Ajax-loader

Boronkai Szabolcs könyvei a rukkolán


Kristó Gyula - Barta János - Gergely Jenő - Boronkai Szabolcs - Magyar ​történelem
A ​21. századi Enciklopédia Magyar történelem kötete a Pannonica Kiadó hazánk történelmét feldolgozó könyveinek sorába illik, de természetesen jelentősen különbözik a korábbiaktól mind tartalmát, mind szerkezetét, mind célkitűzését illetően. A millenniumi Magyar Századok sorozat tizennégy kötete a történelemszakma nagyívű vállalkozásának számít, az egykötetes Magyarország története előidőktől 2000-ig a szélesebb, laikus olvasóközönségnek szól. Jelen kötet ezzel szemben elsősorban a középiskolákat, azok végzős diákjait és tanárait, illetve egyetemistákat célozza meg. A legfőbb szerkesztési elv az volt, hogy a kötet illeszkedjen a középiskolás tananyaghoz. Természetesen annál bővebb, hogy lehetőséget adjon az elmélyüléshez egy-egy témában, de semmiképpen sem az ismeretek kimeríthetetlen és ezért átláthatatlan tárháza.

Csapodi Zoltán - Boronkai Szabolcs - Farkas Katalin - Kovács Örs - Tamásiné Makay Mariann - A ​történelemérettségi nagykönyve I-II.
A ​2017-ben megújuló érettségi vizsgakövetelményekre fejlesztve, a történelem tételkészítő bizottság elnökének vezetésével. Két kötetben minden, amit a történelem érettségihez tudni kell: - Mintegy 250 gyakorlófeladat a megváltozott vizsgakövetelményekhez, az új témakörökhöz minden feladattípusból - Hogyan írjunk érettségi esszét? - Praktikus tanácsok az eredményes szóbeli vizsgához - Elméleti és gyakorlati segítség a régi és az új feladattípusokhoz - I. kötet: Ókortól 1849-ig, II. kötet: 1850-től napjainkig - Közép- és emelt szintre készülőknek egyaránt

Boronkai Szabolcs - Kaposi József - Katona András - Száray Miklós - Történelem ​12.
Új ​forrásközpontú történelem sorozatunk negyedik kötete az érettségit adó középiskolák (négy-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, szakközépiskolák) új kerettantervi követelményeihez igazodva a második világháború befejeződésétől (1945-től) napjainkig tárgyalja az egyetemes és a magyar történelmet. Ezt a jelentős változásokat hozó, mai életünk kereteit kialakító időszakot a szerzők nyolc témakörre (fejezetre) és 52 leckére tagolják. A hat témakör után a hetedik a mai társadalom jellegzetességeivel, az állampolgári jogok gyakorlásával foglalkozik, a nyolcadik pedig a gazdaságról, a pénzügyekről és a munka világáról nyújt hasznos ismereteket. A tananyag feldolgozását segítik a korábbinál szélesebb tartalmakat átfogó leckék, az összefüggések világos bemutatása, a fogalmak pontos használata. A nagy fejezeteket záró összegezések mintákat mutatnak a fejezet ábrákon, térképeken és tanulói adatgyűjtésen alapuló tematikus áttekintésére. A jól tagolt szöveget nagyszámú ábra, térkép és rajz egészíti ki, amelyek segítik a folyamatok és problémák elemzését. A 12. évfolyamos tankönyv erőssége - a korábbiakhoz hasonlóan - a gondosan szelektált lexikai anyag, a regionális és a problémaközpontú szemlélet, a források sokoldalú használata, a tanulói munkáltatás, a képességfejlesztés. A tankönyv segíti a fiatalokat korunk folyamatainak, problémáinak megértésében.

Boronkai Szabolcs - Érettségi ​témakörök vázlata történelemből - Emelt szint
Kiadványunk ​az emelt szintű történelem érettségire készít fel, amelyhez nélkülözhetetlen a tényanyagok alapos ismerete. A vázlatok összeállításánál figyelembe vettük az érettségi és kerettantervi követelmények mellett az eddigi érettségi vizsgák feladatsorait is. Teljes mondatokból álló szöveg formájában, mégis vázlatszerűen tagolva tárgyaljuk a kisebb egységekre lebontott érettségi témaköröket. Jelen kötet a középszintű könyv folytatása, azt kiegészítve kínál mindent átfogó, részletes ismereteket az emelt szintű történelem érettségire. A függelékben táblázatba rendeztük a kerettantervben meghatározott kötelező évszámokat, személyneveket, fogalmakat és földrajzi neveket, valamint topográfiai egységeket bemutató térképeket helyeztünk el, ezzel is elősegítve a sikeres felkészülést. Könyvünket ajánljuk az érettségi előtt állóknak, illetve az alsóbb évfolyam tanulóinak is gyakorlásra, önellenőrzésre és az adott témakör áttekintésére.

Boronkai Szabolcs - Érettségi ​témakörök vázlata történelemből - Középszint
Az ​elsajátított készségek mellett hasznos a tényanyagok alapos ismerete is a sikeres középszintű történelem érettségihez. Ebben nyújt segítséget kötetünk, amelynek összeállításakor az érettségi tematikán és a kerettanterven kívül figyelembe vettük az eddigi érettségi vizsgák feladatait is. Teljes mondatokból álló szöveg formájában, mégis vázlatszerűen tagolva tárgyaljuk a kisebb egységekre lebontott tizenkét érettségi témakört. A függelékben topográfiai egységeket bemutató térképeket helyeztünk el, hogy segítsük a könnyebb tanulást. Kiadványunkat ajánljuk az érettségi előtt állóknak, illetve alsóbb évfolyamok tanulóinak is gyakorlásra, önellenőrzésre és az adott témakör áttekintésére.

Boronkai Szabolcs - Érettségi ​témakörök vázlata történelemből közép- és emelt szinten
Kiadványunk ​összefoglalja azokat az elméleti ismereteket, amelyeket a vizsgázónak tudnia kell történelemből a sikeres emelt szintű érettségi vizsgához. Az összeállításnál figyelembe vettük a korábban megjelent és a 2017-től érvényes érettségi követelmények alapján nyilvánosságra hozott hivatalos mintatételeket és mintafeladatsorokat. Teljes mondatokból álló szöveg formájában, mégis vázlatszerűen taglalva tárgyaljuk a kisebb egységekre lebontott érettségi témaköröket. A kötet egymástól megkülönböztethető módon tartalmazza a közép- és emelt szintű tananyagot. A könyv részletesen bemutatja a 2017-ben életbe lépő érettségi vizsgakövetelmények témaköreit, a fogalmak meghatározását, illetve az új kerettantervben megadott kulcsfogalmak is hiánytalanul megjelennek. Összefoglaló táblázatok, ábrák segítik az ismeretek rendszerezését. Könyvünket ajánljuk az érettségi előtt állóknak, illetve az alsóbb évfolyamok tanulóinak is önellenőrzése és az adott témakör áttekintésére.

Kollekciók