Ajax-loader

Aziz Nesin könyvei a rukkolán


Aziz Nesin - Azok ​a csodálatos mai gyerekek
Ejnye, ​hát milyenek is ezek a mai gyerekek? Aziz Nesin, a híres török író már a könyve elején kijelenti: esze ágában sincs a gyerekekről írni! Éppen ellenkezőleg! Azt szeretné ebben a könyvben sok oldalról bemutatni, milyenek is a felnőttek - a gyerekek szemében. Hm, mit is mondjunk? A kép csöppet sem rózsás. Bizony a felnőttek között is akadnak hiú, hazudós, esendő emberek... néha a szülők is rendetlenek, nagyravágyók, sőt olykor pazarlók is. Úgy látszik, az emberek késő öregkorukig igyekeznek levetkőzni azokat a hibákat, amelyekért gyerekkorukban annyit szidták őket. Az ám, csakhogy amikor az ember már felnőtt, nincs aki nevelgesse. Hát ennyivel nehezebb a dolga. Nem is lehet ezt a kérdést másképpen megoldani, csakis kölcsönös szeretettel és megértéssel - no és sok-sok humorral, ahogy az Aziz Nesin izgalmas és mindvégig kacagtató könyvéből kiderül.

Aziz Nesin - Csinálj ​valamit, Met
Aziz ​Nesin, akit eddig főként humoristaként ismert a magyar közönség, - két kötete is megjelent humoros írásaiból -, most drámaíróként mutatkozik be. Drámáiban elsősorban erkölcsi kérdésekre keres választ, de az utolsó, háromfelvonásos színműben, s Sípkészítők kontra Kefekötők címűben, a humoros Nesin is újra megszólal: két ország acsarkodik egymásra az udvariasság és a diplomácia összes szabálya szerint. Csak tudósaik vannak jó barátságban egymással, de ők meg mindentudó csodafegyvereket találnak fel...

Aziz Nesin - Fordítások ​és ferdítések
Ízes, ​sőt néha vaskos a stílusa Aziz Nesinnek, a néhány év alatt híressé vált török humoristának. A török író, ahogy mondani szokták, nevén nevezi a gyereket, nem kertel, és nem riad vissza a hétköznapok közönséges élményeitől, hőseit sem az előkelők világából válogatja. Legfőbb elbeszélésében, ezekben a hangvételükben trufákat idéző írásaiban, a török városlakókat mutatja meg, a bürokratizmus útvesztőjében bukdácsoló kisembert és a szegény újságírót, szerkesztőt, és nem utolsósorban a környezetet, a légkört, amelyben élnek. Ötletek és események zsúfolódnak egy-egy történetében, és bár ábrázolásmódja néha túl közvetlen és szókimondása számunkra már-már szokatlan, eléri célját, mert megnevetteti olvasóit. Aziz Nesint olvasva, akaratlanul is párhuzamot vonunk a bürokratizmus honi múltjával és még ma is fel-felbukkanó csökevényeivel, el-elgondolkoztat bennünket számunkra ismeretlen-ismerős világból érkező humoros tudósításaival. Írásaiban egy-egy pillanatképben a mai török élet tárul elénk. AZIZ NESIN: török humorista 1915-ben született Istanbulban. Életében sok mindennel foglalkozott: volt fényképész, könyvkereskedő és laptulajdonos. Leghosszabb ideig az újságírói pályán dolgozott. Ma is egy török napilap munkatársa. Törökországban mintegy harminc könyve jelent meg. 1956-ban Olaszországban a humor nagydíjával tüntették ki írásait, és azóta művei nagy példányszámban jelentek meg a világ majd minden táján, többek között oroszul, németül és olaszul is. A török irodalomban a humor és a szatíra hagyomány. Aziz Nesin írásai ezt az élő, egészséges, a maradiság, a szegény emberek életét megnyomorító bürokratizmus ellen irányuló hagyományt folytatják a mai török irodalomban.

Aziz Nesin - Szabály ​az szabály
"Nevetésről ​ismerszik az ember" - e klasszikus szállóige jegyében írja mulatságos szatirikus elbeszéléseit Aziz Nesin, az élő török irodalom kétségkívül legnépszerűbb humoristája. Nyitott szemmel jár a világban és merészen tollhegyre tűz mindent, ami rossz és hitvány, ostoba vagy hamis. Miközben szellemes, fordulatos történetein mulatunk a "nagy írót" vakon imádó nőről, Sherlock Holmes legújabb bűnügyi kalandjáról vagy az amerikai "segélycsomagokban" érkező fegyverekről, szatirikus formában reális képet nyerünk egy számunkra még igen kevéssé ismert nép: a törökök mai életéről.

Kollekciók