük, szükséges a következő kérdést eldönteni: Miből kell kiindulni a gyakorlati ész feladataiban? Vajon annak materiális elvéből, a célból: mint az önkény tárgyából? Vagy a formálisból? (Amely csupán a külső viszonyban való szabadságon alapul?)"

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
Lehetséges-e ​univerzális érvényű erkölcsi törvény - kérdezi Kant a morálfilozófia egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású művében. Az igenlő választ a kategorikus imperatívusszal adja meg, amellyel a tiszta gyakorlati ész semmilyen materiális és privát szempontra nem tekintve határozza meg az akaratot, s amelynek értelmében az individiuális cselekedetek akkor legitimek morálisan, ha maximáljuk általános törvényadás elveként érvényesülhet. De az imperatívusz egyben az emberi szabadság pozítiv tudata is, az általa célul megszabott legfőbb jó pedig szükségessé teszi Isten létének és a lélek halhatatlanságának morális célzatú feltételezését.

Immanuel Kant - Prekritikai ​írások
A ​magyar filozófiai kultúra régi adósságát törleszti a kötet, amely Immanuel Kant úgynevezett prekritikai írásainak túlnyomó részét adja közre, többségüket magyar nyelven először. E tanulmányok nem pusztán a kritikai korszak előkészítése szempontjából fontosak, hanem világosan megmutatják Kant önálló filozófiai gondolkodásának állomásait. Kant A tiszta ész kritikája megjelenésekor, 1781-ben 57 éves. Az ezt megelőzően keletkezett írások gyűjteményét foglalja magában a régen várt kötet.

Immanuel Kant - Az ​erkölcsök metafizikájának alapvetése / A gyakorlati ész kritikája / Az erkölcsök metafizikája
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Immanuel Kant - Az ​ítélőerő kritikája
Különös ​sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.

Immanuel Kant - A ​vallás a puszta ész határain belül és más írások
"Kötetünk ​válogatás Kant legfontosabb, kisebb írásaiból. A magyar olvasó számára a századforduló óta a königsbergi bölcselő reprezentálja a klasszikus filozófiát. Mégsem mondhatnánk, hogy ismerik is műveit. A három Kritika és néhány ahhoz csatlakozó írás olvasható - részben régi fordításban - magyarul. Ez a gyűjtemény a híres természettörténeti elmélet egy részletével jelzi a kritikai korszak előtti periódust, közli a fordulatot bejelentő és összefoglaló levelet, de azokra a tanulmányokra összpontosít, amelyek szétfeszítve a rendszer kereteit, történetfilozófiai problémákat tárgyalnak, s új fordulatot körvonalaznak a filozófus fejlődésében."

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Kollekciók