Richard Rorty könyvei a rukkolán

Richard Rorty - Esetlegesség, ​irónia és szolidaritás
A ​kortárs amerikai filozófus kötete méltóan prezentálja a mai európai gondolkodók, esztéták "legveszedelmesebb ellenfelét". Rorty-ról sokan beszélnek, ismerni vélik műveit, sokszor támadják vagy éppen dicsőítik, írásaival azonban ténylegesen csak alig néhányan találkozhattak. Rorty e munkája a kortársi filozófia alapműve, s a szerző két, 1986-ban és 1987-ben elhangzott előadásán alapul. "Ez a könyv megpróbálja megmutatni, miként néznek ki a dolgok, ha elvetjük egy olyan elmélet igényét, amely egyesíti a nyilvánost a magánjellegűvel, és belenyugszunk abba, hogy egyformán érvényesnek, bár örökre összemérhetetlennek tekintsük az önteremtés és az emberi szolidaritás követelményeit" - mondja Rorty kötetének előszavában. További vizsgálódásait is e gondolatok jegyében végzi el: fő problémája az egyéni tökéletességre való törekvés, az önmegvalósítás vágya és a közösség iránti érzék, azaz az emberi szolidaritás közötti mélység áthidalása.

Richard Rorty - Filozófia ​és társadalmi remény
A ​kortárs filozófiai, irodalmi és kulturális viták egyik legprovokatívabb figurája, Richard Rorty, e kollekcióban filozófiai, politikai és kulturális írásainak széles választékát adja közre. Magával ragadó memoárban magyarázza el, hogyan kezdett távolodni Platóntól James és Dewey felé, és miként alakította ki saját neopragmatizmusát. Ékesszóló esszéi, tanulmányai és előadásai, egytől-egyig a művelt nagyközönségnek szólnak. Rorty izgalmas összefoglalását nyújtja centrális filozófiai nézeteinek, és bemutatja kapcsolatukat politikai reményeivel.

Richard Rorty - Heideggerről ​és másokról
Richard ​Rorty – sz. 1931, h. 2007, pragmatikus filozófus. Tanulmányait a Chicagói Egyetemen és a Yale Egyetemen végezte; tanított Princetonban, a Virginiai Egyetemen és a Stanfordon. Deweyvel és Davidsonnal – Putnam-mel ellentétben – elveti az »igazság« reprezentacionalista és esszencialista elméletét. »Egykoron, amikor többet gondolkodtunk az örökkévalóságon és kevesebbet a jövőn, ... az igazság szolgáiként határoztuk meg magunkat. Az utóbbi időben viszont kevesebbet beszélünk az igazságról és többet az igazmondásról, arról, hogy a hatalmat becsületességre kell szorítani.« A gondolkodó töprengései »értelmetlenek akkor, ha nem vezetnek a közösség vélekedésszövedékének újraszövéséhez«. A régi filozófusokat jobban értjük, mint ők értették magukat, fogalmaikat céljaink érdekében átalakíthatjuk. Heidegger filozófiai tervezete a társadalom számára nem fontosabb, mint »Tóbiás bácsi kísérlete, hogy megépítse Namur erődítményeinek modelljét«. A kortárs angolszász analitikus filozófia dekadens skolaszticizmus, »túlságosan is lelkiismeretes ahhoz, hogy fennmaradhasson«, nyelvezete elszigeteli a társadalomtól. Rorty többek között a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (1999). Munkái magyarul: Esetlegesség, irónia és szolidaritás (1994), Heideggerről és másokról (1997), Megismerés helyett remény (1998).

Richard Rorty - Megismerés ​helyett remény
Korunk ​egyik vezető filozófusától, a posztmodernitás hazai eszmefejtői által is sűrűn hivatkozott szerzőjétől öt fontos tanulmányt tesz magyarul hozzáférhetővé a kötet. Az első, az ismeretelméleti dolgozat az Igazság valóságmegfelelés nélkül címmel elsősorban a filozófus Dewey életművét világítja át. A szubsztancia vagy lényeg nélküli világról szóló második tanulmányban Heidegger korszakos felismeréseit viszi tovább. E "lényeg nélkülinek" elgondolt világ etikájáról értekezik a filozófus a harmadik tanulmányban, megpróbálkozva annak körvonalazásával, hogy e transzcendáltság nélküli létnek mi lehet az erkölcse. A relativizmusról és a filozófia leendő hivatásáról szóló mély elmélkedések zárják a nagy gonddal fordított, szakmailag alaposan kontrollszerkesztett kiadványt.

Jürgen Habermas - Jean-Francois Lyotard - Richard Rorty - A ​posztmodern állapot
1979-ben ​jelent meg Lyotard A poszmodern állapot című könyve, amelyben a 18. század végétől a modernizmusra jellemző nagy narratívák (elbeszélések) hitelét vesztettségét fejti ki. Ez a bizalmatlanság abból ered, hogy hiányoznak mindazon elemek, melyek az elbeszélőfunkciót működtetik: a nagy hősök, a nagy veszélyek, a nagy utazások és maga a nagy cél. ..."Végsőkig leegyszerűsítve, a »posztmodernt« a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg." Ezek alternatívája egy olyan sokszínű világ, amelyben az egymásnak alá nem rendelhető "nyelvjátékok" szabadon érvényesülnek.